Az Est, 1934. november (25. évfolyam, 247-270. szám)

1934-11-03 / 247. szám

V. oldal A próba elején is­ panaszkodott, hogy a torka fáj És úgy érzi, mintha láza volna, később erre ügyet sem vetett, eljátszotta egyik jelenetét »Az ismeretlen lány« második képében, majd búcsút vett Goth-tól, aki az első felvonás után eltávozott a színházból és átöltözött második jelenetéhez, amellyel az ötödik képben be is fejezte szerepét. A házi főpróba néhány baráti nézője el volt ragadtatva a művész jóságos, finom­, kedves öreg tengernagyától, akit a szana­tóriumban, ahol a darab javarésze leját­szódik, mindenki imád. Elvégezte a dol­gát és elmondotta utolsó mondatát a dráma hősnőjéről, akinek védője, párt­fogója, öreg gavallérja a szanatóriumban: — Ez a leány egy halott bajtársamnak a leánya és aki őt bántani merészeli, ve­lem fogja szemben találni magát! Halál az öltözőben »Az ismeretlen lány« két utolsó képében már nem szerepel az öreg tengernagy és­­ Szerémy bevonult öltözőjébe, hogy — ami mindenkor szokása volt — ott lepihenjen, esetleg aludjon egy kicsit tegyen-vegyen és készüljön­­ az esti előadásra, mert »A tanítónő« volt ismét előadásra kitűzve. De bántotta és idegesítette, hogy fáj a torka, amit mindazok is észrevették, akik a próbát végighallgatták, mert Szerémy a második jelenetében már egészen más hangon beszélt, mint az elsőben, Glob Dániel igazgatónak, aki, amikor az öltöző folyosóján találkozott vele, kedves­kedésből és elismerése jeléül megölelte őt, szintén komikus fintorral a torkára mu­togatott, úgyhogy Roboz Imre igazgató jónak látta elküldeni a művész háziorvo­sáért, dr. Kellner Dánielért. A háziorvost nem találták otthon, mire Szerémyhez áthívták a színházzal szem­ben lakó dr. Deutsch Aladár gégespecia­listát, aki megvizsgálta, majd átvitte szomszédos rendelőjébe és beecsetelte a torkát. Rövid idő múlva aztán megérke­zett a művész háziorvosa és megállapí­totta, hogy Szerémynek harmincnyolc fok láza van. Módfelett felizgatta ez a megállapítás a művészt, öltözőasztala előtt ülve egyre sopánkodott: — Soha, mióta élek, nem volt lázam! Mi­ lesz most az esti fellépéssel? Persze megnyugtatták és Roboz igaz­gató azt javasolta, hogy nyittat szabadra szobát a Park-szanatóriumban, n­em megy haza Alagra, ott lepihen, este majd más helyettesíti »A tanítónő« előadásában és másnap délelőtt frissen, kipihenve és egészségesen megjelenhetik »Az ismeret­len lány« második házi főpróbáján. Sze­rémy, kissé duzzogva, de hálásan elfogad­ta az ajánlatot és hozzálátott az öltözkö­­déshez. A két orvos el akart távozni, de mielőtt elváltak volna, pár percig még beszélget­tek a művész torokfájdalmáról a folyo­són. Ekkor kirohant az öltözőből rémült arccal Szerémy öltöztető-szabója: a— Doktor úr, az istenért... tessék ha­mar visszajönni ... Szerémy úr ... Dr. Kellner besietett az öltözőbe és ott találta a művészt az öltözőasztal­­kája előtt félrebillent fejjel, holtra­­váltan. Már alig volt benne élet... Gyorsan visszahívták dr. Deutschot, majd injek­ciókat adtak, de már semmire sem volt szükség: Szerémy Zoltán halott volt. Min­den hang, minden jajszó nélkül fél perc alatt megölte a szívszélhüdés. — Nyolc év óta volt páciensem Szerémy Zoltán, — mondotta Az Est munkatársá­nak háziorvosa, dr. Kellner — tanácsom­ra vonult annak idején vissza a színpad­tól, hogy csöndben éldegéljen. Súlyom szívbaja volt, igen magas vérnyomása, régebben évekig szélütések kínozták, bizonyos mér­tékű agorafóbiája is volt és ideggyulladása. De az utóbbi időben jobban volt, két hét előtt megröntgeneztem és állapotát meg­nyugtatónak találtam. Influenzás torok­ba ja nem volt összefüggésben a végzetes­­szívgyöngeséggel, amely­­pillanatok alatt vetett véget életének. Egy nagy magyar színész élete lazánál kapta­ Már egy év múlva a kolozsvári Nemzeti Színházhoz ker­ült és Ditrói Mór, amikor 1896-ban a má­jus 1-én megnyílt Vígszínház számá­ra tagokat toborzott, innen hozta fel magával Budapestre az új Vígszínház első nagyjai sorába. A megnyitás napjától kezdve Régi nemes családból származott középgéczi Szerémy Zoltán, Szerémy Gábor nógrádmegyei főszolgabíró­nak volt a fia és 1861-ben született Nógrádmegyeren. Jogot végzett a pesti egyetemen, a balassagyarmati műkedvelő előadásokon olyan siker­rel lépett fel, hogy teljesen a színé­szetre adta magát. 1890-ben elvégezte az akkori Színitanodát és első szer­ződését Tiszay Dezső kassai színtársa­»VWVVWvfWVWWWWWWWWW VVWVW/WWWWWWWWWVWVW» terjedő fénytöltőjet TUNGSRAM T) DUPLA SPIRÁL LÁMPA DEKALUMEN SOROZATBAN­­# Szombat 1934. november 3. harminchárom éven át megszakítás nélkül a Vígszínház tagja volt, együttesének egyik dísze és oszlopa és sohasem játszott más színpadon, bár többször meghívták a Nemzeti Színházba is­ A Vígszínház volt az ő színpada, otthona, szerelme; elválaszthatatlan volt e háztól; ott lakott mindig a kistelében és ha nem volt pró­ba vagy előadás, akkor is ott sétálgatott mindig a Vígszínház kö­rül. 1907-ben gróf Apponyi Albert kul­tuszminiszter kinevezte a Zeneakadé­miára tanárnak és sok éven át szá­mos jeles művészt és művésznőt ne­velt a magyar operaszínpadnak. Itt is kedvvel és szeretettel: ő írta m­g a Vígszínház 80 éves történetét és negyvenéves színészkedésének jubi-t leírása alkalmából »Emlékeim a régi jó időkből« címmel vaskos kötetben,­­megírta önéletrajzát is. 1929 január 1-én vonult nyugalomba és Magyar­­ország kormányzója kétszer is kitün­tette a Signum Laudis adományozá­sával. Szerémy Zoltán agglegény volt; sok-sok éven át egyedül éldegélt szerepei, írásai, könyvei és kedves bú­torai között. Az­­ utóbbi években együtt lakott az alagi villában nővé­rével, Szerémy Gizellával, a Vígszín­ház egykori kiváló művésznőjével és nővére fiával, Liptai-Szerémy Lajos­sal, akit a művész, amikor sógora, Liptai Károly hírlapíró meghalt, adoptált. Nővére és fogadott fia gyá­szolják. Szombaton temetik A Vígszínház természetesen maga temetteti el nagy halottját. Szerémy Zoltán temetése holnap, szombaton délben egy órakor lesz a Kerepesi úti temető halottas házában, ahol a be­­szentelés után sorban búcsút vesznek tőle a Vígszínház, a Színészszö­vetség, az Országos Színészegyesület, a Nem­zeti Színház, a Színművészeti Akadé­mia, a Zeneművészeti Főikola, a Ma­gyar Színpadi Szerzők Egyesülete, a Fészek-klub és a Fehér Hollók baráti társaságának szónokai. A gyászszertartás után a koporsót a gyászoló pályatársak és barátok kí­séretében Alagra viszik, ahol az alagi temetőben helyezik örök nyugalomra édesanyja és sógora sírja mellett, ahogy azt ő maga kívánta. Az elárvult szerepek »A tanítónő« szerdai előadásában Szerémy Zoltán szerepét, a »főúrt«, Dózsa István vette át a Vígszínház­ban. »Az ismeretlen lány« tengerna­gyának szerepében pedig Hajmássy Miklós lépett fel a tegnapi és a mai főpróbán és ő fogja játszani a szere­pet a holnapi Molnár-bemutatótól kezdve a további előadásokon is. E. N. Három nagy színpadi írünk Szal­ám­y Zoltánról Herczeg Ferenc: — Szegény Szerémy Zoli! Hősi ha­lált halt! Színész szebben nem végez­hette volna az életet. Mélységesen megrendített halálának híre. Kiváló színészt vesztettünk, aki mindig hiva­tásának magaslatán állott. Mint em­­bert mindenki szerette, nemes és jó­ságos volt, igazi úr... »Ocskay briga­­déros«-omban remek volt a palóc sze­repében, mint született palócnak »fe­küdt« a szerep. Ebben az időben ba­rátkoztunk mi össze és kölcsönös sze­­retetünk sohasem változott, sajnos, az utóbbi időben keveset találkoztunk. Legutóbb magam is közreműködtem­­jubileumi ünnepségének rendezésén és később örömmel hallottam, hogy újra fellép. Művésznek és embernek egy­formán kiváló volt, csak barátok és tisztelők gyászolják... Heltai Jenőt — Szerdán délelőtt láttam Molnár Ferenc új darabjának házi főpróbá­­ján. Az öreg admirálist játszotta, az előkelő és nemes katonát, a finom és derék öreg urat, aki költőre valló emelkedettséggel és bátorsággal áll ki egy szerencsétlen fiatal lány vé­delmére és ezért a gyönyörű és meg­rendítő gesztusáért két csókot kap egy elbűvölt és meghatott, jóságos öreg dámától. Ezzel a két csókkal ment el a színpadról és az életből. Szép búcsú- Nekünk, keveseknek, akik ezt az utolsó alakítását láttuk, fájdal­mas kiváltságunk marad, hogy olyas­valamit kaptunk tőle, ami a közönség számára immár örökké titok marad. A költő nagyszerű elgondolását a premieren már más színész valósítja meg, kétségtelenül kitűnően. De az ő számára ez csak új szerepet jelent. Szerémynek az utolsót jelentette azon a pályán, amelytől évekkel ezelőtt elbúcsúzott már és amelyre friss erő­ben, bizakodón tért most megint vissza. Épen és üdén állt előttünk, nagy egyéniségének hiánytalan pom­pájában, szerénységéből, igénytelen­ségéből, humorából, filozófiájából, kedves huncutságából, ártatlan malí­­ciójának bábából az idő nem morzsolt le semmit. Ellenkezőleg: kora és böl­csessége, ha itt ugyan lehetséges­­a fokozás, még emberibbé tette, félel­metes emberlátását és emberábrázo­­lását még tökéletesebbé. A művész­ben olthatatlanul lobog az isteni láng, ő maga sem tudja eloltani, ha százszor vonul is vissza munkájától. A Szerémy Zoltánok nem arra szü­letnek, hogy a falu csöndes magányá­ban haljanak meg, példaadásra szü­letnek, arra születnek, hogy a művé­szet és a munka harcoló csatasorá­ban essenek el, kötelességtudó és ra­jongó katonák, akik a fegyvert csak kiejtik kezükből, de nem teszik le soha- Molnár Ferenct . Ezen a mindnyájunkra nézve oly szomorú napon sem tudok Szerémy Zoltánról egyebet mondani, mint amit akkor mondtam, amikor a Víg­színházban ünnepeltük, hogy gon­doljunk hálásan azokra az évtizedek­re, melyek során az ő zsenije is segí­tette gyógyítani a szíveket... A szí­veket, amelyekhez mindig oly közel tudott férkőzni... Két minőségben jutott ily közelségbe szívünkhöz, mint a művész és mint magyar, Jeze­­rémy Zoltán a mi színpadi világunk­nak nemcsak egyik legnagyobb mű­vésze, hanem egyik legnagyobb ma­gyarja is. A száz meg száz művészien megformált figura, amelyet ő a szín­padra faragott, mind-mind az ő za­matos és igazi magyarságán szűrő­dött keresztül. Minden mesterkedés, minden erőszakoltság nélkül idomí­totta át az ő őserejű, meg nem alkuvó magyar beszéde, magyar észjárása, ezeket a figurákat a mi ízlésünk sze­rint, anélkül hogy meghamisította volna őket. Hogy magyar figurákat, kedves vidéki alakokat, parasztokat ragyogóan játszott, az csak természe­tes. De hogy hamisítás nélkül ma­gyarul tudott elegáns és hideg lenni az ő angol lordja és magyarul volt elmés és gavallér az ő francia már­kija, ez oly nagy és ritka érdem, amelyért csak a színpad kiválasztott nagy mestereit szoktuk dicsérni. TnflllPIWa sPa­lyo járvány, torokgyul- A£silUUll£,Cli­­adás, az orr és garat el­­nyálkásodása, a mandulák megbetegedése, vala­mint izületi bajok vagy tüdőcsúcshurut esetén gondoskodjék arról, hogy gyomra és belei a ter­mészetes FeP3­1C rőzsel keserűvíz haszná­lata által gyakran és alaposan kitisztíttassanak.

Next