Ars Hungarica, 1995 (23. évfolyam, 1-2. szám)

2. szám - Szemle

SZEMLE Pannónia Regia - Művészet a Dunántúlon 1000-1541. Bp., Magyar Nemzeti Galéria, 1994 ok­tóber-1995 február. Kiállítási katalógus. A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1994/3. Szerk.: Mikó Árpád és Takács Imre. A kiállítást rendezte Mikó Árpád, Takács Imre és Tóth Sándor. Bp., 1994. 628 1., színes és fekete-fehér képek. 1994. október 22-én nyílt meg a Magyar Nemzeti Galériában a Régi Magyar Osztály munkatársai­nak szervezésében a Pannónia Regia című kiállítás, amely - alcíme szerint is - a Dunántúl közép­kori művészetének bemutatására vállalkozott. A Galéria földszinti kiállítótermeiben kapott helyet a szépen rendezett kiállítás, amely gazdag és újdonságokban bővelkedő' anyagot vonultatott feL A kiállítás anyagát nagyméretű, részletes katalógus dolgozza fel, amely a megnyitó napjára ké­szen állt. A kiállítás címe - Pannónia Regia - teljes egészében a kiállítás szervezőinek leleménye, hiszen a középkorban ilyen elnevezés nem létezett, sőt, л Pannónia kifejezést a szóban forgó időszakban az egész országra alkalmazták. Az alcímben szereplő Dunántúl (Transdanubia) pedig a középkori használatban éppen a maival ellentétes jelentésben szerepelt, mivel az ország középpontjából néz­ve az Alföld és a Felvidék a Duna túlpartja. A cím és az elnevezések kérdésénél fontosabb és érde­kesebb a kiállítás koncepciója, amely eltér a korábbi időszak gyakorlatától. Az elmúlt évtizedekben a magyarországi középkori művészetnek szentelt kiállítások általában kronológiai egységeket mu­tattak be, ahol az időhatárokat egy-egy dinasztia vagy király uralkodási ideje jelölte ki. fgy került sor az Árpád-kori kőfaragványokat bemutató kiállításra Székesfehérváron (amelyen egyébként kódexlapok, pecsétek és falképmásolatok is szerepeltek), majd a Nagy Lajos, Zsigmond és Mátyás király korának művészetét bemutató kiállításokra. A Pannónia Regia kiállítás szervezői, Tóth Sándor, Takács Imre, és Mikó Árpád, eltérő koncepciót követve a kiállítás középpontjába egy terület középkori művészetét állították. Ez a terület azonban a középkorban nem volt egységes, amint arra Engel Pálnak a katalógust bevezető tanulmánya is rámutat. A magyar művészettörténet-írásban mégis számos alkalommal feltűnik az egységes művészeti régióként értelmezett Dunántúl, elsősorban jó körülhatárolható­sága miatt. A feltételezett római kontinuitás és az uralkodói központok miatt a Dunántúl mint a magyarországi középkori művészet „bölcsője", „központja", „legkiemelkedőbb területe" szere­pel például Henszlmann Imre, Gerecze Péter, Gerevich Tibor, vagy Radocsay Dénes műveiben. Érdekes lett volna a katalógusban röviden áttekinteni a Dunántúl szerepével kapcsolatos korábbi művészettörténeti álláspontokat, és bemutatni a fogalom változó értelmezéseit. Az újabb munkákból fokozatosan eltűnt a művészetileg egységes és kiemelkedő Dunántúl koncepciója, és a terület csupán földrajzi egységként szerepelt. Az ország központjának hatását persze senki sem tagadja, de számos helyi központ is a figyelem középpontjába került. Az újabb művészettörténet-írás hajlamosabb kisebb régiókban és bonyolultabb, sokszoros kölcsönhatások­ban gondolkozni. A Dunántúl ezek szerint csupán földrajzi egység, „a Duna Ny-K-i és É-D-i vona­la, a Dráva és a Mura folyók, valamint az Alpok K-i nyúlványai által határolt, 38 ezer km2 nagy­ságú" tájegység (Korai Magyar Történeti Lexikon 176. o.), melynek művészete nem alkothatott zárt, egységes egészet. A Dunántúlon belül számos variációt, és eltérő karakterű régiót figyelhetünk meg, amelyek számtalan szállal kapcsolódtak más régiók és központok (Bécs, Pozsony, Kalocsa) művészetéhez. Nyilvánvaló tehát, hogy a „dunántúli művészetről" a terület határain túlnyúló kap­csolatok figyelembe vétele nélkül beszélni értelmetlen volna, ennek megfelelően a szóban forgó katalógusban is gyakran találhatunk utalást „nem-dunántúli" művekre, és számos máshonnan ide került mű is kiállításra került. A Dunántúl változatos középkori művészetének egy kiállításon történő bemutatását praktikus szempontok mellett elsősorban a földrajzilag jól elkülöníthető terület és gazdag kultúrája indokolja. Erre mutat rá Engel Pál is a katalógus bevezetőjében, ki­fejtve, hogy a 13. századtól kezdve a Dunántúl a mezőgazdaságban, pénzgazdálkodásban és a vá-

Next

/
Thumbnails
Contents