A Szemle, 1913 (1. évfolyam, 1-2. szám)
1913-03-01 / 1. szám
1. árfolyam 1913 március 1. SZÉPIRODALMI, MŰVÉSZETI ÉS TÁRSADALMI FOLYÓIRAT Szerkesztik Merész Károly Nyiredy Géza. Fővárosi társszerkesztő Remethey Dezső. A mi szavunk, így, a fekete betűk mögül egy pillanatra előlépni, nem a csatározás, az irodalmi jelszavakat szétdobáló gesztus merev erőszakosságával, nagyon félős vállalkozás. Nálunk már egy kissé követelmény számban is megy az, hogy az irodalomban irányokat kell keresni és ez az örökké való keresés, kutatás végtelenségig vitte a fölfegyverkezést. Csatasorba állottak azok, akiknek érdeke követelte, hogy erre vagy arra valahogy helyet biztosítsanak maguknak, s ha más nem, az sikert nyújtott bárkinek és ha valahová őszintébben érzett a felelősség komoly tudatát messzi elkerülve. Így kerültek aztán arcélbe olyan emberek is, akiket az a szélcsönd, ami ott az irodalmi területeken olyan hirtelenül támadt — annyira lesújtott, hogy sokáig nem tudtak fegyverhez jutni. — Jó néhány évnek kellett eltelnie addig, amíg megtudtak nálunk is barátkozni azzal a gondolattal, hogy hisz itt nem irányok harcáról van szó, hanem az irodalom diadaláról. Az irodalom, pedig amire idáig is néhány jó úr gyakran csúfondárosan öltögette a nyelvét nem szenvedhet vereséget azért, amiért olyan emberek is vannak, körülötte, akik hivatalból, célszerűen avatkoznak bele ez ő elég komoly dolgaiba, fölötte komolytalanul. Azok, akik e betű mögül óhajtanak egy pár szót szólani önökhöz, jórészt pályájuk elején álló fiatalok és egy kissé még megcsúszik a tollam, ha arra gondolok, hogy mindannyiuk nevében egy percig én tartóztassam föl azokat, akik esetleg programmot, tervet kérnek, akik vámoltatni akarnak bennünket minden szavunkért. A terv, a programm, az mindenkinek annyira lelki dolga itt e hasábokon, akár a vallása, amit megszabott keretek merev vonalaihoz idomítani valóságos lehetetlenség. Mindenki kész programmot ad a maga munkájával és ennek a munkának a becse kész elhatározás a sikerre nézve is. Folyóiratunk munkatársai egyfelől a helyi és erdélyi, másfelől fővárosi írók. A központnak a perifériával való összekapcsolása nem lehet szerencsétlen gondolat ott, ahol még mindig kisajátított az irodalom, a művészet. Ahol még mindig körök részére dolgozik az ihlet. Azok a szociális lehetetlenségek, amik hermetikusan elszórják a szellem birodalmát azoktól, akik végre is épp úgy emberek, egyszer már el kell, hogy oszoljanak. A művészet, az irodalom általánosítása: ez a szellem legújabb forradalma, ezért már sokan kértek szót maguknak. Ostvald Vorn