Alkotmány, 1903. június (8. évfolyam, 130-154. szám)
1903-06-02 / 130. szám
Vill. évfolyam. 130. szám. Kedd Budapest, 1903. junius 2. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre kor. 28.Félévre « .... „ „ „ « ]d._ Negyedéire ........ « 7.— Egy hónapra......... a 2.40 Egyes szám : HU., vidéken 10 lill. Megjelenik naponként reggel, kivéve hétfőn. Távbeszélő száma: 58—60. SZERKESZTŐSÉG ÉS LAPKIADÓ HIVATAL: YNL, Szentkirályi utca 28a. HZEDETÉSEK felvétetnek a kiadóhivatalban és BÉCSBEN: Friedl Hubertnél Vn., Matzleinsdorfer-Strasse 7. Kéziratokat nem adunk vissza. Fajfentartás. Budapest, jun. 1. (K. Ö.) A születések korlátozása, mint szociális kérdés, a fajfentartás és fejlődés szempontjából oly fontos kérdés, melynek megoldásán állandóan kell munkálkodnunk. Elsősorban azokat az államokat érdekli ez a kérdés, melyekben a népesedési statisztika szerint a lakosság szaporodása nem üti meg az átlagos arányszámot. Legrosszabb a helyzet Franciaországban, amelynek lakossága tíz év 38,3 millióról 389 millióra emelkedett, vagyis az abszolút emelkedés 1 százalék. Nem csoda, hogy Franciaországban időközönként oly tervek merülnek fel, melyek mesterséges uton akarnak gátat emelni a születések korlátozásának. Egyszer adókedvezményben akarják részesíteni a több gyermekkel megáldott családot, máskor soron kívül akarják előléptetni azt a hivatalnokot, aki több gyermekkel megáldott családot tud felmutatni. Újabban pedig érdemrendet akarnak alapítani oly anyák számára, kiknek sok gyermekük van. Azt hiszszük, ez az intézkedés is csak úgy hatástalan marad, mint a többi, mert a helyes eljárás talán az lenne az anyára oly irányban hatni, hogy a gyermeket önmagáért és nem az ordóért szeresse. Ezt pedig úgy fogjuk elérni, ha megváltoznak a néperkölcsök, melyek a családalapításban, a családi tűzhelyben és a gyermekáldásban örömet nem, csak terhet találnak. A keresztény világnézetnek jut a feladat ezen a téren is nemesítőleg közrehatni. Sajnos, Magyarország is azok közül az országok közül való, melyek a születések korlátozása és a gyermekhalandóságból eredő bajokkal küzdenek. Mind a kettő egy forrásból származik. Az egyén önzése, materialisztikus felfogása és erkölcsi érzületének teljes megfogyatkozása kizárják, hogy a keresztény vallásnak a hitvesi és szülői s a nemzeti kötelmekre vonatkozó tanai érvényesüljenek. Úgy az egyik, mint a másik nem törődik azzal, hogy a jövendő ember az anyaméhben, avagy a csecsemő a vétkes gondozás mellett elpusztul. Magyarország társadalmára ebben az irányban nagy feladatok teljesítése vár. Az ország természetes szaporodása, mely 1884-ben 14-9o/o, 1886-ban 13-4o/o, 1893 —1896-ig 1l-5o/o volt, 1900-ban csak 9'0o/o volt. A természetes szaporodást megakasztják a születések korlátozása és a nagymérvű gyermekhalandóság. A bűnnek sötét leplét csak ritkán sikerül fellebbenteni, csak a következményeit látjuk, de a gyermekhalandóság kimutatására pontos statisztikánk van, mely megdöbbentő. Ezer élve született gyermek közül az ötödik életéven innen elhal Svédországban 184, Angolországban 226, Poroszországban 312, Ausztriában 374 , és Magyarországon 388. Viszonyítva ezeket a számokat az általános halandósági statisztikához, azt találjuk, hogy az 1881—1890-ik közti időben az öt éven alul elhalt gyermekek az öszszes halálozások 51,5%-át tették ki, az 1891—1895-iki időközben ezen arányszám 52*56/6-ra emelkedett, az újabb időben 1896—1900-ig pedig 48*3o/o-ra csökkent. Vagyis az öt éven alul elhalt gyermekek átlag 50o/o-át képezik az ország halandóságának. Államférfiak, szociológusok és egyházi férfiak keresik a baj okát és úgy gondolják, hogy meg is találták, de nem rendelkezünk azokkal az orvosszerekkel, melyekkel a bajnak elejét lehetne venni, így ha azt mondjuk, hogy a gyermekrendszer és a gyermekhalandóság oka a gazdasági viszonyokban keresendő, melyek a vagyon megőrzését és a család boldogulását teszik lehetetlenné nagyszámú gyermeksereg mellett, kérdezzük, honnan ejtsük módját annak, hogy a válságos gazdasági viszonyokon hirtelen javítsunk. Mások azt mondják, a fajpusztulás oka a rossz közegészségi viszonyok. De hát honnét vegyük azt a sok körorvost, mely az országnak még elkellene, vagy ha meg is lenne az orvos, honnan a pénz ezek dotálására. Mások ismét az egyházak nemtörődésében, a társadalom ferdeségeiben, a törvény hiányosságában s a lanyha végrehajtásban keresik a baj gyökerét. REGÉNY-CSARNOK. Párbaj és becsület. Társadalmi regény, 2 Irta: Lilién Anna bárónő. Ford.: Hodács Ágost A vadász a nőnek bánata iránt nemcsak azt a rokonszenvet érezte, melyet nemesen gondolkozó férfiak női könyekkel szemben éreznek, hanem egyúttal a fájdalom, mely a nőt a veszélyben forgó erdő gondolatára átjárta, az éppen látottak után élénk visszhangot keltett lelkében. Ha nem is ismerte is a nő bánatát egész nagyságában, annyi mégis világos volt előtte, hogy ily leány bármily csekélység miatt nem esik kétségbe. Gondolatokba merülve folytatta útját, a gyalogösvény végén átlépett egy forgó útzárón és azután nemsokára az Amália-major területére lépett. Egy pillantást vetett órájára s úgy találta, hogy sietnie kell, ha vendéglátó barátjainál még idejekorán akar megjelenni az estebédre. Azon szerfölött jóságos fogadtatás folytán, melyben atyja régi öreg barátjánál részesült, kétszeresen szükségesnek mutatkozott, hogy a maga részéről, amenynyire csak lehetséges, tekintettel legyen az öregedő házaspár szokásaira. Ezért az út hátralevő részét lehető gyors lépésekben tette meg és csakugyan pont nyolcz előtt negyedórával elérte célját.* Glocknerné asszony a tölgyfával burkolt, alacsony étteremben egy nyitott szekrénynél állott és éppen azzal foglalatoskodott, hogy a cukorszelencét, egy rumos üveget és két festett, porczellántányért süteménynyel, nagy gonddal egy vakító fényességű sárgaréz-tálcára helyezzen, melyet a szolga tartott, midőn Steinfels az ajtón bedugta fejét és vidáman kérdezte: — Szabad belépnem? — Ha hoz valamit, igen! — hangzott a válasz ugyanolyan hangon. Barátságos szemek nevettek az idős hölgy üde piros arcából az érkező felé. — Teringettél! Tíz ... nem, tizenegy darab. És mind maga lőtte ? — Egyesegyedül ! — erősítgette Ottó. — Persze a méltóságos asszony azt gondolta, hogy az álomszövő ily kézzelfogható valamit nem képes előállítani? Kegyed kevésre becsüli képességemet, Burkart áldozatkészségét ellenben túlbecsüli. Mi ugyan kitűnően értjük egymást, de az igazi vadász féltékeny becsületére és zsákmányára. — Örülök, igazán örülök! — szakította félbe erre egy hang a beszélőt. Anélkül, hogy az idős hölgy és Ottó észrevette volna, a háziúr belépett. Kemény botját a sarokba állította és sapkáját a sok agancs egyikének ágára függesztette melyekkel a szoba falai díszítve voltak. Azután kutató tekintetet vetett a schwarzwaldi órára. Mihelyt az óra néhány perccel később, az elsőt ütötte, az ajtó föltárult; a szolga belépett a párolgó ételekkel. Ki-ki helyet foglalt az asztalnál, hogy kezdetben hallgatva hozzálássanak az ételekhez. Rövid idő múlva Glöckner úr a kést és villát pillanatnyira letette, intett nejének és habozva tekintett a fiatal lakótársra. Azután türelmetlenül fölvonta vállait, mintha azt akarta volna mondani: ezt már úgy sem lehet eltitkolni és neje felé fordulva, hevesen ezt mondta: — Hartensteinen már megint az ördög az úr! A nő anélkül, hogy ez a közlés a legkevésbbé is nyugtalanította volna, egész szelíden kérdezte: — Micsoda újság van ott már megint, Ferenc ? — Újság semmi sincs, csak a régi, ostoba gazdálkodás! — volt a válasz. — Ma délután hallottam, hogy most már a vörös erdőt is elvitte az ördög. Vigye a manó az egész gazdálkodást! Ez az ember előbb néhány hétig Ernával a világban barangol, a drága pénzt tele marokkal szórja ki az ablakon, míg itt össze-vissza megy minden, közben alkudozásba bocsátkozik azzal a semmirekellő dornsteinivel és persze előbb nem szól róla a gyermeknek, csak mikor az adás-vevési szerződés alá van írva. Újra csak azt mondom: — Vigye a manó az egész dolgot! — Isten óvjon bennünket, öregem! — szakított félbe a háziasszony. — Hiszen te egészen magadon kívül vagy. Én azt hiszem, hogy a gyermekért való aggodalmadban túlzod a veszedelmet ! — De, édes Marim, ne haragíts föl egészen. Egész határozottan tudom! Erna még egészen vidám volt, midőn őt tegnap a vasúton üdvözöltem. Hiszed, hogy vidám lett volna, ha tudott volna valamit arról, hogy a vörös erdőt nemsokára kivágják? Glocknerné asszony résztvevően fejét rázta. Tekintete véletlenül Ottóra esett és meg volt lepetve, midőn látta, hogy ő különös figyelemmel hallgatta a beszélgetést. (Folyt, köv.)