A Hét 1970/2 (15. évfolyam, 27-52. szám)

1970-10-18 / 42. szám

2. A nyomok a kínai negyedbe vezetnek Chinatown, az erdős sziklafennsíkon épült peremváros már emberemlékezet óta a hori­­kongi alvilág búvóhelye. Az egymás mellé ra­gasztott kunyhók, a kisablakú sötét, vörös lám­pákkal, vagy lampionokkal megvilágított öröm­házak előtt kínai gyermeklányok és a világ min­den részéből összejött, megtépázott külsejű örömlányok kínálják olcsó és végzetessé vál­ható szerelmüket. A sötét sikátorok, a lamplo­­nos örömházak, az egymás mellé ragasztott düledező viskók, amelyek a gonosztevőknek nagyszerű búvóhelyül szolgálnak, csak a tu­ristáknak nyújtanak nem mindennapos lát­ványt, romantikát. A bűnügyi rendőrségnek a Chinatownról — noha mindent megtesz, hogy legalább látszatra rendet tartson — a legrosz­­szabb a véleménye. Százszázalékos munkát ott csak nagyritkán sikerül végezniük. — A szénakazalban hamarabb talál meg egy tűt — mondotta keserű mosollyal az egyik honkongi bűnügyi nyomozó, amikor a China­town felől érdeklődtünk —, mint egy ott meg­búvó gonosztevőt. Hiába zárjuk le az egész negyedet, hiába fésüljük át a sikátorokat, azt, akit keresünk, sohasem találjuk. Mintha a föld nyelné el... Három tapasztalt nyomozót bíztak meg azzal a feladattal, hogy az egyik Chinatown­ lakás­ban, ahol valószínűleg csempészek bujdosnak, házkutatást tartson. Pirkadat után indultak. Egymás mellett baktattak a szűk sikátorban. Az örömlányok jól ismerték mindhármat. A hosszabb ideje ott élőknek már „kapcsola­tai“ is voltak a rendőrséggel: jól tudták, hogy nem jó tréfálkozni a rend őreivel. Amikor meg­pillantották őket, hátat fordítottak, vagy el­tűntek a sötét kapualjakban. A velük szembe­jövő járókelők gúnyos mosolyáról pedig le­olvashatták: hiába­ jöttetek, hiába kerestek ti itt bárkit is, nem találjátok! A wiinatowni házak számozásában nincsen semmilyen rendszer. Ennek ellenére a nyomo­zók aránylag gyorsan megtalálták azt a házat, melynek egyik lakásában házkutatást kellett tartaniuk. Egy emeletes, régen épült, rozoga ház volt, kapuja tárva-nyitva állt. Mély sötét­ség és visszataszítóan rossz, dohos levegő volt a kapualjban és a lépcsőházban. Amikor fel­kattintották zseblámpáikat, egy seregnyi kiéhe­zett, sovány patkány menekült előlük. Szinte pillanatok alatt eltűntek a falak mentén levő lyukakban. A parancs szerint az első emeleten levő lakást kellett átkutatniuk. Hosszú perce­ken át kopogtak, majd dörömböltek, de senki sem jelentkezett. Mintha csak az egész ház üres lenne, senki sem élne benne. — A törvény nevében, azonnal nyissa ki az ajtót! — hangzott a parancs. Felszólításukat azonban néma csönd fogadta, senki sem nyi­tott ajtót. A nyomozók néhány másodpercig még vár­tak, majd feltörték az ajtót. Sötét, félköralakú helyiségbe jutottak. Az egyik nyomozó az ajtó mellé állt, minden eshetőségre felkészülve, pisztollyal a kezében. A másik az ablakhoz ment, a harmadik pedig megkereste a villany­kapcsolót, s néhány másodpercnyi várakozás után felgyújtotta a villanyt. — Sejtettem, hogy későn érkezünk. Ezeknek a csempészeknek jobb a szimatuk, mint a pat­kányoknak, mindig idejében eltűnnek — je­gyezte meg dühösen a nyomozást vezető rendőr­­őrmester, s közben a nyitott kályhához ment, melyben egy halom elégetett papiros hamuja hevert. Négyzetcentiméterről négyzetcentiméterre tü­zetesen átkutatták a szobát, de semmit sem ta­láltak. Semmi olyan nyomra sem bukkantak, mely a további munkájukat elősegíthette vol­na. A félköralakú helyiség egyik mélyedésében egy nyitott, rozoga szekrény állt, melynek al­lén értéktelen tim-lomok hevertek. A nyomozók tanácstalanul néztek egymásra. — Azt hiszem, mehetünk" -- jegyezte meg egyikük. — Várjunk még! Húzzuk el a hülyéről ezt a rozoga szekrényét, hátha mögötte valami el­rejtett kincset találunk — mondta tréfálkozva a másik — Akkor hát, rajta, gyerünk! Lássunk mun­kához, nehogy szemrehányást tegyünk majd egymásnak, hogy itthagytuk azt az elrejtett kincset! Azonnal munkához láttak. A szekrény azon­ban nehezen mozdult. Szorosan állt a falmé­lyedésben. — Nézzétek csak, belülről kapcsok tartják össze, szedjük szét, ez lényegesebben köny­­nyebb munka lesz — tanácsolta az őrmester. Alig telt el néhány perc, a szekrényt szét­szedték. Meglepetéssel látták, hogy a szekrény mögött folytatódik a falmélyedés, s ebben ná­­lul fából készült polcok álltak, rajtuk szépen elrendezett iratokkal. -- Rejtett kincset nem találtunk, de talán ez annál is többet ér - mondotta az őrmester, miután átlapozott néhány iratot. Sejtették, hogy értékes feljegyzések jutottak a kezükbe, de arra nem gondoltak, hogy mi­lyen fontosak ezek a világ legnagyobb csem­­pészbandája elleni harcukban. Az újságokban egy sor sem jelent meg a házkutatásról. Honkongban csak néhányan tud­ták, hogy a chinatowni házkutatás összefüggés­ben áll Ellen Goodyear kalkutta­ letartóztatá­sával. A nyomozók arra a címre n­zn­ek ki, amit letartóztatása után a lány adott meg.­­— Mást nem tudok mondani, csak ezt a cí­met ismerem — mondotta kihallgatása során Ellen —, de biztos vagyok benne, hogy a cím révén sikerül majd a csempészbanda honkon­­gi központjának a címét is felkutatniok... Azon, hogy a csempészbanda chinatowni fészkét a három nyomozó üresen találta, sen­ki sem csodálkozott, mert Ellen Goodyear kal­kuttái letartóztatása óta jónéhány nap telt el, a csempészek már biztosan értesültek a lány lebukásáról, s így idejében elhagyták China­town­ búvóhelyüket. A nyomozók azonban biz­tosra vették, hogy a csempészek állandó meg­figyelés alatt tartják a házat és a lakást. Az azonban napokig rejtély maradt, hogy az iratokat és a feljegyzéseket miért hagyták a szekrény mögötti rejtekhelyen. Ottfelejtették, vagy kászakarva hagyták ott, hogy hamis nyomra tereljék a rendőrséget? A nyomozók tapasztalatból tudják, hogy a csempészek nagyon óvatosan és szinte hihe­tetlen körültekintéssel dolgoznak. — A kályhában talált hamu, és pernye arra vall, hogy egy csomó iratot elégettek, megfe­ledkeztek talán ezeknek a fontos feljegyzések­nek az elégetéséről, vagy készakarva hagyták ott, hogy a nyomozást félrevezessék? — tet­ték fel egymásnak a kérdést. — A feljegyzésekről és az Iratokról azon­nal készítsenek fotókópiákat, az eredeti ira­tokat pedig repülőpostával még ma küldjék el mister Donald Fishnek, a BOAC légitársaság biztonsági főnökének. Külön futár vitte még aznap Donald Fishnek a chinatowni sikátorban talált okmányokat. A biztonsági főnök, miután áttanulmányozta az iratokat, azonnal tudta, hogy élete egyik legkomplikáltabb bűnügyével áll szemben. Donald Fish, aki szinte éjjel-nappal dolgo­zott, mindent megtett annak érdekében, hogy légitársasága biztonságban bonyolíthassa le az utasforgalmat. Első meglepettségében szinte szóhoz sem tudott jutni. De mit tegyen-----? — Azonnal munkához kell látni, egy percnyi időt sem veszthetek! — mondogatta magában. Meg kell menteni azt, azai most a legfontosabb: a légitársaság Jóhírnevét! Következő számunkban: Leleplezik e csempészbandát? A légiutak Sherlock Holmes-a Minden bonkongi utit ellenőriznek Donald Fich, a repülőtorzaság biztonsági­­őnöké Ellen Goodyear, a nyomravezető

Next