Alkotmány, 1902. augusztus (7. évfolyam, 182-207. szám)

1902-08-01 / 182. szám

VII. évfolyam. 182. szám. Pénteki Budapest, 1902. augusztus 1. ELŐFIZETÉSI ÁR: évre ........ kor. 28.­Félévre « ]4._ Hegyedélre............. 2­7.— Egy hónapra ...... a 2.40 Egyes szám 8 HU., vidéken 10 SÍr. Megjelenik naponként reggel, kivéve hétfőn. Távbeszélő száma: 58—66. SZERKESZTŐSÉG ÉS LAPKIADÓ-HIVATALI TCI., Szentkirályi­ utca 28a. HIRDETÉSEK felvétetnek a kiadóhivatalban és BÉCSBEN: Friedl Hubertnél VH., Matzleinsdorfer-Sírasse 7. Kéziratokat nem adunk vissza. A parlamentáris rendszer megfej­elése. Budapest, július 31. Erre vállalkozott ugyanis egy sereg ausztráliai gyarmatos Kyabram helységben Viktóriában; a dolog annyiból is érdekes, mert a szárazföldi parlamentáris rendszert talán sokkal szükségesebb volna meg­fejelni és megreformálni, mint az ausztrá­liait Viktória tartományában. Európában mindenki belátja a parlamentek elégtelen­ségét a nemzetek képviselésére, köztudo­mású, hogy a parlamentek messze elma­radnak a kor haladása mögött s hogy­­\ nem képviselnek mást, mint kizárólag a X­X. pénzhatalmat, a pénzhatalom kezében­­ a parlament a legalkalmasabb eszköz a pumpolásra, a nagy kölcsönök megszava­zására, s a többi mind csak üres beszéd és komédia. Nálunk is sok szó esett már a parla­mentáris rendszer ellen, de mindeddig még nem kezdték meg sehol sem ennek a sokféleképpen kifogásolt parlamentáris rendszernek komoly reformját — mi tűr­jük, mint a fátumot szokás tűrni. A prak­tikus gyarmatosok Ausztráliában már-már a beható reform terére lépnek s keresik a módját. Nálunk Magyarországban se­hogyan sem vált be a francia, forradalmi parlament. 1848-ban eldobtuk a régi ma­­j gyar alkotmányt — nem javítottunk rajta már semmit — eldobtuk a régi ködment, mely télen melegen, nyáron hűvösen tar­tott bennünket s becséreltük az idegen­­szerű parlament frakkjával, amelybe ma­gyar ember bele nem illik, mert ez a ruha lehet divatos, de nem ad sem hide­get, sem meleget! Egyelőre úgy vagyunk a parlamenttel, mint az egyszeri oláh, ki az aradi vásáron sajt helyett szappant vá­sárolt s mikor csak evés alatt észre vette a tévedését, azzal biztatta maga magát: pénzemben van — meg kell­ enni! A parlament is pénzünkben"' Arán, szá­molni kell vele, sőt nálunk törvény, —■ sok sokallják a helytartót s a tíz minisz­tert s azért is jöttek össze Melbourneben, hogy tanácskozzanak: vájjon miként le­hetne ezt a bőre kormánygépezetet egy­szerűsíteni és lényegesen megszorítani?! Köztudomású, hogy az ausztráliai gyar­matok többé-kevésbbé angol uzsorások kezében vannak, amelyeket rettenetesen kiszipolyoznak; a gyarmatok tehát nagyon is meg vannak terhelve; minek az a sok miniszter, minek a tisztviselők egyre fel­szaporodó hada? A nép maga készül ott kezébe venni a takarékossági mozgalmat, mert a hivatás­szerű politikus az már megszokta, hogy az államban fejőstehenet lásson; ilyenek­től nem lehet aztán a reformmozgalomban üdvös kezdeményezést várni! Mit várhatunk például mi a közigazgatás úgynevezett egyszerűsítésétől ? Tisztviselők csinálták; ha maguknak egyszerűsítették, félünk, hogy a népre nézve majd több utánjárással lesz egybekötve; gombamódra keletkeznek nálunk új fórumok, új tiszt­viselői kategóriák! Honnan, miből éljen ez a sok rosszul fizetett alkalmazott? A parasztember, az egyedüli termelő, az egyre romlik! Ott Viktóriában is pang a kereskedelem, az ipar, a mezőgazdaság, a népesség nem szaporodik, a községek és az államok terhei szédítően magasak, az állami kiadások emelkednek, a jövedelmek csökkennek, kivált a vasutak után s most. Oh! az csak Hermance lehet! (Kikiált a mellék­­szobába.) Hermance! Hermance (kidugva a fejét az ajtónyitáson): Mit akarsz édesem? Rispal (nagyon haragosan): Te forgattad fel az íróasztalomat ilyen éktelen módon? Hermance (észreveszi Coulignacnét, befut, anélkül, hogy az urára ügyelne): Ah kedvesem! É­s a férjem nem is tudatja, hogy itt vagy!... (Az asszonyok összecsókolóznak.) Milyen szép, hogy eljöttél! ... Mi az újság ? Micsoda remek kalapod van! pompásan áll! ... Rispal (a feleségéhez): Kedves Hermance, nagyon szeretném tudni, ki csinálta azt a ren­detlenséget az asztalomon ? Hermance: Micsoda rendetlenségről beszélsz édes barátom! Rispal (Coulignacnéhoz): No hallott ilyet? Még ő kérdi, hogy micsoda rendetlenségről be­szélek ? ! . . . Coulignacné (jóindulattal): Ugyan no, egy kicsit rakosgatott az asztalán . . . Hermance (vállat vonva): Hát nem furcsa egy ember ez az én férjem! . .. Rispal (felszedve a papírcsomókat a földről) : Te azt furcsaságnak nevezed, ha nem szere­tem, hogy a szőnyeg tele legyen papirgo­­lyókkal? . . . Hermance: Ah Istenem, mintha bizony ár­tana a szőnyegnek! Papiros ! semmi egyéb!... Rispal: És ez ? ... és ez ? Ez se baj ? és a zsebkendőket talán szokás a tintába mártani? mi ? ... (A finom tintafoltos batisztkendőt a le­vegőben csóválja.) Coulgnacné (mindig jóindulattal): Azt ki le­het tisztíttatni a tisztítóban. . Hermance: Ne nézd csak, micsoda dolgot csinál! (a férjéhez) Különben ennek csak te vagy az oka._ Az asztalon csak lúdtollak vannak. ' A nők apró hibái. Pierra Valdague. III. Rendetlenség. Rispal Tivadar könyvtára. A falakon végig állvá­nyok húzódnak diszkötéses könyvekkel. Komoly ízlésű bi­torzat. A szoba közepén egy óriási íróasztal, me­lyen túlságos rendszeresen feküsznek a papírok, fü­zetek, römrajok.­Monumentális bronz tintatartó, utolsó divatú irckészletek. Minden fölötte gazdag és sikkes; egy kis japáni tartályban a vagy egy tucat lúdtoll vár a használatra. Az orosz Bagaria sarkokkal ellátott itatós aljzat szűzies Tisztasággal dicsekszik, az egész, azt a benyomást­ teszi, mintha ez íróasztalnál soha­sem írna senki .. . Rispal, ,egy kényelmes karos­székben, a térdén, délutáni sziesztáját tartja a kandaló mellett. Rispal asszony hirtelen besur­ran — nagyon szép, nagy, elegáns asszony, fe­hér, csipkés pongyolában. Anélkül, hogy az urára ügyelne, ki különben is alszik, letelepszik az íróasztal elé s a papirosok között turkál, hogy levelet írjon. De úgy látszik, hogy amit ta­lál nem elégiti őt ki s miután mindent szana­szét hányt, a saját szobájába megy, ahonnan kis idő múlva egy levélpapír dobozzal tér vissza s az íráshoz fog; egymásután félredob három lúdtollat s elront egy levélpapírt. Ez igy tart egy ideig; vala­hány papirost elront, azt egy kis csomóba gyűri s az asztal alá dobja a szőnyegre. Végre mégis csak sikerült megírnia a rövid kis levélkét. De a toll ugy l­átszik már ismét elromlott, mert a borítékkal sehogy sem tud elkészülni s egy nagy tintafolt pottyan reá, de ugyancsak nem mi vagyunk az okai, ha a magyar parlament sem népszerű. A parlamentáris kormányzás a legdrágább, pedig nálunk azért még mindig találtat­nak oly csodabogarak, akik egész komo­lyan keveslik a képviselők számát, még kérik is a szám emelését, pedig a nép­­képviselőség annyira elfajult, hogy azt ma már úgy tanulják mint régen bármely mesterséget. «Papa­ én képviselő akarok lenni» — így szól a fiú apjához és tény­leg egy pár év múlva megtanulja a fiú a népképviselés «mesterségét» ami a parla­­mentarizmust ugyancsak az abszurdumig viszi. Nekünk például már kevés a miniszter, nekünk legalább még egy vasúti minisz­­t­­er kellene. A Viktoriabeli angol gyarmato­­s Rispalné dühösen eltöri a tollat. A negyedik boríték használható ugyan, de a kis japáni tartály üres, a tollak szanaszét feküsznek az asztalon, betintázva a posztót. Egy nagyobb tintafoltot Rispalné kicsi csip­­keszegélyű batiszt zsebkendőjével akar kidörzsölni, de azt még jobban elmázolja. E pillanatban csengetnek az előszobában. Rispal asszony felriadva kifut, ott hagyva a levelet, zseb­kendőt, papirost, tollakat s az összegyömöszölt pa­­pirlabdákat. Rispal úr felébred s álmosan dörzsöli a szemét. Az inas Coulignac asszonyt vezeti be. Coulignac asszony (Rispal úrhoz): Micsoda meglepetés, uram! Hát önt ilyenkor itthon lehet találni ? Rispal: A lapot olvastam, a külföldi hírek ... fölötte érdekesek . . . Molme de Coulignac: Ugyannyira, hogy meg­feledkezett a klubjáról ? Rispal: Örvendek, hogy itthon maradtam, mert legalább szerencsés vagyok önt láthatni. Coulignac asszony: A feleségéért jöttem ... Rispal: Azonnal itt lesz, de üljön le, kérem, ide a tűz mellé s mondja el, hogy hogy van. Coulignac asszony (leül): A lehető legjob­ban, köszönöm, eljöttem, hogy Rispalnéval a műcsarnokba menjek, nem bánja? Rispal: A feleségem el lesz ragadtatva! . . . Couligncné: Vájjon fel van már öltözve? Már úgy is elkéstünk egy kissé. Rispal: Azonnal üzenni fogok neki, hogy ké­szülődjék, ha netalán még nem lenne fel­öltözve. Rispal az asztal felé megy, hogy csengessen, de a nagy rendetlenség láttára felkiált. Rispal: Én Istenem, hát itt mi történt? Coulignacné: Mi baja van? Rispal: Ki forgatta fel így az asztalomat?

Next