A Hét 1970/2 (15. évfolyam, 27-52. szám)

1970-10-18 / 42. szám

CSTK felvételei Az egyiptomi főváros lakossága október 1-én kísérte el utolsó útjára Nasz­­szert, az Egyesült Arab Köztársaság elnökét. A gyászmenetben a főváros lakosságán kívül több százezer vidéki is részt vett. A koporsó mögött az egyiptomi hadsereg negyven tábornoka lépkedett, a menet élén a katonai akadémia ötezer hallgatója menetelt. őket követték az elnök hozzátartozói és legközelebbi munkatársai, Egyiptom magasrangú képviselői, valamint hatvan állam küldöttségének vezetői, közöttük számos állam- és kormányfő, a szudáni és a líbiai hadsereg tisztikarának küldöttségei és végül a fővá­ros lakossága. Felvételünkön a tábornokok Valinkra emelik Nasszer elnök koporsóját. A közelmúltban hazánkban járt a Szovjetunió Legfelsőbb Szovjetjének küldöttsége Alekszandr Pavlovic Laskónak, a Szovjetunió Legfelsőbb Szovjetje Elnöksége alelnökének, az Ukrán SZSZK Legfelsőbb Szovjetje Elnöksége alelnöké­nek vezetésével. A szovjet küldöttség látoga­tást tett több csehszlovák városban. Mindenütt nagy szeretettel fogadták. Képünkön: A becses vendégek a bratislavai Slavinon. A fasizmus és a háború elleni harc hetének al­kalmából antifasiszta harcosok küldöttsége ér­kezett hazánkba. A vendégek között voltak Dirao Dicsev bolgár, dr. Bogár András magyar antifasiszta harcosok, továbbá Arthur Dari és Hans Müller, a Német Demokratikus Köztársa­ság antifasiszta harcosai szövetségének tagjai. Október elsején a vendégeket Ladislav Ábra­hám, Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bi­zottságának titkára, a KB Elnökségének tagja fogadta. hét A közbeszól A tanulás vámszedői Két hete, hogy ismét megkezdődött egyete­meinken, főiskoláinkon a tanév. A városok utcái megteltek fiatalokkal, a villamosokról fürtökben lógnak a sokszor csintalan és fe­gyelmezetlen diákok. Nem titok, hogy államunk jelentős anyagi áldozatot hoz a közoktatás korszerűsítésére, a tanulni vágyó­iatalok támogatására. Modern főiskolákat ás kollégiumokat épít, olcsó diák­menzákat tart fenn és sok száz milliót fizet ki ösztöndíjakra. Mindamellett azonban az sem titok, hogy a főiskolán vagy szakiskolában ta­nuló diákok sokirányú tanulmányi kiadásainak a fedezése komoly anyagi megterhelést jelent a szülők számára is. Különösen akkor szöknek magasra ezek a kiadások, ha a diák gyenge tanulmányi előmenetele miatt nem kap teljes anyagi támogatást az államtól. Nem szándékunk átfogó képet, mélyreható elemzést nyújtani a mai diákok szociális hely­zetéről, csupán egy lényegtelennek tűnő prob­lémára szeretnénk felhívni a figyelmet, ne­vezetesen az albérletben lakó diákok gondjaira­­bajalra. Tesszük ezt azért is, mert a Dél-Szlová­­kiában élő falusi emberek gyermekei nagy tö­megben kénytelenek városba költözni, hogy főiskolán, egyetemen vagy megfelelő szakisko­lában folytathassák a tanulmányaikat. Köztudott, hogy Bratislavában az utóbbi évek­ben két nagy internátust építettek, és ezzel jelentősen megjavították a főiskolások elszál­lásolási lehetőségét. Minden igényt azonban ma sem tudnak kielégíteni. Sok száz diák az olcsó és kényelmes Internátusi lakás helyett kénytelen albérleti szobát keresni. Nem titok, hogy ezek az albérleti szobák legtöbbször egész­ségtelen, sötét zugok és csöppet sem alkalma­sak arra, hogy bennük a diákok rendszeresen tanulhassanak. Egyetlen bútorzatuk a csikorgó vaságy, a zsíros fedelű asztal, a nyikorgó szék és az ütött-kopott mozsdatál. A falak dohosak, az ablak szűk, és az egyetlen drótszálon pislá­koló villanyégőt este tízkor kikapcsolják. Sokszor ilyen sötét zugban két-három diák is lakik, úgyhogy csak felváltva ülhetnek az asztalhoz, reggel sorakoznak a mosdótás előtt és egyetlen szekrényben tartják a holmijukat. És mindezt méregdrágán meg kell fizetni. Mint minden szocialista országban, nálunk is vannak törvényes rendelkezések az albérleti szobák bérleti díjára vonatkozóan, de ezeket az előírásokat csak ritkán tartják be. A pénz­­sóvár emberek legtöbbször egyetlen albérleti szoba árából kényelmesen kifizetik egész laká­suk bérét, sőt, vannak olyan „jótékony lelkű matrónák“ is, akik valójában az albérlőikből élnek. Egyetlen ágyért, szűk szobáért két-há­­romszáz koronát is elkérnek, és minden mellék­szolgáltatást (konyha-, fürdőszoba-használat, éjszakába nyúló vil­lanyhasználat stb.) külön megfizettetnek, és emellett az albérlő fölött állandóan ott függ Damoklész kardja, hogy ha nem megfelelően viselkedik, ha nem telje­síti a háziúr minden kívánságát, akkor kike­rül az utcára. Okkal merül fel a kérdés, hogy ha léteznek törvényes rendelkezések az albérleti szobák árára vonatkozólag, akkor miért fizetnek any­­nyit ezek a szerencsétlenek? A felelet egysze­rű: a szükségében megszorult ember, a gyer­meke boldogulását mindenáron biztosítani aka­ró szülő a legnagyobb áldozatra is képes Mi mást tehetne? Ha panaszt emel a hatóságnál a­­ visszaélés miatt, az utcára kerül a diák, és más szerencsétlen fekszik­ az ágyába, mert a főbérlőnek aligha támad baja. Lényeges válto­zást e téren tehát csak akkor várhatunk, ha elegendő internátusi hely lesz, ha minden diák Internátusban lakhat. Ez azonban egyhamar aligha következik be. Addig is szükséges tehát, hogy az iskolák, az egyetemek és az ifjúsági szervezet figyelemmel kísérjék az albérletben lakó diákok sorsát és szükség esetén közbe­avatkozzanak. De még valami! Szükséges lenne felülvizs­gálni a több albérlővel rendelkező lakástulaj­donosok lakás-igényjogosultságát és a lakásuk méretét. Az albérlő-uzsorások nagy része ugyan­is olyanok közül kerül ki, akik a szükségletü­ket meghaladó nagyságú lakással rendelkeznek és visszaélve a megszorultak helyzetével, az olcsó állami lakás bérbeadásából komoly hasz­not húznak. Szőke József

Next