A Színes Sport, 2000. december (1. évfolyam, 191-217. szám)

2000-12-01 / 191. szám

2­1. évfolyam, 191. szám • 2000. december 1., péntek Kosárlabda Miután a Debreceni Vadkakasok legyőzték a Los Angeles Lakerst Szokjanak le! MOLNÁR CSABA A körülötte álló emberek nem hittek a szemüknek. Miközben a csapat - amely a percekkel korábban be­fejeződött Európa-bajnoki selejtezőn szenzációs csa­tában legyőzte a világbajnoki ezüstérmes orosz válo­gatottat, s ezzel kivívta a franciaországi 12-es döntő­ben való szereplés jogát - csaknem ötezer szurkoló ujjongásától övezve örömtáncát járta a Lauber Dezső Sportcsarnokban, a szövetségi kapitány bíborvörös fejjel kiabált a televízió kamerái előtt. Pedig aki a mik­rofont az orra alá dugta, nyilván arra számított, hogy riportalanya sugárzó boldogságát kiáltja majd bele a mámoros pécsi éjszakába, hiszen nem mindennap veri meg magyar válogatott - ráadásul tétmérkőzésen - Oroszország félelmetes együttesét. Hát Rátgéber László kiabált. De nem a boldogsá­gát kiáltotta világgá. Beszélt szöges­drótokról, boj­kotthálókról, lakatlan szigetről, s arról, hogy a to­vábbjutással újabb gondot akasztott a szövetség nya­kába, mondván: egy Európa-bajnoki döntőre illik alaposan felkészülni, ahhoz meg rengeteg pénz kell, s emiatt a magyar kosárlabdázás vezető testületében nem mindenki felhőtlenül boldog a szerda esti diadal után. Aztán Rátgéber kiabált a rádió riporterének mikrofonjába, majd a lefújást csaknem egy órával követő sajtótájékoztatót is felindult állapotban nyitot­ta meg, vehemens mozdulatok közepette bemutatva, miképp is tudna örömében üvölteni. Úgy éjféltájban a magyar csapat szálláshelyéül szolgáló szálloda halljában már valamivel higgadtab­ban beszélt a meccs utáni nyilatkozataiban elmondott dörgedelmekről, de a véleménye nem változott. - Mikor­ mondjam el ezeket a problémákat, ha nem most? - kérdezett vissza Rátgéber László. - Mi­kor figyelnek oda a felvetett problémákra, azok, aki­ket illet, ha nem akkor, amikor megverjük a világ egyik legjobb női kosárlabdacsapatát? Mikor, ha nem azokban a pillanatokban, amikor csak­nem ötezer ember tapsol, táncol, örül, őrjöng a magyar női kosárlabda-vá­logatott sikerét éltetve? Mikor, ha nem olyan alkalommal, amikor a világ egyik legsikeresebb, legfel­készültebb, legtapasztaltabb szakvezetője, Jevgenyij Go­­melszkij - aki átélt már renge­teg sikert és kudarcot, akit szerte a világban megsüvegel­­nek, s aki a földkerekség minden táját bejárta már a csapataival - azzal kezdi a sajtótájékoztatót, hogy ő még női kosárlabda­meccsen ilyen hangulatot sehol sem tapasztalt? Ott volt ön is, hallhatta, pedig Istenemre mondom, nem beszéltem vele előtte, nem kértem arra, hogy dicsérje egy kicsit a hírlapírók előtt a pécsi atmoszférát. Mégis azt nyilatkozta, hogy nem öt, hanem hat ellenféllel kellett megküzdenie a csapatának, és ez a hatodik ember a pécsi kö­zönség volt. Egyszerűen el kellett mondanom azt, hogy nem annyira fenékig tejfel a női kosárlabda-válogatott élete, és to­vábbra is úgy gondolom, hogy a problémák­ra meg kell találni a megoldást, és tényleg azt szeretném, hogy akik keresztbe tettek a csapatnak, azok szokjanak le erről! -Miről is? - Több dolog is eszembe jutott. Hogy lehet úgy­­ felkészíteni egy válogatottat, ha a klubok nem en­gedik el a felkészülés idején a játékosaikat. Hogy lehet úgy csapatot építeni? - Nevesítsünk, nyilván arra céloz, arrakor a GYSEV nem engedte el a nyáron Donkót és Serest a kínaiak elleni találkozókra. A soproniak szem­pontjából teljesen érthetőnek tűnt a kérés, mert ha az említett két kosárlabdázó a válogatottban szerepel abban az időben, akkor a légiósaik - akik az olimpi­ám készültek -és a juniorválogatottjaik-, akik a kor­­osztályos kontinensbajnokságon vettek részt- nélkül Saeed Armaghani mindössze két játékosának tartha­tott volna edzést... - Ez lehet, de el kellene dönteni, hogy hasonló esetekben melyik csapaté az elsőbbség. A klubcsa­patomban, a PVSK-ban is csak hárman maradnak, amikor a válogatott együtt van. Mégsem vetődött fel soha senkiben, hogy emiatt valaki ne legyen váloga­tott. Ezenkívül nem szerencsés, ha a válogatottra is kivetítődik a Pécs-Sopron rivalizálás. A Kisalföld ne­vű újságban a magyar-orosz meccs előtt W. F. alá­­írásssal megjelent egy cikk, amelynek szerzője sze­rint annyi esélye van a magyar válogatottnak arra, hogy legyőzze az oroszokat, mint amennyi a Debre­ceni Vadkakasoknak lenne a Los Angeles Lakers el­lenében. Most hívjam fel Nagy Zolit, hogy kezdje ké­szíteni a csapatát Shaquille O’Neal és társai ellen? Ne mondja, hogy ne dühöngjek ezen! Azt a cikket ugyanis látták a játékosaim is, akik utána kimentek a pályára élet-halál meccset játszani az oroszokkal szemben. - A szöges drót és a meztelen csapat túlzás, nem? - Nem érzem túlzásnak. Tényleg az volt a benyo­másom, hogy olyan szituációban van a csapatom, amelyben a játékosok meztelenül kénytelenek vé­gigfutni egy szögesdrótokkal körbevett folyosón. El­mondom,­­ mire gondolok, és ebből talán érthető lesz az is, miért mond­tam, hogy a döntőbe jutással újabb gondo­kat okoztunk, a szö­vetségnek. Itt van például Iványi Dalma esete. Bá­nyszerűen nem tudok m­ás jelzőt mondani, fő­leg szerdai játéka után, mint hogy világklasszis. Ő már két éve a WNBA-ban szerepel. A felkészülési időszak Amerikában egybeesik az Európa-bajnoksággal. Elő kell teremteni annyi pénzt, hogy Dalmának - aki az egyik legjobb szellemű magyar sportember, és a csa­pat szíve-lelke, motorja - megérje a magyar váloga­tottal az Európa-bajnokságra jönni - Amerika helyett. De ezzel már most foglalkoznia kellene valakinek. Vagy ki az, aki majd meggyőzi a hihetetlenül tehetsé­ges Cserny Rékát, hogy ne Amerikába menjen tanul­ni, hanem Franciaországba? Olyan feltételeket kell teremteni, hogy egyértelműen kiderüljön, fontos a válogatott, a lányok érezzék, hogy törődnek velük. Vagy ne fordulhasson elő olyan, mint szerdán este, hogy a bírók a meccs után szép csendesen, maguk­ban elvonulnak vacsorázni, senki el nem kíséri őket. Vagy hogy Jevgenyij Gomelszkij húsz percig üldö­géljen egyedül a sajtótájékoztató előtt a folyosón, és a kutya sem szól hozzá. Ez egyszerűen illetlenség. Mindezzel törődni kell a szövetségben.­­ Pedig voltak a szövetségből szép számmal a mérkőzésen... - Ez igaz, de senki sem akadt, aki az említett ese­tekben intézkedett volna. Én azt sem látom világo­san, hogyan alakulnak a válogatott további dolgai! Egy Európa-bajnokságra rendesen fel kell készülni. Mindenképpen szükségesnek tartom, hogy az év vé­gén tornán szerepeljünk, és a kontinenstalálkozó előtt legalább két hónapig közösen kell készülnie a válogatottnak. Gondoljon csak arra, mennyi időt ké­szülhetett közösen például a női kézilabda-váloga­tott az olimpia előtt. Nem is maradt el az érem. - Milyen esélyei lehetnek a magyar válogatottnak az Európa-bajnoki döntőben? Gondolom, nem sok jobb csapattal találkozik, majd, mint az orosz.­­ Ha rendesen fel tudunk készülni, és mindenki teszi a dolgát, akkor nem fogunk rosszul szerepelni. De ehhez az kell, hogy senki se tegyen keresztbe a válogatottnak, még egyszer kérek mindenkit, szok­jon le erről! - Most, éjfél körül, merre vannak a lányok? - Elmentek egy kicsit kitombolni magukat. Senki sem ment haza a meccs után, bár volt, aki azt kérte, hadd mehessen. Nem engedtem el senkit sem, mert meggyőződésem, hogy egy csapat akkor lesz iga­zán jó, hogy ha a tagjai képesek együtt örülni is. Egyébként egész héten jó volt a hangulat a lányok között, kitalálták például, hogy mindenkinek be­fonják a haját. Károlyi Andi - jó csapatkapitány­hoz méltón - saját kezűleg fonta be a társai haját.­­ Mint ahogy­­ jó csapatkapitányhoz méltón - kiválóan is játszott,­­ így van. De nem csak ő, hanem a többiek is. Mindenki hozzátette a magáét ehhez a si­kerhez, és ami még különösen figyelemre méltó, hogy rendkívül fegyelmezetten, a tak­tikai utasításokat végig betartva játszott a csapatom. Megbeszéltük például, hogy in­kább ne legyen támadó-lepattanónk, de ne engedjük magunkat leindítani. Roppant fon­tos volt, hogy senki egy pillanatra sem állt meg, a hátsó posztokon játszók káprázatosak voltak, de a palánk alatti magas embereink is bátran, harcosan játszottak, nem ijedtek meg a nagyon kép­zett és egy fejjel magasabb orosz centerektől. Ha kel­lett, szó szerint megverekedtek a két méter feletti Sztyepanovával is. Persze csak a szabályok adta ke­reteken belül. Annak meg kifejezetten örülök, amit szintén a sajtótájékoztatón mondott Jevgenyij Go­­melszkij, hogy keményen játszott a magyar csapat, de közel sem volt annyira durva, mint az olasz. - Meg, gondolom, az sem eshetett rosszul önnek, hogy az orosz szakvezető arról beszélt, kiváló együt­tesnek tartja a magyar válogatottat - amely megérde­melten győzte le az ő csapatát -, erősebbnek, mint az olaszt. - Éppen ezért kellene a lehető legjobban felké­szülni az Európa-bajnokságra. Ne okozzunk csaló­dást ország-világ előtt senkinek. -Az viszont nem hiszem, hogy különösebb öröm­mel tölti el, hogy Marija Sztyepanova jövő csütörtö­kön úja Pécsre látogat. - Dehogynem, mert ez azt jelenti, hogy az Euroli­­gában a világ legjobbjai ellen szerepelhetünk. Elmúlt éjfél, úgyhogy ettől a perctől kezdve én is a klubcsa­patommal és a Brno elleni meccsel foglalkozom. Rátgéber László kivezette az Európa­­bajnokságra a válogatottat . ► Amikor Károlyi Andrea és Kalmár- Nagy Dóra (jobbra) a kispadon ült, a csere­­játékosok remekeltek FOTÓK: ZÁHONYI IVÁN ÉS ZÁHONYI TAMÁS A fejetlenség nem volt jellemző sem Csák Magdolna, sem a többi magyar kosaras játékára

Next