Alkotmány, 1899. június (4. évfolyam, 131-156. szám)

1899-06-01 / 131. szám

IV. évfolyam. 131. szám. Csütörtök Budapest, 1899. június 1. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre .........- .. frt 14.— F élévre.. .. ,.............- « 7.— negyedévre................. « 3.50 E gy hónapra......... .. « 1.20 E gyes szám 4 kr., vidéken 5 kr. Megjelenik naponként reggel, kivéve hétfőn. Távbeszélő száma; 58—66. SZERKESZTŐSÉG ÉS lapkiadó-hivatal' VIII.. SzentidráJyi-utca 28a. HIRDETÉSEK felvétetnek a kiadóhivatalban és EÉCSBEN: Friedl Hűbérinél m, Matzleinsdorfer-Strasse 7. , Kéziratokat nem adunk visäza Válponton. Budapest, május 31. (G)Azt a kapcsolatot, amelyet 1867-ben Deák Ferenc a magyar törvényhozás által Ausztriával létesített, mint a pragmatika szankció szabatos körülírását mindaddig fönn kell tartani, amig a Habsburg-Lotha- ringiai ház sarjai ülnek Ausztriának csá­szári és Magyarország királyi trónján. Az osztrák örökös tartományok és Magyaror­szág oly szoros érdekközösség által van­nak egybefüzve, melyet nem lehet máról holnapra megváltoztatni anélkül, hogy ha­zánkat a maga létében és fennállásában ne veszélyeztetnök. A különféle politikusok elméletei lehetnek tetszetösek, frázisaik lehetnek megkapóan szépek. De egyfelől a német, másfelöl a szláv tenger vesz körül bennünket és a hazafias, higgadt megfontolás nem tanácsolja, nem taná­csolhatja, hogy ily szomszédságban le- szálljunk egy másodrangu kis állam szín­vonalára. Ezért aggaszt bennünket nagyon a vég­telenbe húzódó kiegyezési tárgyalásoknak újabb megfeneklése. Mert, legyünk őszinték, minden egyes nap, amely e tekintetben eredménytelen­séggel végződik, újabb és újabb érvet szolgáltat a hatvanhetes kiegyezés meg­gondolatlan ellenségeinek kezébe azok ellen, akik, igaz, minden poézis nélkül, de a hazafiság komolyságával és önzetlen becsületességével szivükön viselik a biro­dalomnak és a dinasztiának sorsát. Magyarország részéröl elmentünk azon határig, amelyen túl nem léphetünk. A Széli-kormány háta megett ezúttal nem­csak a szabadelvű párt, hanem maga a nemzet áll pártkülömbség nélkül. Széli most nem a saját elméletét képviseli, ha­nem azt a paktumot, amelynek alapján miniszterelnök lett s amelyet megsértenie nem lehet, nem szabad azoknak bele­egyezése nélkül, akiknek a paktum meg­kötésében részök van. Ausztria összes törekvéseit arra irá­nyozza, hogy Széli Kálmánt megnyerje újabb engedményeknek, mert hiszen háta mögött egy hatalmas többség van, amely szokott módon kitart a kormányelnök politikája mellett mindenkor, mig Ausztriá­ban lehetetlen többséget összehozni oly kormány mellett, amely Magyarországnak engedményeket hajlandó tenni. Ez az osztrák politikusok sokszor ismételt ér­velése. Csakhogy a paktum megváltoztatására Széli Kálmánnal gondolni sem lehet. Aminthogy nem is gondol erre. Amint a paktum kivihetetlennek bizonyult, Széli Kálmán befejezte misszióját és lemondani kénytelen. Ebben az esetben az uj ma­gyar kormány az engedmények jelszavával alakulna meg, ami szétrobbantaná a sza­badelvű pártot, mérhetlen heves küzde­lembe hajtaná a függetlenségieket s a szabadelvű pártból kivonult nemzetipárt éppúgy, mint a néppárt kénytelen volna oly parlamenti harcba bemenni, amelyhez a lezajlott nagy hadjárat csak gyerekjáték volt. Széli Kálmán visszavonulása a magyar parlament anarchiáját jelentené. A magyar parlamentben megobstruálnák a kiegye­zést és oly állapotok állanának elő, hogy valamint Ausztriában nem merik egybe­hívni az életképtelen parlamentet, úgy a magyar országgyűléssel sem lehetne ko­moly dolgot végezni semmit, éppen semmit. Az osztrák álláspont merevsége nem oly indokolható, mint a magyaré. Az osztrák többség komoly politikusai nagyon jól tudják, hogy mit jelentenek a Bécsnek úgyszólván határán felállított magyar vám- sorompók és ismerniük kell, mit jelent a külön bank és külön fogyasztási terület. Népek sorsát, kenyerét nem szokás ko­moly politikusoknál egyéni és politikai szenvedélyekért kockára tenni. Az a cso­dálatos egyöntetűség, melylyel az osztrák ellenzéki pártok a kormányokat ellenünk támogatják, nem sokat ér, mert nem őszinte. Ha Lecher, Wolff, Schlézinger, Schöne­rer, Lueger és a többiek egybehangzóan átkozzák Magyarországot, azt nem Ausztria érdekében, hanem más, nagyon is más érdekek miatt cselekszik. Teljesen érthe­tetlen tehát, hogy Thun megfoghatatlan csökönyösséggel ragaszkodik álláspontjá­hoz, melylyel sem az osztrák parlamentet nem teszi életképessé, sem a magyar po­litikai helyzetet nem engedi tisztázódni. A bankparitás viszonosságát biztosítani kell, ha ezt Thun nem engedi, akkor Széli Kálmán beadhatja lemondását, mert el­vesztette a játékot. De lenne-e ezzel Ausz­tria érdeke csak egy lépéssel is előmoz­dítva ? A lapok közöl többen mind a két kormány lemondását hiresztelik. Vájjon azt hiszi Thun, hogy ha ily válságos kö­rülmények között visszavonul, szolgálatot tesz Ausztria-Magyarországnak és a kiegye­AZ ALKOTMÁNY TÁRCÁJA. Űrnapján. Elő, elő csak lángoló szivek! Dobogjatok a frigyszekrény körül; Elolvad itt a fagylaló hideg S virág fakad a hó, a jég közül. Elő, elő, te elbukott világ, Nem halsz meg, óh korán temetni még! Hisz itt az élet árja forr, buzog És Istencsóktól illatos a lég ! Elő, elő te vérezö kebel! E frigyszekrényben Jézus vár reád; Szerelme, ha elestél, fölemel, Keresztét vállaidra itt nem ád. Sőt, mint a fészken, hü anyamadár Szárnyával védi vérző magzatát, Isten szerelme itt föléd hajol, Sebedbe öntve égi balzsamát. Elő, elő hitetlen ész, ne íélj, Haragvó villám nem sújt itt feléd! Hisz itt a menny és kékje tiszta, mély, Belőle égi napfény hull eléd; Ne félj, ha őt, meg is gyalázva tán, Eladtad áltudásodért, szegényt, Borulj le itt, szent vére rád csorog S fakaszt szivedben uj hitet, reményt. Elő, elő, te átkozó ajak, Mely megtagadtad öt ezerszer is! Imád felfogják itt e szent falak S elé. rakják le, ki egekbe visz. Hirdesd, te harsogó harang szava, Hogy itt a béke szent királya van; Ki őt keresve bűnbánón közéig, Keblén pihen örökre boldogan. Elő, elő, hisz itt Nebó hegye, Honnan szemünk a mennybe is belát. Szivünkre szent kezét ő hadd tegye, Kik őt imádjuk, mint örök csodát. És mint a Mózes bokra lángban állt, Szerelmedtől lángolva, Jézusunk, Legyen tied e föld minden fia S vezessen hozzád mennybe majd utunk! Lévay Mihály. Bibulusné fürdőzése. Az Alkotmány eredeti tárcája. A mi józsefvárosi kis tanyánknak nincs "párja a világon. Ami szenzáció történik a fővárosban, az mind a mi utcánkban, a mi házunk előtt zaj­lik le. Oly gyönyörűen sehol sem törheti ki valaki a lábát, mint éppen a mi utcánkban, melynek évek óta fölszedve, halomra dobálva hever köve­zete ; az esti órákban pedig a mi utcánk valósá­gos aziluma a sors üldözöttjeinek, kik jól tud­ják, hogy utcai lámpásaink a millenniumi kivilá­gításkor égtek utoljára. S mondhatom, hogy aranyórát oly ügyes kezekkel még talán a párisi kiállításon sem fognak eltüntetni, mint ahogy a mi utcánk menekültjei eltüntetik. Tapasztaltam ezt az én órámon, amely pedig csak vasból volt. A mozgalmas életet feles számmal tarkítják a vitriol-drámák is, hiszen a mi utcánk olyan poé- tikus hely; két hatalmas akác terjeszt benne mámoritó, részegítő illatot s bizonyára ez a része­1 gitő illat az okozója, hogy az akácok törzsei tele vannak vésve gyuladozó s vérző szivekkel s a leánynevek egész sokaságával. Nagy vonásokkal odavetett rajzomat még azzal kell kiegészítenem, hogy ez az utca akkor látta az utolsó rendőrt, mikor egyik házában Thaisz volt főkapitány meg­született. Ebben a barátságos s mozzanatos életű utcá-, ban emelkedik a mi házunk. Amolyan fiókeme­letes ház csak, de meghitt, kedves, bizalmas fé­szek. Rózsatőknek kellene nyiladozniok az ud­varon, de nem nyiladoznak, mert a lakók a ró­zsákat úgy is elhordanák; annál több rozma­ring s muskátli nyílik az ablakokban s a verk­lis a mi kapunk aljában játsza legmeghatóbb, legérzekenyebb dalait. Művészete a mi kapunk aljában a megrikatás nívójáig emelkedik. S azután a partájok! Öten vannak csak, de mindenik család kedves, szeretetreméltó úri család. Mintegy testvéries érzést fakaszt közöt­tük az a közös tudat, hogy pontosan egyikük sem fizeti meg a házbért s innen van talán az a szerető gondosság, melylyel egymás életét meg­figyelik. Oh előttünk nincs titok. Mi jól tudjuk, hogy ki mit reggelizett, mit ebédelt, mit vacso­ráit, kit szidott meg az ura s ki szidta meg az urát ? Azt is tudjuk, hogy melyik asszony mikor, hova s minő szinü ruhában fog menni. Sőt azt is, hogy esetleg hova s minő derékban akart volna elmenni. Ezek előrebocsátásával most reátérek rövid elbeszélésem tulajdonképpeni tárgyára. A télen történt, hogy egy nagy elite-bál alkal­mával azt kérdeztem meg Bibulusné asszonytól, hova szeretne inkább elmenni, az elite-bálba-e vagy pedig a nyáron fürdőzni ?

Next

/
Thumbnails
Contents