Amerikai-Kanadai Magyar Élet, 1979. március (21. évfolyam, 8-12. szám)

1979-03-03 / 8. szám

2. oldal AMERIKAI-KANADAI MAGYAR ÉLET 1979. március 3. KORUNK LEGNAGYOBB ESZTELENSÉGE A FEGYVERKEZÉSI VERSENY A fegyverkezési versenyt nem lehet papírszerződésekkel, mint pl. a SALT I, és SALT II, se korlátozni, se fékezni. A fegyverkezési verseny gyökere a kölcsönös bizalmatlanság. Amíg ez fennáll, minden korlátozási törekvés hiábavaló. Nem is olyan régen azt hittük, hogy az úgynevezett “airborne warning and control aircraft, AWAC”, vagyis a repülőgépekbe beépített radar­állomás, az USA titka és kiváltsága. A Pentagon kutató­osztályának vezetője most azt jelenti, hogy a Szovjetunió kipróbálta az első szovjet AWAC-ot. Ezeknek a repülőgépeknek az a nagy előnyük, hogy felülről nézik az alattuk elterülő földi és légiteret. Észreveszik és rakétáikkal lelőhetik az alacsonyabban szálló ellenséges repülőgépeket. Ha megfelelő számú AWAC gép áll rendelkezésre, akkor kiépíthető az ország légiterét biztosító repülő-radarhálózat. Ilyen esetben az ellenséges bombázóknak, akármilyen alacsonyan is szállnak, nincs kilátásuk arra, hogy áttörjék ezt a védelmi hálózatot. A Pentagon szószólója hangoztatta, hogy még több év eltelik, amíg a Szovjetunió kiépíthet ilyen légvédelmi hálózatot. Mindenesetre a B- 52, és a tervezett B-1 bombázók kora lejárt. Ezzel szemben a “cruise missile”, amely jóval kisebb mint egy repülőgép (valójában csak egy lövedék), még mindig észrevehetetlen marad. De meddig? Ilyen körülmények között világos, hogy a nagy csatahajók kora is lejárt. A jövő atomháborúja, ha sor kerül rá, az elektronikus csodák által irányított gépek háborúja lesz. Ez a körülmény azonban nem csökkenti, sőt lényegesen emeli a polgári áldozatok számát. “Szakemberek” arról beszélnek, hogy»egy esetleges atomháború első hat órájában 40 millió, talán 100 millió ember pusztulna«. Ma már nyílt titok, hogy a két szuperhatalom elsősorban az “ellenséges” nagyvárosokat igyekszik eltörölni a föld színéről. Ennek a nem éppen emberséges elgondolásnak kettős célja van: Elpusztítani az ellenség hadiiparát, amely a nagyvárosokban van koncentrálva, és megadásra kényszeríteni az ellenséges kormányt és annak haderejét. Ma már az is világos, hogy egy esetleges atomháború esetén egyik fél sem nyerhet. Ezzel szemben biztosra vehető, hogy elpusztul az északi félteke, a fehér ember civilizációja. Kivéve azt a nagyon valószínűtlen esetet, hogy az egyik, vagy mind a két szuperhatalom kormánya csupa őrültekből tevődne össze, atomháborúra nincs kilátás. Mégis úgy fegyverkezik mind a két szuperhatalom, mintha ilyen háború elkerülhetetlen lenne. Mindentől eltekintve, a fegyvergyártás rossz üzlet. Az a “csodás” fegyver, amely ma elhagyja a gyárat, már el is avult. Négy-öt év és nem más mint ócskavas. És mégis, mind a két fél évente sok milliárd dollárt öl bele az ócskavasgyártásba, abban a reményben, hogy nem lesz rájuk szükség. Van-e kiút ebből az áldatlan állapotból? Egyelőre, úgy látszik, hogy nincs. Egyik fél sem bízik a másikban. A tábornokok, legyen az US, vagy szovjet tábornok, állandóan azzal rémítgetik kormányukat, és népeiket, hogy “a másik erősebb és el akar nyelni minket”. Az óriási fegyverkezés hihetetlen anyagi áldozatokat követel mindkét féltől. Amíg a szuperhatalmak a jelenlegi ütemben fegyverkeznek, az Egyesült Államok nem szabadulhat meg az inflációtól és a Szovjetunió nem emelheti népének alacsony színvonalát. Mind a két szuperhatalom a gazdasági összeomlásba rohan. A nagy fegyverkezés­ ellenére is, elbukhatnak­­ puskalövés nélkül. CARTER ELNÖK NEM TUD MEGBIRKÓZNI AZ INFLÁCIÓVAL Az inflációnak sok oka van, ezek egyike az , hogy csökkent az amerikai munkás termelékenysége, más szóval, csökkent az egy óra alatt előállított árú mennyisége. 1950-től 1965-ig az amerikai munkás termelékenysége évi 2,5%-al emelkedett. 1965 óta állandóan csökkent. 1973-ban 2% volt, de a múlt évben már csak 0,8%. A termelékenység csökkenésének egyik oka, hogy egyre több nem szakképzett munkás kapcsolódik be a termelési folyamatba. A M —— ——— —Ml WrWHhfi —— —Él « iMilÉV-kaunai » yl­­ Magyar Élet I ^§§|, ryinxfícaii» Canadian­chkmngafiaii ^ifc AMEMCA’S LMMjCST WEEJU.Y M THE HUNGÁRIÁN LAMUUAGE % 1$*TM ^m " WMMIO • HMU CAMAPA IH 3686 North PARIS Ave.. CHICAGO, Illinois 60634 Főszerkesztő és kiadó: ÁDÁM HALMÁGYI LAJOS 3636 N. Paris Ave. Chicago, 111. 60634 Telefon: 312/ 625-8774 Second Class Postage paid at Chicago,111.Published every Saturday Előfizetés egy évre $20,00, félévre $12,00, külföldre Lapárusoknál darabonkénti ár 45 cent 525 00 Editoral and Publishing Office: 3636 N.Paris Ave., Chicago.*ill. 60634. Phone: 625-8774. Managing Editor and Publisher: Louis Halmagyi Adam, másik de nem utolsó, oka az hogy sok a különböző hatóságok által kiadott “szabályrendelet”, amelyek egyrészt megnehezítik, másrészt megdrágítják a termelést. Az ezzel járó bizonytalanság a nagytőkét visszatartja az újabb befektetésektől, amelyek a gyári berendezések modernizálásához szükségesek lennének. Így állt elő az a helyzet, hogy a bérek, fizetések emelkednek, de a termelt árúmennyiség csökkent. Carter elnök újévi üzenetében ( Union message) hangsúlyozta a költségvetés és általában a béremelések korlátozásának szükségességét. Az utóbbira azonban nincs semmi kilátás, mert az Elnök a magánvállalatok munkásainak bérköveteléseit önkéntes alapon, 75%-ban, szeretné megvalósítani. Ehhez azonban Carter elnök személyes meggyőző ereje, vagyis a vezéri képessége, elégtelen. A szakszervezetek befolyásos vezérei, köztük George Meany, azonnal elvetette az Elnök elgondolását. Eddig mindössze az történt, hogy olyan árucikkek árát, amelyeknél semmi szükség sem volt áremelésre, azonnal felemelték 7,5%-al. Ezek után a republikánus Párt vezérei úgy látják, hogy az infláció veszedelmes útján csak egy “recession” tudja megállítani. A CIA MÉGIS TUD AZ UFO-KRÓL! A phoenix-i “Ground Saucer Watch” egyesület pere alapján a bíróság elrendelte az UFOkra vonatkozó Cia jelentések nyilvánosságra hozatalát. A több mint ezer oldalt betöltő jelentésekből kitűnik, hogy többek között, 1975-ben UFO-k jelentek meg az USA egyik nukleáris rakéta kilövő telepe fölött. A megfigyelők szerint ezek az UFO-k 30 méter átmérőjű fényes gömbök voltak, felületükön “kráterekkel”. Egyik másik nukleáris kilövőhely felett több UFO lebegett hosszabb ideig. Ufo-k jártak A Malcrom Air Force Base felett Montanában, A Spring AF Base és a Wortsmith AF Base felett Michiganben. Az UFO-k néha alig 3 m. magasságban lebegtek a reptér felett. A “Ground Saucer Watch” elnöke, Mr Spaulding, azt állítja, hogy a CIA okmányok nem teljesek. Bizonyára vannak jelentések, amelyeket a CIA nem hozott nyilvánosságra. Az Air Force pilótáktól nyert értesülések sokkal részletesebbek, így pl. egy “F-4” Phantom gépet Irán felett több UFO megközelített. Az elektronikus berendezések megszűntek működni, de minden rendbejött, amint az UFO-k eltávolodtak. Egy külföldi hír arról szól, hogy Kuba felett egy MiG harci repülőgép egyik szárnyát egyetlen “lövéssel” elpusztította egy UFO. Az UFO-k gyakori vendégei légkörünknek. Annál különösebb, hogy minden tudásunk ellenére, eddig még nem tudtuk megfejteni az UFO-k titkát. CARTER ELNÖK ÉS A MEXICÓI OLAJ Mindenképpen nehéz napjai vannak Carter elnöknek. Irán, Afganisztán és a Középkelet szinte naponta vet fel nehezebbnél nehezebb problémákat. Ezektől eltekintve az infláció és az olajválság kérdése is súlyosan nehezedik Carter elnök vállaira. Ilyen körülmények között érthető, hogy Carter elnök fáradtnak látszott a mexicói útján és itt-ott vétkezett az “etikett” szabályai ellen. Lopez Portillo, Mexico elnökének, kijelentései is próbára tették az amerikai elnök idegeit. A szegény déli szomszéd, Mexico, egyszeriben olajban gazdag állam lett. Ez csak emelte a latin­amerikai vendégek amúgy is nagyfokú büszkeségét és úgy gondolták, hogy most megbosszulhatják a gazdag északi szomszéd által elszenvedett­­valóságos, vagy vélt­­megaláztatásokat. Legalábbis ilyen hang csendült ki Portillo elnök vendégfogadó beszédéből. Sajnos az idő nem alkalmas arra, hogy régi hibákról elmélkedjünk. Az iráni olaj elvesztése nehéz helyzetet teremtett az Egyesült Államok és általában a nyugati világ számára. A jövőbeli kilátások is kedvezőtlenek. Az a veszély fenyeget, hogy az iráni olaj kiesését a Perzsa-öböl olajtermelő országainak (Kuwait,Bahrein,stb.) kétes jövője súlyosbítani fogja. Vannak, akik arról beszélnek, hogy a Szaud Arábia-i olajmezők is veszélybe kerülhetnek. Ilyen körülmények között világos, hogy az ütőkártyák Portillo elnök kezében voltak. A Fehér Ház hibát követett el, amikor 1977-ben visszautasította a mexicói földgázt, mert a kért árat (2,61 dollár 1000 köblábonként) magasnak találta. (A kanadai földgáz 2.16-ba kerül.) A mexicói kormány megsértődött, annál is inkább, mert megkezdte az ország déli olaj­mezőiről a texaszi határig vezető földgáz Folytatás a következő oldalon

Next