Az Est, 1931. június (22. évfolyam, 122-145. szám)

1931-06-02 / 122. szám

2. oldal. most azonban az egész világ tudja, hogy miképpen bánnak azokkal az intézményekkel, amelyek tá­vol állanak minden politikától. Az üldözött katolikus szö­vetségeknek azt kiáltjuk: ne féljetek, mert mondom nektek, hogy m­e 11 e­­­te­t­e­k maradunk ma és i­dőtl­en időkig, — mondotta a pápa és nem tudta legyőzni felhidultságát. — Ha azt kérdezitek, hogy már most mit cselekedjetek, akkor azt fe­lelem: engedelmeskedjetek püspökeiteknek és lelké­szeiteknek, akik lelkiek­ben titeket gondoznak és támogatnak. Legyetek egy­ségesek a keresztény test­véri szeretetben, ápoljá­tok a békét, legye­te­k türel­mesek és ne tápláljatok haragot azok ellen, akik üldöznek és r­á­g­a­l­ma­z­na­k. Olyanok, akik jelen voltak a zarán­dokok fogadtatásán, azt beszélik, hogy még soha sem látták a szent atyát ennyire ingerültnek. Látszott rajta, hogy mélyen meg­­van hatva. A pápa érelmeszesedésben szenved, úgyhogy minden lelki megrázkódtatás kétsze­resen hat rá. Környezete mondja, hogy a konfliktus elmérgesedése óta alig eszik. Beszéde közben az izgalom­tól többször elakadt a szava és nem tudta visszafojtani előtörő könnyeit. A Vatikán elégtételt kér Nyilvánosságra jutott, hogy a pápa a királyi udvarnál akkreditált nun­cius útján jelentette be tiltakozását az egyház üldözése ellen és egyúttal elégtételt kért a Vatikán területéhez tartozó épületek exterritorialitási ki­váltságának megsértéséért, ha pedig a válasz kedvezőtlen lesz, akkor visszarendeli a Quiri­­náb­ól a nunciust és megszakítja a diplomáciai kapcsolatot az állam­­kormánnyal, ami annyit jelent, hogy megkezdődik a kultúrharc a Vatikán és az állam között. Ha hitelt lehet adni az éjjel é­rke­zett híreknek, akkor az államhatalom csakugyan tudatára ébredt, hogy a prefektusokhoz intézett rendeletével megszegte a konkordátumot. Szélté­ben beszélik ugyanis, hogy noha a katolikus szövetségek betiltott műkö­dését még nem szabadították ugyan fel, de az elkobozott levéltárakat visszaszolgáltatták. A Vatikánnál akkreditált diplomá­ciai képviseletek vezetőit a Szentszék ed­dig Hivatalosan nem értesítette a történtekről, mert­ a lateráni szerződés nem nemzetközi jellegű, hanem belső ügye a katolikus egyháznak, amelybe idegen államhatalom nem avatkozha­tok. (M. P.) Egyházi gyűlések tartása tilos Milánó, június 1 (Az Est külön tudósítójától) Az állami hatóságok bezárták a ka­tolikus akció vezetése alatt álló ösz­­szes egyesületeket, népházakat és tár­­adalmii intézményeket, egyházi jel­­legű­ gyűléseket a rendelet szerint nem szabad tartani. Mára várják az egyetemi ifjúság ka­tolikus jóléti intézményének bezárá­sát. (G. W.) Fel akarták gyújtani a veronai püspöki palotát Az Osservatore Romanoban felsorolt újabb panaszok sorában kiemelendő az, hogy Veronában szerdán este a püspöki palota főkapuja előtt benzínkészletek segítségével, ame­lyeket gépkocsin szállítottak oda, gyújtogatni kezdtek. A tűzoltóság azonnali beavatkozással eloltotta a tüzet. Az Osservatore Ro­mano hozzáfűzi, hogy tekintettel a székesegyház közelségére, a gyújtoga­tásnak beláthatatlan következményei lettek volna. Más városokból is újabb incidense­ket jelentenek, elsősorban Velencéből, ahol a csütörtökre virradó éjszaka egész sor komoly túlkapást követtek el katolikus egyesületek vagyona, és helyiségei ellen. MEGJELENT! BABITS MIHÁLY A TORONY ÁRNYÉKA MESÉK ÉS NOVELLÁK ÁRA S-- PENGŐ Kapható minden könyvkereskedésben ' ' • \ # ATHENAE K­I­A DÁ Zsitvay Tibor program­­beszéde Kecskeméten Czettler, Fábián és Jástossy beszámolója .Jászfényszaru, június 1 (Az Est tudósítójétól) Czettler Jenő, a képviselőház al­­elnöke vasárnap tartotta beszámoló­ját Jászfény­szaru községben. A be­számolón megjelent Ernszt népjóléti miniszter és a párt több képviselője is. Czettler Jenő beszámoló beszédé­ben azt­ hangoztatta, hogy a keresz­tény gazdasági párt programjának 80 százaléka már megvalósult, új programot kellett , tehát készíteni. Ez az­ új program, amelyet most hirdet ki, elsősorban elvi kijelenté­seket tartalmaz. A párt a keresztény világnézet érvénye­sítésére törekszik az államélet minden vonatkozásában. Az örök alkotmányos és független nemzeti királyságban látják a nem­zeti és állami élet folytonosságának legerősebb biztosítékát. Az autonó­miák kiépítését, az általános titkos választói jog fokozatos megvalósítá­sát kívánják. Rés­zlete­­sen felsorolta ezután azokat ■a követeléseket, amelyeket gazdasági és politikai téren a párt a kormány­zattal szemben felállít. Szettler után Ernszt Sándor népjóléti miniszter be­szélt. A keresztény politika — mondotta — ma Európa igen sok államában van uralmon. Valamikor a keresz­ténységet királyok védték, fájdalom, ma nincs királya Magyarországnak, ma a nép kötelessége megvédeni val­lásos meg­győződé­s­t. Erre feltétlenül szükség is van. Kényes bizonyíték erre Spanyolország esete. Sok min­den máskép történt volna ott, ha a lakosság vallásos­­ meggyőződéséért idejekorán síkraszállt volna.­­ A miniszter a továbbiak során azt hangoztatta, hogy legelsősorban hitelviszonyainkat kell meg­javítani, a fiatalság jobban tenné, ha produk­tív pályára menne. A ffelszexeti gyi­lölköfflésscöl békesség lett Celdömölk, ni­ni itt ! (Az Est tudósítójától) Jánossy Gábor vasárnap Celldö­­m­ölkön, kerületének székhelyén, beszá­molót mondott, amelyen részt vett Sztranyovszky Sándor belügyi állam­titkár is. Jánossy beszámolóbeszéde után Sztranyavszky azt hangoztatta, hogy tárgyilagos számoiót meg kell alapítani: az elmúlt tíz esztendő alatt sokban javult az ország helyzete és a miniszterelnök joggal elvárhatja a nemzettől, hogy az elkövetkező vá­lasztás során igazságot szolgáltasson neki, és megadja a lehetőséget ahoz, hogy nemeztépítő munkáját folytat­hassa. — Az elmúlt tíz év alatt — mon­dotta Sztranyavszky államtitkár — a felekezeti gyűlölködésből békes­ség lett. Imitt-amott történtek még ugyan kí­sérletek a társadalmi és felekezeti béke megbontására, ezek azonban megtörnek a magyar nép józan belá­tásán és higgadtságán. Azt hangoztatta ezután, hogy azok, akik világbékét hirdetnek, állanak útjába a gazdasági közeledésnek és mesterséges eszközökkel törekszenek azt megakadályozni. Fredd, 1931. június 2 A gazdasági haditerv Kecskem­éti június 1 (Az Est tudósítójától) Vasárnap délelőtt Zsitvay­ Tibor igazságáig a min­iszter Kecskemétre utazott, amelynek közönsége az igaz­­ságügyminisztert felkérte a kerület képviselő­jelöltségének elvállalására. Az Iparos Otthon dísztermében tar­tott jelölőgyűlés után nagyobb kül­döttség hívta meg a minisztert,­aki a jelöltséget elfogadta. Zsitvay köszö­netet mondott Kecskemét bizalmáért. — A politikát én keresztjáró útnak tartoza — mondotta — és ha mégis megjelentem itt, ez azért van, mert .Tartozom vele annak a zászlónak, amelyre felesküdtem.- Ez a­­zászló Rétidén István munkaprogramjának, fajszeretetének lobogója. Bethlent, a magyarok Istene küldötte nekünk a legnehezebb időkben. Gazdasági harc van ma, de tudom, hogy a gazdasági haditerv minden es­hetőségre készen áll. Elsősorban arra, hogy ledobhassuk vállunkról azt az átkot, amelyet Tria­non parancsolt ránk. Amint a jóvá­tétel nehézségeit túléltük, el­­ fog ér­kezni az az idő, amikor egész adó­rendszerünket revízió alá v­ehetjük. Fábián Béla beszámololója Rákospalotán Vasárnap délután Rákospalota vá­rosházának nagy termében tartott be­számolót Fábián Béla, a pestkörnyéki kerület országgyűlési képviselője. A kánikulai hőség ellenére már jóval a beszámoló kezdete előtt zsúfolásig megtelt a hatalmas terem. A gyűlés megnyitása után Reisz­e Gábor pártelnök azt hangoztatta, hogy Fábiánt, mint az igazság har­cosát kell a választási küzdelemben támogatni. Vörös József, az Iparos Kör elnöke üdvözölte ezután Fábián, Bélát, Reich Dezső, a kereskedők egyesületének elnöke köszöntötte Fá­biánt, Szeniczey Károly pedig a piaci árusok üdvözletét tolmácsolta. Ne­gyed­i, Szabó Béla újpesti pártelnök Fábiánt, mint az ország összes dol­gozó polgárainak képviselőjét köszön­tötte. Ezután Bródy Ernő mondott nagy­hatású beszédet. Az a polgár, aki nem oda szavaz, ahová saját érdeke kívánja, önmagát csalja meg és meg­érdemli a sorsát, mert tűri, hogy még mindig félrevezessék. Fábián Béla állott fel ezután szólásra, de perce­kig nem tudta megkezdeni beszédét az éljenzéstől és tapstól harsogó te­remben. — Öt év előtt — akkor is válasz­tásra készült az ország — a kormány adócsökkentési javaslatot nyújtott be és az ország lakossága azóta re­meg minden ilyen ígérettől, amely gyakorlatilag annyit jelent, hogy leg­alább 200 millióval srófolják meg az adóprést. Ma hiába dolgozik az ipa­ros, a kereskedő, a tisztviselő, nincs kinek eladjon a gazda és a kormány nem teljesítette kötelességét azokkal szemben sem, akik a harctéren védték a magyar aratást. Akik a hadirokkan­tak, özvegyek és árvák segélyeit meg­állapították, soha sem jártak mar­­k­eherrel a vállukon és csak újságból olvasták, hogy az Uzsoki szoros 17- szeres szerpentinjén 16.000 baka in­dult felfelé, de csak 2000 érkezett meg. Ha ebben a nemzeti kérdésben a hadigondozottak javára történt va­lami, az én harcom volt annak elő­idézője , s hogy harcoltam, nem tet­tem mást, csak kötelességemet. A gyűlés közönsége percekig tap­solta és ünnepelte képviselőjét­. Az elnök azzal zárta be a gyűlést, hogy Fábián Béla öt évig dolgozott a polgárokért, dolgozzanak most a polgárok 5 hétig Fábián Béláért. A BELLEVUE SZÁLLÓ újonnan átalakított 1 fu­ggtishertj­e Június hó 2-átóll­­g Creighton 1 |v Thompson! Sfirts 5 néger jazz-énekes és dobos E­ASH szerepel a zenekarban ■ measi

Next