Alkotmány, 1899. március (4. évfolyam, 52-78. szám)
1899-03-01 / 52. szám
Budapest, 1899. IV. évfolyam. 52. szám. Szerda, március 1. Megjelenik naponként reggel kivéve hétfőn.NKOTNANY Előfizetési ár: Egész évre . , 14 írt — kr. Félévre . • . • 7 ,, —- „ Negyedévre . , 3 „ 50 „ Egy hónapra. 1 „ 20 „ Egyes szám helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Szerkesztőség, kiadóhivatal és nyomda VIll., Mária utca 11. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban, Budapest, Máriautca 11. és Friedl Hubertnél Bécsben, VII., Matzlendorfer-Strasse 1. Kéziratokat nem adunk vissza Készen vagyunk. Budapest, febr. 28. „Tartsatok meg ..emlékezetetekben !“ Ezek Bánffy utolsó szavai ahhoz a nagy párthoz, amelyet a legutóbbi választáson a maga módja szerint a maga veszedelmére hozott össze. És csakugyan illendő, hogy ez a nagy párt örök emlékezetben tartsa Bánffy bárót. Hiszen soha magyar párt nagyobb és tehetetlenebb nem volt, mint Bánffy alatt a szabadelvű párt. Nem lehetett ebben a pártban mozogni senkinek. Az önálló véleménynek nem volt semmi becse. A párt nem tanácskozott, csak egyszerűen bámulta vezérét és szavazott rendületlenül, mint az athéni polgár, akit három gyermekével kitartott a szavaztatója. Maga a szabadelvű párt legnagyobb ellenségét, megölő gyilkosát kell, hogy lássa Bánffy báróban, aki őt lehetetlenné tette. Damemcsak a szabadelvű párt, hanem az egész ország meg fogja emlegetni Bánffyt, mert hiszen Nyitrát, Csacát, Somfát, Szatmárt, legutóbb Nemes-Ócsát és az összes Bánffy-féle hadjáratot az alkotmány ellen, a millennium e szégyenfoltját nem lehet, nem szabad elfelejteni sohasem. Igen, meg fogjuk tartani emlékezetben ezt a nagy esztendőt, amelyben annyit kellett küzdenie és megcsúfoltatnia a kereszténységnek. Ez alatt a négy esztendő alatt sokat tanultunk, tanult valamit Bánffy báró is. Ha egyebet nem, — óvatosságot. Búcsúbeszédében immár nem politizál, nem ígér aktív részvételt a politikai élet irányításában. Sőt odáig megy az óvatosságban, hogy a helyzetet nem tartja olyannak, melyben akár hátratekintőleg akár előrenézőleg nyilatkozatot tehetne. — Mennyi elkeseredést, mennyi haragot tud ezzel az óvatos mondással elpalástolni ! Mily máskép lett volna minden, ha ezt az óvatosságot Agnardi-val, Kálnokyval s egyáltalán azokkal szemben annak idején alkalmazta volna kikkel dolga volt ? Most már késő. Tanúságokkal megrakottan visszavonulhat Apanagyfaluba gazdálkodni és — elmélkedni a világi dicsőség hiábavalóságáról — ha ugyan szokott elmélkedni. nem vigasztalódjék ! Búcsúszavai alig hangzottak el a miniszterelnöki, tágas fogadóteremben, a disszidensek már vonulnak vissza a szabadelvű pártba, mely végre, post tot discrimina rerum visszanyeri teljes egységét Szilágyival, Széllel és Tiszával, De hogy a bukott miniszterelnök jó öröme még nagyobb legyen, a szabadelvűpárt meg is nagyobbodik. Fúzióval van tele a levegő. Ezt remélik, ezt takítják, ezt várják mindazok, akik Széll Kálmán politikájában föltétlenül megbíznak, és a politikában új korszak után epednek. A szabadelvű párt tehát nagy lesz és hatalmas. Csupa erő, csupa egység. Apponyi, Horánszky, Hódossy, Tisza István, Pulszky Ágost, Szentiványi Árpád és Gaják Géza, mind egy pártban egy zászló aatt. Mily megható képe az egységnek ? Mily megható képe a kiengesztelődő atyafiságnak ? Mert Magyarországon a szabadelvű párt örökké akar élni, örökké akar uralkodni. „A parlamenti váltó gazdaságot Magyarországon a fúzió pótolja, amikor a petyhüd kormányzat friss vért kap és megifjodhatik.“ Ez egy disszidens szabadelvű lap szerint a liberalizmus alapelve. Fúzió a végtelenségig. Újabb elemek felszívása és a lejáratása. Ha a bor fogyni kezd a kancsóból, öntünk belé másféle bort, mert a kancsónak teli kell lennie. Hogy a vegyülék bor megfelel-e a tiszta bornak, az mellékes. A fő, hogy teli legyen a kancsó. Hogy a sok fúzióból még konfúzió is jöhet létre, minek azzal gondolni ? A szabadelvűségnek örökké uralkodnia kell Magyarországon. . És mégis, mi örülünk a fúziónak, ha meglesz. Örülünk, mert oly elemek kerülnek be a többségbe, amelyek nélkül a szabadelvű pártnak örökre meg van adva a halálos döfés. Ezek az elemek eddig a politikai tisztességnek szép és megragadó példái valnak. Azt hiszszük, hogy mivel a fúzió esetében a vezetés az ő körökbe kerül, meg fognak tenni mindent arra nézni, hogy a választások és a közerkölcsök tisztasága megóvassék, márpedig ez az, amire most mindenekelőtt és mindenekfölött szükség van. Azonban sem a búcsúzó Bánffy vigasztalása, sem a fúzió barátainak öröme még nem teljes. Mert hiszen ki hiszi el, hogy a papramorgó kálomisták, minek a AZ ALKOTMÁNY TÁRCÁJA. A protekció. — A „Alkotmány” eredeti tárcája. — Mi a a jelszó ? A jelszó : „Barátnak mindent, ellenségnek semmit !“ A Marosa leány ijedten szaladt Bibulusnó asszonyhoz Bibulusnó asszony pedig halotthalványan rohant hozzám. — Jézus, te ember ! Egy rosszul nevelt férj ily esetben még halotthalványabbá válik, de én nem valok hajlandó arcom rózsáit oly könnyen elpazarolni. Értékesítem tehát filozófiai ismereteimet, melyekből csak a nyugodtság ragadt rám s azzal felelek : — Eltaláltad, ember vagyok. Biculusné asszony tekintetei valóságos tűzcsóvákat lövettek szét s én hálálkodhattam magamban, hogy nem vagyok pirotechnikus, külömben a műhelyem explodált volna. — A kegyelmes ur van itt, te ember, érted, a kegyelmes úr! Szánakozva mosolyogtam rá. Mit keresne nálam egy kegyelmes úr, a fővárosi fiskálisok és végrehajtók találkozási helyén. — De ha mondom, hogy a kegyelmes úr van itt! — ismétlé önérzetesen. — Egy valóságos, eleven kegyelmes úr ? — pattantam fel félretéve filozófiai ismeretemet. Valóban ? Egy hamisítatlan kegyelmes úr ? Gyorsan a G-mollt, izé . . . . . . a G-rokkomat. Csak villámgyorsan! Ő exellenciája nehogy megharagudjék! Dolgozó szobámat szalonná s magamat a legkifogástalanabb gentlemanné átalakítani egy pillanat bravúros műve vol. De odakint immár másodízben csiliingelt hoszszasan a villamos csengetyü. Mig a méltó fogadáshoz a legeslegutolsó vonásokat ejtettem meg, házam úrnője a nagy tükör elé állt s próba-pukkedlizést csinált. — Helyes. Erről majdnem megfeledkeztem. Melléje állottam én is. S oly pompásan, oly sikkesen csináltuk mind a ketten, mintha ő bálkirálynő volna s én a második négyesért csengném előtte. — De édes. Ki is az a kegyelmes úr ? jutott eszembe a meglepetés első pillanatai után. -- Ki volna ? Hát a miniszterelnök ! válaszold nem kis büszkeséggel. — A miniszterelnök ? Egyszerre a gondolatok egész villamos áradata öntötte el agyamat. Egész a mámoros kábulásig. Minő kiváló szerencse! Minő kitüntetés ! Hiszen én még alispán, főispán, akár államtitkár, de még miniszter is lehetek ! Hallod asszony, Bibulus úr még miniszter is lehet. Kegyelmes úr! Excellenciás ! Bibuluszné asszony csak úgy hüledezett. — Csakhogy belátja a miniszterelnök, hogy a tehetségek elől végre is nem zárkózhatik el. Hamar, menjünk eléje lelkem, egész a külső ajtóig. Vigyázz aranyosom a pukedlire ! A Marosa leány azonban már ajtót nyitott s egy porcellántányéron már hozta a sarokban behajtott kilencsoronás miniszterelnöki névjegyet. Egy pillantást vetettem rá s a másik pillanatban a Gerokk ismét a sifonérba volt. Bibulusné asszony érthetetlen, zavaros tekintetekkel méregetett végig. — Csináljuk vissza dolgozószobává a szalont is, mondám egykedvüleg. A pipák ismét az asztalra kerültek s ezzel a régi rend ismét helyre volt állítva. — Nem értelek, jegyze meg fagyosan. — Ah! — kezeimmel itt egy félkört írtam le hátrafelé a levegőben — tudod, a bukott miniszterelnök van itt. Mondja meg annak az urnak, fordultam a Marosához, hogy most igen el vagyok foglalva, várjon egy kicsit. A Marosa alaposan betette az ajtót s úgy vettem ki, hogy a hangját sem kímélte, hiszen csak egy bukott miniszterelnök várakozott odakint. Bibulusné asszony visszavonult a migrénes szobába s én pedig egy nuntaszékbe ereszkedve magam elé tettem az órámat s álmodozva figyeltem a perceket. —■ Úgy éreztem magam, mint egy beszuálló angyal. Vájjon hány ezer emberért fizetek én most, kik órákig ott hajlongadozának az előszobájában. Eszembe jutott, hogy nekem csak egyszer volt dolgom egy miniszternél, akkor is ötször kellett hozzá mennem, míg végérvényesen megtudtam, hogy abban az ügyben nem fogadhat. Fenékig, akarom mondani jó negyed óráig szürcsöltem a boszú kelyhét. Végre hatalmasan megrántom azt a csengőt, melyet az anyósom adott nászajándékul.