Alkotmány, 1899. szeptember (4. évfolyam, 210-235. szám)

1899-09-01 / 210. szám

ALKOTMÁNY. 210. szám. 2 ______________________________________ ség gel elhanyagoltatik a nevelés és az az egyetemi ifjú vallási dolgokban tudatla­nabb, mint egy analfabéta. Ha egészen elhagyjuk az ideális szem­pontokat és tisztán az élet anyagi oldalát nézzük, akkor is elégületleneknek kell len­nünk az iskola nevelési munkájával. Mert kérdem: vájjon azokat az erényeket, me­lyek minden gazdasági haladáshoz és min­den anyagi boldoguláshoz szükségesek, iskoláink fejlesztik-e? Vájjon beleoltják-e ifjaink szivébe a takarékosság erényét, amely nélkül nincs szolid vagyonszerzés? Vájjon arra szoktatják-e őket, hogy céltu­datosak legyenek a gazdasági javak meg­szerzésében ? Megtanitják-e gyermekein­ket, hogy az «uri» voltukat ne a pazar­lással, az oktalan költekezéssel bizonyít­gassák? Fejleszt-e az iskola az ifjúságban egy kis vállalkozó szellemet ? Semmit mindezekből! Németországban vannak is­kolai takarékpénztárak, melyek arra valók, hogy a tanulókban korán fejlődjék ki a takarékosság szeretete; nálunk nem bi­belödnek ilyenekkel. Nálunk az erkölcsi nevelés csak pedantériában és erkölcsi szabályok éllettelen előadásában áll. Ilyenek a mi iskoláink, amelyek had- apródokat nevelnek a jövő század nagy kulturális csatáihoz. Az ilyen panaszos cikkeket a tanév végén szokták ugyan Írni; de mi a tanév elején mondjuk el ezeket, hátha nem egé­szen haszon nélkül való munkát cselek­szünk igy! BELPOLITIKAI HÍREK. Budapest, augusztus 31. A magyar bán. Bodrogközi A kiegyezés vál­sága cimü röpiratának egyik helyén egy bizo­nyos magyar államférfi (akinek neve szoros ösz- szefüggésben áll az 1896-ki tatárjárással) azt mondja Kálnoky gróf közös külügyminiszternek: Khuen-Héderváry gróf horvát bán magyar em­ber s ne számítson arra senki, hogy a bán haj­landó volna föderativ politikát csinálni Magyar- országon. Az Agramer Tagblatt most igen éle­sen fordul ama bizonyos magyar államférfiu ellen s annak a nézetének ad kifejezést, hogy macn/ar ember nem lehet horvát bán s hogy kegyelmét, mely igy felmagasztalta a magyarság és a hit bajnokát, azután imádkozni kezd a jám­bor sokasággal ő is. Lassankint mindenki elvégzi imáját. A térde­pelő népek egyenkint állanak fel s elszélednek megbámulni a pompás épület szépségeit. Utol­jára csak egy páncélos vitéz marad a sir előtt; imájába mélyen elmerülve, mintha aludnék, olyan csendesen, nyugodtan térdepel a márvány padozaton. — Hirtelen ez is felkel. Mintha esz­tendők óta járt-kelt volna naponta a nagy tem­plom oszlopai között, olyan biztosan halad a hely felé, ahol azelőtt a Szent Király teste nyu­godott. Odatették őt valami ötven évvel ezelőtt fiának sírja mellé; ott aludtak át csendesen egymás mellett azt az időt, mely a felemelésig eltelt. Ide tartott a mi páncélos vitézünk; lebo­rult a hajdan szent hírében állott Imre királyfi sírja előtt s alig térdepelt, alig imádkozott ott egy kis ideig, a templomot zaj, csörgés hangja töltötte be, mintha fegyvereket vertek volna a templom márvány földjéhez. A szokatlan zajra odasereglett nép és papok álmélkodva látják, hogy a földön szerteszéjjel páncéldarabok s lán­cok hevernek az idegen körül, ennek arcán vég- hetetlen boldogság, öröm tükröződik vissza, ke­zeiben egy levélfélét szorongat, melyről a lelóggó ólompecsét megmutatja minden hozzáértőnek, hogy az Szent Péter utódának, a pápának írása. Kérdik, faggatják, mi történt ? miért hányta le páncélruháját? mit akar a levéllel? Felelne, el­mondaná a vele történteket, de idegen beszédét nem érti a nép. Végre is Fábián, a fejérvári prépost, a király elé vezeti s itt a tolmács ilyen­formán magyarázta el az idegen szavait: KhuenSéderváry gróf el sem fogadta volna, a báni méltóságot, ha igazán a magyar nemzet tagjának tekintené magát. A horvát-magyar ki­egyezési törvény betűje nem tiltja ugyan, hogy magyar ember horvát bán lehessen, de ezen törvény szelleme, intenciója szerint ez ki van zárva. A horvát lap kijelenti, hogy eszeágában sincs Szent István koronája országainak szét­választását propagálni, de hát Horvátország tör­vény által el van ismerve politikai és nemzeti különterületnek, amely Magyh f országótól egészen külön kulturzónát alkot. Mindezek után ismétel­ten tiltakozik a horvát lap az ellen, hogy ma­gyar ember horvát bán lehessen és hogy Kliuen- Héderváry gróf magyar ember. Lássuk, mit szól ehhez maga a bán, mi pedig megjegyezzük ma­gunknak, hogy Horvátországban még mindig vannak némelyek, akik a magyar szent korona árnyékában magyarellenes allűröket táplálnak. Az iparosok nyugdíjbiztosításának kérdése már évek óta van napirenden s hihető, hogy végre ez az üdvös intézmény meg is valósul. Mint a B. és K. L. Írja, a napokban az országos iparegyesület végre­hajtó bizottsága foglalkozott az iparosok nyugdíj­ügyének kérdésével s az elnök javaslatára elhatá­rozta, hogy egy szövetkezeti alapon létesítendő nyug­díjintézet tervezetének elkészítésére felkéri az Első Magyar Általános Biztositó Társaságot. Justh Gyula beszámolója. Justli Gyula Makó vá­ros országgyűlési képviselője szeptember 18-án tartja meg beszámoló beszédét Makón. A szabad-bárándi néppárti gyűlés iránt, mint a D. H.-uak Írják, igen nagy érdeklődés mutatkozik. A kerületi községek választói nagy számmal készülnek Szabad-Bárándra. Impozáns lesz a gyűlés, mely világosan tudtára fogja adni Ragályinak, hogy merre van az ut. Szabad-Bá- ránd a néppártnak egyik legbiztosabb uj kerü­lete. A szabad-bárándiaknak nem kell liberális képviselő. (Jelenleg Ragályi Lajos a kerület kép­viselője.) Á vasárnapi nagygyűlés csak meg fogja őket erősíteni ebben a hitben és meggyőző­désben. . .. Az osztrák-magyar bank közgyűlése Becsből telegrafálják: A főtanács mai ülésén a vezértit­kár jelentést tett a pénz és valutapiac helyzeté­ről ; e jelentés a főtanácsot nem indította arra, hogy ezúttal a bankkamatlábat módosítsa. A szabadalom megújítása iránt határozó rendkí­vüli közgyűlés keddnek, szeptember 19-én dél­előtt 10 órájára hívták össze; a napirendet szeptember 10-én teszik közzé. A részvények le­tételének határideje szeptember 11-én jár le. A közgyűlésnek előterjesztendő javaslatot a főta­nács már jóváhagyta. — Komádnak hívnak, Bajorföldön születtem. Atyám nemes ur, előkelő vitéz volt; a tanács­ban mindig hallgattak szavára, a háborúban pedig rendesen az első sorban harcolt csatlósai­val. Nekem is ilyennek kellett volna lennem; ifjúságom szépen is indult, még nem értem húsz nyarat s már diadalok koszoruzták nevemet. De azután letértem az igazság, a becsület, az erény ösvényéről; a katonaélet, a folytonos mulatozás, dáridó megrontottak, ifjú lelkemet hatalmukba kerítették a szenvedélyek; bor, asszony járta örökösen s igy nem telt bele csak rövid pár esz­tendő és én, a hatalmas termetű lovag, hitvány, nyavalyákkal eltöltött pária lettem, akit kitaga­dott apám, megvetettek rokonaim, volt bajtár­saim s akire undorral nézett ott hazánkban a utolsó jobbágy gyerek is. Elhagyatottságomban arra gondoltam már, hogy megölöm magamat; úgy sincs már az én számomra becsület, boldogság a földön, minek szégyenkedjem, minek cégéreskedjem hát? Igen ám! de közbejött valami, ami nem engedte, hogy meghaljak, ami javulásra késztetett, ami keserű önváddal illetett mindig, eddigi kicsapon­gásaimért, de aminek mégis életemet, gyógyulá­somat, javulásomat köszönhetem; szerelmes let­tem. Ha becsületes koromban láttam volna meg Engelbert grófnak, atyám szomszédjának a leá­nyát, talán minden jóra fordult volna; a szép Margit éppen hozzám való volt; amint később megtudtam, engem régóta szeretett, bukásomon sokat busult, sokat kesergett. S nyomorúságom­ban, kihajszolt eb-koromban kellett vele talál­koznom, mikor sebektől bűnhődő testemet min­denki messziről elkerülte ! — István. Péntek, 1899. szeptember 1. A német katholikus nagygyűlés. (Saját tudósítónktól.) Neisse, aug. 30. Harmadik nap. A vendégek még mindig sűrűn érkeznek. A ma érkezett vendégek között van: Dittrich kép* viselő, Goebel praelátus, Klose képviselő, Letocha képviselő, Metzner képviselő. Hazánkból itt van a lőcsei apát s két más- szepesi pap, azonkívül a Pazmaneum aligazgatója. A napirend ünnepélyes gyászmisével kezdődött, mely az előző nagygyűlések elhalt tagjaiért tartatott. Kilenc órakor a-szakosztályok folytatták a tegnap délután félbeszakított munkát. Ezzel egyidejűleg az iparosmesterek egyesülete tartotta közgyűlését. Tizenegy órakor az egyes szakosztályok munka- jukat felfüggesztették s zárt illésre gyűltek össze. Á második általános zártülésen a szakcsoportok elnö­kei, mint előadók, beszámoltak’ a szakcsoportok mun­kásságának eredményeivel. Ezidén e téren egy kis korrektiva észlelhető, mely most első ízben lépett életbe s mely a tavalyi nagy­gyűlés határozatán alapszik. A nagygyűlés munkája, miként említettem, négy szakosztályban folyik. Azok, kik a nagygyűlésen tény­leges részt venni, nemcsak hallgatni akarnak, a szak­osztályok berendezését és benső életét tanulmányoz­zák. Kinek mondani valója, helyes, életre való esz­méje van, tanulmányozza, hogy eszméje melyik szakosztály körébe tartozik. Azután megteszi, napok­kal előbb, írásban a maga indítványát. Eddig minden ilyen indítvány vita tárgyává tétetett, most szükséges­nek látszott a tárgyalási renden változtatni s immár csak olyan indítvány lesz tárgyalható, melyet valaki személyesen védelmez. Ily módon az indítványok száma ezidén tetemesen megcsökkent. A római kérdés szakosztályának referense Arenberg herceg. A hárítasz osztályának referense Dacke prae" látus aránylag gyorsan végeztek. Nem igy a szociális kérdés osztályának referense. E kitüntető tiszt ez idén Pieper drí, a Volksverein fiatal titkárát,illette..A re­ferens előadta a végzett munka eredményét, csak­hogy a szakosztályban a kitűzött munkának csak igen csekély • részét végezték el.- A negyedik osztály a sajtó és az irodalomé,' erről Bachem dr. képviselő referált igen bőven, de mindvégig oly érdekesen, hogy dacára a délutáni 2 órának, türelmesen hallgatták. Délután 3 órakor az egyetemi ifjúság segélyegylete ülésezett. Vele egyidejűleg a Volksverein megbízott­jai tartották .közgyűlésüket. S a szakosztályokban folytatták a félbeszakított munkát, mely azonban csak 5 óráig tartott, mert akkor a második nyilvános diszgyülésre gyűltünk össze. A második nyilvános diszülés. A diszülést Obersdorff gróf alelnök nyitotta meg. Mindenek előtt Jelolvastatta a császár köszönő táv­iratát, melyet kitörő örömmel fogadtak. A diszülés első Szónoka Langer képviselő. A fiatal szónok csengő, erőteljes hangon szólott, a terem minden Zugában teljesen érthető volt minden szava. Az agrár-kérdésről és agrár-érdekekről beszélt. Ratzing er bajor képviselőnek, a hires nemzetgaz- dásznak szavaiból indult ki. Mikor a római világbi­rodalom azzal kezdte, hogy a földet felmondható adósság tárgyává tette, egyúttal megkezdte az ál­lam alapjainak lassú bontogatását. Úgy lát­szott ugyan eleinte, hogy a földből kizsarolt uzso­rakamat egy közgázdasági fellendülésnek lesz kez­dete. A gazdaság terjedt, a pompa nőtt sa téglákból épült Róma átváltozott márvány — Rómává; de a pompa, a gazdagság a terhes jövendőnek nem lehe­tett eltitkolója. Bekövetkezett a vég kezdete. Miután a föld a felmondható adósság prédája lett, jött a bomlás a társadalomban s a hatalmas birodalom enyészetnek indult. Gondoljunk arra is, amit Sentsch Károly, a nemzetgazdasági iró mondott: A francia forradalom végoka a francia paraszt nyomorúsága volt, ennek kezdete pedig az éhínség volt. A törté­nelem : a mester, arra int, ne engedjük az állam jól felfogott érdekében a mezőgazdaságok s annak oszlopát, a parasztságot tönkrejutni. S ha a dolog igy áll, világos, hogy a mezőgazdaság és paraszt­ság fentartásáért, a katholikus nép parlamenti képviselőjének, a centrumpártnak elsősorban kel­lett síkra szállnia. Az agrárkérdésnek megoldása szorosan függ össze két millió parasztcsalád­nak jólétével- vagy pusztulásával. Az agrárkrí­zist a mezőgazdasági termények rohamos árleszo- ritásával a modern pénz- és tőkeuralom idézte elő s 1 -ennek folyománya a föld adóssággal való’ megterhe­

Next

Sign up Sign up
/
Thumbnails
Contents