A Toll, 1937 (9. évfolyam, 1-6. szám)

1937-01-25 / 1. szám

A TOLL BUDAPEST, 1937 JAAEÁR 15 IX. ÉVFOLYAM, I. SZÁM SOMLYÓ HALÁLÁRA Azt hiszem, nem csak nekem tűnt fel, hogy milyen szokatlanul terjedelmesek, bőkezűek és elérzékenyültek voltak Somlyó Zoltán nekrológjai a napilapokban. Min­den búcsúztató formás kis esszé volt, amely rendbe szedte Somlyó költői erényeit és megszabta rangsorát. Az olvasó álmélkodva vette tudomásul, hogy a költő, aki­nek versei eddig a divatos garmond hasábok alján, nehe­zen olvasható petit-kompresszbe öltöztetve a nyomdai mettőr szeszélyéből kaptak nyilvánosságot, egyike volt a legjobb költőknek. Hetek teltek el, amíg bejutott egy se­gédszerkesztőhöz, éhes napok múltak el, amíg kiutalták a közlésre elfogadott verséért az öt pengőket. De amikor ravatalon feküdt, egy nap alatt több Somlyó-vers jelent meg a lapokban, mint életében esztendők alatt. Két hét előtt még irgalmas cselekedetnek érezte a szerkesztő, hogy a nyomorgó költő versét fillérekért leadja, a halott költő versét azonban, mint a virágot, mindenki kitűzte a gomblyukába, mintha az ő kertjében termett volna. Vannak jó költők, akik életükben nem jutnak elisme- íéshez és haláluk után is sokszor esztendőkig lappanga- nak, amig jön valaki és feltárja őket, mint az elsülyedt harangot s meghatja és fellármázza velük a világot. Somlyó Zoltánnak nem kellett sokáig várnia, hogy felfe­dezzék: egy perccel később, hogy meghalt, előszóbatölte- lékből és laptöltelékből előlépett nagy költővé. Halála pil­lanatában arrivált, halála pillanatában alkalmassá vált az esztétáknak arra, amire életében soha sem került sor: hogy kellően értékeljek és megállapítsák helyét közvetlenül Kosztolányié mellett. Ez az egy perc késés alighanem a költő életébe s ami majdnem ennyi — költészetének tel­jességébe került. Ha a megbízható esztétáknak bizonyult nekrológirók csak három-négy év előtt állapítják meg, hogy Somlyó Zoltán nagy költő, sőt hogy jóformán ő S

Next

/
Thumbnails
Contents