Alkotmány, 1898. április (3. évfolyam, 78-103. szám)

1898-04-01 / 78. szám

I­­. évfolyam, 78. szám. Péntek, április 1. Budapest, 1898. Szerkesztőség, kiadóhivatal és nyomda VII., Mária-utca 11. Hirdetések felvétetnek a kiadó­hivatalban, Budapest, Mira­­utca 11. és Friedl Hubert Dél Bécsben, VII., Mar­zleindone,­­Strasse 7. Kéziratokat nem adnak viessa Előfizetési ár. ,­ész évre . . 14 fit — kr. élévra .... 7 „ — H Negyedévre . . 3 „ 50 „ Egy hónapra. 1 „ 20 „ Egyes szám helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Megjelenik naponként reggel kivéve hétfőn. Schlauch bíboros beszéde. Budapest, márc. 31. A váradi bíboros mai beszéde egyike a tudós főpap azon megnyilatkozásainak, melyek méltók arra, hogy sokáig hul­lámzásban tartsák Magyarország köz­véleményét. A beszéd a szociális kérdésről, e mind­nyájunkat legközelebbről érdeklő ügyről szólott. A beszéd nem a rideg kapitalista és nem az elkeseredett proletár eszejárásával tárgyalja korunk legakutabb kérdését, ha­nem a katholikus egyház kibékítő, vi­gasztaló álláspontját képviseli az előadás­nak azzal a világosságával, s az esz­mék ama zsenialitásával, mely épen az ő sajátja. A tudomány, mely elszakadt Isten­től, nemhogy orvosságot találna a szo­ciális betegségre, hanem épen ő az, mely siettette e betegség kitörését, midőn ki­zárólag e földre irányozva az emberek tekintetét, nagyra növelte szegényben és gazdagban egyaránt a féktelen élvezetvá­­gyat s a földi jólét után való görcsös kapkodást. A szociális kérdést, bárhogy tilta­kozik is ez ellen a liberális sajtó, csak a vallás segítségével oldhatjuk meg. Ez nem jelenti azt, hogy a tudományt a vallással helyettesítjük a maga terén, hanem azt, hogy a tudománynak is, a vallásnak is biztosítjuk a maguk jogait azon a téren, mely mindegyiküket meg­illeti. Mi a vallás és a valódi tudomány szövetségét hirdetjük. Ezt hirdeti szent­­séges Atyánk, XIII. Leo pápa is kör­leveleiben s a Szentatya fönséges gon­dolatait hirdette Schlauch Lőrinc biboros a Szent-István-Társulat mai közgyűlésén. A Szent-István-Társulat és a ma­gyar katholikus sajtó további működésé­ben a ma elhangzott igék legyenek az irányítók. XIII. Leo pápa épen ma az „Al­kotmány“ egyik munkatársával szemben adott kifejezést annak, mily nagyra be­csüli a katholikus sajtót. Lelkesedést és kitartást merítünk a nagy pápa buzdító szavaiból, az irányító eszméket pedig a magyar katholikus sajtó a váradi bíboros mai beszédéből kölcsönzi. Szemben a vallástalan irodalmi ter­mékekkel, melyek a szociális forradalom szolgálatában állanak — akár közvet­lenül mint szocialista iratok, akár köz­vetve mint liberális sajtótermékek,­­ óriási feladat vár a katholikus sajtóra. És a katholikus sajtó teljes odaadással fog a feladatok megoldásán munkál­kodni, tudva azt, hogy ezzel szolgálatot tesz az emberiségnek, szolgálatot tesz az egyháznak és a hazának egyaránt. Schlauch Lőrinc bíboros beszéde, melyet a Szent-István-Társulat mai nagy­gyűlésén Kisfaludy Árpád Béla társulati alelnök felolvasott, a következő : Tisztelt közgyűlés! Isteni Mesterünk, Jézus Krisztus nevé­ben üdvözlöm a Szent-István-Társulat tisz­telt tagjait, akik ma a szeretet és tudomány ezen szent hajlékában egybegyűltek, hogy a magyar katholicizmus szolgálatában köte­lességet teljesítvén, tudomást vegyenek a társulat munkálkodásáról, igazolván azon bizalmat, melyet a katholikus közönség a legszentebb ügyben annak előlegezett. Nehéz viszonyok közt működik ma társulatunk. Mert lehetetlen, hogy a társa­dalmi viszonyok hullámzásának zaja be ne hasson azon csendülte magányba is, mely­ben a szellemi munkások teljesítik fárasztó feladatukat. Lehetetlen, hogy társulatunk tudomást ne vegyen azon nagy mozgalom­ról, mely e század végén egész Európát és vele édes hazánkat is magával ragadni ké­szül egy ismeretlen cél felé. Lehetetlen, hogy azon irodalmi termékeket, melyekkel ma úgy a magasabb körök, mint az alsóbb osztályok elárasztatnak, figyelemmel ne kí­sérje azon célból, hogy üdvös szorgalommal a tévedéseket helyreigazítsa, a sebeket gyó­gyítsa, az egészségtelen törekvéseket ellen­súlyozza, mindenben pedig híven nagy és szent királyunk szelleméhez, Szent István országát az azt fenyegető veszélyektől meg­óvni segítsen. Legyen szabad ez alkalmat felhasznál­nom arra, hogy bár csak aforisztikus vo­násokkal jellemezzem e mozgalmat, oda mu­tassak annak veszélyes oldalaira; de épen isteni vallásunk örökké változatlan elveiből meríthessem azon reményt, hogy a katholi­cizmus e rázkódtatások közepette is szilár­dan fog állani, mint a kőszikla, melyen szent Péter nagy utóda, dicsőségesen ural­kodó XIII. Leó pápa ül. * Az európai társadalom nagyszerű át­alakulás küszöbén áll, hogy miként fog az átalakulás történni és végződni, senki sem tudja. Ma tudjuk, hogy a bizonytalanság önsúlya nehezedik a keblekre. A problémák egész halmaza foglalkoztatja az elméket. Érezzük, hogy az emberiség ismét a fejlő­dés egy újabb stádiumához jutott, mely nagyszerűségében hasonmását nehezen ta­lálja a múltban. A szocializmusnak rémképe mintha megzsibbasztana minden tevékeny­séget. Maga a tudomány, mely pedig néhány évtized óta magához ragadta a társadalom vezetését, zavarodottan tapogat és sem mó­dot, sem eszközt nem nyújt a felijesztett értelemnek és érzelemnek, hogy nyugodtan nézhessenek a jövő elé. Csakugyan a szo­cializmus fog uralkodni a huszadik század­ban? Uralkodni azon ijesztő alakban, mely ma a legközönségesebb sziveket is borza­lommal tölti el? A tudomány szédítő magas­latra emelte az emberiséget és e magaslatról vélte neki megmutathatni az ígéret földjét, de e magaslatot köd szállotta meg és a tudo­mány szárnyaszegetten áll a reménytelenség fokán. Nihilista lett. Nem tud egy életrevaló eszmét adni, mely e rettenetesnek látszó katasztrófát elhárítsa, vagy csak szelídítse is. Nem én mondom ezt. Huxley tanár, a modern agnosticizmus atyja, kit Kidd Ben­jámin idéz, azt mondja, hogy a legjobb modern civilizáció sem tüntet fel oly társa­dalmi állapotot, mely méltó volna azon eszményhez, mely felé az emberiséget ve­zetni kell. Anyagilag óriási mérvben haladunk, de erkölcsileg oly nyomorultak vagyunk, mint akár a római Cézárok idejében. Akkor a jólét, a gyönyör, a fényűzés és az ezeket előteremtő arany szomja megnevezhetlen kicsapongásokra ösztönözte az embereket. Hit nem volt, az erkölcsök parlagon hever­tek, a családi élet felbomlott és az önérze­tét vesztett nép — mint Thierry Amadé mondja — homlokán a rabszolgaság és te­hetetlenség kettős bélyegét viselte. Az ész fejlődésének fénypontján áll és mégis eddig nem volt képes az egyenlőtlen­séget megszüntetni, vagy az ellentétet, mely az egyén és társadalom közt fennáll, meg­oldani. Egyéni szabadságot ígért és az in­dividuum, midőn ezen jogosultságát érvé­nyesíteni akarja, szemben találja magát a társadalom jogaival. Az individualizmus fel­bontja a társadalmat alkotó elemeire, a tár­sadalom ismét, hogy fennállhasson, kényte­len az egyéni jogokat megszorítani és lesz belőle az egyén zsarnoka, az egyén pedig az összeség rabszolgája-És továbbá! Nem halljuk-e már a tompa morajt, mely a tudomány ígéretei által felvillanyo­zott elégedetlenek soraiból felhangzik, azok­nak soraiból, kik előtt az ész fényét lobog­tatták, de akiknek szivéből kiszakították az Istent s vele mindazt, ami őket a túlvilág­hoz fűzi ?­rt,s mit adtak neki kárpótlásul ? Éveken át hangoztatják füleikbe: mit a val­lás ! mit a dogma! mit az egyház! Tudo­mány, tudomány és élvezet, ez a földi bol­dogság ! És a tudomány készített romboló esz­közöket, melyekkel a mai civilizációt légbe röpíthetik, de üresen hagyta a szíveket. És az élvezet ? Oh ! ez csak ígéret volt, mert milliók és milliók nem tudják, mi az él­vezet. Az Istenben való hittel össze van fűzve a türelem, a megadás, a lemondás egyfelől; másfelől a szeretet, az önfeláldo­zás , az irgalmasság és jótékonyság, mind­ezek felett pedig lebeg a vallás őrangyala, mely felfelé mutat, és mit állítottak helyé­be ? Kielégíthetlen vágyakat, ketté vágták a köteléket, mely az embert a végtelenhez fűzi, és a végtelenséget kereső lélek mint egy szárnyaszegett madár lehullott a földre, itt csúszik a földön, mint az elátkozott kígyó a paradicsomban, mindent a földtől vár, mindent a földön keres és a­mit keres, azt nem találja és a­mit talál, abban csalódik. Csoda-e, ha az elégedetlenség a mai társadalom ellen fordul és számon kéri tőle, a­mit lelkétől elragad, kárpótlást kér azért, amit elvesztett, teljesítését kéri mindannak, amit a tudomány, a művelődés, a társadalom ígért ? A felcsigázott képzelődés valósítását kéri mindannak, amit szemei előtt évek óta kápráztató fénynyel lobogtattak. A­mit a műveltebb körökben könnyelműen, nevetve, meggondolatlanul mondanak vagy írnak, azt az alsóbb körökben egész komolysággal életbe léptetni óhajtják. És így válik kétfelé az emberi társa­ság, az egyik frivol, modern, vallástalan; a másik levonja a következtetéseket és le­döntvén az Istent, az emberi művelődés da­cára előkészíti a katasztrófát, melynek elő­jelei a láthatáron jelentkeznek:­ íme, ez a mai kor reménytelenségének oka, ez a félelemnek és nyugtalanságnak kulcsa.Hogy híven jellemeztem-e a mai társa­dalmi állapotot, hogy nagyon erős, vagy csak halvány vonásai-e ezek a létező álla­potnak ? nem tudom, de azt tudom, hogy a bekövetkezhető rázkódtatásoknak tehetségét a komoly gondolkozók komoly számításba veszik.De hogyan van az, hogy ma, a midőn a tudomány, a művészet lépten-nyomon oly fényes diadalokat arat, a midőn a művelt­ség oly fokon áll, a­hol az a múlt időkben tán sohasem állott, mégis az erkölcsök mindinkább sülyednek, a romlottság oly

Next