Alkotmány, 1899. február (4. évfolyam, 28-51. szám)

1899-02-01 / 28. szám

Budapest 1899. IV. évfolyam. 28. szám. Szerda, február I. Előfizetési ár: Egész évre . . 14 frt — kr, Félévre Negyedévre . , Fgy hónapra . 3 50 20 Egyes szám helyben 4 kr,, vidéken 5 kr. tfegjelenik naponként reggel kivéve hétfőn. MKOnUNY Szerkesztőség, kiadóhivatal ét nyomda Vili., Mária-utca II. (Hirdetések felvétetnek a kiadó- hivatalban, Budapest, Máriá­it tea 11, és Friedl Hűbérinél íécsben, VII., Matzlcindorfer- Strasse 7. Kéziratokat nem adunk viss aa Utazás a béke körül. 36SI, január ol. A postagalambok, mint az egyik félhivatalos újság elnevezte a dissziden- seket, nagy türelemmel ide-oda szállanak a kormánypárt és az ellenzék közt ésí közvetítik a nuncinmokat és renunciumo-j kát. Széli Kálmán pedig kapacitál erre: és arra,fogadjaadisszidensek három vezér­emberének jelentéseit, mint a kormánynyal koordinált tényező. A béke tehát D»gy* ban készül, ha nézzük azt a nagy ipar* kodást, amit érdekében kifejtenek. És mégis, mintha nagyon mesterkélt volna mindez. A sok formula, az óvato* san megválasztott és szándékkal ruganyo­sán tartott kifejezések mintha nem vol- nak alkalmasok arra, hogy végleges meg­oldást, tényleges megnyugvást eredmé­nyezzenek, mintha a béke újabb hábo­rúnak a csiráit rejtené magában. A kiegyezés és az indemnitás kér­dését valahogyan el lehet intézni kompro­misszumokkal ; a személyi kérdéseken is talán igy vagy amúgy át lehetne esni. De ott van a bunkó: egyfelől a házsza­bályok revíziója, másfelől a kúriai bírás­kodás és ott van az összes békepontok és a létesítendő kompromisszum hátterében a meg nem tört Tisza-frakció harcikedve, ott van a hatalomvágy, melynek örök­uralom kellene s mely meg nem bocsát­hatja azt, hogy ueki most az ellenzék­kel alkudoznia kell, hogy a parla­menti rend helyreállhasson. A kormány és a szabadelvíipárti; harcias elemek a házszabályoknak olyan revízióját akarják, mely mindennemű tech­nikai obstrukciót lehetetlenné tett. Ez a követelés normális időkben teljesen jogo­sult, egészen természetes volna. De jogo­sulatlan ez a követelés most, midőn is­meretes annak célja, mely nem egyéb,“ mint a szabadelvüpárí örök uralmának házszabályszerü biztosítása. Mert hiszen a kormány és a Tisza klikk a házszabá­lyok ilyenforma revízióját akarja anélkül, hogy egyúttal junktim a választási tör­vény olyan reformját igémé vagy akarná, mely a választások tisztaságát biztosítaná. Csak olvassuk el a mai kormány­párti vezércikkeket. Mennyire örülnek azok, hogy a választási törvény revízió­jából most nem lesz semmi! Mennyire iparkodnak azok bebizonyítani, hogy a magyar faj érdekeivel, a magyar faj po­litikai hegemóniájának követelményeivel mennyire ellenkezik a választójog kiter­jesztése. fis figyelemmel vannak arra is, hogy az általános szavazati jog a „re* trográd“ irányt juttatta uralomra, pl. az ultramontanizmust, ami persze szintén nagy csapás a liberalizmus szempontjá­ból. A „Nemzet41 mai vezércikke, mely­nek eszmemenetéből és irályáról Beksics Gusztávra ismerünk rá, szükségesnek tartja, hogy a választójog kiterjesztessék, de majd — később, csak most ne. Az ellenzés pedig csakugyan nem kívánja most a választójog kiterjesztését és nekünk is elvünk, hogy ezt a problé­mát nagyon óvatosan kell kezelni. Ami­ről most szó van s amiről kell, hogy szó legyen, ha azt akarjuk, hogy a házsza­bályok revíziója komolyan szóba kerül­hessen, azaz, hogy a választások tiszta­sága biztosíttassák. Mert csak olyan több­ségnek, mely tiszta választásokból kerül ki, lehet joga követelni, hogy parlamenti uralma a házszabályok által is hatéko­nyan biztosittassék. Erről pedig hallani sem akarnak a kormánypárton. Még a választások tisz­taságának egyik garanciális eszközét, a kúriai bíráskodást is perhorreszkálják. A kormánypárti sajtó, mely épp most any- nyira kesereg azon, hogy a Dreyfuss- iigy a francia parlament befolyása alá kerül, mivel ez a többség esetleg revi­zionista, nagyon természetesnek találja, ha a választások ügye az érdekelt parla­ment befolyása alatt, mert ezen sajt© előtt a Dreyfuss-ügy természetesen fontosabb, mint a magyar választások tisztasága. Hogy azonban politikai gondolkodásuk si­várságát valahogyan elpalástoljáij, lát­szólag elfogadják békeföltételnek a választási ügyekben való kúriai bírásko­dás megszavazását, de csak az úgyneve­zett „Kanzelparagraph^-fal, a Perczel-fél© 169. szakaszszal együtt. Ez a szakasz, midőn szinleg a vallási eszközökkel való izgatást akarja megakadályozni, akképen van fogalmazva, hogy a katholikus hit— és erkölcstannak a szószékről való köte^ lességszerii hirdetése is e paragrafus alá vonható és igy e cimen bármely ellen­zéki választás megtámadható. A . néppárt kezdettől fogva küzdött a „KanzelparagrápF ellen és ha most az ellenzék bármelyik pártja elfogadná azt, a néppárt semmi szín alatt nem járulhat hozzá e paragrafus megszavazásához vagy elősegítéséhez. Es ha mindamellett, tilta­kozása és küzdelme dacára, tételes jog lenne ebből a paragrafusból, a néppárt AZ ALKOTMÁNY TARCAJA. Hervadás. •— Az Alkotmány eredeti tárcája, —­Nagy kőépület. Barátságtalan, komor falai bámósa komorsággal tekintenek le az alattuk járó néptömegre, mely elsiet e ház mellett. Siet, pedig lassan is mehetne hisz e ház, bármily komor, bármennyire barát­ságtalan, senkinek nem árt, miért is ártana; bámul el, messzire s mintha a nagy hom­lokzaton a repedések mindmegannyi ránc volna, melyeket az idő vaskeze vésett oda, —- szomorúan, unottan bámul, de nem lát semmit. Ott. . « ott a távolban az álmok honában van egy kis pont; azt nézi erősen, szüntelen s csoda-e, ha lassan-lassan, az idők haladtával ráncok rajzolódnak az egy­kor büszke homlokzatra ? . . , Sátory Boldizsár e ház ura. Egyedül lakik benne öreg hitestársával, az áldott jó Kata nénivel. Öregek, nagyon öregek már ők mindketten. Csendes magányban töltik hátralevő napjaikat, nem zavarva senkitől. Pedig de máskép volt ez valaha! Nyitva állott a Sátorryház kapuja reggeltől estig, estétől reggelig ; biz bátran rozsdát foghatott volna az öreg zár, senki azt észre nem veszi. Mert az egyik vendég a másikat érte, soha azoknak hija nem volt és a cigány is csak azért hallgatott el pillanatra, hogy frissebben, vigabban az uj nótába fogjon. Hja, akkor persze könnyű volt, a Kata néni akkor még oem gölt fiat* aeai jß mksáam is volt akkor a háznak, a kicsi kökényszemü, szőke- hajú, ábrándos Lidi. De most. . , Története van ennek, szép szomorú története. Sírva fakad a Kata néni, vala­hányszor eszébe jut e történet, zokog ke­servesen és az öreg Sátory Boldizsár szeme is könnyüt fog ; ugyancsak harapja pipa­szárát, mert biz szégyenszemre még ő is el­sírja magát. Pedig nem volna szégyen, de még csak nem is csodálkoznék senki, mert szomorú, nagyon szomorú a kökényszemü, szőkehaju, ábrándos Lidi története . \ . * Szép volt, mint a legszebb tavaszi nap­sugár, karcsú, mint a Iegkarcsubb liliom. Szőke volt, mint a buzakalász, s vig, mint a szerelmes gerlemadár. Két szeme, — mint a patakparti nefelejcs, s ha ajka szóra nyí­lott, szebb volt az. mint a csermely csobo­gása, mint a madár csicsergése, mint a erdő fái között rejtőzködő kápolna harangszava. Szülei bálványozták. Szeméből olvasták ki legtitkosabb óhaját s azt mindig ponto­san kielégíteni volt leghőbb vágyunk. Ő pedig, a szép Lidi, kis szobájában csak dalolt, gondtalanul, vígan, mint a madár Emellett napról-napra nőtt, erősödött, szépült. Oh mily boldog volt, ki o fejlődés szem­tanúja lehetett! Es mindenki akart részt e boldogság­ból. A Sátorry ház nem fogyott ki a vendégek­ből ; mint búcsúra, úgy jártak ide. Mert ez a ház a boldogság tanyája volt. . . .Jött egy nap, egy ködös őszi nap, melyen a dór megcsípi az embert, u fagyos szól megpirítja az arcot, Es sár vau. Kellemetlen nap. csúnya nan. Es azon a napon nem dalolt a szép Lidi. Csicsergése úgy hiányzott, mindenki érezte, hogy valami ür támadt szivében, — de még senkisem tudta, miért van az. A csúnya őszi nap az oka, bizonyára. Az egész ház komor. Mindenki keres valamit, s nem tudja, mit; mindenki szólni akar, s nem tudja, hogy kezdje ; a másikra néz, attól vár valamit. S a Lidi ? .'.'Ma nem vig ; nem futkos, lassan, mint az álomlátó, céltalanul bolyong; arcát elhagyta szép 'szinte, oly sápadt. . . Ennek is az a csúnya őszi nap az oka ? Mas, egészen más! oly ok az, mely odalenn, a szív mélyében van eltemetve, mely ott rág, mint a féreg ; mely, nyugtot nem ad, de üldöz egy helyről a másikra, szüntelen. Neve ? Tán nincs. A ház komor lett ! Mogorván bámul­nak a falak a bámész tömegre ; enyészet, pusztulás . . . Beteg a csalogány, nagyon beteg; az előbb mulató, boldogságtól su­gárzó arcok lemondást, végtelen bánatot mutatnak. És mindez oly szomorú, oly na- gyou szomorú . . . Jött még egy nap. Még kegyetlenebb, még zordabb. És megkondultak a harangok, busán fájdalmasan kongtak, egy ifjú, remény­teljes szív buesudalát zengették .... A A Sátoryókkal szemközti házat fekete kár­pittal vonták be, — ott a halott, egy szép barna, halvány ifjú nyugszik ravatalon. Körül virág, sok, sok illatos virág. A szép Lidi pedig nem kelt ki többet a? ágyból. Zárva -maradt iái*, »««ná&fcut

Next

/
Thumbnails
Contents