Alkotmány, 1900. szeptember (5. évfolyam, 208-233. szám)

1900-09-01 / 208. szám

V. évfolyam. 208. szám. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre ..............kor. 28.— Félévre..................... « 14.— Negyedévre............. « 7.— Egy hónapra........ « 2.40 Egyes szám 8 áli., vidéken 10 fill. Megjelenik naponként reggel, kivéve hétfőn. Távbeszélő száma : 58—68. Budapest, 1900. szeptember 1* M» ’■ ■ ........... m ‘ »I ■■■ ■' ............TM..... *mi III »NI SZERKESZTŐSÉG ÉS LAPKIADÓ-HIVATAL^. VIII., Szentkirályi-utca 28a. HIRDETÉSEK felvételnek* kiadóhivatalban és BÉCSBEN: Friedl Hufbertnél VII., Matzleinsdorfer-Strassa 7. Kéziratokat nem adunk vissza, Izgatás, Budapest, aug. 31. Azon perre vonatkozólag, melyet a budapesti ügyészség a zsidó hitfelekezet elleni «izgatás» címén az Alkotmány ellen indított, a következő cikket kaptuk egy kitűnő fővárosi kriminalista tollából : Hónapok és hónapok óta folyik a leg­durvább izgatás a katholikusok ellen. Ab­ban a lapban, melynek hasábjain ez az izgatás egész politikai taktikává nőtte ki magát, naponkint olvashatjuk a katholikus intézmények és ennek az egyháznak hí­vei ellen a legbecsmérlőbb vádakat. Nép­­bolondító, butító és hazaellenes tenden­ciákkal rágalmazzák meg magát az egy­házat, mint amelynek egész szervezete és természete ily eredményekre vezet. A gyű­lölet felkeltésének és az erre irányuló tervszerű izgatásnak nem képzelhetők kvalifikáltabb eszközei, mint amelyekkel ez a lap állandóan dolgozik. Ez azonban szabad. Az ügyészség, melyet a művelt világon mindenütt a tör­vény szemének és a büntető kódex által védett jogrend sértetlensége őrének tarta­nak, e nyilvánosan és hosszú folytonos­ságban űzött izgatást nálunk nem látja és nem hallja meg. Volna ennek az állapotnak egy saját­­szerű magyarázata. Azon kívül ugyanis, hogy e támadásokat esetleg nem tartja érdemesnek arra, hogy vád emelése által súlyt adjon nekik, megeshetik, hogy az ügyészség ily támadásokkal szemben kri­­minalisztikus tépelődésekre és skrupulu­­sokra adja magát. A kódex betűszerinti szövege szerint csakugyan nem az egyik egyház, vagy felekezet ellen intézett puszta izgatás, hanem valamely hitfelekezetnek a másik ellen való izgatása büntettetik. Meglehet, hogy ennek a törvénymagya­rázatnak szempontjából a vádhatóság meg­találta ugyan a katholikus egyház elleni támadásokban az izgatást, de mindez ideig nem bírta megállapítani azt, hogy melyik az a «valamely» felekezet, mely­nek a katholikus egyházzal szemben fel­­izgatása a büntetőtörvénykönyv 172. §-a alapján üldözhető. Sőt, mert a gúny ily komoly téren kétszeresen szabad, még ennél is tovább folytathatjuk ezt a talál­gatást. Azoknak a támadásoknak tárgya, me­lyekről szólunk, nem is egyedül csak az az egyház, melynek hívei vagyunk. A ke­reszt és a kereszténység ellen irányul közvetve, vagy közvetlenül a támadás. Az pedig azután bizonyos, hogy a magyar büntetőtörvénykönyv, szakítva régi tradí­cióinkkal és ellentétbe helyezkedve az egész magyar keresztény közérzéssel, sem a keresztet nem védi meg, sem a ke­reszténységet nem oltalmazza ezek vallásos jelentőségének ereje és e vallásos jelentőség meggy­alázásának erkölcsi súlya és hatása szerint. Már most egész világos a konzekven­cia. A kereszténység a keresztény egyhá­zak és felekezetek összessége. De maga a kereszténység nem hitfelekezet. És ha így áll a tétel, akkor a kereszténység elleni legizgatóbb merénylet és becsmérlés nem vonható a hitfelekezeteket egymás elleni gyűlöletre való izgatásnak a büntetőtör­­vénykönyv 172. §-ában foglalt meghatá­rozása alá. A kereszt meggyalázása pe­dig, ha nem a templomban, vagy bár azon kívül, de nem vallásos szertartás alkal­mával történik, egyszerű közbotrányt ké­pez, mely ezen jelentőségénél fogva mind­össze nyolc napig terjedhető elzárással büntettetik. A kereszténységnek és a keresztnek eme kriminalisztikus törvényen kívüli he­lyezése az, mely a büntetőtörvénykönyv hatálybalépte óta lefolyt és kifejlődött eseményeknek egyik kulcsát képezi. Ez az ex-lex állapotba helyezése a keresztény­ségnek és a keresztnek, párosulva a ke­resztényellenes áramlat egyik eredményei­vel, nem csoda, ha megbontotta a magyar keresztény társadalomnak egységét, mert magát az összekötő kapcsot, a keresztény­séget döntötte le onnan, ahol a hitnek önfeláldozó erejével és a keresztnek buz­dító hatása alatt, megvédelmezte és meg­tartotta a hazát. Így történhetett m­eg, hogy az egész hivatalos szervezet abba a tudatba élte bele magát, hogy a kereszt védelme alatt álló egyházak és felekezetek ellen nincs többé büntetőjogilag megállapítható izgatás. Van azonban egy felekezet, éppen az, amely a keresztet el nem ismeri és ez az egyetlen felekezet az, mely ellen a gyűlö­letre izgatás elkövethető. Hogy is ne? Hiszen valóságos törvényes vélelemmé emelkedett az, hogy bármely jogos meg­rovása ennek a felekezetnek ipso jure a katholikusok gyűlöletre izgatását tartal­mazza magában ellenük. Íme itt van a büntetőtörvénynek megfelelő kriminalisz­tikus konstrukció. Semmi szavam az ellen, hogy az Alkot­mány ellen ezen az alapon a feljelentés az ügyészség részéről megtétetett. Lesz rá alkalom, hogy a váddal szemben a vádlott tisztázza a nálunk meghonoso­dott hivatalos büntetőjogi fogalmakat és azokat az állapotokat, melyekre a krimi­nalisztikus kategóriáknak ez az összekeve­rése vezetett. Egyet azonban a folyamatba tett bűnvádi eljárásnak már ebben a stá­diumában el nem hallgathatunk. Miért nem indította meg eddig és mikor fogja megindítani az ügyészség a magyar szent korona jelvényének megcsonkításával elkövetett amaz izgatás ellen az eljárást, melyről különböző lapok híreiben napról­­napra olvashatjuk a kézzel fogható ada­tokat? Hol késik az éji homályban az a buzgalom, mely, amint a zsidóság elleni állítólagos izgatás megtorlására a felhívás megjelent, azonnal intézkedett, de a szent korona alkotmányjogi épségének megtörésére irányzott merényletekkel szemben éveken és hónapokon át tétle­nül vesztegel? Mert a magyar koronán a kereszt nem­csak a vallásos tiszteletnek tárgya, nem­csak egyházi jelvény, hanem alkotmány­jogi kiegészítő része és elválaszthattam alkatrésze a magyar királyi szuverenitás ama székének, melyet szentnek tart és nevez közjogunk. Ez az egyetlenegy ke­reszt az, melyhez nem tudott felérni a magyar büntetőtörvénykönyv keresztény­ellenes ritusa, mert ennek a keresztnek sérthetetlenségét a mi alkotmányjogunk biztosítja és védelmezi. Az alkotmányos államforma egyik leg­fontosabb és leglényegesebb parancsa az, hogy a király a szent koronával koronáz­tassa meg magát. Azzal a koronával, mely megszűnik szent korona lenni, amint nincs rajta a kereszt. Azzal a koronával, mely a koronázás érvénye szempontjából, sem mással nem helyettesíthető, sem meg­csonkított alakban érvényes joghatál­lyal a koronázás alkotmányos szertartásánál nem használható. Ennek a koronának teljes épségében megőrzésére választ az országgyűlés felelősséggel terhelt korona­őröket. A korona a maga épségében, a kereszttel együtt, a magyar alkotmányos államformának nem puszta szimbólumát, hanem az alkotmányos szuverenitásnak azzal egybeforrott tartozékát képezi, Így rendeli ezt az alkotmány, így rendeli a tételes törvény. Aki a koronát megcson­kítja, az az alkotmányos államformát és a törvény kötelező erejét támadja meg és az alkotmány egyik intézménye ellen követ el lázítást. Mert mit mond a büntetőtörvénykönyv 173. §-a? Azt, hogy­­öt évig terjedhető államfogházzal büntetendő az, . . . ki az alkotmányos államformát, vagy a törvény kötelező erejét megtámadja; úgyszintén az is, aki az alkotmány egyes intézmé­nyei . . . ellen lázít.» És miként követ­hető el ez a bűncselekmény? A 171. §-ban meghatározott módok bármelyiké­vel : «gyülekezeten nyilvánosan, szóval, nyomtatvány, irat, képes ábrázolat terjesz­tése, vagy közszemlére kiállítása által.» Állítom tehát és fennen merem hir­detni, hogy mikor a szatmári zsinagógá­ban a mogendoveddel ellátott koronát használták, vagy mikor az ónodi zsina­gógán ugyanily koronával ellátott zászlót tűztek ki, melyet a rabbi nem volt haj­landó még hatósági felhívásra sem eltávo­lítani, ez a cselekmény a büntetőtörvény­könyv 173. §-ába ütközik. Mert az ebben tettesek és részeseik képes ábrázolni köz­szemlére kiállítása által azt az alkotmány­­jogi parancsot és azoknak a törvények­nek kötelező erejét támadták meg, melyek a korona keresztjét e szent ereklye elvá­­laszthatlan és megcsonkithatlan tartozé­kára rendelik. És lázitottak ugyancsak képes ábrázolat közszemlére kiállítása által a magyar alkotmánynak amaz intéz­ménye ellen, melyről a kereszt sem .

Next