Az Est, 1919. december (10. évfolyam, 123-147. szám)

1919-12-02 / 123. szám

■4 A német-osztrák szak­­szervezetek kongresszusa Kun Béla visszavetette a proleta­riátust. Renner kancellár szerint mérlegelni kell, mi érhető el Bécs, november 30 (Az Est jelentése) A Munkás­ Otthonban a Favoriten­­ben tegnap nyílt meg az első német­osztrák szakszervezeti kongresszus, a­melynek üdvözlésére Seitz nem­zetgyűlési elnök és Renner állam­kancellár is megjelent. A szakszer­vezeti bizottság nevében Müller Ru­dolf képviselő nyitotta meg »a mun­kásosztály gazdasági parlamentjét«. Ecsetelte a munkásság siralmas ín­ségét, majd így folytatta: — Kan Béla Magyarországon any­agit ártott a proletárságnak, s annyira visszavetette azt, mint senki más. A szakszervezetek a munkásság vezetői voltak a gazdasági küzdelemben s ezentúl is kell, hogy irányítók legye­nek. Umbreit Pál a németországi szak­­szervezeti mozgalomról számolt be és közölte, hogy míg a háború előt­t a szakszerveze­­kben harmadfél mil­lió munkás egyesült, ez a szám a háború folyamán 950.000 lett, a forradalom óta pedig 7 millióra nö­vekedett. Nem kell ennél erősebb bi­zonyság arra, hogy a radikálisoknak az a csat­aki­áltása: »Le a szakszerve­zetekkel! Minden hatalmat a mun­­­kástanácsoknak is hatástalan ma­radt. A cseh-szlovák köztársaság német szakszervezeteinek nevében Mazoun tolmácsolta a munkások testvéri üd­vözletét, majd Seitz elnök szólalt fel az osztrák szociáldemokrata párt ve­zetősége nevében. Azt hangoztatta, hogy a proletárság a köztársaságnak legerősebb támasza. A munkásság nem fogja engedni, hogy kezéből ki­csavarják eddig kivívott politikai jo­gait. Német-Ausztria csak mint ipa­ros állam maradhat fenn s ezért mind­azt az erőt, a­melyet a munkástöme­gek a háborúban elvesztettek, vissza kell szerezni. Renner államkancellár a köztársa­sági kormány nevében üdvözölte a szakszervezeti kongresszust és a kül­földi kiküldötteket. Ezt mondta töb­bek közt: — Budapesten, Prágában, Varsó­ban és Belgrádban ma azok vezetik a munkásságot, a­kik velünk egy iskolába jártak. Nagy erőnk rejlik abban, hogy Lembergben, Laibach­­ban, Triesztben és talán Prágában is olyan politikai rendszer került fel­színre, a­melyet a bécsi szakszervezeti bizottságtól és Adler Viktortól tanul­tak. Ez a metódus abban áll, hogy higgadtan kell mérlegelni azt, mi érhető el az adott viszonyok között.­­ Reumann polgármester a bécsi köz­ségtanács üdvözletét adta át, utána dr. Bauer Ottó arról beszélt, hogy a munkásvédelmi törvényhozás terén a dolgozó tömegek sok mindent kivív­tak, a­mi még egy év előtt utópiának látszott. Az üzemi tanácsok új szer­vei csak akkor működhetnek áldá­sosan, ha a szakszervezeti szellem tölti el tagjaikat. Manapság a reakció hulláma hömpölyög végig Európán — folytatta dr. Bauer. Ha a munkásság erősen tömörül mögöttünk, akkor le fogjuk bírni a reakciót. A volt külügyi államtitkár be­széde fejezte be a kongresszus első napját, ma az érdemleges tárgyalás kezdődik. — TAz Est tudósítójától — Az Országos Nemzeti Párt és a Nemzeti Társaskör között megindult fúziós tárgyalások gyors befejezését az akadályozza, hogy a Nemzeti Tár­saskörben helyet foglaló volt munka­párti képviselők kifogást tettek Lová­­szy Márton forradalmi szereplése ellen és őt ki akarják zárni a fúzióból. Mikor Lovászy erről értesült, éppen Az Est hasábjain kijelentette, hogy a maga személyében nem akarja aka­dályozni a fúzió létrejöttét, lemond az Országos Nemzeti Párt elnöki tiszt­ségéről és visszavonul. A munkapár­tiak említett elhatározása és Lovászy félreállása nagy izgalmat keltett az Országos Nemzeti Párt Lovászy-cso­­portjában és már az előtt állottak, hogy a párt szombat esti választmá­nyi ülésén bekövetkezik a pártszaka­dás. Ez azonban elmaradt. Az ülésen tárgyalták Lovászy lemondását és bizottságot alakítottak azzal a meg­bízatással, hogy a Nemzeti Társas­körrel tárgyalják le a Lovászy-csoport­hoz tartozó politikusokra a fúzióban váró szerepet. Ennek a bizottságnak tagjai: Ábrahám Dezső, Bartha Al­bert, Dinga Béla, Kmelty Károly, Létay Ernő. Mi lesz Lovászy híveivel? Már befejezett dolognak tekint­hető, hogy a fúzióban, ha az létrejön, Lovászy Márton nem vesz részt. Hívei most arra törekesznek, hogy Lovászy olyan pozícióba kerüljön, a­honnan, bár függetlenül a pártoktól, mégis hatással lehessen a politikára. Az em­lített Lovászy-csoportbeli bizottság ma délután fog megjelenni a Nemzeti Társaskörben, hogy ott a volt munka­pártiakkal a fúziónak reájuk vonat­kozó részét letárgyalják. A mi értesüléseink szerint a Lo­­vászy-csoport beolvadásának még Lo­vászy Márton nélkül is lényeges aka­dályai vannak. Erről a tárgyalások­nak egyik résztvevője ma a követ­kezőket mondta nekünk: _A Nemzeti Társaskör tagjainak többsége nem úgy fogalmazta meg kívánságát, hogy Lovászy Márton álljon félre, hanem hogy a fúzióból hagyassanak ki mindazok, a­kik a két forradalom valamelyikében részt vettek. Forradalom­mentes pártot aka­runk — mondják ezek — és a fúziós pártnak éppen abban látnák egyik nagy erősségét, hogy abban forra­dalmárok nem foglalnak helyet. So­kan vannak, a­kik Tisza István em­­­lékére hivatkozva jelentik ki, hogy ők nem lehetnek egy pártban olyan politikusokkal, a­kik tagjai voltak a Károlyi-kormánynak. Ha tehát megmaradnánk ennél a felfogásnál, akkor Lovászy Márton önkéntes félre­­állásával a dolog korántsem volna elintézve, mert ebben az esetben nem Lovászy személyéről van szó, hanem egész pártjáról, úgy a­mint az a volt polgári párttal való fúziója előtt fennállott.­­ A tárgyalások ma délután indul­nak meg a Nemzeti Társaskör és a Lovászy-csoport között. Meglehet, hogy az ellentéteket sikerül majd eny­híteni és ebben az esetben Lovászy Márton visszavonulása megoldja a kérdést a Lovászy-csoport tagjai szá­mára. Ebben az esetben ezeknek, ter­mészetesen, el kell fogadniuk a mi programunkat és hozzá kell járulniok ahhoz, hogy egyetemesen, testületileg a Lovászy-csoportnak csupán beltagjai csatlakozhatnak, tehát a volt képvise­lők és más ismertebb politikusok, míg a csoport nagyszámú kültagjainak egyenként kell jelentkezniök és fel­vételükről a fúziós párt egyenként fog határozni. Az Országos Nemzeti Pártban hol­nap, kedden ismét választmányi ülés lesz. A Lovászy-csoportbeli küldöttek ezen jelentik be tárgyalásaik ered­ményeit és ha ezek kedvezők lesznek, akkor esetleg szerdán már deklarál­ják a fúziós elhatározást. Báró Kürthy Lajos a készülő középpártról Báró Kürthy Lajos volt miniszter, a­ki szintén egyik vezető tagja, eset­leg elnöke lesz az alakuló középpárt­nak, ennek hivatásáról Az Est munka­társa előtt a következőket mondotta : — Lényegében arról van szó, hogy egyesüljenek a hasonló gon­dolkodású politikusok, a­kiket ma még mesterkélt pártkeretek el­választanak egymástól, így például semmi elfogadható magyarázata nincs annak, hogy miért éljünk kü­lön pártéletet mi és külön életet a volt polgári párt tagjai, holott nem hiszem, hogy bármi program-, vagy gondolkodásbeli eltérés volna közöttünk, mint a­hogy tagjaiknak nagy száma valóban innen is ke­rült ki. De ugyanezt elmondhat­nám például a Platthy-csoportról is ma, a­mikor a 48 és 67 közjogi korlátot már a múlté és ezen az ala­pon többé poltikát csinálni nem lehet.­­ Programunk, mely már nem­sokára meg fog jelenni, nagy súlyt helyez a fúziós középpárt keresz­tény és nemzeti voltára, de egyben hangsúlyozza a mérsékletet is. Okos konzervativizmus, vagy észszerű libe­ralizmus, mely nem ül föl divatos jelszavaknak,­­ így is jellemez­hetjük törekvéseinket. Arra a kér­désre, számítunk-e a keresztény pártokból is nagyobb mérvű csatla­kozásra, azt felelem, hogy bár min­den velünk azonos gondolkodású embert szívesen látunk és csak­ugyan folynak ilyen irányú eszme­cserék is,­­ a kérdés érdemére vonatkozólag ennek nincs most nagy jelentősége. Mi egy ajtót nyi­tunk ki, hogy most, vagy később bejöjjenek és egymásra találjanak mindazok, a­kik együvé valók. Nem utazunk és nem is számítunk a gyors sikerre, de nincs kétségünk benne, hogy a konszolidált magyar politikának a magja ebben a párt­ban fog kicsirázni. — Várjon a fúzió létrejötte fog-e változást előidézni a kormány mai összetételén ! — Nem, — válaszolt báró Kürthy Lajos — mi eleve kijelentettük, hogy ma ilyen ambícióink nincsenek. K kisérletek más középpártok alakítására A középpárt alakításának gondo­lata a kommunizmus bukása óta állandóan kisért a magyar politiká­ban és más után is érvényesülést keres. Köztudomású, hogy ilyen párt alakításának a szükségességét han­goztatta legutóbb gróf Apponyi Al­bert és mint most értesülünk, ezt a célt szolgálták gróf Hadik János­nak legutóbb folytatott tárgyalásai is. Hadik valami elit-pártot gondol, a melyben csoportosítani akarja köz­élet­ünknek minden kitűnőségét: nagy­­múlt­ú vezető politikusokat, jeles szak­értőket, tudósokat stb. A­kik ezt a koncepciót közelebbről ismerik, azt mondják, elméletben nagyon rokon­szenvesen fest, a gyakorlati megvaló­sulásának azonban nagy akadályai vannak. Hir szerint Hadik gróf kü­lönben tárgyalásait folytatni fogja. Szerdára várják a liberális pártok fúzióját Lovászy hívei ragaszkodnak vezérük* höz. ,,Forradalommentes pártot" akar* nak. Beszélgetés báró Kürthy Lajossal 2. októl. Cambon francia árukivitel­i cég tudomására hozza az összes­­ magyar kereskedőknek, hogy Maurice Cambon szállíthat minden néven neve- trans­­zendőárit. Azonnali szállítás. n Quai, Conti. ... ■ ||| , || | Kedd, 1919. december 2. Mikulásra gyermekeknek legszebb és legolcsóbb ajándék a most megjelent f­rampusz* könyv írta és rajzolta Endrődi Béla. Ára 25 korona. Kapható AZ EST kiadójában, Erzsébet-körút 20. Előkelő borüzera­k 0 T 0 S azonnal elfogadható nagy összefüggő helyiséget palackozás céljaira lehetőleg a Nyugati pályaudvar közelében. Nagy földszintes helyiség pincékkel palackozáshoz vízvezetékkel, továbbá villanyvilá­gítással előnyben részesül. Cím a kiadóhivatalban. Brikett (kocka) SZEM megrendelhető Faragó, Népszínház­ utca 16. sz. Leráéréskor fizetendő. Szénporát átveszem, vagy brikettre átcserélhető. Perzsaszőnyeget körülbelül 300X400 cm. méretben kileechad, Tabrí«*, vagy más perzsa.Minőséget (Smirnát nem) legmagasabb áron veszek. Ajánlatok »Sürgős perzsái jeligére Leopold Cornél hirdetőjébe, Teréz-körut 3. köretnek. Fárfitca!ap®lcaf vidéki kalapkereskedőknek és kalaposmestereknek (en gros) nagybani árban adok el. LŐWY KALAPfiVáR Budapest, VII . Károly*körút 9. sz., az udvarban (gróf Hadik-palota, átjáróház). Nagymező-utca 7. sz. igazgatók: Keleti és Richner. Az előadás 6 órakor kezdődik. Király Ernő vendégfellépése ma az új decemberi műsor. Hagyatékot képező teljesen új hálószoba-berendezés közjegyző közbejöttével i. é. dec. 5-én d. e. 10 órakor VII., Thökölyi­ út 45. szám alatti asztalosműhelyben elárvereztetik »Őr« védjegyű szilárd szappanfőzőlugot­­/• kilogrammos dobozokban postán bárhová szállít Magyar szappanművek, szappan- és gyertyagyir. Budapest, VI., Lőportár­ utca 16. Kisebb gépgyár modern gépberendezéssel, teljesen üzemképes, al­kalmas saját épületben, nagyobb megrendelések­kel előnyös árban eladó és azonnal átvehető. Érdeklődések kéretnek a K. N.c jeligére Siklay hirdetőirodába, VI. Váci­ körút 33. Keresek 3-4 szobás lakást esetleg bútorral együtt. Közvetitők díjaz­tatnak. Peterdi­ utca 4. sz. 1/1. Eladó üzletek: Serokkávéház fényesen berendezve, nagy jöve­delemmel, vendéglők étteremmel, nagy forgalommal, kévómérenek lakással, billiárddal, coomage-faczerüzletek nagy jövedelemmel alkalmi olcsó áron eladók Haupt, Rákóczi-út 68. Szappanfőzősdig házi szappanfőzéshez 3 Boronáért kapható Hadas Sándornál, VI., Felsőerdősor­ utca 29. Gyertya a legolcsóbb árban! Hirdetmény, mellyel közhírré teszem, hogy a Budapesti Tej­kereskedelmi rt. az iratélet­­korú, 6. néma házban a kapubejárattól balra lévő ezidőszerint renoválás alatt álló kávéházi helyiség at Adler Már Sándor bará­ás étterem-tulajdonostól meg- és át­vette. A „Viktória“ bár és étterem változatlanul Adler Mór Sándor tu­lajdonában maradt. Felhívom mindazokat, akiknek Adler Mór Sán­dor budapesti (VII., Csengeri­ utca 7.1. 7.) lakos­sal szemben, nevezettnek üzletéből eredő követe­lésük áll fenn, hogy követeléseiket legkésőbb f. é. december hó 6-ig nálam okvetlen bejelentsék, mert ügyfelem csak kellő időben bejelentett követelé­sekért szavatol. Budapest, 1919 november 29. Dr. Elek Endre ügyvéd Budapest, V., Szalay­ utca 2. Szám.

Next