Amerikai-Kanadai Magyar Élet, 1977. november (19. évfolyam, 43-46. szám)

1977-11-05 / 43. szám

2. oldal AMERIKAI-KANADAI MAGYAR ÉLET 1977. november 5. Szomália két szék között a pad alá esett volna, ahogyan azt egy magyar szólásmondás mondja. Tisztára arab barátjainak köszönheti, hogy Szomália még így is tovább harcol Ogaden tartomány felszabadításáért. A dolgok hátterében Szaúd Arábia dúsgazdag királya áll, aki pénzzel támogatja Szomália fegyvervásárlásait a nyugateurópai államokban. A két szuperhatalom világhatalmi törekvései különös helyzetet teremtettek az ogadeni harcokban. Egy évvel ezelőtt­ Etiópia még az USA barátja volt és onnan kapott amerikai gyártmányú F-5 harci repülőgépekkel támadja a Szomáliai csapatokat. Viszont Szomália egy évvel ezelőtt a Szovjetunió barátja volt és onnan kapott légelhárító rakétákkal lövi az etiópiai F-5-ös repülőgépeket. A legutóbbi hírek szerint az etiópiai katonák nem lelkesednek az ogadeni tartományokban folyó harcokért. Nemrégiben minden ellenállás nélkül feladtak egy katonai támpontot, 54 tankkal együtt. CARTER ELNÖK LOS ANGELESBEN Október 22.-én, szombaton este, Carter elnök tiszteletére, és a Demokrata Párt választási adósságainak törlesztésére vacsora volt a Century Plaza Hotelben. Kb. 840 személy vett részt az ezer dolláros vacsorán. Ezek közül 470 megfizette a vacsora árát, 180 ígérte, hogy meg fogja fizetni. Csaknem 200 “ingyenjegyes” vett részt az összejövetelen. Ezek között voltak Kalifornia politikai kiválóságai és azok, akik már előzőleg több mint 5.000 dollárt adományoztak a Demokrata Párt választási költségeire. Mialatt az ezerdolláros vendégek Carter elnök rögtönzött beszédét hallgatták, a hotel előtt különböző csoportok tüntettek: farmerek, zsidók, arabok, neutronbomba­­ellenesek és még sokan mások. Carter elnök a tüntetést nem látta, de segédei jelentették neki, hogy mi történik “odakint”. Az ezerdolláros vacsora árában egy elnöki kézfogás is bele volt számítva. A vacsora szervezője, Lew Wassermann szerint 650.000 dollár gyűlt össze. Jóval kevesebb, mint a legutóbbi newyorki vacsorán, amelynek eredménye 1,2 millió dollár volt. SZÍRIA RAGASZKODIK A PLO-HOZ Október 21.-én Szíria elnöke, Hafez Assad kijelentette, hogy a Rabat-i Arab Értekezlet határozata alapján csak a PLO képviselheti a palesztin­ arabokat a Genfi Békekonferencián. Előzőleg Egyiptom külügyminisztere, Ismail Fahmy, hasonló álláspontra helyezkedett. Mind a két nyilatkozat ellentétben áll Carter , snBsssrr--------* Magyar Élet 1 c/4merícajj» Canadiai^Hangaiíaii ^Life AWUCA'S LA*G£STWEEKLY KTHEHUNGÁRIÁNLANGUAGE flrir ^ imm tv* m 11<—m. canada _ wnaK«cwawo«to» owrwi ft «g»aA • armon • fvowpa ........................................................................... 3636 Nortfci PARIS Ave., CHICAGO, Illinois 60634 Főszerkesztő és kiadó: ÁDÁM HAÍ.MÁGYI LAJOS. 3636 N. Paris Ave. Chicago. 111. 60634 Telefon: 625-8774 Second Class Postage paid at Chicago, 111. Puhlished every Saturday, -Lapunk ára USA-ban 35 cent, Kanadában 35 cent. Előfizetési dij: USA-ban: egy évre $18.00. félévre $10.00 ^Kanadában: egy évre $18.00, félévre $10.00 Editorial and Publishing Office: 3636 N.Paris Ave., Chicago. III. 60634. Phone: 625-8774. Managing Editorand Publisher: Louis Halmagyi Adam Subscription rate:'$l8.00 ycar in thc USA. Canada: $18.00/year MAGYARORSZÁGON ELREJTVE ÉLNEK A SZOVJET MEGSZÁLLÓK Nem tüntetnek jelenlétükkel a szovjet megszállók Magyarországon Bob Wiederich a Chicago Tribüne küpolitikai munkatársa napokban tért vissza Magyarországról. Ott nyert értesüléseit az alábbi sorokban foglalta össze­: Budapest - A magyarországi kommunista vezetők nem kérkednek párttagságukkal. Az oka ennek az, hogy mindenáron szeretnék a kapitalista országokkal, főleg Amerikával, növelni kereskedelmi kapcsolataikat. Az itt tartózkodásom egész ideje alatt egyetlen alkalommal sem használták a kommunista szót Magyarországgal kapcsolatban. Magyarországot és a többi szovjet megszállás alatt lévő államot, mint szocialista országot emlegették. Magyar mivoltukat erősen hangsúlyozták és egyáltalán nem büszkélkedtek a Szovjethez való kapcsolatukról, bár országuk 75%-ban függ Moszkvától olajellátásuk miatt és házigazda szerepét töltik be az országukban állomásozó szovjet hadosztályok felé. Való tény, hogy csupán a szovjet hősi emlékmű az egyetlen látható jele orosz csapatok jelenlétének és elvétve egy vörös csillag középületek tetején. Egyébként a szovjet csapatok jelenléte alig észlelhető. A szovjet katonaság vidéki táborokban van elhelyezve és tilos nekik a közeli városokba kimenőzni. Kivételt csak tisztjeik képeznek. Maguk a magyar politikusok is olyan hangnemben beszélnek, mely súlyos eretnekségnek számítana olyan mereven kommunista országokban, mint a Szovjetunió, vagy csehszlovákia. Egy vezető politikustól hallottam a következőt: A elnök és Dayan izraeli külügyminiszter által kidolgozott, úgynevezett, “working paper”-rel. Szíria ragszkodik ahhoz, hogy Izrael vonja vissza csapatait az 1967-ben megszállt arab területekről és ismerje el a palesztin­ arabok jogát a visszatérésre (Izraelbe) és az “önrendelkezésre”, vagyis független palesztin­arab állam létesítésére. A közép-keleti béke ma éppen olyan messze van, mint bármikor az elmúlt 10 évben, feleségem szerint a szocialista közgazdaság nem ismer inflációt, csupán áremelkedést. Későbbi intervjaim során még inkább eltűnt a magyarok véka alá nem rejtett véleménye.“ Amerikában munkanélküliség a gyáron kívül van“ jegyezte meg a másik pártvezető ,míg nálunk a munkanélküliség a gyáron belül található.” Ez a bemondás egy vágás volt a kommunista látszat munkaporgrammok felé, melyek minden, áron munkát akarnak mindenkinek nyújtani, még akkor is, ha csak egy söprűt tudnak a munkás kezébe nyújtani. Ittlétem második napján egy másik vezető politikussal volt alkalmam elbeszélgetni, ki az alábiakban foglalta össze a nehézségeket, mely abból keletkezik, ha az állam mindenki papjának a szerepét akarja betölteni. “Az egyik legfőbb problémánk az, hogy az átlagember nem akar dolgozni”, kezdte Dr. Biró Gerd, aki Berlinben született és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.” Csak pénzre akarnak szert tenni és utazni. Legtöbbjük egyetemre szeretne menni. Legtöbb egyetemünkön négy-ötször annyi a jelentkező, mint a felvehető létszám. Az orvosi egyetemünkön négy-ötször annyi a jelentkező, mint a felvehető létszám. Az orvosi egyetemre minden négy jelentkezőből csak egyet tudunk felvenni, de a mezőgazdasági főiskolára mindenki bejuthat, mert ide nem tolongnak a jelentkezők, kik nem akarják életüket majd egy poros faluban leélni.” Ezek az őszinte megnyilatkozások nem voltak egyedülállók a merev kommunista rendszerrel szemben, tovább menve a kommunista ifjúsági szervek, a KISZ, engedett betekintést az ország hangulatába. A KISZ- nek egy millió tagja van 15-35 éves korosztályból. A tagság ne kötelező és a tagok kétharmada a városi fiatalokból rerutálódik, mert a falusi fiatalság, mely nehezen dolgozik nem tud időt szakítani ilyen politikai szórakozásokra. Visszás jelenleg az is, hogy a magyar pénzverde aranykelyheket is gyárt, melyekre a Vatikán a legnagyobb vevő.A magyar humort jellemzi az is, hogy szerintük a Lenin körút egyenes folytatása a Szent István körútnak, arra utalva, hogy az állam és az egyház megtalálta az együttélés formuláját, melynek következtében a tömegek nyíltan gyakorolják vallásukat. A pannonhalmi apátság egy benedekrendi papja szerint a vallásukat gyakorlók helyzete lényegesen javult időközben. Minezek az ellentmondások arra utalnak, hogy Moszkvának meg kellett hátrálni a magyarok erős szabadságvágya előtt, mely minden magyar szivét dobogtatja és ezt még az orosz páncélosok sem tudták leküzdeni az 1956-os szabadságharc alatt. Egy idős magyar szerint a Moszkva és Budapest közötti különbségek politikai realizmuson alapulnak, “a kommunisták” mondta “forradalmárok”. A szocialisták a természetes fejlődés hívei és ez magyar történelmi hagyomány. Magyarország szocialista ország és sohasem lesz kommunista. MÉG 800 MILLIÓ DÉL-KOREÁNAK Carter elnök arra kérte a Kongresszust, hogy engedjen át a dél-koreai hadseregnek 800 millió dollár értékű fegyvereket: tankokat, tankelhárító rakétákat, helikoptereket, ágyúkat, radarkészülékeket és lőszert. Ezek a fegyverek jelenleg a Dél- Koreában állomásozó US földi haderő birtokában vannak. Carter elnök újra hangoztatta, hogy öt éven belül ki akarja vonni a Dél-Koreában állomásozó US földi csapatokat. A 800 millió dollár értékű fegyverzet átengedése azért lenne­­ szükséges, hogy a dél-koreai hadsereg újabb alakulatok felállításával pótolhassa a visszavonandó US csapatokat. Carter elnök 1978-ban kb. 6000 US katonát akar kivonni Dél-Koreából. Sajnos Carter elnök elgondolása balul üthet ki. Élénk emlékezetünkben van még a vietnami példa. Amikor onnan kivontuk az US haderőt, állig felfegyvereztük a dél-vietnami hadsereget. Alig egy év múlva 5 milliárd (egyesek szerint több mint 25 milliárd) dollár értékű US fegyverzet került az észak-vietnami hadsereg kezébe - úgyszólván puskalövés nélkül.

Next