Alkotmány, 1904. április (9. évfolyam, 79-104. szám)

1904-04-01 / 79. szám

IX. évfolyam. 79. szám. 9 Budapest, 1904. április 1 ELŐFIZETÉSI ÁR: Égése évre ........ kor. 28— Félévre . ..... c 34.— Kegyedévre-2­7— Egy hónapr­­­ . - 1­2.40 Egyes wim 8 Kl­., vidéken 10 fill. Megjelenik naponként reggel, kivéve hétfőn. Távbeszélő száma: 58—63. SZERKESZTŐSÉG ÉS LAPKIADÓ­ HIVATAL,­ vm., Szentkirályi-ulca 28a. HIRDETÉSEK felvétetnek« kiadóhivatalban és BÉCSBEN: Fried­­ Hubertnél TTL, Maizleinsdorfer-Sfiasse Z» Kéziratokat nem adunk vissza. Egyenes után. Budapest, március 31. (b.) Összekerül két faktor: a közönyös közönség és a «­politikai pártok felett» illő sajtóvállalat és halljuk felharsogni a szemrehányást. Volna egy katholikus párt,­­ néppárt, de az voltaképpen nem ka­tolikus párt, hiszen nincs bátorsága fel­menni a «katholikus» nevet. Ez a szem­rehányás nem őszinte, hiszen a német­országi centrum sem nevezi magát hiva­­talosan «katholikus centrumának, csak szimplán «centrumának, de azért mégis toán minden izében katholikus párt Azt hunyja a magyarországi katholikus poli­tikának szemére a «politikai pártok felett áló» sajtó. Minek itt egyáltalában 67-es alpon álló katholikus párt, amely ki­­zája kebeléből a 48-asokat, holott a ka­­tholikus ügyekben a cél egy? Miért nem jöhet itt létre a német centrum példájára eg kizárólag katholikus alapon álló ka­­tholikus szövetség? Ez a szemrehányás is antikál. Miért nem szervezkedtek kü­­lön katholikus párttá a katholikus 48-asok ? Soha meg se próbálták. Különben elég is tapasztalhattuk, hogy a katho­­lika, az antiliberális magyar törekvések eséről-esetre, ha a közvélemény és a palament foglalkozott velük, mindig egütt találták a 67-es és a 48-as alapon állt katolikusokat. Sántikál az a szemre­­hánás azért is, mert a német centrum nem pártszövetség, nem valami koalíció, harm egy kompakt párt. A (a politikai pártok felett álló) sajtó nem áll meg ennél a szemrehányásnál. Egy katholikus párt, egy igazi katholikus politika egyetlen célját a katholikus jog­védelemben találja. Ez a cél minden­esetre elsőrangú célja kell hogy legyen egy ka­tholikus alapon álló pártnak. De ezáltal tisztán felekezeti párt válnék belőle és nem lehetne jogcíme a politikai párt elnevezésére. Hangsúlyoznunk kell, hogy a katholikus akció nem szorítkozha­­tik pusztán az egyházpolitikai reví­zióra, a katholikus autonómiára, a kongruára, a katholikus alapok vissza­szerzésére, a katholikus iskolaügy fentar­­tására és fejlesztésére. Mindezek kétség­telenül elsőrangú követelései minden iga­zán katholikus pártnak. Tehát elsőrangú követelései a néppártnak is. Azonban katholikus politika ebben az országban, a modern világban nem mozoghat csupán a szorosan vett egyházi téren. Érvénye­sülésre kell iparkodnia, éppen azért, mert katholikus, az élet mindennemű megnyi­latkozásaiban. Hogy is mondja a magyar püspöki karnak 1899 szeptember 14. és 15-én megállapított jubiláris közös pász­torlevele­? "S­zalljátok azt a szent hitet nemcsak az Úr Jézus templomaiban, nem­csak családotokban, nemcsak társadalmi érintkezéseitekben, hanem a társadalom, a közélet terén is__polgári jogaitok gyakorlásában, polgári kötelmeitek tel­jesítésében. ..... Az Ur, az Üdvözítő Krisztus nemcsak a templomban... az úr az iparos műhelyében, az Ur a gyár telepein, az Ur a tudós íróasztalá­nál, az Ur a bírói széken, az Ur a tör­vényhozás termében.» ... És ezt a ma­gasztos feladatot és kötelességet a «politi­kai pártok felett álló» sajtó «pártok felett» álló politikával véli megoldhatónak? így politizál talán a német katholikusság ? így a centrum? Talán csak az egyház jogaiért politizál a centrum? Nem terjeszti ki tevékenységét az állami élet min­den mozzanatára? Nézzük csak hatal­mas, céltudatos gazdaságpolitikai, szociális működését és befolyását! Hanem: könnyű a centrumnak, nehéz a magyar katholikus­­nak. Ott minden katholikus életnek iga­zán centruma a centrum, itt akadnak katholikusok, akik tűzzel-vassal rátámad­­­nak parlamentünk egyetlen keresztény, katholikus pártjára. És a támadók között áll a «politikai pártok fölött álló» sajtó, amelyre vonatkozólag valóban sokakban támadhat a kérdés: a «katholikus politikát vájjon célnak tekinti-e vagy eszköznek?» Valóban nem a nép­párt az, amely többfelé osztotta itt a katholikusságot. Hiszen az a nagy egye­sülési akció, amelyre az egyházpolitika provokálta éppen tíz év előtt a magyar katholikusságot, éppen a katholikusok politikai egyesülésének gócpontjában, a néppárt megalakulásában nyerte megko­ronázását. És a néppárt várjon csak egy percre is szem elől tévesztette-e tíz éves fennállása óta a katholikus politikát? A «politikai pártok felett álló» sajtó próbál­hat erre igenlő választ adni, de a bizo­kar utólérhetetlen és lelket rázó előadásában. Ezeknek végeztével — a következők most, hogy a pápa az egész nagyhét és húsvét alatt nem megy a Péter-templomba, természetesen nem történnek meg s ezért vesztett a régi római nagypéntek a magasztosságából— a pápa és kísérete a Péter-templomba vonul, ahol a főha­jóban a városi milicia katonái tartják fönn a rendet A menet élén van a pápai kereszt, az­után következnek az egyházi és világi udvari méltóságok. A nemesi és a svájci gárda a bi­­bernokok és a pápa mellett lépdel. A konfesz­­szióig, azaz szent Péter apostol sírjáig halad a menet, itt a Szentatya külön térdeplőre térdel s mondja az előírt imákat a térdenálló bíborpo­­kokkal és püspökökkel együtt. Majd a legdrágább ereklyék felmutatása kö­vetkezik. A kápolna, egyik pilaszterében van szent Veronika kendője, amaz ezúttal fényesen van kivilágítva. Két Péter-templomi kanonok pedig abban a ragyogó fényben mutatja föl szent Veronika kendőjét, mely megőrizte az Üdvözítő arcának vonásait, a százados lándzsá­ját és egy részt a keresztből, valamint más fej­ereklyéket, amelyek egytől-egyig Krisztus Urunk kínszenvedésére vonatkoznak. A nép ezrei a pápával együtt tisztelik ezeket az ereklyéket, imádságba merültem A hivek között föltűnnek Róma város összes testvériesületei, amelyek sajátságos, ősrégi kosztümjeikben, csuklyáikban kivétel nélkül jelen vannak s a tömeget rend­kívül tarkává teszik. Befejeződvén a krisztusi ereklyéknek az a tisz­telete, amelyet kivételesen adorációnak is nevez­nek, mindenki térden állva marad s csak ő Szent­sége kel föl, csekély kísérettel térvén vissza, a­ ­agypéntek Rómában, — Az Alkotmány eredeti tárcája, — Nívpéntek Rómában! Kinek a szive ne do­­bognmeg e két szónak hallatára! Látni az egyiáz legszomorubb szertartásait az örök vá­rosba: kimondhatatlan lelki vigasztalás. A­­pák Rómájának napruheti szertartásai sok­ban könböztek a maiaktól s különösen abban, hogy Szentatya nem menvén ki a Vatikánból, azok fönséges szertartások a Cappella Sistiná­­ban írnak le az ő jelenlétében s itt a hely szűke iatt természetszerűleg kevés ember fér el, mi azelőtt a nagyhét három utolsó napján leszállt a Péter-templomba, továbbá husvét­­vasárján s itt önmaga végzett néhány szer­tartást,melyeket most vagy a nagy penitenciá­­rius bibnok, vagy a bazilika bibornok-archi­­prezbita végez. Mindenesetre így is érdemes ott szennaként jelen lenni. A szetítások jó része már a pápák világi uralma ,jében a sixtusi kápolnára szorítkozott. Ezeket azcra vázolni az elmaradott Péter­­templom­kal egyetemben. _ Amely implomnak Rómában Krisztus Urunk kinszenvt­sére vonatkozó ereklyéi vannak, azo­kat nagy ezeken a hívek köztiszteletére teszi ki. Ilyeneannak első­sorban a Santa Croce in Gerusunme-bazilikában, ahol egy szeget, a kereszt fersát stb. őrzik, valamint a Péter­­bazilikába ahol Veronika kendőjét, Longinus lándzsáját­. mutatják meg nagy ünnepeken. Ez a szoki még manapság is érvényben van,­­ valamint kilbelül változatlanok a sistusi feá­­­­polna nagyateki szertartásai is. A szokásos istentiszteletnek részét képezi a kereszt imádása. Mindenki térdel a kápolnában s csak a celebráló bibernok­áll, aki a kereszt takaróját veszi le. Ezzel elkészülvén, gazdagon díszített vánkosra fekteti, a keresztet s akkor négy főpap és egy kamarai segéd közeledik a pá­pához, akinek lábbelijeit oldják le, térden állva. A Szentatya tehát mezítláb van, fehér insulát visel s csak alba, öv s violaszinű stóla van rajta. Imára kulcsolt kezekkel így halad végig a bibor­­nokok ülései között s a végükre érve, leveszik fejéről az infulát és a fehér kapueiumot. Meg van tehát fosztva legfőbb méltóságának külső jelvé­nyeitől. Ilyen módon végzi a kereszt adorációját háromszoros térdhajtás mellett, megcsókolván az Üdvözítő sebeinek helyét. Az első térdhajtás után a világhírű énekkar mindig megrendítő hatással énekli az Improp­riumot, majd a Trizagiont, az utóbbit latin és görög nyelven. A pápa után mezítláb és imára kulcsolt ke­zekkel következnek az adorádéban az összes jelenlevő bibornokok, patriarchák, érsekek, püspö­kök és rendfőnökök. Mikor a Szentatya befejezte adorációját, a kereszt jobb oldalán levő aranyozott ezüst­edénybe violaszinű­, damasztból készült zacskót tesz, amely száz aranyat tartalmaz, míg a bíbor­nokok egy-egy aranyat mellékelnek hozzá, ezzel fejezvén ki hódolatukat a világ Urának; az aranyok az adófizetést jelképezik. S a szertar­tások azzal végződnek, hogy a Sixtina oltárára feltesznek egy darabot Krisztus keresztjéből, amely kétségtelenül legértékesebb ereklyéje a keresz­tény világnak. Délután következnek ugyanazon kápolnában a szokásos lamentációk és a Miserere, az ének­

Next