Az Est, 1933. július (24. évfolyam, 146-171. szám)

1933-07-01 / 146. szám

2. oldal akna liftjének szirénája. Érkezőt jelez a föld mélyéből. A zokogó asz­­szonyok újra kezdik szívelállító jaj­veszékelésüket ... most, most kapják talán a hírt, él-e még, meghalt-e a férjük az iszappal elborított föld­ alatti folyosókon, kétszázötven mé­terre a föld alatt. Csak a tizenegy bányász hozzá­tartozóinak kezét tördelő, siró-rívó csoportja, szemben a néma akná­val, csak ez a drámai kép árulta el a borzalmak földalatti színjáté­kát. Ragadós, barna iszapban tört előre, minden lépésért külön harcolva, a mentőexpedíció. Az élen, fejét leszeg­ve, egyedül az az aknász, aki a sze­rencsétlenséget elsőnek jelentette és akinek testvére a bentrekedt bányá­szok között van. A halál­iszap álláig ért már, amikor Kovács mérnök visz­­szarántotta a kétségbeesett embert.­­— Mérnök úr, hagyjon... ott az öcsém!... — tört ki a zokogás az ak­nászból. Alig tudták visszatartani. Még egy lépés és az iszapba fullad. Dermedt csendben dolgoztak egész éjszaka a bányászok. Negyvenen-öt­­venen fúrták a széles földalatti folyo­sót, eltömő laza földréteget. Három­­óránként fel kellett váltani őket, csu­romvizesen, piszkosan, holtfáradtan nem bírták tovább. Két hosszú, három rövid kopogás Reggel hét órakor Kovács mérnök, aki mindenütt elől járt, figyelmezte­tően felemelte a kezét. Csendet intett a mögötte és mellette dolgozó bányá­szoknak-Messziről, tompán, alig hallva-És akkor tisztán hallották. Szabályos körökben két hosszú és három rövid kopogást. A bányászok jelét. Annyit jelent: élünk, itt vagyunk. Az iszaptól barna-fekete bányászok könnyez­tek. Kovács mérnök megindultan felemelte csákányát és visszakopogta a jelet. Még egyszer és még egyszer. De a túlsó oldalról semmi válasz rem jött többé. »Odaát« talán nem hallották a mentőexpedíció válaszje­­lét vagy a mentőexpedícióig nem ju­tott, és a bentrekedt munkások újabb életjele? Tovább! Tovább! Újult erővel indult meg a munka! Csattogtak a csákányok­, eltelt a dél­előtt és nem történt semmi. Huszonnégy óra telt el a földcsu­szamlás óta. Huszonnégy órája vár­ják kiszabadulásukat iszap-börtönak­tóan kopogást hallott a mérnök. Megállt a csákány a bányászok kezé­ben, lélekzetvisszafojtva várták, mit jelent a tompa kopogás, az elszaba­dult föld zaja-e, vagy — jó adás? bői­ tizenegyen a szerencsétlenek kö­zül. Levegő híján, remény nélkül vaksötétben. Fent a bányairodában komor arccal tanácskoznak a bánya vezetői. Itt van Scheuer Róbert, a kerület képviselője is. Nyílik az ajtó munkásruhában, bá­­nyászlámpával a kezében belép Lipo­­sits bányaigazgató. Támolyog a fá­radtságtól, kimerülten dobja le csata­kos leányvászkalapját és szakszerűen magyarázni kezdi, hogyan történt a szerencsétlenség. A betonfal beszakadt A Budapestvidéki Kőszénbánya Részvénytársaság tulajdonképpen bel­ga vállalat. Központja Brüsszelben van. Harmincöt esztendővel ezelőtt kezdték feltárni a szenet a pilisvörös­­vári Lipót-aknában és a solymári Er­­zsébet-aknában. Néhány év előtt az Erzsébet-akn­át üzemen kívül helyez­­ték, bejáratától körülbelül két kilo­méternyire megnyitották a Boly­már - aknát. Most a Lipót-­ és Solymár­aknákban dolgoznak, naponta 80—100 vagon szenet hoznak fel a mélységből. Minden régi tárnát, ahol már nem folyik munka, betonfalakkal eltöm­nek. Húsz-huszonöt méter szélesség­ben eltömték az Erzsébet-aknát is. Ez a beton­fal választotta el a régi aknát az üzemben levő Solymár­aknától Úgy látszik, óriási súlyú víztömeg zú­dult a betonjaira, az eltömött akna leszakadt és az iszap elárasztotta a Solymár-akna nagy részét. Ezt a hivatalos magyarázatot kap­tam a bányairodában. — Mit gondol igazgató úr, emberi számítás szerint élnek még a bent re- 3.eolt bányászok? — kérdeztem az igaz­gatótól. . Megtörölte a homlokát, az ablakhoz lépett és halkan felelte: — Remélem, még élnek. Megölhette őket a­­ légnyomás, megölhette a beszivárgó szénsav­gáz, hiszen most nem tudunk szellőztet­ni... de talán mégis élnek még... Bizonyos mennyiségű levegőjük van. Élelem nélkül több napig is kibírják­. Négyen-öten élhetnek még, a többi bizonyosan elpusztult már. Természe­tesen, az utolsó pillanatig bízunk. Scheuer képviselővel beszéltem ez­után a lakosság bámulatos fegyelme­zettségéről. Hogy milyen lelkierővel viselik a Csapást. — Megrázó a látvány, végig a falun minden ajtóban ijedt arcú nők, fér­fiak! — mondja a képviselő. Dr. Zboray István főszolgabíró és Unger Máté főjegyző a bányászok hő­sies munkájáról beszélgetnek. A fő­jegyző idegesen szívja cigarettáját. — Mind hősök ezek! Úgy indulnak reggelenkint az aknába, mint katona a háborúba. Fejük felett állandóan ott lebeg a veszély. Valaki megjegyzi: — Igen. Olyanok ezek. A kocsmá­ban összeverekednek és ilyenkor a halálba mennek egymásért. " Kilátástalan a mentés Kint zubog az eső. A pilisi hegyek fölött sötéten gyülekeznek a felhők. Az iroda félhomályában aggódó A túl sok evésnél, Vagy túlzott ivásnál, gyógyvízből Már fél pohár használ! csend. A szomszéd szobában Budapest jelentkezik telefonon. Mi van az elte­metett tizenegy emberrel? A bánya­ IOO­TROD­ öles TELKEK V. ker, Pannónia utcában, köz­művekkel olcsón eladók PESTKÖRNYÉKI TAKARÉK VII., Erzsébet körút 27. Telefon : 35-6-52 Alapítási év: 1909 tisztviselő fáradtan mondja a kagy­lóba:­­• Még semmi hír róluk. A torlaszok eltávolítása folyamatban van. Egy­ torlasszal már végeztünk, most a mai síkon a sor. Meddig tart? Nem lehet tudni..­­ ! Senki sem mondja ki, senki sem beszél róla, pedig keserűen tudják: teljesen kilátástalan a mentés munkája. Száz méternél hosszabb távolságon kell keresztüljutniük és az első hu­szonnégy óra után alig tartanak még néhány méternél. De azért dolgoznak rendíthetetlenül Szombat, 1933, Julius /. Még mindig semmi hír... Elvezetnek a katasztrófát okozó Erzsébet-aknához. Sötét üreg tátong előttem, mint valami óriási kút. Most csendőrök őrzik. A bányaigazgatóság kis fahidat ácsoltat föléje, elszédül az ember, ha lenéz innen a feneket­lennek vélt mélységbe. Szerdán , itt még betonfal jelezte az emberi kéz munkáját, most lent, vala­hol 150—170 méter mélységben titok­zatos moraj, víz csobogása hallatszik. Brandhuber Pál öreg bányász ön­ként jelentkezett: lemegy az aknába, hátha megtalálja eltűnt fiatal bará­tait. — Nem szabad több emberéletet kockáztatni, —­ volt a felelet. Az öreg bányász ajánlkozását nem fogadták el. Csütörtök délután hat óra. Újra a Solymár-akna lejáratánál. Váltják a mentőcsapatokat. Elszántan lépnek a bányászok a liftbe. Velük tart dr. Mal­mos­sy Mihály bányafőtanácsos, a bu­dapesti bányakapitányság vezetője is. — Jó szerencsét! — zúg utánuk, amint csörömpölve, csattogva megin­dul velük a lift lefelé. Lentről pedig, pontosan 216 méter mélységből, jönnek a leváltott bányá­szok. Övig, nyakig sárosak, lucsko­sak. És halálosan fáradtak. — Hol a Trizna? Ő nem jött fel?... — Nem a. Nem akar az feljönni, amíg az öccsét meg nem találja. Kérdezem Herbacsek János vájárt, mi újság odalent? Ötvenes ember a vájár, kékszemű, a bajusza meg vörös. Iszaptól fekete kezét az ég felé emeli. — Négy-öt körülbelül él még­ Szlávik, a fékes fiú, aztán Albrecht, Maráczi... az Isten tudja... Elszorul a torka, a hangja remeg. — Azon vagyunk, hogy kimentsük őket. Mind a barátom... mind sze­rettem ... Bányász egyik is, másik is. Egy az életünk... Bányászélet... Meglóbálja a lámpáját, tovább­megy. Aludni? Nem. Szerda óta nem alszik itt senki. Az akna bejárata körül szomorkodna­k, a bányatelefon csengőjének hangja mint elektromos áram fut rajtuk keresztül, új híreket várnak. S a jelentés óráról-órára egyforma: —, Még mindig semmi. Semmi és semmi. Csütörtöki eredmény: egy csákány Hét órakor végre megint búg az aknalift szirénája. Horavecz Gyula bányász egy törött csákányt talált a »kettesnél«. Nézik a csákányt, a nye­lét forgáccsá tépte, marcangolta va­lami földöntúli erő. Valóban egy­ szám: »1434«. —­ A Besendorfer csákánya — álla­pítja meg Bélus József aknász. Pillanatokra minden szívben úrra lesz a remény. Hátha! Ahol a csákány volt, a közeiken ott lesznek talán ők is. Hiú remény. Az eltemetett bányá­szok nem is lehetnek együtt, négy­ munkahelyen dolgoztak tizenegyen a szerencsétlenség idejében. A csákányi Besendorfer Ferenc eldobhatta me­nekülés közben valahol. Mindenki sír... A gépház mellett, szemben az akna lejáratával, mozdulatlanul­ áll kilenc asszony. Kilenc feleség- Kisírt szem­mel, némán. A férjük... nem tudják, mi van a férjükkel. Az urak azt mondják, élnek még. Dehogy, dehogy, meghaltak azok már. Egyik asszony várandós, a másik­nak karján a kicsinyei gyerekek, ki­csik, nagyok. Ez a legtragikusabb, ez a sok asszony a sok gyerekkel. Hozzá­tartozók. Leh­et, hogy özvegyek, ár­vák már szerda óta. Hogy nem apadtak még ki a köny­­­yeik. Jaj, jaj, siránkoznak egyre. A Marácziné, Cserniné, Besendorferné, Battáné és a többiek. Nem lehet őket megvigasztalni­— Nem mondják meg nekünk, tud­juk úgyis, hogy meghaltak. Jajaj.­« — Mi lesz velünk? Jajaj... — Három éve voltunk házasok. Alig éltünk még együtt, azt lehessen mon­dani. És most vége. — Két gyermekem van... — Nekem is. Egy pici és egy na­gyobb ... — Jaja jaj ... Mindenki sír körülöttem. Férfiak, nők, gyerekek. Könyörtelen az élet. Komlós Jenő Pénteken délben: a helyzet reménytelen Pilsszentiván, június 30 (Az Est kiküldött munkatársától) A mentés munkája nehezen halad előre. Fizikailag lehetetlen negyven­ötven munkásnál többet foglalkoztat­ni az iszappal elárasztott két és fél méter széles földalatti folyosón. Eddig körülbelül 50—60 méterrel jutottak előre a társaik életéért harcoló bányászok. Hozzávetőleges számítás szerint azonban még legalább nyolcvan mé­ter hosszúságban kell ásniuk, amíg eljutnak az eltemetett tizenegy em­berhez. . Tizenegy órakor a bányakapitány­ság vezetői mégis elhatározták, hogy az Erzsébet-aknán keresztül is megkezdik a mentési munkála­tokat. Most már két helyről ostromolják az iszaplavinát. A helyzet így is re­ménytelennek látszik. Napokig eltart­hat a munka. A bányatelepen már csak arra szá­mítanak, hogy egyik-másik len­tre­kedt bányásznak sikerült valamelyik oldalvájatba menekülni. Ezek élnek még talán. — Annál rosszabb, ha élnek még — ez az általános , vélemény a szomorú bányatelepen. A tizenegy bányász Isten kezében van■ Grabenbaäcker-Quelle gyógyház, Badgastein Igen szép szobák. Gyógyfürdők a házban közvetl.vezetékkel a Grabenbäcker-forrásból (Mache tan. szert. Badgastein legerősebb rádiumtart. forrása). Sürgönyeim :Grabenquelle Badgastein

Next