Amerikai-Kanadai Magyar Élet, 1977. október (19. évfolyam, 38-42. szám)

1977-10-01 / 38. szám

2. oldal AMERIKAI-KANADAI MAGYAR ÉLET 1977. október 1. folytatás az 1. oldalról Harold Willens, a Vietnam­i háború-ellenes kereskedők csoportjának elnöke, ezeket mondta: “A zsidó-keresztény humanitárius testvériség ideáljának azonosítása az Indokínában elkövetett borzalmas és embertelen bombázások előkészítőjével (Dr.Kissingerrel) foltot hagy országunk népének lelkiismeretén.” Mr. Willens azt állítja, hogy a vacsorajegyeket árusító vállalat előre kikötötte, hogy Dr.Kissinger kapja meg a pályadíjat. Mr.Lew Wasserman, a pályadíj­­bizottság elnöke, tagadta ezt az állítást. Kb. 1.600 jegyet adtak el, darabonkénti 175 dolláros áron. A tiszta hasznot emberbaráti célokra használják fel. A múlt évi pályadíj-nyertes Leonard Goldenson, az ABC igazgatósági tanácsának elnöke volt. (Ez a TV vállalat hozza a “Soap” sorozatot.) Dr.Kissinger a tiltakozásokra kijelentette, hogy a történelem fogja tisztázni, vajon helyesen járt-e el, amikor és ahogyan az indokínai “beavatkozás” befejezésében segédkezett. ATOMERŐMŰVEK ÉS ATOMBOMBÁK Szeptember 15.-én az US “Energiakutatási és Fejlesztési Hivatal” katonai szószólója, Edward B. Giller tábornok, elismerte, hogy az Egyesült Államok kormánya 15 éve tudja, hogy az atomerőművek rádióaktív­­hulladékaiból atombombákat lehet előállítani. Illetékes US hatóságok 1962-ben előállítottak és felrobbantottak egy olyan atombombát, amely az atomerőművek rádióakatív hulladékaiból, köztük plutóniumból, készült. A robbantás a neutron-sugárzás tanulmányozásának célját szolgálta. Ezzel a kísérleti robbantással kapcsolatos adatokat eddig katonai titokként kezelték. A legutóbbi időben több tanulmány jelent meg, amely ugyanerre a megállapításra jutott. A “titkot” nem lehetett többé titokban tartani. Sokan azt állítják, hogy az 1962-es robbantást azért hallgatták el, mert annak nyilvánosságra hozása elgáncsolta volna az akkori kormányok atomerőmű-programját. A tábornok cáfolta ezeket az állításokat. Szerinte 1962-ben az atombomba rádióaktív hulladékokból való előállításának kérdése nem volt időszerű. Lapunk hasábjain évek óta hangoztattuk, hogy az atomerőművek terjedése a hívatlan (pl.terrorista)­­ kezek által előállítható atombombák veszélyét rejti magában. Kétségtelen, hogy a következő 20 évben energiahiánnyal fogunk küzdeni. Húsz év múlva a nap és a szél­energia be fog kapcsolódni energiaellátásunkba. Az atomerőművekre egyre kevesebb szükség lesz. Időközben azonban az atomerőművekből kikerülő rádióaktív hulladékok egyre gyűlnek. Éppen ezekben a napokban jelentette az US “General Accounting Office”, hogy a sok ezer tonnás atomhulladékok 250.000 évre terjedő veszélyt jelentenek Földünk növény és állatvilágára, de a tárolás megoldásával eddig még nem jutottunk előbbre. Lapunk hasábjain hirdettük, hogy a helyes megoldás az olajjal való minél nagyobb takarékosság lenne. Erről azonban se az autógyárak, se az amerikai kocsivezetők, hallani sem akartak. Legtöbb polgártársunk még ma is csak mosolyog, amikor Carter elnök és az új energiaügyi miniszter, Mr. Sclesinger, benzinhiányról beszél. A másik hibát akkor követtük el, amikor az 1973-as olajembargó utáni években sok milliárd dollárral támogattuk az atomerőművek fejlesztését, ugyanakkor évente néhány milliót áldoztunk a nap és a szél­energia fejlesztésére. Az illetékesek azzal intézték el ezt a kérdést, hogy a nap és a szél­energia még gyermekcipőkben jár. A valóság az, hogy nagyobb mérvű bekapcsolódásuknak legfőbb akadálya a készülékek és berendezések magas ára. Ha egyszer elérjük a tömeges gyártás stádiumát, az árak lényegesen csökkenni fognak. Ami a távolabbi jövőt illeti: Az olaj és az atomenergia ára a jövőben állandóan és lényegesen emelkedni fog, ezzel szemben a nap és a szél­energia egyre olcsóbbá fog válni. Carter elnök terve, hogy átmeneti időre, mondjuk 20-30 évre, kiterjeszti az erőművek szénnel való fűtését, négy évet késett. Ehhez hozzászámíthatjuk azt a három-négy évet, amire a széniparnak szüksége van, hogy felkészüljön a nagyobb mérvű termelésre. Igaz, h­ogy ami a levegő tisztaságát illeti, a szénfűtés kiterjesztése visszaesést jelentene, de nem képezne 250.000 évre terjedő veszélyt. UN - CARTE­R - IZRAEL Az “UN” nem nagyhatalom, nincs hadserege és ha lenne is az igazi nagyhatalmak beleegyezése nélkül nem kezdhetne­ semmiféle katonai műveletbe. Sajnos, a nagyhatalmak a vajúdó világ sokezer problémája közül egyetlenegyben sem tudnak megegyezni. Az “UN” nem nagyhatalom, de az ott elmondott szavakat meghallja az egész világ. És a világ minden népének van valamilyen sérelme, fájdalma, amelyet szeretne beleordítani a világba. Ha semmi más haszna nem is lenne az “UN”-nek, már maga az a tény, hogy a kis népek is elmondhatják panaszaikat, levezet sok indulatot, amelynek elfojtása háborúskodáshoz, terror­­cselekményekhez vezetne. Kétségtelen, hogy az “M­”-nek van sok hibája is. Minden ügy elhúzható, sok a felesleges beszéd és sok a mellébeszélés. Kis népek, akik egymás között állandóan civakodnak, tömörülhetnek jelentős szavazati blokkban, mint pl. az afrikai blokk, amelynek összetartó ereje az irigység, sokszor a gyűlölet, a nagyokkal szemben. Sajnos, nincsen rózsa tövis nélkül. Carter elnök nem becsüli le az “MN” gyűléseit. Október 4.-én beszélni fog a Közgyűlésen és két napot fog tölteni New Yorkban, hogy személyesen tárgyalhasson a Közép-Kelet képviselőivel. Kétségtelen, hogy az Egyesült Államok szempontjából a közép-keleti béke, vagy háború, az “UN” tárgysorozat legfontosabb pontja. Sajnos Amerika népe nem látja ennek a problémának igazi súlyát. Napjainkban olajszükségletünk felét külföldről, elsősorban a Közép-Keletről, hozzuk be. Ha Izrael és az arab világ között háborúra kerülne a sor, az arab olajembargó 50%-ban megbénítaná az Egyesült Államok és 100%-ban a nyugat­európai országok gazdasági életét. Az autók benzin nélkül állnának a garázsokban, vagy éppen az útszéleken. A gyári és a mezőgazdasági gépek leállnának. Ezrek futnának egy darab kenyér után. Napjaink jóléttől elkényeztetett nemzedéke nem hisz az ilyen sötét képekben, de az Európából származó idősebb generáció tagjai tudják, hogy volt olyan idő, nem is olyan régen, amikor arany fülbevaló, vagy gyűrű, cserélt gazdát egy félkiló kenyérért. Ez az eshetőség a fantázia világába tartozna, ha Közép-Keleten nem lobogna oly rettenetes lánggal a gyűlölet. Az Egyesült Államoknak nincs semmiféle érdekellentéte az arab világgal. Ellenkezőleg:Szükségünk van az arab olajra és az araboknak szükségük van az amerikai gépekre, sajnos, a fegyverekre is. Ebben a viszonylatban sok százmilliárd dolláros, kölcsönösen előnyös üzletről van szó. Az Egyesült Államok és az arab világ között az egyetlen ellentét Izrael kérdése. Amerika népe, ma is, miképen a múltban, 100%-an védi Izrael létjogosultságát, de ezen túlmenően egyenesen világtragédia lenne, ha az Egyesült Államok kormánya kritika nélkül támogatná Izrael kormányának minden célkitűzését. Ha az Egyesült Államok népe a független palesztin-arab állam létjogosultságát tagadná, akkor hogyan védelmezhetné Izrael létjogosultságát? Az Egyesült Államok népe ellenkezésbe kerülne nemcsak a Hels­inki-i Nyilatkozatban lefektetett eszmékkel, de a saját történelmi múltjával is. Észak-Amerika népe forradalmi megmozdulással lerázta magáról az angol és a francia fennhatóságot. Azóta több száz kisebb-nagyobb nép nyerte el nemzetközi függetlenségét. Az Egyesült Államok népe Izraelnek igazi barátja és sohasem fogja megengedni, hogy ellenségei lerohanják, de nem nyújthat segédkezet ahhoz, hogy egyik nép a másik felé kiterjessze hatalmát. Határkiigazításról, Jeruzsálem Izraelhez csatolásához, szó lehet, de arról nem lehet szó, hogy bárki is megtagadja a palesztin­arabok jogát a független állami léthez. Carter elnöknek nyíltan meg kell húzni a határvonalat Izrael és az Egyesült Államok érdekei között. A közép-keleti háború, vagy az állandó hadiállapot, az olajembargó és egy esetleges harmadik világháború nem érdeke az Egyesült Államok népének. Carter elnök elsőszámú feladata, hogy ezt megértesse az US Kongresszus zsidó vallású tagjaival. Semmi kétség afelől, hogy egy esetleges újabb közép-keleti háborúból Izrael kerülne ki győztesen. Az sem kétséges, hogy ezt nyomon követné Szadat bukása és a kommunizmus kitörése, az amúgy is gazdasági csőd szélén álló Egyiptomban. Ezzel az arab sejkek, emírek, talán Szaúd-Arábia királyának sorsa is meg lenne pecsételve. De Izraelé is! Az egyetlen győztes a kommunizmus lenne. Amikor az­ “UN” megnyitja 32. ülésszakát, reméljük, hogy a Közép-Kelet népeit közelebb hozza a békéhez. Az idő sürget. A láthatatlan kéz már írja az országgyűlések falaira a végzetes üzenetet: “Mene, mene, tekéi ufarszin”. « amerikai-katlanai 7 "yl Magyar Élet í cAmaicaii‘ Canadianc}hingaríaii cLife AMEJUCAS LAMGEST WE£KLY KO* MUNGAHIAN LANGUAGf L ^ * — Tomno - c . ................ ♦ M« MMmT* ÍTT««MMM»♦ ♦ ......... 3636 Nortli PARIS Ave., CHICAGO, Illinois 60634 Főszerkesztő és kiadó: ÁDAM HAl.MÁGYI I.A.IOS. 3636 N. Paris Ave. Chicago. 111. 60634 Telefon: 625-8774 Second ( láss Postage.paid al Chicago, 111. Published eve tv Saturday. -Lapunk ára USA-ban 35 cent, Kanadában 35 cent. Előfizetési dij: USA-ban: egy évre J 18.00. félévre S 10.00 •Kanadában: egyévié $ 18.0(1. félévre S 10.00 Editoriul and Publishing Ollice: 3636 N.Paris Ave., Chicago. 111. 60634, Piloné: 625-8774. Aáanaging Editor and Publtsher: Louis llalmagvi Adum Subscription rateTS 18.00, ycur in the USA. Canada: $18.00 vear

Next