Nyilvános Polgári Iskola, Arad, 1883

4 jubilált tanító több éven át volt a polgáriiskola franczianyelv-ta­­nára. A tanártestület tiszteletének és rokonszenvének adott kifeje­zést, midőn régi kartársának ünnepélyére megjelent. Október 4-én jelen volt a tanárkar ő Felsége nevenapján az ünnepélyes nagy misén, hogy hosszú és boldog életet kérjen an­nak, kit az isteni gondviselés hazánk apostoli királyául adott. Október 25-én Műn­g József k. igazgató véglegesittetik igaz­gatói állásában. November 9-én a kir. tanfelügyelőség Műn­g József igazgatót ideiglenesen megbízza az iskola vezetésével. November 19-én elment a tanárkar ő Felsége apostoli király­nénk nevenapja alkalmából tartott ünnepélyes nagy misére. Ugyan­csak a mai nap megbízza az iskolaszék Szilágyi György községi tanítót, hogy Preisinger József énektanárt betegeskedése tartama alatt helyettesítse. Szilágyi György az iskolaszék ezen határozata következtében egész 1884. január 1-ig tanította is az éneket, és ez idő alatt kiváló szorgalmával és jó modorával az ifjúság szeretet is megnyerte. December 21-én Dr. Posgay Lajos városi főorvos orvosrend­őri szempontból valamennyi osztályt megvizsgált és a talált rend és tisztaság fölött teljes megelégedését nyilvánította. Dec­ember 23-án a szegény tanulókat a bekövetkezendő ka­rácsonyi ünnepek alkalmából ruhával és ruhaneműekkel látták el. Az ünnepély biztosítása érdekében a szegény ifjak pártfogóihoz fo­lyamodtunk és nem hiába, mert alig 48 óra alatt 16 frt 58 kr jött össze. Ez összeghez járultak Lillin-Klingenpöck Anna úrnő 1 frttal, Duschek Hero­in úrnő 1 frt , Steiner Jakab ur 5 frt, dr. Matavovszky Nándor kir. tanácsos és kórházi főorvos ur 2 frt, Du­schek Ferenc ur 1 frt, Nagy Kálmán ur 1 frt, dr. Remetey F. Károly ügyvéd ur 1 frt, Rózsa Géza ur 1 frt, Zatykó Fridolin hit­tanár ur 1 frt, N. N. 20 kr. — A többi összeg az ifjúság adako­zásából gyűlt össze. A bejött összegből Botta Péter, Czirkál László, Finster János, Gál Ferenc és Tóth Béla II. osztálybeli és Czvi­­dek Károly, Hoffmann Dániel, Lővey Lajos és Nagy István I. osz­tálybeli tanulók ruháztattak fel uj ruhával. 1884. január 1-én a városi árvaház javára krajcáros gyűjtés rendeztetvén, ennek eredménye az I. osztályból 13 frt 10 kr, a II. osztályból 20 frt 55 kr., a III. osztályból 35 frt 52 kr. és a IV. osztályból 10 frt 56 kr. összesen 90 frt 73 kr, mely összeg a vá­

Next