Alkotmány, 1898. március (3. évfolyam, 51-77. szám)

1898-03-01 / 51. szám

ORSZÁGGYŰLÉS, Budapest, Febr. 28. A Ház harmadrésznyire sem telt meg, midőn Berzicsy Albert megjelent az elnöki dobogón s az ülést megnyitotta. Legelőször Mandel Pál alsó-lendvai mandátumát mutatta be a Háznak. Alig ej­tette ki a Mandel nevet, a baloldal erősen felzúgott: — Mennyibe került ? Hetven vagy nyolcvan­ezerbe? A vita első szónoka Mócsis Antal volt. Nagyszabású beszédében a Dózsa Endre ál­tal felvetett tapintatlan és igazságtalan vá­dakkal foglalkozott. Dózsa képviselő beszéde aligha érdemelte volna meg, hogy azzal ily kimerítően foglalkozzék valaki, de az alkalom épen kapóra jött, hogy a felvetett kérdések a jogállam és vallásos államról végre-valahára tisztáztassanak. Mócsy Antal igen derek­as munkát végzett, súlyos argu­­mentumokkal s meg nem dönthető adatok­kal mutatta ki azon vádak tarthatatlansá­gát, melyekkel a vallásos államot illetik s ennek üdvös hatásaival szembeállította azon eredményeket, melyeket a jogállam sokat hangoztatott suprema les-ének köszönhetünk. Frappáns hatású fejtegetéseit, melyek abban csúcsosodtak ki, hogy állami életünk intézésénél vissza kell térnünk az evangéliumi tanításokhoz, a baloldalon gyakran zajos helyeslésekkel szakították félbe. Igen talpra­esetten, formásan védelmezte ezután a sajtó­szabadságot, azon vádat emelve, hogy épen maga a kormány a legnagyobb reakcioná­­rius, midőn a közszabadságok s jogok ellen tör ily rendeletekkel. Lendületes beszédét hosszasan megéljenezték. Széchenyi József felszólalása után Győry Elek tartott hatalmas vádbeszédet a kormány ellen, mely a közszabadságokra tör. Lerán­totta a leplet azon alakoskodásról, mely­­lyel az önkényes miniszteri rendeleteket a a 48-iki törvényhozás kereteibe akarják be­állítani s mintegy azok természetes folyo­mányaként föltüntetni. Az ilyen kormányt más szabad országokban csakhat elsöpörné a feltámadt közvélemény viharzása, nálunk azonban ezt a közvéleményt mélyen elaltatta a szabadelvű uralom több évtizedes törvény­­tiprása. Györy nagyhatású beszédét álalános figyelemmel hallgatták s nagy sikerének mi annál jobban örülhetünk, mert Györy Elek e kérdésekben teljesen azon állás­pontra helyezkedett, melyet a néppárt fog­lalt el-Utánna Emmer Kornél szólalt föl, rövid indokolás kíséretében határozati javaslatot nyújtva be, hogy a kormány terjeszszen be törvényjavaslatot a sajtótörvény végleges rendezése tárgyában. Ülés végén Kossuth Ferenc és Pichler Győző tartották meg szombatról elmaradt interpellációikat. parázs, t. i. a két összeütköző eszmekör: egyfelől a jogállam másfelől a katholikus felekezeti állam eszmeköre egyre terjed. Beszédjének további folyamán kitért arra, hogy Bocskai idejében Bocskai és társai a magyar nemzeti jogállamnak milyen hős védői voltak és a vad hajdu-rablócsordákból miként váltak szabad­­sághősök, a nemzeti jogállam képviselői, hősei. Ellenben a katholikus felekezeti állam képviselői voltak szerinte — egy idézet alapján, amely állí­tólag a vatikáni könyvtárban található, idegen ember által írva — 14 katholikus püspök, to­vábbá még egy rakás katholikus mágnás, akik készek voltak önérdekből a legjobb hazafiakat fej­es jószágvesztésre ítélni, sőt oly gyalázatosak voltak, hogy készek voltak, nehogy a konc kies­sék szájukból, elnézni a német tanácsosoknak, hogy nemcsak az ország vagyonát pusztították, hanem még az egyház vagyonára is rátegyék ke­züket. Szóval a keresztény katholikus felekezeti állam hívei talpnyaló, semmire való emberek voltak. Nem tudom elképzelni, mi indíthatta t. kép­viselőtársamat ezek előhozatalára; mire jók az efféle idézetek; mire való évszázadok előtti múlt­ból ilyen momentumok kiemelése, még ha valóban igazak volnának is, a­melyek bennünket, külön­böző vallású magyarokat, egymástól még inkább eltávolíthatnak ; midőn roppant sok szomorú körül­mény arra utal bennünket, hogy az érintkezési pontokat, melyek közelebb hozhatnak egymáshoz, keressük és ápoljuk. A t. képviselő úr citátuma ugyan arra jogo­sít fel engem, hogy példáját követve, Bocskainak meg más nem katholikus szabadságharcosnak éle­téből citáljak, (Halljuk !) de ezt nem teszem, dacára annak, hogy e Házban a liberális oldalról nem első ízben tüntetnek fel a múltban és a jelen­ben bennünket, katolikusokat úgy, mintha mi a szabadságnak és igazi hazafiságnak nem volnánk barátai, hanem talpnyalók volnánk, akik a sza­badság és a haza érdekeinek elárulására volnánk képe­sek. Mondom, nem akarok citálni , de határozottan visszautasítom az ilyen, szerintem tapintatlan és hazafiatlan eljárást. (Élénk helyeslés a baloldalon.) nem mintha a történelem ítéletétől félnék, mert én annak a tudatában vagyok, hogy e haza katho­likus polgárai úgy a múltban, mint a jelenben, a trón, a haza, a szabadság, a kultúra érdekében mindig tettek legalább is annyit, mint a mennyit a nem katholikus vallásúnak tettek és e tekintet­ben legalább is azok mögött nem állottak s nem állanak. Élénk helyeslés a baloldalon. Azért igen kérném a t. liberális urakat, ne hozzanak fel ilyenféle dolgokat, de ha netalán továbbra is ilyen irányban akarják folytatni, akkor ne vegyék tőlünk rész­véven, ha mi hasonlóképen járunk el, bár nagyon kedvetlenül és kelletlenül és szí­vünkben hazafias aggodalommal az iránt, hogy hova vezet ez eljárás, de becsületbeli kötelessé­günk lesz hitünk és őseink iránt, hogy a keztyüt felvegyük. Nem akarok ezzel a dologgal tovább foglal­kozni ; még a legközelebbbi múlt tényeire sem akarok kiterjeszkedni, amelyek bizonyítják, hogy 1848—49-ben és azután azok a meggyanúsított katholikus főpapok és mágnások, általában a katho­likus vallásúak teljesítették a trón, a haza, a sza­badság iránti kötelességeiket. Buzátti Ferenc : Az aradi vértanuk is mind katholikusok voltak ! MÓCSy Antal: Nem mind, hanem túlnyo­­mólag. (ügy van.) Dózsa Endre­­. képviselő úr beszédében a mi álláspontunkra nézve igen érde­kes nyilatkozat van. Azt mondja ugyanis, hogy: (Olvassa.) „A törvénykönyv nekünk szentebb még, mint az evangélium, mert az evangélium telve bölcs és örök igazságokkal ugyan, de iránya koz­mopolita.*4 (Derültség a baloldalon.) Én ezzel beszédem későbbi folyamán foglal­kozom, itt csak köszönetet mondok­­. képviselő­­társamnak azért, hogy ebben a dologban valahára világosság támadt itt e Házban is. Goethéről mond­ják, hogy halála percében felkiáltott: „Mehr Licht!“ Én is sokszor gondoltam arra, hogy­ abban a kérdésben, váljon Magyarország keresztény alapon ill-e vagy nem, több világosság kellene, mert a t. miniszter urak mind­untalan azt hangoztatják, hogy támogatják és vé­delmezik a keresztény vallást. Legutóbb Darányi földm­űvelésügyi miniszter úr az általa kiadott új­ságból a citátumokat is olvasott fel arra nézve, hogy mennyire támogatják ők a keresztény vallá­­sosságot. Wlassics miniszter úr is ismételten hangsúlyozta, hogy a kormány ápolja a vallásos­ságot­, még­pedig a felekezeti vallásosságot. Azt, hogy a liberálisok a liberalizmus következtében nem­ így gondolkoznak, nagyon jól tudtam, ebben a Házban nem hangzottak el még világossá­got derítő nyilatkozatok. Dózsa Endre képviselő­­társamnak az érdeme, hogy ő kimondta világosan, hogy a libera­­­­usnak nem kell az evangélium, kimondta nyíltan, hogy a magyar nemzeti jogál­lamnak a törvénykönyv előbbre való a kozmopo­lita irányú evangéliumnál. Azzal, hogy a liberális felfogás milyen bajokat hozott Magyarországra erkölcsi és anyagi tekintetben; hogy a törvény­­hozásban, mióta a liberalizmus uralkodik hazánk­ban, az evangéliumnak következetes met­szése törvénykönyvünkből mily óriási bajoknak a szülő oka, erről beszédem további folyamán fogok be­számolni. A sajtószabadság korlátozása tárgyában az igazságügyminiszter úr két ízben is felszólalt, én azonban, engedje meg a t. miniszter úr, a dolgot még mindig nem látom eléggé tisztázva. Az 1848 XVIII. tc. 30. §-ának­ 4. pontjában ki van mondva hogy a szétküldés idején a köteles példányokat a hatósághoz be kell küldeni. De hogy ennek a 4. pontnak van egy alpontja, erről sem a miniszter úr, sem más felszólaló említést nem tett. Ebben az alpontban az van, hogy ezen kötelezettségnek elmulasztása, t. i. a köteles példányoknak beszol­gáltatása, meg nem akadályozhatja a nyomdater­mékek­ szétküldését, legfeljebb az illetők ezért a mulasztásért 200 forintig terjedhető pénzbüntetés­sel büntetethetnek. Már most hogy áll a dolog ? A miniszter úr méltóztatik az ellen tiltakozni, mintha a rendelet­ben foglalt utasítás szerint a kir. ügyésznek eljá­rása előleges cenzúra volna, pedig valóban az, (úgy van ! ügy van­ a bal- és szélsőbaloldalon.) mert ime a 30. §. 4. pontja szerint is nem köte­les az illető oly korán postára szállítani a nyomda­­termékeket, hogy a kir. ügyészségnek legyen ideje, átnézni azokat a cikkeket, mert az van mondva, hogy a szétküldés idejében. Már­pedig, hogy a kir. ügyészségnek közegei megfelelhessenek a miniszteri utasításoknak, bizony nem a szétküldés idejében, hanem hamarább kell odaszállítani a köteles példányokat, hogy átnézhesse a királyi ügyészség. Olvasom, hogy a Népszava legutóbbi számá­ból négy-öt kiadás jelent meg, mert a kir. ügyész­ség mindig talált benne kifogásolható cikkeket, a­melyek miatt a szétküldés nem történhetett meg. Bátor vagyok figyelmeztetni, hogy a t. miniszter úr és a kir. ügyészség azzal, hogy ilyen előleges cenzúrát gyakorolnak, roppant felelősséget vonnak magukra az illető lapnak tartalmáért, másrészt pedig nincsen értelme ekkor a sajtószabadságnak. Mert hiszen, ha a kir. ügyészség lefoglalja az egyes lapokat oly tartalmuk miatt, a­melyek in­kriminálhatók, azok nem küldhetők szót, nem ter­jeszthetők, tehát szerzőik a sajtóbíróság elé sem állíthatók. A szocialisták fogják ezt a helyzetet leginkább kihasználni. Az a királyi ügyészségi közeg, ugyanis aki ott van a postán, gyors munkát végez, nincs kellő ideje és nyugalma arra, hogy a lapot elejé­től végig jól átnézhesse és így megtörténhetik, hogy maradhatnak abban a lapban oly dolgok, amelyeket kellő megvizsgálás után az ügyészség nem hagyhatna benne, így tehát azzal, hogy ilyen előleges cenzúra gyakoroltatik, a szétküldés után a felelősség alól fel lesznek mentve a szocialista szerkesztők, mert hiszen a királyi ügyészségnek approbációjával lesznek szétküldve az olyan közle­ményeket magukban foglaló lapok, amelyek külön­ben inkriminálandók volnának. Én ebből­ a szem­pontból sem helyeslem az ilyen előzetes cenzúrát. A t. miniszter úr azt mondja, hogy az az eljárás, amelyet ő életbe léptetett rendeletileg, teljesen meg­felel a 48-iki sajtótörvénynek. Már én is kimu­tattam azt, hogy nem felel meg, de fogadjuk el azt az álláspontot, hogy csakugyan megfelel és hogy tulajdonképen a 48. évi sajtótörvény most — mint a miniszter úr mondja — egész erejében és teljében életbe van léptetve. Akkor kérdezem­­, miniszter úr, hogy hogyan fogja ma­gát e felelősség alól kimenteni, hogy ha a dolog úgy áll, a­mint a miniszter úr álláspontjából folyik hogy a 48-iki sajtótörvény feljogosította a szocia­lista izgató újságokkal szemben oly eljárásra, mint a­minőt a mostani legújabb időben is tanúsított a királyi ügyészség ? Ha ez megegyezik a 48-iki sajtótörvény betűjével és szellemével, akkor miért nem tette a t. miniszter úr ezt évekkel előbb, a­mikor a szocialista izgatók a sajtóban megkezdték az ő áldástalan működésüket, hanem a t. minisz­­­­ter úr és a királyi ügyészségek éveken át alud- A képviselőház illése. Elnök: Berink­ey Albert. A kormány részéről jelen vannak: Bánffy Dezső báró, Erdélyi Sándor. Elnök bemutatja az alsó-lendvai kerületben megválasztott Mandel Pál képviselő megbízó le­­velét. Az igazoló bizottságnak adták ki. Jelenti továbbá, hogy Peresei Dezső belügy­miniszter elfoglaltsága miatt a Házban nem jelen­hetvén meg, ma nem válaszolhat Molnár János interpellációjára a csacsi kath. bőr mulatságának betiltása tárgyában. Következik az igazságügyi tárca költségvetésének folytatólagos tárgyalása. MÓCSY Antal Dózsa Endre képviselő beszé­dére kíván reflektálni. (Halljuk.) A t. képviselő úr azzal kezdte, hogy a jelen vitában kiválóan két eszmekor domborodik ki. E két eszmekor kikerül­hetetlen összeütközése ma még csak előcsatározá­­sokban mutatkozik, de azon felszított, izzó szen­vedélyek, amelyek szikrái a lefolyt választások alatt itt-ott kipattantak, melyekből egy üszök még e terembe is bedobatott, — még pedig a néppárt alakjában — mutatják, hogy a hamu alatt a ALKOTMÁNY. 1898. március 1.

Next