A Hét 1970/2 (15. évfolyam, 27-52. szám)

1970-10-18 / 42. szám

bankjegyekkel teli zsákok, mint Alois Seetha­­ler elmondotta, egymás köz­elében úsztak. Ha ugyanis hosszabb ideje lettek volna a vízben, nem valószínű, hogy megmaradtak volna egy­más mellett. Azonkívül a bankjegyek alig szív­tak valami vizet magukba. A rendőrségi szak­értők véleménye, mindezek figyelembevételé­vel, meg­egyezett abban, hogy a bankjeggyel tett zsákokat megtalálásuk előtt négy-hat órá­val dobhatták a tó vizébe. A bankjegyek tüzetes vizsgálata után meg­állapították, hogy a volt Szlovák Köztársaság pénzéről van szó, összesen 30 millió korona ér­tékben, és valamennyi bankjegy 500 koronás, egyik oldalán Jánosik képével, a másikon a Magas-Tátra hegycsoportjával, az előtérben egy stilizált csendélettel. A kibocsátás időpontja: 1941. július 12. Az egyenként száz darab öt­százkoronást tartalmazó bankjegykötegek sza­lagján a csomagolás dátuma többnyire 1944 november. Valamennyi bankjegy teljesen új volt, még nem került forgalomba, tehát a Szlo­vák Nemzeti Bank bratislavai intézetének tre­zorjában őrzött tartalék bankjegy-készletből származott. Az osztrák újságok, akkor még nem tudva, hogy a bankjegyek valódiak vagy hamisak-e, találgatásokba kezdtek, összefüggésbe hozták a leletet Hitlerék hírhedt pénzhamisító műhe­lyével, más feltevés szerint — s ez járt a leg­közelebb a valósághoz — egy hadipénztárról lehetett szó, amit az összeomláskor valamelyik náci funkcionárius, a nem létező Alpenfestung­­ba (Alpesi erődbe) menekülve magával vitt és aztán eldobott. Másnap, ahogy a talált bankjegyeket Linzbe, majd onnan Bécsbe, az osztrák belügyminisz­tériumba szállították, nálunk is megjelent az újságokban a ČTK néhánysoros híre a leletről, azzal a feltevéssel együtt, hogy esetleg hamis pénzről van szó. Ez tévedésnek mutatkozott, amire az Osztrák Nemzeti Bank szakértői csak­hamar rámutattak: a pénz valódi volt! Azonnal Bécsbe utazott a Csehszlovák Ál­lami Bank bratislavai fiókintézetének egy tiszt­viselője, aki szintén igazolta a bankjegyek va­lódiságát. Tájékoztatták a vizsgálat addigi eredményeiről, majd a bankjegyeket — néhány mintapéldány kivételével — jelenlétében eléget­ték az Osztrák Nemzeti Bank különleges ke­mencéjében. Az olvasót bizonyára érdekelni fogja a leg­valószínűbb verzió, hogyan került ilyen mennyi­ségű pénz a háború végén Ausztriába s az idén a Hallstatti-tó vizébe. A háború végén a fasiszta szlovák állam számos vezetője az előrenyomuló szovjet had­sereg elől Nyugatra menekült. Bizonyára nem volt nehéz nagyobb összeget felvenniük a Szlo­vák Nemzeti Bank még forgalomban nem volt bankjegy-készletéből. Ezzel azután elindultak az úri. Alpesi erődbe, ahol a nácik végső ellen­állást akartak tanúsítani. A Hallstatti-tóban talált pénz valószínűleg egy ilyen­­emigránstól származik. Ha tekintetbe vesszük a bankjegy-kötegek terjedelmét és sú­lyát — több mint hatvan kilogramm —, elkép­zelhetjük, hogy nem volt könnyű menekülni ekkora teherrel. Ezért valószínűnek látszik, hogy az illető a csomagot vagy elrejtette egy barlangban, vagy pedig egy megbízható hall­­statti polgár gondjaira bízta. Amikor aztán a szlovák pénz elvesztette idehaza az érvényét, nem törődött többé vele, ugyanúgy a letéte­ményes sem. Ez valamilyen kényszerítő körül­mény következtében­­ talán el akarta adni a házát, ahol a bankjegyeket rejtegette, vagy már meghalt, és az örökösök nem tudtak mit kezdeni a csomaggal — meg akart szabadulni a pénztől. Hogy miért éppen titokban, azt nem lehet tudni. Amint a lelet megvizsgálásakor ki­derült, egyes kötegekből hiányzott néhány bankjegy, mégpedig kerek összegekben. A szak­értők ebből arra következtetnek, hogy a bank­jegyeket valószínükig megpróbálta elégetni. De a bankjegyeket, igen jó minőségűek lévén, nagyon nehezen lehetett közönséges eljárással elégetni, nem még ilyen mennyiségben. Ezért aztán a pénz rejtegetője egyszerű meg­oldásra határozta magát: betömte a bankje­gyeket néhány zsákba, és június negyedikének éjjelén bedobta őket a Hallstatti-tóba, ahol — még mielőtt elmerülhetitek volna — megtalálta őket a koránke­lő Alois Seethaler. Ennyi az egész „rejtély“... —ta­~ Abból az alkalomból, hogy az utóbbi hetekben Ludvík Svoboda köztársasági elnök meghívásá­ra Mohammed Zahie Sah afgán király és fele­sége, liba Hazrat Humira Begum királyné hi­vatalos látogatáson Csehszlovákiában tartóz­kodott, megnőtt az érdeklődés Afganisztán iránt. Több olvasónk kérésének eleget téve az alábbiakban bemutatjuk ezt a délnyugat-ázsiai országot.­­• A Hallstatti-tóban talált szlovák ötszázkoronás bankjegyek egyike Osztrák lapkivágások hét119 AFGANISZTÁN TERÜLETE: 857 500 KM2 LAKOSSÁGA: 16,1 MILLIÓ (1983) FŐVÁROSA: KABUL, 456 342 LAKOS (1967) ÁLLAMFORMA: KIRÁLYSÁG AZ ENSZ ÉS A COLOMBO-TERV TAGJA A Délnyugat-Ázsiában elterülő Afganisztánt Irán, Nyugat-Pakisztán, a Szovjetunió és Kína határolja. Lakosságának 53 százaléka afgán, 20 száza­léka tadzsik, 9 százaléka üzbég, 3 százaléka hazara, 2 százaléka tükrmén, a többi kafir, beludzs, perzsa, arab, indiai és kirgiz. Afganisztán az első világháború után 1919- ben tudta kivívni függetlenségét, s ezt az impe­rialista mesterkedésekkel szemben úgy bizto­sította, hogy 1926-ban semlegességi és megnem­támadási szerződést kötött a Szovjetunióval. Ezt a máodik világháború után gazdasági és műszaki együttműködésről szóló megállapodá­sokkal egészítették ki. A samszegességi és meg­nemtámadási szerződést 1965-ben 1975-ig meg­hosszabbították. Az ország felszíne meglehetősen változatos. Közepén gerincként halad végig a 3000 m ma­gas Szefir Kuli és a 6—7000 m­ magas Hindu­­kus hegylánc. Északi előterük a szovjet Közép- Ázsiához kapcsolódó löszös síkság, amelynek időszakos folyói az Amu-Darjába torkollnak. A nagy­vidéktől délre eső terület a Hilmond mocsárba tartó folyócskák vidékén is sivatagi jellegű. Az éghajlat általában erősen kontinen­tális, de a Kabul folyó völgyében szubtrópusi. Az évi középhőmérséklet a főváros vidékén 14' C, a Kabul völgyében 16' C. Az évi csapadék mennyisége a hegyvidékeken 250—300 mm, az északi és déli területeken 100 mm körüli. Afganisztán fejlődő agrárország. Ásványkin­csekben nagyon gazdag. Vas, szén, kőolaj, az­beszt, króm, kén, arany, ezüst, csillám­pala és több más ásvány fordul elő, de a bányászásuk még viszonylag kis mértékű, vagy el sem kez­dődött. A gyáripart a gép-, textil-, cement-, gyufa-, szappan-, kerámia- és az élelmiszeripar képviseli. A háziipar legfontosabb terméke az afgán perzsaszőnyeg. Az ország területének 14 százaléka szántó A fontosabb növényi termékek a búza, kukori­ca, rizs, köles, árpa, zöldség, hüvelyesek, bur­gonya, gyapot, cukorrépa, cukornád, dohány, szőlő és gyümölcsök. Az állattenyésztés vezető ága a karakül juh­­tenyésztés. Az első, 5 km hosszú vasútvonal 1960-ban épült. A közutak hossza több mint 13 000 km. A sivatagos területeken fontos közlekedési forma a teve- és öszvérkaraván. Az Amu-Darjén és a Kabul folyón jelentős a hajózás. Kabul és Kandahar mellett nemzetközi repülőtér van. A lakosság mintegy 60 százaléka ma is írás­tudatlan. Az alapfokú oktatás kötelező és in­gyenes, de a gyerekeknek csak kis része jár rendszeresen iskolába. Két egyetemen 2000 diák tanul.

Next