Alkotmány, 1899. március (4. évfolyam, 52-78. szám)

1899-03-01 / 52. szám

2. Tiszák és a szelíd, jámbor katholikus baranykák, minőknek a nemzeti pártiakat tartják, sokáig megférjenek, egy zárkában? Eötvösék már várják is a Tiszákat ki­felé, mert szeretnének egy kis kuruc ká­­­­lomista politikát 67-es alapon. Azután­­ még ha az eszkimók nagyon elszaporod­nak, a főkahirány is mind érezhetőbbé válik. Az pedig nagy baj, hogyha sok az eszkimó és kevés a fóka. Azt sem jó elfelejteni, hogy,, SzélL.Kálmán katholikus emberes így nagyon könnyen lehet ellene­ felekezeti oppozíciót csinálni éppen úgy, mint Szapáry Gyula alatt, akinek buknia kel­lett, mert a katholikusokat meg nem nyerte, de mert mégis katholikus volt, ezt a bű­nét a zsidó és kálomista szövetség előtt le nem vezekelhette. E helyzettel szemben tehát a nép­pártnak, mint határozottan konzervatív ellenzéknek a legszigorúbb figyelem, vigyázat és kitartás a kötelessége. Ha a liberalizmus egyetlen táborrá tömörül ellenünk, ez nem azt jelenti, hogy erőin­ket kevésre becsülik, hanem azt, hogy a keresztény és becsületes konzervativiz­mus órája közeledik ; hogy a rend ural­mának korszaka van küszöbön. Lesznek tehát nagy elvi harcaink, nagy dobortok. Éles küzdelmek fogják igénybe venni a párt minden erejét. De egy biztos tudattal fogunk küzdeni, azzal t. i., hogy az ellenfél részéről be lesz tartva a politikai tisztesség sza­bálya és a pártfegyelem nem fog az alkotmány ellenére is érvényesülni. Ha tehát Széll Kálmán a maga programmja alapján egyesíteni fogja a hatvanhetes­­ szabadelvűeket és nemzetieket, ürülünk rajta.­­ Aradé Briffy megmondotta, hogy ne felejtsük el őt. Nem felejtjük el mennyit szenvedtünk, sem azt, h­ogy meg_ m­’ny­­riwf szenvyen senhik! A tatár idián el­vonult, tatárai azonban megmaradtak. Ha lesz egy uj tatár khán, lesz új csapat, mely leveri őt. A néppárt vár, figyel és­­ készenlétben áll. Gedeon. — Vezesd be azt az urat! — mondot­tam Marosának. A következő percben egymással szem­ben állottunk. Én peckesen, ő mély hajlon­­gással. — Bibulus úrhoz van szerencsém ? — Az vagyok, felelem előkelő hanyag­sággal. — De mintha talán már ismernék is egymást, az arca olyan ismerős . . . — Valószínűleg a díszfelvonulási kör­képről, mondhatom, pompásan el vagyok találva. (Hadd lássa, hogy senki én sem vagyok.) — Igen . . .igen ... törülte meg homlokát. Ott tetszik állani a királyi palota jobb sarkánál. — A balsarkánál, igazítottam helyre. — No persze, akartam mondani a bal­sarkánál. Hiszen mi akkor régi ismerősök vagyunk. — Ah valóban örülök ! fagyoskodtam szarkasztikusan. Én nem tudom, hogy ezek a bukott miniszterelnökök semmit sem vesznek észre, mert szokatlan melegséggel folytatá : -- Ah, ön örül ? Igazán ürül ? Ez jól esik nekem. Kezét ide, derék férfiú ! Mert lássa, folytatá bizonyos melanchóliával és őszinteséggel egy bukott embernek már nem igen örül az ördög sem. — Kérem . . . — Mille pardon. Tauzent Ferrájung ! Csak a szó volt rosszul megválasztva. De távolról sem akart sértés lenni. Épp ellen­kezőleg. Önnel való találkozásom valóságos váz az én sivár életemben. Már ott tartott, hogy családfája ismertetésébe kezdjen f­öliden udvariasan, 1 1899. március 1. ALHOTMÁNY. BELPOLITIKAI HÍREK. Budapest, f­ebr. 28. A képviselőhöz holnap, szerdán délelőtt tiz órakor ülést tart. A főrendiház holnap, szerdán, déli egy órakor ülést tart. Néppárti — kormánypárti. Némely sza­badelvű lapokat mostanában, hogy Széll Kálmán a fúzió képében egy kis dinamítát visz bele a szabadelvű pártba, megszállotta az akasztófahumor egy bizonyos­­neme- Vic­celnek. A Pester Lloyd vita reggeli számában azt olvassuk: „Arról is beszélnek, hogy a néppárt egyik tagja onnan kilép és meg­kockáztatja a nagy ugrást a klerikalizmus­­tól a liberalizmushoz.“ Egy még szemfüle­sebb magyar estllap pláne meg is nevezi azt a néppárti képviselőt. Nem bocsátkozunk terjedelmes magyarázatokba, hanem egy­szerűen kijelentjük, hogy a Pester Lloyd és a magyar estilap híro viccnek igen rossz vicc és igen nevetséges koholmány. A főrendiház igazoló bizottsága tegnap tartott ülésén az elhunyt Pongrácz Ágost grófot, Oljacsics Germán újvidéki szerb püspököt és Masim­evics Samut a főrendek jegyzékéből törölte, ellenben felvette a jegyzékbe Henrik Ferdinánd főherceget, Erdödy Gyula grófot, Batthyány Tivadar grófot, Borotvás Endrét (Bánffy utolsó kinevezettje) és Kiss Áron ev. ref. szuperinten­denst, továbbá Esterházy István grófot és Voj­­nits István bárót. . a nemes-ócsai választáshoz némi kom-' in­entárul szolgálhat, hogy ebben a kerület­ben -1896-ban 2117 választó volt, 1899-re fellenben­ Csák 1880 íratott­­ össze, tehát 1239-cel kevesebb. Zámory Béla „egyhangú“­­ mandátuma egyébiránt a biztos megsemmi­­sítésnek néz elébe, mert ez a mandátum­a (amely különben máig sem adatott át Zá­mory Bélának) oly eszközök alkalmazásával­­ jött létre, amelyeket a Széll-kabinet sehogya ssem tekinthet nobilisaknak és törvényesek­ének. Eltekintve a sablonszerű vesztegeté­­­sektől — az ellenzéki jelöltnek még a fő­­szerzését is megvették 100 forinton — egyik ellenzéki lap a választásnak következő jel­­lemző adatairól értesül:­­ A választási jegyzőkönyvhöz csatolt, a visz­­sautasított­ szavazatról vezetett jegyzék tanúsága , mint azt egy tanfelügyelői kihallgatáson láttam, közbevágtam : — Csak a dologra jó uram, választ­mányi üléseim vannak. Irigykedve nézett rám, mint a­kinek vannak még választmányi idősei, egy bu­kott miniszternek már az sincs. — Az igazat megvallva, folytatá ka­lapját szélénél körben forgatva és szem­­lesütve, önhöz engem egy nagy kérés fű­zetett. Mintha villámütés ért volna, ez az ember váltót akar velem zsiláltatni. — Egy nagy kérés ? — Ha szabad protekciójáért ese­deznem ! Jelentősen hunyorgattam s éreztem, hogy a zsirálás súlyos köve mint hengere­­dik le szivemről. — A városnál, megyénél vagy a mi­nisztériumnál ? adtam a bankot. — Mindegy, akárhol ! Önnek nagy befolyása, van mindenütt. — És mi akar lenni barátom ? — kér­deztem nagylelkűséggel, mely szinte csak úgy veregette a vállát. — Oh, nem a magam számára kérem, hanem egy protezsáltam­ részére, kinek kér­vénye a nagy zűrzavarban még a jobb idők­ből nálam maradt elintézetlenül. — Hm! Hm ! Az baj ! — felelem, a­mint azt egy tanfelügyelői kihallgatáson hallottam, mikor a kérelem már előadatott. — De tab­­u 'lehetne valamit tenni ér­dekében; protekció nélkül semmi sem m­egy, — jegyző meg félénken. — Hm! Hm ! Majd utána nézek ! Meg fogom vizsgálni az ügyet s ami tőlem telik, fájódtat, de multigata maszek. Csal, le­gyen nyugodt barátom, rajtam nem fog múlni­ Csodálkozva nézett reám , úgy beszél­tem, mintha a miniszteri székben őszültem volna meg. — Tehát remélhetek ? — Mindent el fogok követni az érdeké­ben, mindent, de mindent. Nagyon sokat ígérhettem, mert ször­nyen elkedvetlenedve hagyta el lakásomat. Úgy látszik, a miniszteri audienciák jutot­tak eszébe, midőn két kézzel szórta a reménység rózsáit. Két héttel később ismét látogatásával tisztelt meg. Szomorúan adtam vissza írásait. — Nincs semmi remény? — A jelszó : barátnak mindent, ellen­ségnek semmit! Összerezzent. — De hiszen én senkinek sem vagyok ellensége, monda bárány szelíden. — Egy bukott miniszterelnök hivatal­ból ellensége mindenkinek. De még ne ad­jon fel minden reményt. Van még egy mód. Ismerek egy házmesternél, aki dajkája volt a miniszteri tanácsos testvére gyermekeinek. Ha e házmesternét felkeresné, a miniszteri tanácsost levenné a lábáról a testvére. A miniszteri tanácsos kitűnő viszonyban van az államtitkár egyik barátjával s ha ennek révén az államtitkár egy két jó szót szólna a miniszternek, valahogyan a dolgot nyélbe lehetne ütni. Protestáltam a haja helyére kapott s s szó nélkül ájultan esett össze. Úgy járt, mint a szobrász, kit a saját remekműve ütött agyon. . . . Bibulus­ szerint az első bizottságnál két, a második bizott­ságnál egy szavazót­ utasítottak vissza csak azért, mert nem Molnár Ákosra, hanem Molnár Ágostra adta szavazatát, holott a választási törvény egé­­szen világosan csak azt rendeli, hogy annak kell csak kitűnni, várjon a választó egész bizonyosság­gal melyik jelöltre akart szavazni. Aranyos köz­ségből két halott helyett is szavaztak Zámory Bélára ; mindkét eset bizonyítva van. v..,r....... A kormányváltozás. Budapest, február 28. A mai napot részint a hivatalos búcsú­­zások, részint a pártértekezletek töltötték ki­ Miután a főváros független polgársága a tegnapi impozáns fáklyás menettel kifeje­zést adott a Bánff­y­­Dezső báró bukása feletti érzelmeinek, ma a szabadelvű párt jelent meg a miniszterelnöki palotában, hogy a sablonos formák között elbúcsúzzék a bukott vezértől, mielőtt a fölkelő nap üdvözletére sietnének. A hivatalos meg­hatottságból különösen két momentum válik ki élesen. Az egyik, hogy a bucsuzásnál a szabadelvű párt ig a sok tagja hiányzott; a másik, hogy Bánffy báró tartózkodott min­den politikai nyilatkozattól s beszédében megelégedett a csöndes rezignációval. Dániel Ernő báró és Peresei Dezső szin­tén ma búcsúztak el minisztériumuk tiszti­karától ; Hegedűs Sándor pedig ma nyilat­kozott be a kereskedelmi minisztériumban. Beszéde, melyet tisztviselőihez intézett, a leg­jobb hatást keltette. Az új kormány a délután folyamán tartotta meg a legelső minisztertanácsot, melyen Széll Kálmán miniszterelnök holnapi programos nyilatkozatát állapították meg. A minisztertanácsra Széchenyi Manó gróf is ideérkezett Bécsből. Az esti órákban valamennyi ország­gyűlési párt pártértekezletet tartott, melyeken a békekötést ratifikálták. A mai nap eseményeit a következők­ben összegezzük :

Next