A Hét 1970/2 (15. évfolyam, 27-52. szám)
1970-10-18 / 42. szám
25. Bálint mogorva hangulatát is feloldotta a muzsika, a ritmus, s pillanatokon belül már a tapsolt kör közepén táncolt. Sülis néhány társa a szekérhez lopakodott, hogy kikutassák, mit zsákmányolhatnak. Falhasították a szekér ponyváját, mely mögül fátyolos török nők rémült szemei meredtek rájuk. Sikoltásuk elveszett a tapsban és a zenében, így a többiek csak később vették észre a fosztogatókat. Bolyás Hartyényi rohant a kocsihoz, s karddal és ostorral verték el a makacs tolvajokat. 26. Egy vékony, kétségbeesett sikoltás hallatszott, mire az egész tábor felbolydult. A fák között egy meztelen török nő szaladt, akit az apródok kölyökkutya ösztönnel hajtottak, riogattak. Már mindenki ezt nézte, félkört alakivá, vidám kurjongatások közepette mulattak a látványon. A török nő pedig — akinek már csak az arcán lebegett a fátyol, — riadtan, sikoltozva futkározott a félkörben. Két szegénylegény hajkurászta, nagy röhögéssel, s amikor a kis Déczi előtt futott el a menekülő nő, ő is a fenekére itott. 27. A nő már fáradni látszott, testének vergődése már inkább szánalmas volt, mint mulattató. Bálint, aki eddig szintén mulatott az otromba heccelődésen, megdühüdütt és a hajszolék után vetette magát. Ahogy Bálintot meglátták, megtorpantak, s pofonától az egyik máris elterült. A másik hajkurászét pedig, ahogy fordult, visszásról ütötte le. Bálint a kürülátó röhögök egyikéről lerántotta a kaftánt és a meztelen nőre terítette, majd meglódította a kocsi felé, s szétoszlatta a szórakozó társaságot. 28. — Mit bámultok! — üvöltött Boryra. — A kocsik induljanak. Rácz, lódulj, a várig kisértl. A kocsi nehézkesen megindultak, Rácz is öszszeszedte embereit, s káromkodva hajtatta őket tovább. Közben nyergéből kihajolva egy elbambult fosztogatót rángatott le, s nyakánál fogva hiszta magával egy darabon. Lassanként eltűntek a szekerek az erdőszegélyen, s Bálint megenyhülve fordult a megszeppent Dóczihoz: — Ha az anyád megtudja, hogy a török hullákat hajkurászod, megnyúz ... még engem is. — Közben alkonyodon már, s benépesült a nagy tüzek környékit. Még azt sem vették észre, hogy a túloldalon két lovas vágtat lefelé. 29. Már messziről kiabáltak, s amerre mentek, kitört a pánik. — jönnek — torpantak meg Bálint előtt — a szolnoki szpáhik! .. . Százan legalább. — Hartyényi futva hozta Bálint lovát, aki már a nyeregből dirigált: — Pribék, szedd össze az embereket... Hunyadi a lovakkal induljon ... Az apródok is ... A Szakállas erdőben találkozunk, oda már nem jönnek utánunk... Futás, kölyöklés az egyik apród lovára csapott. A részegek üvöltve hajkurászták lovaikat, de a zsákmánylovak egy része is elszabadult. A nagy kavargásban a kis Dóczi lova megugrott és elszabadult gazdájától, magukkal sodorták a zsákmánylovak. A részegen bolyongó katonák futva menekültek, mert azolton már előbukkantak a szpáhik előőrsei. 311. A kis Dóczi, aki eddig lovát kergette, látva a reménytelen helyzetet, a kiürült mezőn gyalog fordult szembe a török lovasokkal. Bálint hátrafordult, s amikor meglátta az ottmaradt fiút, káromkodva visszafordította lovát s utána az ottmaradt lovasokat is. Az egyik szpáhi már körbelovagolta a kardjával hadonászó, rémült Dóczit. Bálint későn érkezett, s közelében, a nagy kavarodásban egy hosszú pika keresztüldöfte a fiút, akinek rémült sikolya belefulladt a tomboló zajba. Bálint megrendülve meredt a fiúra, aztán elkeseredett ordítással rontott előre és vagdalkozott a sokasodó törökök között.