Az Est, 1931. április (22. évfolyam, 75-97. szám)
1931-04-02 / 75. szám
2. oldal A svájci államfő nyilatkozott Az Est tudósítójának Magyarország jövőjerolt Az Elnök Úr bérházban lakik és gyalog jár a hivatalába Horn, április 1 . (Az Est kiküldött tudósítójától) Nincs szükség semmiféle fortélyra ahoz, hogy bejusson az ember az impozáns nyugalmú szövetségi palotába. Minden polgár könnyen Svájc államfőjének színe elé juthat, aki nem reprezentatív tényező, hanem dolgozó közhivatalnok. Sőt Heinrich Höberlin államfő úr magas méltósága ellenére ma is egyszerű viszonyok között él. Egy bérpalota harmademeletén lakik és innsen jár az apostolok lován a hivatalába. Szabad idejében kertjét, ápolja, az uccák előre köszön ismerőseinek, ám meg idegen látogató érkezik a szövetségi palotába, néhány percnyi várakozás után elvezetik egy szárnyas ajtóhoz amely megnyílik elötte és már szemt5l-szerűben is áll a »Monsieur le Président«-tel, a svájci állami szövetség elnökével. Szikár, magashomlokú, jóságosan szelíd úr a svájci köztársasági elnök. Tizenegy esztendeig állott az igazságügyi minisztérium élén. Most — Elnök Úr! — ? Höberlin nyájasan leültet és szívélyesen elbeszélget mindenről. Legelőször Svájc népszövetségi politikájáról. Elmondotta, hogy mielőtt letelepülhetett ebben az országban a Népszövetség, le kellett, csendesíteni a háborgó közvéleményt. Azt lehetne hinni, hogy a városok versengtek, és mindegyik magának követelte a Népszövetség székhelyét, de éppen az ellenkezője történt. A lakosság tiltakozott az ellen, hogy itt telepedjen le az újdonsült békeintézmény, mert attól tartottak, hogy ez folytonosan ütközőpontja marad a győző és legyőzött országoknak. Márpedig a svájci embernek az erdők csendjénél is szentebb dolog a teljes függetlensége... Nehéz összetartani az embereket! — Persze ma örülünk már, hogy létezik a Népszövetség. — folytatja Häberlin elnök. — Igaz, hogy tizenegy esztendő alatt nem forrasztotta össze az emberiséget, de hát Svájcban is hat és fél évszázadig tartott, amíg összekovácsoltuk az egységet. Bizony nem olyan könnyen jutottunk hozzá a föderációhoz, mint a madarak dalához, vagy tavaink égszínű tükréhez... Távolból nem látni, milyen nehéz még ma is eggyé forrasztani és együtt tartani három különböző nemzetet és három idegen nyelvet. Pedig bennünket nemcsak a történelem és a földrajz tanított, meg a békességre, hanem az élet maga is azt parancsolta, hogy a huszonkét testvér vállvetett, munkával közösen keresse meg a kenyerét. Majd azt fejtegette az elnök, hogy a kölcsönös türelemnek és szívós munkának milyen hatalmas szerep jutott a háromajkú nemzet boldogulásában. — Valamikor nagyon különböztünk egymástól — mondotta. — Csakhogy az élet az ellentétek kiegyenlítődését kívánja az egymás hegyén-hátán élő népektől ... A régi jó szólás-mondás, hogy az idő egyformává teszi a házastársak fiziognómiáját, azáltal, hogy »megszokjuk egymást«, nálunk is pompásan bevált ... A hasonló gondok és gondolatok, a klíma és megélhetés, amelyek közt vesződtünk, lehetetlenné tette, hogy túlságosan elüssünk egymástól . . . Más népek is megtalálhatják ugyanezt az összhangot. Ezért nem merő illúzió a »nagy Svájc« terve sem... Úgy kell tekintenünk Páneurópát, amihez egyelőre csak közeledhetünk el nem lanyhuló jóindulattal... A svájci államfő nem látja aggasztó jelenségnek, hogy Németország és Ausztria gazdasági unióba tömörültek. — Nem szabad rossznéven venni — úgymond — ha a nemrég virágzó két ország vezetői nem bámulják ölhetett kezekkel országaik szenvedéseit. — Lehet, hogy e tömörülés újabb kellemetlenségbe sodorja Európa többi népeit, egyelőre azonban nem, szabad túlozni a dolgot, a német-osztrák vámunió csak az érdekelt népek üdvét keresi. „Nem féltem a magyarokat!" — Még az sincs kizárva, hogy Magyarország látja hasznát a német és osztrák fogyasztópiacok eggyéolvasztásának, mert tágabb tere nyílik a gabonafeleslegek elhelyezésére. Csak akkor láttam, hogy mit vesztett Magyarország a háború folytán, mikor egy esztendővel ezelőtt Magyarországon utaztam. De arról is meggyőződtem, hogy nem kell félteni egy olyan nemzetet, amelyben annyi életerő, akarat és friss ösztön buzog, mint a magyarokban... A szép magyar népdalok éneklése mellett ez a munkára nevelt erős fajta jelenlegi nehéz helyzetében is szivárványos színben nézi a világot... Megkérdeztem az államfőtől, mit fog tenni országa, amikor eljön a leszerelés ideje és hogy nem fogad-e vájjon szót Svájc azoknak az országoknak, akik a svájci hadseregnél szeretnék elkezdeni a leszerelést? Az elnök úr jóízűen fölkacagott: — Hisz nekünk nincs is állandó hadseregünk... Militarista célkitűzéseink csak addig terjedhetnek, hogy dacoljunk kisi földünkön mindenféle invázióval szemben, ha akárhonnan jön is az... Mi nem fogunk ártani senkinek azért, hogy érvényesülhessünk... Svájc elnöke úgy véli, hogy a nagyhatalmaknak kell a jó példával előljárniok. Szentül meg van győződve különben, hogy a népek nem kérnek többé »a drága mulatságból«... Seidner Imre, mivrAMMniwmwmmHmmmnwmHHMHMHHWUimwwwnw Hűbérim Csütörtök, 1931. április 2. m Két nagykőrösi lány együtt utazott a kalapácsos rablógyilkossal? Nagykőrös, április 1 (Az Est tudósítójától) Dr. Gergely György rendőrtanácsos ma ismét kihallgatta azt a két nagykőrösi lányt, akik Steinherz meggyilkolásával gyanúsított fiatalemberrel egy vonaton utaztak. A két lány, Kocsis Judit és Huszár Mária, új, de egymástól részben eltérő személyleírást adott a gyilkosság gyanúsítottjáról. Kocsis Judit szerint 20 év körüli fiatalember volt, arcát azonba nem láthatta, mert elfordulva ült, fején középen bevágott puhakalap volt. Kopott, de nem zöld színű felöltőt viselt, a kabát színére azonban nem emlékszik. Lábán sárga cipő volt és benyomása szerint ez a fiatalember el akarta terelni magáról a figyelmet. Huszár Mária szerint az utas 20—22 év körüli fiatalember volt, borotvált arcú, felöltője azonban nem volt Barnaszínű ruhát és hasonlószínű kalapot viselt. Véleménye szerint irodai munkával foglalkozó, gyenge testalkatú ember lehetett. Mindkét leány előadta, hogy amikor ők Nagykőrösön leszálltak a vonatról, a fiatalember még fent maradt és tovább utazott Főként azt hangsúlyozták a leányok vallomásukban, hogy a fiatalember azt a látszatot igyekezett kelteni, mintha nem törődne semmivel. Hajsza a két kertész után A ceglédi vonat rejtélyes kalapácsos rablógyilkosság ügyében az egyetlen támpont ebben a pillanatban az a nyomozás, amelyet Steinherz Rudolf két kertészismerőse, Bada István főkertész és Lakos Ferenc kertészsegéd felkutatására folytatnak. Ez a két kertész üzleti összeköttetésben állott az áldozattal és a ceglédi rendőrség feltevése szerint talán újabb adatokat tudna szolgáltatni a rendőri nyomozásnak. A budapesti főkapitányságon intézkedés történt, a két kertész előkerítésére, eddig azonban nem találták meg őket. Délelőtt némi izgalmat keltett az a hír, amelyet a kiskőrösi csendőrörs továbbított Budapestre. Kiskőrösön elfogtak a csendőrök egy gyanús fiatalembert, akinek személyleírása csaknem pontosan egyezett a rablógyilkos személyleírásával. A csendőrség őrizetbe vette a gyanús fiatalembert, akiről kiderült, hogy napok óta a környéken csavargott, bujkált és tartalékos hadnagynak adta ki magát. Azonnal ujjlenyomatot vettek fel róla és még az éjjel útnak indult azzal Budapestre egy csendőr, hogy a főkapitányság daktiloszkópiai osztályán összehasonlíthassák azokkal az ujjlenyomatokkal, amelyeket a ceglédi vonat vérrel borított fülkéjében találtak. A nyomozást vezető rendőrtisztviselők izgatottan várták az összehasonlítás eredményét. Tizenkét óra tájban azonban kétségtelenül megállapították, hogy a Kiskőrösön elfogott csavargónak semmi köze a ceglédi vonaton történt rablógyilkossághoz. uttutuumtvmnmuuvmvHvvMHiwwHMWHmwHHWHmmI A Szamuellyfiúk apja meghalt Nyíregyháza, április 1 (Az Est tudósítójának telefonjelentése) Kedden délután csendes temetés volt a nyíregyházi zsidó temetőben. Utolsó útjára kísérték a híres Szamuelly-fiúk édesapját, Szamuelly Lajos nyíregyházi terménykereskedőt. Ez a csendes temetés méltó volt a Szamuelly Lajos egész életéhez, aki szinte teljesen ellentétje vélt nagyratörő fiainak. Egész élete folytonos munkában telt el, mert nagy családról kellett gondoskodnia. Hét gyermeke közül Szamuelly Tibor volt a legidősebb. A Szamuelly-fiúk néni a szülői házban szívták magukba a forradalmi eszméket. Szamuelly Tibor évekig volt orosz fogságban, ott a kommunista eszmék szolgálatában állott és hazakerülve, a kegyetlenné vált emberszörnyeteg kidühöngte magát. Szamuelly Lajos két fiát a forradalom alatt kivégezték. Másik két fia, István és György, mint műegyetemi hallgatók a csereakciók során Oroszországba kerültek és azóta is ott vannak. A legifjabb, Szamuelly János, a forradalmak alatt még gyermek volt, ma édesapja terményüzletét vezeti. Legutóbb a Klein Sándor-féle gyilkossági tárgyaláson hallgatták ki tanúként, mint Klein egyik jóbarátját. Az öreg Szamuelly sohasem azonosította magát gyermekei forradalmi eszméivel. Csendesen, visszavonultan élt. Az ellenforradalom idején nagyon sok zaklatásnak volt kitéve. Azzal gyanúsították, hogy a fiai által összerabolt kincseket rejtegeti. Budaházy Miklós százados, aki akkoriban a nyíregyházi különítmény parancsnoka volt, hónapokig fogvatartotta, de az öreg nem vallott semmit. A legszigorúbb vizsgálatot folytatták le később ellene és állandó megfigyelés alatt tartották. Senki sem hozhatott fel ellene semmi terhelőt. Végre rehabilitálták, iparengedélyét visszanyerte és azóta teljesen üzletének és családjának élt. Amikor a Szamuelly-család néhány tagja Székelyre magyarosította a nevét, Szamuelly Lajos névmagyarosítási kérelmét elutasították. Az utóbbi esztendőben teljesen tönkrement. Hetvenhat esztendős korában érte utól a halál. HHHMVHHUMMUttlIHHIHHUHI Robbanás és tűz a Hazai Bankban — Az Est tudósítójától — Ma déli tizenkét órakor a Hazai Bank földszintjén robbanás történt Munkások dolgoztak, csövet fúvattak oxigénnel. Munka közben történt a robbanás, amely a tüzet okozta. Nyomban kihívták a tűzoltókat, akik rövid idő alatt eloltották a tüzet. Sebesülés nem történt. Budapesten még soha nem látott szenzáció a PAPAGÁJ áprilisi műsora NA PREMIER Világcsoda! Togo, a beszélő kutya