A Hét 1983/2 (28. évolyam, 27-52. szám)

1983-07-01 / 27. szám

Következő számunk tartalmából: Képes verseny: HAZAI TÁJAKON Lovicsek Béla: KÖNNYÜ-E AZ ELNÖK DOLGA? Szőke István: BÁBMOZGALMUNK TÜKRE VOLT Ozsvald Árpád riportja a brnói A. Zápotocký Katonai Akadémiáról A Hét galériája Dr. Rétvári László: A KURSZKI TERÜLET Címlapunkon Nelli Rangelova, bolgár táncdalénekesnö. Gyöke­res György felvétele A CSEMADOK Központi Bizottságá­nak képes hetilapja. Szerkesztőség: 815 44 Bratislava, Obchodná ul. 7. Telefon: 332-865. Megjelenik az Ob­zor Kiadóvállalat gondozásában, 815 85 Bratislava, ul. Čs. armády 35. Főszerkesztő: Strasser György. Tele­fon : 336-686, főszerkesztő-helyette­sek: Ozsvald Árpád és Balázs Béla. Telefon: 332-864. Grafikai szerkesz­tő: Krát Péterné. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat. Külföldre szóló előfi­zetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedícia tlače, 813 81 Bratislava, Gottwaldovo nám. č. 6. Nyomja a Východoslovenské tlačiarne n. p..Ko­šice. Előfizetési díj egész évre 156,— Kčs. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesí- tö. Kéziratokat nem örzünk meg és nem küldünk vissza. Vállalati hirdeté­sek: Vydavateľstvo Obzor, inzertné oddelenie, Gorkého 13, VI. poscho­die, tel.: 522-72, 815-85 Bratislava. Index: 49211. Nyilvántartási szám: SÜTI 6/46. Volt egyszer egy iskola. Fennállásának ki­lenc éve alatt máig ható munkát végzett. Hogy miben volt egyedi, arra a választ egykori tanárától, a komáromi (Komárno) magyar tanítási nyelvű gimnázium igazga­tóhelyettesétől, Miklós Elemér doktortól ka­pom: — A magyar óvónőképzésnek ez volt a hőskora. Még agitálni kellett a szülőket, és a tanulókat, hogy hozzánk jelentkezzenek. Abban az időben nem volt rangja az óvónő­nek. A tanítás az 1951/52-es tanévben indult. Tanítványaink Ligetfalutól Ágcser- nyőig képviselték Dél-Szlovákia magyarlak­ta falvait. Rájuk épült később az óvodaháló­zat. Az első két esztendőben a gimnázium tagozataként működtünk, később önálló­sodtunk. Az első igazgatónk Turczel Lajos volt. Az első esztendőben csak egy osztály indult,, a legjobb évben pedig hat, mígnem az 1959/60-as esztendővel megszűnt Ko­máromban az óvónőképzés, az iskola átke­rült Lévára. A nálunk érettségizett diákok közül nagyon sokan ma felelős beosztásban dolgoznak. Egy részük megmaradt óvónő­nek, de közöttük is sok az igazgató, úgy mint Ozsvaldné Kovács Erzsébet, a püspöki óvoda igazgatója, vagy Horváth Ibolya, a somorjai óvoda igazgatója, de a mi tanítvá­nyunk volt a bratislavai magyar óvoda igaz­gatója, a kerületi tanfelügyelő, és sok-sok járási tanfelügyelő és módszertani tanács­adó is. — Hogyan látja saját szerepét az akkori iskolában? — Pedagógusi pályafutásom legszebb évei azok voltak. Tanártársaimat az első igazgató, Turczel Lajos választotta, nagyon jól választott. Egy részük az akkori gimnázi­um tanári karából vált ki. Én matematikát és fizikát tanítottam. Jó volt ott tanítani. A lányok fegyelmezettek, szolidak voltak. Ma­gaviseletükkel nem volt semmi probléma. Zsombor Jolán, a későbbi igazgató, nagy szeretettel és sokat foglalkozott velük. Az 1958-ban érettségiző osztály 25 éves érettségi találkozóján vagyunk. Ide hívták egykori kedvenc tanárukat. Török Jánost is. A régi, jó tanár most sem érkezett üres kézzel. Most is, mint egész pedagógusi pályafutása alatt, valami többletet készült letenni a lányok elé. Amatőr filmesként szalagra vette az első spartakiádra való készülődést, és természetesen a ballagás örömteli, könnyes idejét. A képsorokon vi­szontláthattuk Zsombor Jolán szigorú pro­filját. — Ez az arc nem csak szigorú volt, ha­nem emberséges és nagyon sok tartalom­mal teli. Emberi tartásából sokat át tudott adni tanítványainak — mondja Lády Éva tanár, az említett osztály osztályfőnöke, ma a surányi közgazdasági szakközépiskola ta­nára. Lády tanárnő nagyon fiatalon kezdte pályafutását. A tanári diploma még nem volt a kezében, amikor már állást vállalt. — Mi a gottwaldi kékinges ifjúság va­gyunk. Pártosságunk, elkötelezettségünk a kötelességtudaton alapul — vallja önmagá­ról. Miközben magyar—szlovák szakosként folytatta tanulmányait, maga is tanított, méghozzá oroszt. Hogy milyen szinten és mennyi energiával, azt jól bizonyítja az a tény, hogy diákjai közül orosz szakos tanító­nő is lett. Oly nagy lánggal égett, hogy másokat is lángra gyújtott. így volt ez az iskola minden pedagógusával. Azt. amit átadtak, most elmondják az egykori érettsé­gizők: Duba Erzsébet, Nagypál Gyuláné Ipoly- nyékről (Vinica) így vall a pályáról való készülésről. — Ipolypásztóról kerültem ide. Végtelenül kedves tanári kar fogadta a falusi lányt. Felkaroltak és tanítottak. Megtanítottak arra, hogyan kell szeretni az embert, egymást. Minden diáknak kívánom, hogy ilyen tanári kart kapjon, mint ez volt. Horváth tanárnő egyszer azt mondta, hogy nagyon nehéz pedagógusnak pedagógust képezni. Sok mindent kell adnia önmagából, mert évek múltával ellenőrizni fogjuk őket, azt akarják, hálásak legyünk mindazért, amit kaptunk. Hogy úgy érezzük, mi sem tudtunk volna többet adni, ha a katedrán állunk. Most, az ellenőrzés során elmondhatom, hogy ami az életemben szép és jó. annak a gyökere ide vezet. ' Kurucz Jánosnét, a páti (Patince) óvoda igazgatóját az akkori és a mai helyzet elem­zésére kértem. — Az első évben helyettesítőként dolgoz­tam, utána kerültem a páti óvodába. Nagyon zsúfolt helyiségben folyt a tanítás. Helyze­tünk mára olyannyira javult, hogy két osztály­ban megfelelő egészségügyi helyiségekkel kibővített épületben tanítunk. 36 ezer koro­na értékű segédeszközünk és 47 ezer korona értékű bútorunk van. Teljesen átrendeztük az óvodát. Mindent megkaptunk, amire csak szükség volt, amiért köszönetét mondok a komáromi járási iskolaügyi szakosztálynak és külön még személy szerint Varga Lászlónak, a helyi nemzeti bizottság elnökének. Az akkori és a mostani gyerekek közötti különbségről Duducz Lajosnét, az illésházai (Nový Život) óvoda igazgatóját kérdezem. — Rögtön az első esztendőben tanítottam egy kislányt —, válaszolta — akinek azóta a fia is, a lánya is kijárta az óvodát. Az anyuka is ügyes volt, de a gyerekei még ügyesebbek. A kezdeti időben tízórait úgy hoztak maguk­kal a gyerekek, ebédelni pedig haza jártak. Miért választotta ezt a pályát? — kérdez­tem Hegedűs Máriától, az alsópéteri (Dolný Peter) Iskola utcai óvoda igazgatójától. — Mindig nagyon szerettem a gyerekeket. Ma is nagyon szeretem őket. Ezért lettem óvónő. A dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járásba kerültem. így jobb volt. Tágult a látóköröm, tapasztalatokat szereztem. Ki- rályfiakarcsán tanítottam két évig. Csak férj- hezmenés után jöttem haza tanítani. Azt szokták mondani nem lehet senki próféta a maga falujában. Úgy érzem, sokoldalú em­bereket tudok nevelni. Mi már tudjuk formál­ni az emberpalántákat. Célunk megkönnyíte­ni az átlépést a gyermekkorból a felelősség­teljes munkába, az iskolába. — Kellett-e agitálni a szülőket, hogy Íras­sák óvodába a gyermeküket ? — Karcsán nem volt probléma megnyerni a szülőket az óvoda számára; 20—25 körüli létszámú osztályunk volt. Általában képesí­tés nélküli óvónők, pesztonkák vigyáztak a gyerekekre. Az akkori óvoda szociális külde­tésének eleget tett, de nevelni nem tudott. Ezért volt szükség az óvónőképzésre. Foko­zatosan át kellett térni a gyermekek megőr­zéséről a játékos nevelésükre. A tanításhoz sem voltak segédeszközeink, de a játékok is hiányoztak. Nagyon sok függött az óvónő rátermettségétől, leleményességétől. A mai fiatalok sokkal jobb körülmények között kez­denek. — Miért volt lehetséges, hogy Önök közül többen is rögtön igazgatóként kezdhették pályafutásukat? — kérdezem Pok Vilma Ho- dossy Pálnétól, a pódafai (Povoda) óvoda igazgatójától. — Mert kevés volt a járásban a képesített óvónő, azért minket vezető állásba tettek. Én egy nagyon régi iskola épületében kezd­tem tanítani. 46 gyerekünk volt, két deszka és négy salakkocka valamint tíz szék szol­gált ülőalkalmatosságként. Azelőtt nem volt meghatározva, hogy csak annak a gyermeke járhat óvodába, aki dolgozik. Mindenkiét felvettük, aki kérte a felvételt. Sőt, még arra a gyermekre is vigyáztunk, akinek az édes­anyja éppen aznap répát kapált. Azután egyre több lett az állandó munkaviszonyú édesanya, egyre több lett az óvodásunk. A régi zsúfoltság már megszűnt. Új épületben dolgozunk, sok támogatást kapunk a helyi és a járási szervektől. Szép környezetben, örömmel dolgozom. — Úgy hiszem én vagyok az egyetlen aki szlovák óvodában igazgató — szól Ország Istvánná Dudok. Ilona, aki Csízről érkezett a találkozóra. — Nagyon öreg épületben dol­gozom. Ez a körülmény a munkát is befolyá­solja. A településfejlesztési tervek szerint hamarosan szanálják az épületet, remélem újat kapunk helyette. Helyzetem abban is különbözik a többiekétől, hogy mivel két­nyelvű területen élek, s' magyar óvoda nincs a faluban, de általános iskola van és oda is mi készítjük fel a gyerekeket, a tanítási órát sokszor nehéz beosztani. Egyetlen csoport­ban folyik a tanítás, több gyermeket nem tudunk felvenni. Még tizenhat óvodai igé­nyű gyermek lenne a faluban, remélem ha új épületet kapunk és két osztályt nyithatunk, ez a gond is megoldódik. Juhász Márta, mivel komáromi, magára vállalta a találkozó megszervezését. Tőle tudom, hogy nagyon összetartó gárda járt ebbe az iskolába. Eddig még minden talál­kozót megtartottak. Csupán két diáktársuk­ról nem tudnak. Ő mondta el azt is, hogy Ország Istvánná érkezett közéjük legtávo­labbról. Egy másik diáktársuk még mesz- szebbre, Tomagörgöre (Hrhov) került. Tőle csak levelet kaptak. Most ebből idézek: „Megköszönöm drága osztályfőnöknőmnek, minden tanáromnak a felkészültségét, a belém vetett hitét. Köszönöm hogy felkészí­tett és megtanított egyenesen járni a sok­szor járhatatlan göröngyös úton. Köszönöm, hogy lángoltak és engem is lángra tudtak lobbantam" — írja Agyagosné Kalitza Zsu­zsa. Az élet igazolta, hogy kitűnő, hivatásuk­nak élő óvónők kerültek ki ebből az iskolá­ból. Egyikük, Szabó Éva tovább lépett. Igaz­gató volt a búcsi óvodában, amikor megke­reste a járási tanfelügyelő s felkínálta a továbbképzés lehetőségét. Éva örült az al­2

Next

/
Thumbnails
Contents