Alkotmány, 1898. június (3. évfolyam, 130-155. szám)

1898-06-01 / 130. szám

■ Budapest, 1898. III. évfolyam. 130. szám. Szerda, Junius !. Előfizetési ár: Égész évre . . 14 írt — kr« Félévre .... 7 „ ­M Negyedévre . . 3 „ 50 V» így hónapra. 1 „ 20 »1 Egyes szám helyben 4 kr.j vidéken 5 kr. Megjelenik naponként reggel kivéve hétfőn. Szerkesztőség, kiadóhivatal és nyomda Vili., Mária-utca II. Hirdetések felvétetnek a kiadó­hivatalban, Budapest, Mária- ntca 11. és Friedl Hűbérinél Bécsben, VII., Matzleindorfer* Strasse 7. Kéziratokat nem adunk vissz a aa A merénylet. Budapest, május 31. A téma még nincs kimerítve, Még foglalkozik vele a sajtó, hozzászólnak a különféle közvélemények, aszerint, amint keresztény és magyar a karakterük vagy pedig pogány és internacionális. Még talán a képviseló'káz elé is kerül a do­log. Hiába csürik-csavarják bizonyos ele­mek : Nem annyira a Kossuth-ügyről van már szó és még kevésbbé a Lepsényi- ügyről, hanem szó van a köztisztesség, a parlament és az egyház, a katholikus egyház ellen intézett meréuyletről. Ezt a kérdést nem lehet eltemetni sem eltusso- lá8, sem nagyhangú fenyegetések által. Ne dobálódzunk csillogó, de annál üre­sebb frázisokkal, mint amilyen például az, hogy Olay és Pichler utak „nem­zeti missziót“ teljesítettek. Hiszen ha ez igaz, akkor botjaik máris ,.nemzeti ereklyék“, a rendőrség pedig, amely a hőstett után vállain elvitte Olayt, a „nem­zeti bőst“, merényletet követett el a nemzet ellen. Józan észszel ilyet állítani nem le­het. akik pedig mégis állítják, azokat teljesen inficiálta az a nagy erkölcsi kór, amelylyel az ország egyetlen keresztény pártját, a nép pártját vádolják : a türel­metlenség, a gyűlölködés, a lázitás kórja. És hogy tényleg szenvednek ebben a kórban a néppárt ellenségei, az ország­szerte szomorúan ismeretes tény. Ezek a gentlemanek akarnak őrei I lenni a köztisztességnek, akik nyilváno- ! san ferdítenek, gyanúsítanak, rágalmaz- I nak, gyűlölködnek s akiknek uitima-ra- ‘ tio-juk a bot ? A kik nem tudják, vagy nem akarják tudni, hogy nemcsak úri, de az úgynevezett paraszttársaságban is minden körülmények között el kell fo­gadni annak részéről, aki valamiben bű­nös, az elégtételadásnak azt a formáját, a melyet állásánál fogva nyújthat a sértő fél ? És törvényhozók akarnak lenni azok, a kiknek Corpus iuris-uk a bot ? Akik nem a parlamentet, hanem Master Lynch-et ismerik el a legfőbb legiszlátoruak ? Kossuth Lajos, akinek emlékszobrát teg­nap leplezték le Miskolcon, talán mégsem ilyennek képzelte a nép által választott parlament törvényhozását. Kegyetlen iróniája a véletlennek, hogy éppen a Kossuth Lajos nevét viselő párt ronlja le a Kossuth Lajos által diadalra vitt parlamenti elveket. És viszont, sokat ta­nulhat minden magyar ember abból a tényből, hogy éppen a Kossuth-párt ál­tal fanatikus gyűlölettel üldözött néppárt kel védelmére a Kossuth-pártiak által meggyalázott parlamentarizmusnak. A magyar parlamentnek tulajdon­képpen le kellene számolnia Olay és Pichler urakkal . . . *> Múlt szombati vezércikkünk rá mu- mutatott arra, hogy a Lepsényi-ügy tu­lajdonképpeni magyarázata nem más, mint egy áramlat, a melynek nincs iDyére, hogy a néppárt azonkívül, hogy igazán a nép pártja és nem amit, hanem bátran os­torozza a nép, a nemzet szabadelvű ! nyomorgatóit, — még a király pártja is I és elszántan küzd az ellen a szabadelvű I áramlat ellen, a melynek be nem vallott, j ‘ de gyakorlatban keresztül vitt célja a ! nemzet dinasztikus érzelmeinek elfojtása. Es é cikkünkre nem a Kossuth-párti sajtó válaszolt először, hanem a kormány egyik félhivatalos lapja, a Magyar Újság, azzal vádolva minket, hogy mi denun- ciálunk. Ez a vád természetesen hidegen hagy minket (hiszen nem ismeretlen, hanem köztudomású dolgot mondtunk) és mi csakis azért foglalkozunk t. laptár­sunk vádjával, mert ez a vád egyszer­smind a Kossuth-párt védelmezése, a miből viszont következik, hogy gyengéd kötelékek fűzik egymáshoz a 48-as sza­badelvűeket, és a 67-es szabadelvűe­ket, ez utóbbiaknak legalább is sajtó­ját. Nem tetszik tehát a szabadelvű­eknek, hogy a néppárt diuasztikns ér­zelmit. Vájjon miért nem tetszik ez ne­kik ? Mi nagyon szép dolgokat mesél­hetnénk bizonyos szabadelvűek királyhüsé- géről, akik alighanem, négy év előtt rusztikus módon kikomplimeutirozták a Lloyd^épületből a király küldöttjét (alig­hanem a kabinet-alakítással megbízott horvát bán volt) és miután a kikompli- mentirozás szerencsésen megtörtént, egy öreg, monoklis politikus igy üdvözölte azt az agráriust, aki „elbánt“ a bánnal : — Náci, ezt jól csináltad ! * De a katholicizmus ellen is fordul­nak a szabadelvűek. Nemcsak Lepsényit verték meg Olay és Pichler, hanem a katholikus papot is. Hogy miért nem tet­szik nekik a magyar katholicizmus ? Egyszerűen azért, mert ők szabadelvűek. Megverték tehát a papot — ők, akik jó- kedvökben hangosan szeretik hirdetni, | hogy „jó, hithü“ katholikusok. És mégis I megverték a papot. Erre a büncselek­AZ ALKOTMÁNY TÁRCÁJA. Színpad és erkölcs. — Az Alkotmány eredeti tárcája. — Irta : Slírányi Leó. I. Alig van a művészeteknek oly ága, mely a gyönyörködtetés és tanítás kettős céljának oly biztosan megtudna felelni, mint a színművészet, melynek hatása az emberi lélekre épen közvetlenségénél fogva rendkí­vül mély és maradandó. Már maga az a körülmény, hogy a színmű tárgya a legszo­rosabb értelemben vett „emberi“ s a gondo­lat, az eszmei tartalom megérzékitve jelenik meg benne, hogy a szereplők ténykedései­ben saját magunk lelkivilágát látjuk bemu­tatva s az ellentétes érdekek harca, az ér­zelmek tusája, a szabad elhatározásnak ön­magában rejlő jó vagy rossz következmé­nyei mind a szemünk előtt folynak le látni engedve a cselekvések legtitkosabb ru­góit is, ez egymagában is elegendő arra, hogy érdeklődésünket feltöltve, figyelmünket teljesen lekösse. De a drámaírónak s a színésznek ezenfelül még sok oly eszköz áll rendelkezésére, me­lyek által müvébe vagy előadásába bele­vonhatja az összes müvészoteket, egy pontra irányíthatja azok minden szépségét és ra­gyogását, mint az üveg lencse a nap suga­rait, hogy gyújtson, világosítson és melegít­sen, A sziöbad bexentóse, a drámai fel­vonások arányossága az építészet, a tech­nika nagyszerűségével hat reánk; a díszle­tek a festészetet képviselik; a drámai sza­valás a szónoklat felemelő, megrázó erejét tünteti fel; a szereplő személyek testtartá­sában és mozdulataiban a szobrászat jelenik meg; a zene igazában csak itt lesz a szív beszédje s a szép művészeteknek ez ágait áthatja, szerves egészszé fűzi a költészet varázsszelleme, amelynek erejét viszont hatványozza a megfelelő külső akció. Es mivel a szépérzék, az összes művé­szeteknek e forrása az embernek vele szüle­tett erkölcsi java, a színészet, a szépmüvé- szeteknek e csillogó konglomerátuma kezdet­leges alakban ugyan, de megvolt a legrégibb időkben, még pedig a legszorosabb össze­függésben a vallással, sőt valósággal annak szolgálatában és egyúttal oltalmában. E két nevezetes körülmény első tekintetre kivilág­lik a dráma eredetéből és ókori történe­téből. A hinduk vallási felfogása szerint pél­dául a színművészet isteni eredetű, melylyel maga Brahma ismertette meg az embereket s az Agyagkocsi eimü régi dráma Chamdcittcíja, ez az ősi „Bölcs Náthán“; — a Malati és Madhava ifjú hősei: — az Uttara Barna Cheritra királynője; Mudra Bákshas-ának bukott minisztere; Szakuntala stb- mind az ind. vallás tisztulási világnézetének képvise­lői. — Az egyptomiak drámairodalma és szín­művészeié is Osiris kultusának kifolyása volt a görög komédia és tragédia pedig a Diony­sos tiszteletére rendezett vallási ünnepségek­ből fejlődött kj. És mihelyt a sginmüvésaet,, a dráma megszűnt a mythologia tényezője lenni, mihelyt a tisztán vallási ünnepélyek közönséges világi mulatsággá alakultak, levált róla a költészet zománca, a ledórség- nek, a durvaságnak terjesztője lett annyira, hogy még Ovidius is a színházak bezárását követeli Liber. Tristitiamm-jkb&n. De a katholikus egyház, mely a pogányság helyébe lépett s mely a művelő­dés összes tényezőit vagy egészen magához vette, vagy legalább is felügyeleti jog­körébe vonta, nem akarta kivágni a fát a fattyúhajtások miatt, hanem arra az állás­pontra helyezkedett, amit később XIV. Be­nedek pápa igy fejezett ki: „A színházakat nem kell eltörülni, hanem meg kell javí­tani“ s amit a közel múltban XIII. Leó is alkalmasnak és hasznosnak nyilvánított, midőn egy keresztény szellemű színház fel­állítására 80,000 lira alapítványt tett. Az egyház már akkor, az első századokban is felfogta és méltányolta azt a rendkívüli erőt és hatalmat, melylyel a színház egész korok és társadalmak felfogását irányítani tudja s amelylyel azok Ízlését fejleszteni, erkölcseit javítani képes. Hogy tehát egy­részt a pogány szokásokat és játékokat könnyebben kitörölhesse az emberek emlé­kezetéből, másrészt hogy saját tanítását a szertartásokban érthetőbbé tegye, a „Betle­hem“ és a „Krisztus koporsója“-nak felállításá­val. a „Passzió“ énekeltetésével, az urnapi játékokkal a liturgiába bizonyos drámai elemet vitt be s ezzel megvetette alapját a keresztény, a modora drámának. Mert eaek az üimejíélies3 eaeuíKMö

Next

/
Thumbnails
Contents