A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-01-01 / 1. szám
"Fontos a térség stabilitása" Mondja az A Hétnek adott interjújában Habsburg Walburga A világ húsz országából mintegy hatszáz fős vendégsereg előtt tartotta meg esküvőjét Habsburg Walburga és Archibald Douglas svéd gróf 1992. december ötödikén a budapesti Mátyás-templomban. A menyasszony édesanyja esküvői fátylát és uszályát viselte. • Miért éppen Budapestet választották az esküvő helyszínéül? — Amikor az esküvő helyszínéről tanakodtunk, a vőlegényem javasolta Magyarországot. Tudja, hogy mennyire szeretem az ország fővárosát. 1988-ban én készítettem elő édesapám magyarországi útját — ez volt apám hetven év utáni első útja az országban —, 1992 őszén én is az egyik főszervezője voltam a budapesti Kulturlinov Szállóban az ománi szultánságot bemutató kiállításnak, s egy reklámügynökséget is működtetek a fővárosban. Egyébként a lehetséges helyszínek között szerepelt még a német Pöcking és a spanyol Sevilla. Végül is aztán Budapest mellett döntöttünk, s ha már itt, akkor természetesen a Mátyás-templomban, ahol a nagyszülőket megkoronázták — mondja Habsburg Walburga. • Említette az ománi szultánságot bemutató kiállítást. Hogyan került kapcsolatba ezzel az egzotikus országgal? — Én jogot végeztem az egyetemen. Utána édesapámmal együtt dolgoztam az Európa Parlamentben. Nagyon érdekes munka volt ez számomra. Később aztán valamennyi munkatársamat az Európa Parlamentbe választották. Nekem pedig az ománi kormány sajtótitkári állást ajánlott, így kerültem Ománba, s mérhetetlenül boldog voltam, amikor a budapesti Kulturlinov Szállóban "Önt köszönti Omán!" címmel rendezett kiállításon a magyarok is pici betekintést nyerhettek e gyönyörű ország történelmébe, megismerhették a szultánság hagyományait, a lakosság életét. • Az esküvő után visszatér Ománba? – A férjem ragaszkodik hozzá, hogy Svédországban telepedjünk le. Stockholmtól mintegy száz kilométerre a Douglas család birtokán fogunk élni. Nagyon sajnálom, hogy meg kell válnom Omántól. Attól az országtól, amely nagyon a szívemhez nőtt és a legszebb ország, valamennyi állam közül, ahol eddig jártam. • Végül néhány politikai kérdés: hogyan látja ön a közép-kelet-európai országok politikai helyzetét? — Nos, ami az önök országát, Csehszlovákiát illeti, úgy vélem mind a szlovákoknak, mind a cseheknek nagyon óvatosan kell eljárniuk az ország szétválását érintő valamennyi kérdésben. Nagyon fontos, hogy minden nemzet, nemzeti kisebbség saját maga döntsön a saját sorsát illetően, de ugyanolyan fontos a térség stabilitása is. • Mi a véleménye a nemzeti kisebbségek önrendelkezési törekvéseiről? — Szerintem szükség van a kisebbségek önrendelkezésére. Minden nemzetnek, nemzeti kisebbségnek kell, hogy legyen joga döntenie a sorsát meghatározó valamennyi kérdésben. Tehát egy demokratikus országban nem férhet kétség ahhoz, hogy a kisebbségeket megillető jogokat betartsák. KAMONCZA MÁRTA ANETT Ha Blaha Lujza a maga korában a "nemzet csalogánya" lehetett, akkor Anett, azaz Sipos Anna joggal kiérdemli a "Zoboralja csalogánya" titulust, mert érces, csengő hangján utánozhatatlanul tudja énekelni azokat az ősrégi dalokat, balladákat, amelyek az ősi gimesi vár tövében születtek. A Zoboralján és konkréten Gimesen mindig is voltak nótafák, akik miatt fáradtságot nem ismerve utazott ide Kodály Zoltán, hogy megörökítse, lekottázza és veszni ne hagyja örökségünket, apáink, és anyáink kincsét, a magyar népdalokat. A hatvanas évek legvégén volt szerencsém megismerni és a galántai Kodály Napokra, valamint Kecskemétre a népzenei találkozóra elkísérni Balkó Cili nénit, aki jóval túl a hetvenen fiatalos könnyedséggel ropta a táncot, Reczika Teri néni pedig a "Sási kígyó" című népballadával könnyet lopott az emberek szemébe. Mindketten ismerték Kodályt, és énekeltek csodálatos "masinájába" (a fonográfba), amelyet cipeltek is batyuban, ha a nagy zenetudós Gimesről Lédecre kelt át, az ottani dalokat rögzíteni és lejegyezni... Nos, ezen a vidéken született, sarjadt és nőtt fel Anett, Sipos Anna, ki a népdalt — költőiesen szólván — a bölcsőben, az anyatejjel szívta magába. Természetesen első fellépéseit, illetve az énekkarban való szerepléseit Simek Viktor karnagy egyengette. A zoboraljai dalosokat a közelmúltban elhunyt Vass Lajos karnagy is állandó figyelemmel kísérte. Az egyik alkalommal imigyen nyilatkozott: "Sokáig úgy látszott, hogy az itteni falusi gyermekkarok hangja lágyítható. Ezt most a leglényegesebben a gimesi gyermekkar cáfolta meg. Bebizonyították, hogy a jellegzetes Zobor-vidéki tájszólás és hangvétel ellenére ideális finomságra is képesek." A finomságot Sipos Anna azonban nemcsak dalban tudja átadni, hanem meséi, a Zobor vidékéről összegyűjtött népszokásai, hagyományai is érzékenyen hatnak az olvasóra. Fiatal kora ellenére is — az idén fog érettségizni a pozsonyi vegyészeti technikumban — érzi a hagyományok megörökítésének, továbbadásának fontosságát. Ezen a téren tanítója Jókai Mária volt, és ha minden sikerül, akkor Sipos Anna a néprajzi szakon, Budapesten szeretne továbbtanulni. Bízunk benne, hogy a nem várt és beláthatatlan események ellenére is a fiatal, csengő hangú zoboraljai lánynak sikerül a pályakezdés. Remélhetőleg nevével és munkáival találkoznak még olvasóink is. MOTESZKY ÁRPÁD