Az Est, 1933. április (24. évfolyam, 74-97. szám)

1933-04-01 / 74. szám

2. oldal. Bokára megérkezett csendőri bízott­­s­­ág ebből arra gyanakodott, hogy­­ Éjfél után egy órakor már egész Vecsés nagy izgalomban leste a postahivatal épülete előtt a szörnyű éjszaka fejleményeit. A csendőrök kutattak az elmenekült rabló után és közben értesítették a budapesti fő­­kapitányságot is. A főkapitányságról elsősorban a Vecséssel szomszédos Pestszent­­lőrinc rendőrségét alak­uirozták, hogy a valószínűleg Budapest fe­­lé tartó postarablót kézrekerítsék. Az összes őrszobák legénységét ki­vezényelték a budapesti határba, majd a budapesti rendőrfőparancsnok­­ságról két csapatszállító autón rendőrök, a főkapitányságról pe­dig detektívek robogtak Vecsés felé, hogy teljesen elzárják a pos­tarabló menekülésének útját. Nemsokára már a detektívek csa­patai és a rendőrök százai tartották megszállva a Vecsésről Pestszent­­lőrinc és Kispest felé vezető összes, utakat és ösvényeket. A 42-es villamos végállomásánál cirkáló detektívek és rendőrök haj­nalban megállítottak egy arra haladó bérautót és utasát igazolásra szólí­tották fel. Az utas azt mondta, hogy Schailli Sándornak hívják és Pest­­szentlőrincen, a Kossuth Lajos ucca 107. számú házban lakik. A detektívek természetesen nem elé­gedtek meg ennyivel és kérték az utas iratait is, majd az egyik detektív be­ült az állítólagos Schailli Sándor mellé az autóba, a sofőr mellé egy rendőr ült és így megindultak a Kos­suth Lajos ucca felé, hogy a 107■ számú házban megnyugtatóan igazoltathas­sák az autó utasát.­­• ? A kocsi közel járt már a Kossuth Lajos uccához amikor teljesen érthe­tetlen módon hirtelen felrántotta az állítólagos Schailli az autó ajtaját és ki­ugrott a robogó kocsiból, majd futásnak eredt. A meglepett detektív és a rendőr több lövést adott le a menekülő em­ber után, de egyik lövés sem talált és a férfi néh­ny pi­lanat múlva eltűnt a pestszentlőrinci légiógy­ák­ épületei között. Ez a váratlan esemény természete­sen érthető megütközést keltett a me­nettét rablót hajszoló detektívek és rendőrök között... Értesítenék az ese­ményről a főkapitányságot, ahonnan Linovni­zky (Zábor re­ndőrfog­al­­mazó vezetésével ajabb rendőr­­csapatok szé­nóoltak Pestszent­­lőrincre. A rendőrök és detektívek bekerítették a téglagyárat és lépésről-lépésre át­kutatták minden kis zu­hét. Az autó utasát azonban sehol sem találták. A rendőrség ennek ellenére sem adta fel a reményt. Mindenáron kézre akarják kerí­teni a titokzatos­­Chaille-t. Kora reggel óta rendőrkutyákkal vizsgálják át újra meg újra a tégla­gyárat, mert az a gyanú hogy a mindenre elszánt ember valahol körülbástyázta magát téglákkal és emiatt nem tudtak ráakadni. A főkapitányságon izgalommal vár­ják a kívülről érkező jelentéseket. Maga Doming Henrik főkapitányhe­­lyettes,,a bűnügyi­­osztály vezetője irányítja a­ nyomozást. • 7»­­ . Schailii volt a lelőtt Máté István el­menekült társa. Hajsza az elmenekült rabló után, megszökik az elfogott Schailii FÖLDI MIHÁLY A MEZTELEN EMBER Szombat, 1933. április 11 A titokzatos autóutas a megszökött rabló volt A bűnügyi nyilvántartóban dél­előtt összeállították Máté István és Schailli Sándor életrajzát. A bűnügyi nyilvántartó adatai szernt mnd a ketten rovott múltúak. Máté amolyan kisbűnöző, jelentéktelen ember. A 31 éves Schailli tulajdonképpen rézöntő,, foglalkozását azonban nem igén űzte. Zsákmányát a legtöbb esetben sikerült elrejtenie. Így tör­­ténhetett, hogy legutóbbi kiszabadulása után »megtakarított« pénzén Újpes­ten, a Viola utcában családi há­zat vett. Itt élt békés polgári életet családjá­­val. Innen indult el tegnap a vecsési kalandja is. A rendőrség most már biztosra veszi, hogy az a titokzatos autóutas, aki Pest­szentlőrincben megugrott a rend­őrök karjaitól, a Budapest felé szökő Schailli Sándor volt. Tisztázódtak időközben ennek a szö­­késnek a részletei is A taxisoffőr — akinek autójában ült Schailli, ami­kor a rendőrök feltartóztatták — ké­sőbb elmondotta, hogy taxijával a 42-es villamos végállomásának a kö­zelében állt. Két óra tájban egy férfi lépett hozzá, aki Vecsés felől jött az or­szágúton. — Vigyen be Pestre, a Köztemetői útra — mondotta a férfi, azután az autóba ült. Alig haladtak néhány métert, a cir­káló rendőrükkel találták magukat szembe. A sofőr megállította az autót, a rendőrök pedig igazolásra szólítot­ták fel az utast. A gépkocsi titokzatos utasa útlev­­­velet vett elő. Az útlevél alapján mint Schailli Sán­dor igazolta magát. — Honnan jön! — kérdezték a rend­őrök. Keresztelőn voltam a Kossuth Lajos utcában — felelte az állítólagos Schailli. A téglagyárnál azután kiugrott a robogó gépkocsiból. Íjsziges Esk­ézis Ma délelőtt tizenegy órakor a rendőrség körözést adott ki a megszökött Schaib­i Sándor ellen. A körözésben közli a rendőrség Sch­aili Sándor pont s­z­entélyesírá­sát ISOS-ben szeletelt, ékszerész és réz­elő. 105 m­erd méter magas, so­vány, szeme kid, szürkés, alsó ajka duzzadt, állkapcsának ég­ik oldalán arany fog­a van és ha revet, az arany­­fog kilátszik, 0: a pisze, arca sovány, csontos, arcb­­re bord­ás, ha­ a sötét­­szőke, h­oi­mos, ó­dált fésült baj­­sza borotvált, ruházata fel­ele ke­ménykalap, ho­szú fekete perzsagal­­lé, és lél kabát és s­zóls­ürke öltöny. A személyleírás alapján Scha Ilit az egész országban körözik. A lelőtt postarabló Máté István vas­esztergályos 1898-ban született és Rá­kospalotán az Aradi utca 45. szám alatt saját háza volt. Őt egyébként­­a Vecsési postahivatalban még az_ éj­szaka megjelent budapesti detektívek nyomban felismerték, mert feltűnő ismertető jele volt. Egyik lába rövi­­debb volt és emiatt ortopéd-cipőt vi­selt. E­rről állapították meg kétségte­­­lenül kilétét. Az Est fu­­ósítójának helyszíni riportja Vecsésről Vecsés, március 31 (Az Est kiküldött munkatársának telefonjelentése) Hatalmas tömeg áll a vecsési pos­tahivatal előtt. Kis földszintes ház a postahivatal, öt helyiségből áll. Az utca felöli ajtón keresztül az ember az előszobába jut, itt várakoznak a felek, bent a nagyobb szobában dol­goznak az alkalmazottaik, itt van a telefonközpont. _ Az épület kert felőli frontján is bejárat van a helyisé­gekbe, két szoba van itt, a jobboldali szoba a gyilkosság A postahivatallal szemben van vi­téz Bodnár Endre gyógyszerész pati­kája- A patikában is rengetegen van­nak. Még mindig az éjszakai esemé­nyek hatása alatt mondja el a gyógy­szerész, mi is történt az éjszaka. — Vendégek voltak nálunk az, éjjel. Tizenkét óra volt, amikor vendégeink elmentek, mi kikísértük az utcára Sírkőavatás Ezúton értesítjük barátainkat, hogy megboldo­gult férjem és apánk Rosenzweig Jakab a Kreínar ás Rosenzweig cég volt szeniorfőnöke síremlékét április hó 2-án, vasárnap délben ■2 órakor a rákoskeresztúri temetőben felavatjuk. özv. Rosenzweig­ Jakobné és gyermekei. 15 parcella, III. sor, 47. sírhely­ helyszíne.­­ A postahivatal helyiségében áll­nak a postavezérigazgatóság meg­bízottai, akik már korán reggel meg­érkeztek, hogy megállapítsák, várjon a postarablók vittek-e valamit ! A fedett folyosón fekszik a gyil­kos és agyonlőtt betörő holtteste. Az udvaron két csendőr áll, Virág Péter és Terjék Balázs, ők azok, akik megzavarták a betörőket munkájuk­ban és akik meghiúsították a posta­rablást. őket és a kapuban beszélgetni kezd­tem Ranschburg Sándor barátommal és Kiss Kálmánnal, aki a jegyzők­ árvaházának tisztviselője és itt lakk Minden hítr­a értesítés­­ Bárd Ferenc és gyermekei fájdalomtól meg­tört szívvel tudatják, hogy a felejthetetlen hitves, a legjobb anya és testvér Bárd Ferencné szül. Nádor Ilka március 23-én 65 éves korában elhunyt. Drága halottunk földi maradványait április 2-án d. u. 545-kor a farkasréti ref. temetőben kísérjük ki utolsó útjára. Bárd Ferenc férje, Gyula, Lajos, Mária, Eta, Irén gyermekei, Nádas Viktor, P­olo Magrini, Lányi M­­iás vejei, Vasvári Tibor, Vasvári Magda, Nádas Béla, Lányi M­­iás, Lányi Marianne unokái,Lányi Eszti, Nádor József, Nádor E­de testvérei és az egész gyászoló rokonság Bodnár gyógyszerész elmondja a történteket

Next