Alkotmány, 1899. május (4. évfolyam, 105-130. szám)
1899-05-02 / 105. szám
ALKOTMÁNY. 105. szám. jen az előrohanó leventék fejei fölött! És hányszor takarta be sebeinket palástjával! Hányszor állt mellettünk nehéz időkben és hányszor hallgatta meg hozzá felsíró szavunkat: Boldogasszony anyánk! Ne felejtsük el őt buzgó szívvel köszöníteni és kérni, hogy amint jó anyánk volt eddig, legyen ezentúl is az. ■ Félre most a gyáva közönynyel, félre a személyes visszavonással! Ez legyen a keresztény magyarság hitének ünnepélyes megújítása, régmúlt idők vallásos meggyőződésének átvitele egy jobb jövőbe. Legyen a kilencszázados évforduló hozzánk, magyar szentek, magyar vértanuk Unokáihoz méltó! Isten minket úgy segéljen! l: A papok ellen. 1ó Budapest, május 1. A jó pásztor nem hagyja nyáját, azért megrohanják a farkasok. Aki még kételkednék abban, hogy a kormány és a szabadelvű párt politikája harc a katholikus papság ellen, meggyőzhetik őt a képviselőház vitái, a kíméletlenség, melylyel a pápát, a püspöki kart és az alsó papságot egyaránt rágalmazzák és sértik kormánypártiak és Kossuthisták. Ezek a magyar papoktól el akarják vonni nemcsak alkotmányos jogaikat, melyekkel minden kisgazda és kisiparos s azonkívül minden zsidó korcsmáros és boltos bírjon, csak a katholikus pap nem; de még azonfelül be is akarják zárni és birsággal megbüntetni, ha politikai jogait gyakorolni akarja. S minthogy érvekkel nem igazolják jograbló törekvéseiket, botrányokhoz folyamodnak. A pénzügyminiszter úgy csinálja a békét, hogy , az egyházi vagyon elkobzásával fenyegeti a főpapságot. Széll Kálmán úgy, hogy Bánffy paragrafusait, melyeket a főrendiház elvetett, visszaiktatja a választási törvényjavaslatba, a katholikus papság lealacsonyítására és exlex-állapotba szorítására; Olay Lajos pedig szidalmazza a római pápát, Haynald kalocsai érsek emlékét, az összes katholikus papságot s odakiáltja a papképviselőnek. coki! Kutyának szokás ezt mondani, ha kikergetik a szobából — ki akarják zárni a katholikus papságot a parlamentből. Igenis, ezt mondotta Pulszky szombati beszédében, akképpen, hogy se aktív, se passzív választói joguk a papoknak ne léc- e.u. Ezt íratja Tisza Kálmán nagyváradi lapjain, a Szabadságban, »a biharmegyei és nagyváradi szabadelvűpárt közlönyében«, ily cím alatt: »Pap ne lehessen képviselő!« A lelkész azon kerületben — úgymond — melyben lelkészkedik, vagy melyre egyházi magasabb hivatali állása egészben, vagy részben kiterjed, képviselőül egyáltalán nem választható meg — ez a Tiszaisták javasolt szándéka. Mit a szabadelvűek formálisan hirdetnek, azt függetlenségi pajtásuk, Olay, durván fejezi ki, hozzáillő nyerseséggel. Az inparlamentáris gorombáskodásért Dániel Gábor, az unitárius elnök, nem talált megrovást és csak a megismételt sértésre és a folytonos követelésre mondotta ki enyhén rendreutasítását, így van a papság parlamentünkben kiszolgáltatva ellenségeinek. Kinek ne jutnának eszébe a napok, midőn az egyházpolitika ugyanily sértésekkel támadta a püspököket az utcán? A szószékszakasz általánossá akarja tenni a katholikus papok üldözését utcákon, hatóságoknál és törvényszéki termekben, midőn törvényesíti a papoknak jogaiktól való megfosztását. Amint törvényesítették a vallástalanságot, következőleg törvényesítik a vallás szolgáinak kiszolgáltatását és rabságát. Rájuk szabadítják mindazokat, kik gyűlölik a papot. Az Olay Lajosok el fognak szaporodni mindenfelé, mert még hősöknek képzelik magukat, sértvén védteleneket és a szabadelvű sajtó pártjukat fogja s a szabadelvű parlament folytatja az üldözést. Ez az az állapot, melybe Magyarországot sodorták, kik a kereszténységet és a katholicizmust gyűlölik. És ebbe a helyzetbe süllyesztették a római egyházat a renegátok és stréberek. De vannak és lesznek hithű papok és önérzetes férfiak, kik nem hagyják veszni az egyház jogait és megvédik a papok becsületét. Ha nem tehetik sikerrel a képviselőházban, megteszik a főrendeknél, a király előtt és a népnél, templomokban és gyülekezetekben. Választásokon és minden alkalommal, sorakozásra szólítván a becsületes és tisztességes embereket, kik az igazságot veszni nem hagyják. Igenis vannak bátor védői az egyháznak és a magyar papság jogainak és becsületének. Biztató ránk nézve az utolsó napok szomorú története, mivelhogy a nemesek küzdelmét láthattuk. Ha köszönetet mondottunk a minap Molnár prelátusnak, Városy Gyulának és Kálmán Károlynak a papok sorából, hozzájuk méltón sorakozott ma Kalocsay Alán. A világiak közül pedig síkra keltek nagy erővel és elszántsággal Farkas József, Rakovszky István és Zichy János gróf, Asbóth is, bár politikai okokból a néppárttól elvált. Elvárjuk, hogy még többen, papok és világiak tiltakozzanak, tekintet nélkül pártállásukra. A szabadelvű párton levő római katholikus papok csatlakoznak-e az egyházért és a papságért küzdőkhöz ? Vagy meglapulnak? Rakovszky István nagy beszéde döntő érveivel és példáival, midőn széles látkörrel tárgyalta a kérdést, ellenfeleit is meglepte s meggyőzte arról, hogy roszat cselekesznek. Mégis elkövetik a bűnt, tudva és akarva, mert céljuk: ártani és megrontani a katholikus egyházat Magyaroszágon és mindenütt, ahol tehetik. Számitó pokoli gonoszsággal állunk szemben. Eziránt legyünk tisztában és legyünk elszánva a kitartó küzdelemre. Hét évi tapasztalás igazolja felfogásunkat s bizonyítja, hogy a kultúrharc nem szünetel, hanem következetesen tör céljai felé. Csak az eszközök, a módszerek és a jelszavak változnak. Ezért kell pártot csinálnunk, s nem hagynunk elámítani magunkat szelíd szavakkal és álnok tettekkel. Szövetkezzünk és nem fog bizni az ármány felettünk diadalmaskodni ! AZ ALKOTMÁNY TÁRCÁJA Mért szeretem a szülőföldemet ? — Az Alkotmány eredeti tárcája. — A mi szülőföldünk legszebb ebben a hazában. Mért mondom ezt? Mert sok vidéket, tájékot bejártam; voltam Tolnában, Baranyában, de ehhez hasonlót, ilyen szépet sehol, sehol sem találtam. Mikor úgy olykor, megpihenni, haza-hazatérek, " volt édes Istenem, de repes a szivem, de örül, de* dobog, amidőn meglátom messziről azt a kis hegyes, dupla ,keresztes, veresszinű toronyot! Miért oly szép ház, miért oly nagyon szép ? Talán mert itt ringott bölcsöm ? Meglehet. Talán mert az arcok, a házak, a fák, bokrok, minden oly igen ismerősek? Meglehet. Talán mert itt hallottam csodás történeteket , öreg ajkaktól elbeszélve, vagy mert itt szokta meg szivem szeretni ama drága lelkeket, kik körülöttem voltak, de már elköltöztek, vagy azért talán, mert itt domborulnak véreim sírjai s itt s derengenek rajtuk a nyugvó nap sugárai ? ■ Meglehet, meglehet. [ Vannak azonban — bár ritkán — percek, amikor a közönségesebb lélek is, mintegy felmagasztosulva érzi magát, amikor felülemelkedik köznapi bajain, ismeretlen eszmény után sóhajt, s bár ezt csak sejti, e titokzatos sejtelem vele a boldogság némi eleszét izlelteti, így jártam én is. Hogy megtellett a hold s bevilágított szobámba. Fénye kinyitotta szemeimet, én pedig kinyitottam az ablakomat, mely kisded erdőre nyílik. Oh, de ki is tudná megmondani, mi derengett ott az erdőcske felett! A hold az ő szende fényéből, meg még valami ismeretlen, ködféle dologból szőtt fátylat teregetett a kis tölgyes fölé. Fényes éji bogár csapódik ablakomhoz. Ez az egyedüli nesz, legfeljebb ha minden félórában kiált egyet-egyet ott a tölgyes lombjain az a félelmes, kísérteties, kerekszemű madár. Azon órák egyike vola ez, midőn a kedves, ifjú asszony, ki csak nemrégen lett boldog anyává, kinyitja szemeit, mert véli, hogy magzata, édes táplálék után vágyakozik. Azon óra, azon édes óra ez, midőn a gondolat játszi röpkén futja be átélt életünk napjait, óráit; keres, kutat bennük valamit, édeset, nagyszerűt, avagy megrázót, fájdalmasat, és ha már meglelte, el nem bocsájtja, hanem szövetségbe lép a lenge képzelemmel s az eseményt, mely figyelmét megragadta, élénk színeivel félig alvó szemeink elé rajzolja —-------Elszállt gondolatom a szülőföldemre. De hova is szállhatott volna szebbre, kedvesebbre? És — és, nagy, fájdalmas, bánatos óra jutott az eszembe-----------Ott álltam a kert alatt, a patakocska partján. Utóbb azonban kissé belegázoltam a vízbe, hogy csalétkes horgomat beljebb vethessem az árba. Pedig már kissé hideg volt, derült, szeptemberi nap. Úgy emlékszem reá, mint a mai napra, bár akkor még nagyon kicsike voltam. A jó Ég tudja, de mikor az első lépést megtettem a vízbe, borzongás futott végig a tagjaimon, mély szomorúság feküdt a szivemre s csak néztem, néztem a sebes habokat, amint táncoltatva, pergetve, lebuktatva, meg-meg felemelve ragadták magukkal a beléjük eső, sárga fűzfaleveleket. Hova, merre, meddig fognak úszni ezek a levelek ? ... A mélyebb helyekről pár apróbbféle, fürge potykát sikerült kihúznom. Tudj’ Isten, nem örültem nekik. Máskor, ha ponty akadt horgomra — alig győztem nézni a szép, kövér hátát, formás uszonyait. Ma még a halfogás sem hatott rám. Abban hagytam. Elindultam a parton a viz után. A fűzfa levelek itt is csak hullottak le a vízbe s a sebes viz elragadta mindet. Hová, merre? Ki tudja? Ez igen elszomorított. A fekete felhő, mely merő nyugaton emelkedik fel az ég tetejére, vihart jelez. A lélekben is van, okvetlen kell, hogy legyen valami, ami a közel veszélyt, but, bánatot legalább is megsejteti. Vagy mért szól hát olyan kimondhatatlan keservesen annak a fehér gulyának a kolompja, mely itt legel a patak mentében? Vagy az a cifraszűrös pásztor mért hajtja le fejét olyan bánattal terhesen a hosszú botján nyugvó kezeire? . . . Nevemet kiáltják, sokszor kétségbeesetten. — Jaj Istenem, Istenem, ne hagyj el, légy velem, — szóltam s megindultam vissza a szülői ház felé. 2 Kedd, 1899. május 2. ORSZÁGGYŰLÉS, Budapest, május 1. Ma ismét két hatalmas s meggyőző argumentumokban gazdag beszéd hangzott el a Kanzelparagrafus ellen. Az egyiket Rakovszky István, a másikat pedig Zichy János gróf mondotta. Gyönyörű s magasan szárnyaló volt mindkét beszéd, melyeket nagy figyelemmel hallgattak meg minden oldalon, párthiveik pedig gyakorta és nagy melegséggel éljeneztek. Mindkét beszéd éle, polémiája a Kanzelparagrafus hírhedt rendelkezései ellen irányult; e rendelkezésekből származandó nagy s ma még kiszámíthatatlan veszélyekre hívták fel a törvényhozás s az ország figyelmét, kérve az orvoslást, mielőtt a veszedelmet felidéznék az országra, úgy Rakovszky István, mint Zichy János gróf más és más oldala-