Alföldi Ujság, 1947. augusztus (3. évfolyam, 173-197. szám)

1947-08-01 / 173. szám

ül. ÉVFOLYAM 173. SZÁM.­­HÓDMEZŐVÁSÁRHELY 1­947. AUGUSZTUS 1. PÉNTEK. SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRTLAP Megfefelve SsátSS fslvé««fável mtnámmttp trsggs! SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL KOSSUTH­ TÉR 4. TELEFON: 79. ARA: 40 FILLÉR. Nézz utána,hogy ki ne maradj választás AUGUSZTUS 1. Írta: Tamás Béla Születésnaphoz érkeztünk, a forint születésnapjához. Aki vissszaemlékszik múlt év júliusára, a forintot meg­előző időkre, az infláció zűrzavaros napjaira, arra a kapkodó idegességre, amely teljesen felborított minden tervezést, lehetetlenné tett minden számítást, bionyta­lanságot kellett — az tudja csak megérteni, mit jelen­tett a stabilizáció, az érték­álló pénz, amely lehetővé tette rendszeresség beveze­tését, tervek készítését, ta­karékosság megteremtését, nyugalom biztosítását és mindazokat az életlehetősé­geket, amelyek csakis békés, nyugodt termelőmunkával valósíthatók meg. A stabilizáció időpontja óta, sőt azt megelőzőleg, már az infláció hónapjaiban megindult az újjáépítés, megmutatkozott népünk 6n­­ni akarása. Egymásután tűn­tek el a háborús károk, épültek újjá a lerombolt hidak, vasútvonalak, épít­mények. Sok minden hibát javítot­­tunk ki, sok mulasztást pó­toltunk, de munkánkat a tervszerűtlenség jellemezte. Érthető jó ez, hiszen adó­rendszerünk bizonytalansá­ga miatt, bevételeink mér­téke és pénzünk ingadozá­sa következtében annak va­lódi értéke s végül a poli­tikai helyzet tiszta képe — ismeretlen volt előttünk s ebben a helyzetben képte­lenség volt részletes, min­denre kiterjedő, alapos és megfontolt terveket készí­teni. Ma már mindez a múlté. Uj, az eddiginél sokkal szo­ciálisabb adórendszerünk le­­­hetővé teszi állami bevéte­leink pontos megállapítását. Pénzünk, a forint, kiáltotta a próbát. Ma, egyéves szü­letésnapján, mi, a forint igazi sorai, a megszületése érdekében oly sok verítékes áldozatot hozó magyar dol­gozók, örömmel állapíthat­juk meg, hogy pénzünk egyike a világ legjobb va­lutáinak, amelyet minden országban, de különösen szomszédaink körében szí­vesen fogadnak el értékmé­­rőként. Azokat a károkat, amelyek az élet megindu­lását megakadályozták, úgy ahogy, már helyreállítottuk. Mindent összegezve tehát, megteremtettük a feltételeit annak, hogy a jövőben ne hirtelen szült tervekkel, vagy még inkább tervek nélkül folytassuk országunk újjá, szebbé és jobbá építését. Augusztus 1 fő, a forint első születésnapjára új gyer­mek látott napvilágot: a 3 éves gazdasági terv. Bizal­matlanság, suttogó rémhír, ostoba ellen propaganda előz­te meg a forintot; ez fogad­ja a 3 éves tervet is. Ennek ellenére győzött a forint, megkedvelteté ma­gát, megszerezte a bizalmat. Győzni fog a 3 éves terv is, megszerzi a magyar nép minden rétegének bizalmát és biztosítani fogja életszín­vonalának emelkedését. A dolgozók hadserege megelégelte már a folyto­nos nyomort, az állandó bi­zonytalanságot, a fenyegető éhséget és munkanélkülisé­get. Ki van szánva arra, hogy végrehajtja a 3 éves tervet , megteremti annak létfeltételét, amelyhez az új adórendszer bevezetése, az értékálló tudat megterem­tése után már csak egy kel­lék hiányzik, a politikai béke és nyugalom. A 3 éves terv megindulásakor, augusztus 1 én, elindulunk a politikai béke és nyugalom felé is, amelyet ennek a hónapnak a végén, az országgyűlési választásokkal fogunk meg­teremteni. Ha a választásokból azok ...... Il­im..... iwaflWHB38BMB8W——— az erők kerülnek ki győz­tesen, amelyek a 3 éves ter­vet kezdeményezték, meg­teremtették, békés, nyugodt építőmunka következik. Ha a magyar nép zöme még mindig nem ismerné fel önön érdekeit s a választá­sok ismét a maradi, minden haladástól irtózó rétegek győzelmével végződnének: a 3 éves tervet akkor is végrehajtjuk, de akkor ez csak harc és küzdelem árán volna megvalósítható. Vásárhely népe tehát úgy szavazzon: békét és nyugal­mat akar e, vagy harcot és küzdelmet? Rajta,áll a választás! A Gazdasági Főtanács döntései Áremelés is esti lesz Javítják a béreket és fizetéseket A GyOSz makacssága folytán megszakadtak a tárgyalások a Szaktanáccsal A GyOSz és a Szaktanács, köz­ze­l hosszabb idő óta folynak a tárgyalásaik a kollektív -,bér-­ emeléssel kapcsolatban. Ezen a héten a tárgyalások a GyOSz makacsságról folyton megsza­kadtak és az­­érdekelt­­­­elek nem tudtak megegyezni. A Gazda­sági Főtanács ezek tudtával tar­totta meg legutóbbi ülését, idd­ái elhatározták, hogy az új­­kol­lek­­tív béreket rendeletileg lépte­tik életbe. Ezen az­ ülésen dön­tött a GF a közalkalmazottak fizetése ügyében is.­­ 40 százalékos béremelés A GF határozata szerint azok, akik a kollektív szerződésen, fe­­lusi fizetést kapnak, 1500 forintig rendes fizetésükéii, felül 10­­szá­zalékot kapnak. Azok, akiknek a fizetése 1500 forint­­ felett van, az ideiglenes emelést a kollek­tív szerződés­eken felüli,fizetések ügyében működő döntő­bizott­ság állapítja meg.­­ Addig, amíg az új kollektív szerződést meg nem kötik,­­ a jelenlegi szerződések maradnak érvényben. Ugyanakkor a leg-­­szigorúbban megtiltotta a Gaz­dasági Főtanács, hogy ezek ,a béreemlések az árakban kifeje­­zésre jussanak. (. A közalkalmazottak fizetési pótléka A közalkalmazottak fizetési rendezésének ügyében kimond­ta a GF, hogy amíg­­a közal­kalmazotti státust újjá nem szer­vezik, augusztus 1-től a közal­kalmazottak ideiglenese­n eddigi javadalmazásukon felül 45 fo­­­rinttal megnövelt törzsfizetésük 20 százalékának megfelelő fize­tésemelést kapnak. Ez azt je­lenti, hogy például akinek ed­­­dig 100 forint volt ,a tö­rzsfize­­tési és 50 forint különböző pót­lékot kapott, tehát e­gy­­hónap­ban összesem 150 forint,­jövedel­me volt, az ezentúl 145 forint 20 százalékával, tehát 29­­forint­tal több fizetést kap­­és így­­ösz­­szesen 179 forintot kap­­kézhez. A közalkalmazottak helyzet­é­­­nek megjavítására kimondotta egyébként a GF, hogy ezentúl a közalkalmazottak biztosítási díjait is az állam fizeti, így ezen a téren is megkapják a köz­al­kalmazo­ttak azt az­ előnyt, ame­­lye­e­t e­dd­ig a magánalkalmazot­tak élveztek.­ A közalkalmazottakra vonaat­kozó­ intézkedés­ek a pedagó­gusokra is vo­natkoz­nak. A közüzemi alkalmazottak kö­­zül azok, akik a kollektív szer­ződés hatálya alá­ túroznak, a magánalkalm­azo­ttaknak, a töb­biek a közalkalmazottaknak já­ró fizetésemelést kapják. A vég­­lege­s stát­usrendezésről a mos­tani rendezéstől függetlenül foly­tak a tárgyalások. A­­végleges fizetésrendezést az új státus meg­ere­mtése fogja jelenteni. A közmunkákon foglalkozta­­tott mun­kavállalókat,­ akik a kollektív szerződések hatálya alá tartoznak, augusztus. 11-től a kollektív szerződésben meg­határozott munkabérek és mel­­lékszolgáll­alátok mellett kell foglalkoztatni. a Magyar *Fr©fsS Választási Szövetsé­génel­ nyilatkozata Kérlelhetetlen harc a reakció ellen • Kérlelhetetlen harc a demokráciáért Tegn­api számunkban, közöl­tük, hogy a Magyar­­Nemzeti Függetlenségi Front tagjai, a Szociáldemokrata Párt, a Ma­gyar Kommunista Párt, a Füg­getlen­ Kisgazdapárt és a Nem­zeti Parasztpárt választási szö­­vetség iei kötöttek. A szövetség ténye nem új és nem meglepő, hiszen nem most alakult ez a politikai, együtt­es, hanem sok­kal súlyosabb, sokkal nehezebb időkben, a német megszállás szörnyű hónapjaiban. A szövet­ség célja ma is. .Ugyanaz lénye­gében, ami­velt­­ezelőtt három esztendővel: közös harc a­­re­akció ellen, együttes küzdelem az ország felépítéséért, a­­ demo­krácia biztosításáért és első­sorban, ami mindehhez, elenged­hetetlenül szükséges: a három­éves tervért. . A választási szövetség nem jelenti azt, hogy a­ Magyar Nem­zeti Függetlenségi Frontba tö­mörült négy párt közös listával indul. Valamennyi párt megőrzi önállóságát.­­ A függetle­nségi front válasz­tási szövetségét alkotói demo­­kratikus pártok közös program­ ja: ^ *.*''! IV 1 1. Kérlelhetetlen harc a r­égi rend, a nagybirtok és nagytőke Uralmának visszaállítására tö­rekvő reakció ellen; bármilyen­ köntösben jelentkezzék is a po­litikai életben. A magyar nép felvilágosítása az összeesküvők népelle­nes, galád terveiről, az­ összeesküvés maradványainak teljes bűnügyi és politikai­­ fel­számolása.­­2. A magyar demokrácia nagy vívmányainak közös védelme. Közösen fejezzük­ be, védjük és szilárdítjuk meg a földreformot. Közösen védjük és fejlesztjük tovább az üzemi bizottságok in­tézményét, amely biztosította a munkásság számára az, ipari termelés igazgatásában való részvétel jogát. 3. A közösség érdekében szük­séges álamo­sítás és állami ke­­zelésb­evétel (a szénbányák, az energiatelepek, a föld mélyé­ben rejlő kincsek, nehézipari üzemiek) közös védelme. A nagy­bankok államos­tásának közös és­­Sürgős végrehajtása. 4. A hároméves tierrv közös végrehajtása. A magyar gazda­sági élet fellendítése, a­­dolgo­zók életszínvonalának, kultúrá­jának, anyagi és szellemi­­jólé­tének lep­elése érdekében.­ 5. A közigazgatás demokra­tikus reformja, az önkormány­zatok erőteljes kifejlődésének biztositása a demokrácia­­­elvei­nek és szellemének megfelelően. 6. A mezőgazdasági érdekkép­viselet megvalósítása a demo­­kra­t­kus a­lap­elvek a parasztság dolgozói többségeinek érdekei alapján és érvényesítésével. Injekcióikkal küzdenek a kolorádó­­bogarak ellen Ismeretes az a nagy riadalom, amelyet Győr megyében a burgo­nya legrettegettebb ellenségének, a kolorádó­bogár felbukkanása oko­zott. A földművelésügyi miniszté­rium szakembereinek az élő álla­tokat sikerült is elpusztítani, de ezzel a veszély még nem múlt el, mert a krumpligyilkos lárvái a föld alatt 7-8 cm mélyen bebábozód­­tak és egy hét alatt a bábokból bogarak lettek. Most szénkéneg­­injekciókat lövelnek a földbe. Ez az erősen mérges anyag elpusztítja a bábokat és petéket, de ártalmat­lan a hasznos baktériumokra. Hé­­derváron és környékén minden négyzetméternyi föld fél liter szén­­kéneg injekciót kap. --------oooQooq -----­ Kmxállíján 40 száza­­lékkal a bor és 43­ tej a sütemény áráé A Bornagykereskedők Országos Egyesülete bejelentette a gazdasági rendőrséget­, hogy a három éves terv keretében, augusztus 1 től 10 százalékkal leszállítják a Bor ára­kat. Hasonlóképpen jelentkezett a Magyar Cukrásziparosok Egyesü­lete is, hogy termelvényeiben ár­csökkenést léptet életbe. A cuk­rásziparban 15 százalékos árcsök­kenés várható.

Next