Az Est, 1938. június (29. évfolyam, 122-141. szám)

1938-06-01 / 122. szám

2. oldal ruló kötelezettségeknek. Arra kell törekednünk, hogy az ország lakos­ságának keresőképessége tovább emeltessék. "­ A munkanélküliség megszünte­tése, a munka megfelelő díjazása út­ján érhető el a keresőképesség emel­kedése. Arra kell törekednünk, hogy keresetéből mindenki tisztessége­sen, emberileg megélhessen és az állammal szemben is eleget te­hessen kötelezettségének. A jövede­lem emelkedése pedig azt jelenti, hogy a terhek viselése is könnyebbé válik, mert nagyobb jövedelemből könnyebben lehet adót fizetni. A keresőképesség fokozása . A lényeg tehát a keresőképesség fokozása. Első helyen áll e tekintet­ben a mezőgazdaság. Ezt a termelési ágat, amelyből a la­kosságnak 55 százaléka él közvetle­nül, minden rendelkezésre álló esz­közzel támogatni kell. (Taps.) Ez két­­irányban történhetik. Először a me­zőgazdasági termelés eredményének árát biztosítanunk kell.­­ E tekintetben már a miniszter­­elnök úr is nyilatkozott expozéjában. Másodszor a mezőgazdasági üzem­anyagok árának csökkenését kell for­szírozni. Ha ezt sikerül elérni, akkor magától megoldódik a mezőgazdasági munkások bérének kérdése is. Minél több önálló mezőgazdasági egyedet kell alkotni. Ez részben a telepítés és parcellázás útján történik, nagyobb­­részben azonban a kishaszonbérletek útján kívánja ezt a kormány megva­lósítani. A jövedelememelés célját szolgálja a háziipar támogatása, a téli foglalkoztatás bevezetése. Az is kétségtelen azonban, hogy a szaporo­dást, amely a mezőgazdasági lakos­ságnál örvendetesen bekövetkezik, kizárólag a mezőgazdaság nem tudja felszívni, ezért az iparfejlesztés is a kormány gondjába tartozik. Ez alatt elsősorban azokat az iparágakat értem, amelyek a magyar mezőgazda­­sági nyersanyagokat dolgoz­zák fel és termelvényeikben a munkabérek játsszák a leglényegesebb szerepet. Támogatni kívánjuk természetesen a kisipart is és a beruházásokkal kap­csolatos megbízatásokat a kormány lehetőleg elsősorban a kisiparosoknak kívánja juttatni. — Költségvetésünk 1486 új állást szervez meg. Ilyen módon tekintélyes számú értelmiségi munkanélkülit he­lyezhetünk el az állami szolgálatban is. De nem az a célunk, hogy a tisztvi­selői pályákra tóduljon az ifjúság. El­lenkezőleg, lehetőleg önálló foglalkozást űzzön és ezt szolgálja elsősorban a nemzeti önállósítási alap, amelynek működése eddig is nagyon szép ered­ménnyel folyt.­­ Kifogás tárgyává tétetett, hogy a személyi kiadások igen magasak. Kétségtelen, hogy lényegesen több tisztviselő dolgozik ma az államnál, mint a békében, azonban nem szabad elfelejteni, hogy azóta mennyire nö­vekedett az állami feladatok köre. Egyszerűsített adminisztráció és a további feladatok — Felmerül a kérdés, vájjon van-e ma henyélő tisztviselő. A békében az volt a szóbeszéd, hogy az állami tisztviselő két órakor nyugodtan ha­zasétál és többé nincs semmi gondja. Méltóztassék azonban ma megnézni, hogy a minisztériumokban milyen emberfölötti munkát végeznek a tisztviselők. Természetes, hogy az adminisztrációt egyszerűsíteni kell, sőt egyszerűsíteni lehet, ezért a ra­cionalizálás folyamatát fokozottabb erővel folytatni fogjuk, hogy egy­­szerű, világos, áttekinthető állami adminisztrációval álljunk a lakosság rendelkezésére.­­— A másik kérdés, amelyet felve­tettek, a nyugellátások problémája. Elhangzott az a kritika, amíg 1913-ban 41 millió volt a nyug­­díjteher, a mostani költségvetésben 267 millió, ami tényleg ijesztő emel­kedés a nyers összehasonlítás alap­ján. Azonban a számok mögé kell te­kinteni. Például figyelembe kell ven­ni azt, hogy a trianoni nyugdíjterhek és rokkantilletmények együttesen 100 milliót tesznek ki, amely összeg a bé­kében nem létezett.­­ A jelenlegi költségvetésben 155 milliót fordítunk honvédelmi célokra, ami az előző évivel szemben 27 és fél­milliós emelkedést jelent. Ez a költ­ségvetési fejezet az, amely szakadat­lanul emelkedni fog a jövőben, mert telesen lehetetlenség, hogy ilyen ösz­­szeggel fejleszthessük honvédelmün­ket. (Taps.) — A további megvalósítandó célok: a mezőgazdaság fejlesztése, a birtok­­politika, az ipar fejlesztése, útépíté­sek és karbantartások, a vasúti, hajó­zási és légiközlekedés fejlesztése, kul­túrintézmények fejlesztése, a gyakor-WIAMWWS/WWWWWWWWWW lati szakoktatás, a diákszociális célok és egyéb szociális célok, a népegész­ségért folytatott küzdelem, az anya- és csecsemővédelem, a mezőgazdasági munkásbiztosítás­­ további kiterjesz­tése. Ezek olyan célok, amelyeknek megvalósítása helyes,­­ szükséges és hasznos és amelyekért érdemes a ter­heket vállalni.­­ Felmerült az az aggály, — foly­tatja a pénzügyminiszter — hogy a költségvetés túlméretezett és közele­dünk a másfélmilliárdos költségve­téshez, így nem lehet felfogni a kér­dést, mert ez a másfélmilliárd azt je­lenti, hogy az üzemeket is beleszámít­ják. Az üzemeknél pedig kívánatos, hogy minél nagyobb legyen a költ­ségvetés, mivel bruttó költségveté­sekkel dolgoznak.­­ A telepítési politikáról szólva megállapította a miniszter, hogy az utóbbi időben hatvanezer hold földet használtak fel telepítésre. Rajniss Ferenc: Azalatt a nagy­birtok is szaporodott. Reményi-Lchneller Lajos: Ez az áll­­ítás téves. A telepítésre néhány év alatt húsz milliót szán a kormány fo­kozatosan. Az idén ebből 7 milliót. — Az adó és illeték címén leadható földek is rendelkezésre fognak állani Az asszony kötelessége törődni az­zal, hogy bélműködése rendben le­gyen, amit pedig úgy érhet el, ha reggelenként éhgyomorra egy fél­pohár természetes »Ferenc József« keserűvizet iszik, amely enyhén és kellemesen, pontosan és biztosan szabályozza az anyagcsere folyama­tát. Kérdezze meg orvosát. DIVATLAPOK LEGNAG­YOBB VÁLASZTÉKBAN KAPHATÓK 3z€s7* könyvkereskedésében VII. ker. Erzsébet körút 18-20 lis könyv az or­vos­tudomány csodálatos felfedezésébőlt Dr. Venzmer: A sorsdöntő hormonok Sok, rendkívül érdeket magyarázó képpel Ara kötve 4.80 P Kapható Az Eat könyvkereskedésében, Erzsébet körti 18 a beruházási hozzájárulás is azt fogja­­ eredményezni, hogy több nagybirtok . A mezőgazdasági hitelről szóva megállapította a pénzügyminiszter, hogy nem arról van szó, hogy a vé­dettség intézményét máról-holnapra megszüntessük, hanem arról, hogy azokat az eredményeket, amelyet a védettség intézményével el tudunk érni, továbbra is megőrizzük. A gazdavédelem kérdései rendezésének meggyorsítá­sára a 33-as bizottság elé rendeletter­vezetet fog terjeszteni. Reményi-Lchneller pénzügyminisz­ter ezután arról beszélt, hogy a védettség intézményét a magánegyes­­ségek útján is próbálják lebontani. Eddig a kataszteri tiszta jövedelem tizenötszörös megterhelése esetén nyilvánították védetté a birtokokat, most ezt a határt felemelik húsz, illetve huszonötszörös megterhelésre. Ezután a köztisztviselők fizetésének ügyéről nyilatkozott a miniszter. — A köztisztviselők fizetését — mondotta — az utóbbi időben olyan mértékben emelték, amilyen mérték­ben 1933-ban a fizetésleszállítás tör­tént. Ennek terhei a mostani költség­vetési évben mutatkoznak majd meg teljes egészükben. Tudatában van an­nak, hogy a tisztviselők nehéz sorsban élnek.­ ­ Teljes elismeréssel van aziránt a rendkívüli munkateljesítmény iránt, amit a tisztviselők ezekben a nehéz időkben végeznek. A kormány, ahol csak lehet, igyekszik szociális helyze­tükön segíteni. Ilyen segítség volt az OTBA kórház felépítése, a rendelő­­intézetek kibővítése, a tisztviselői­ ­ földben fogja azt rendelkezésre bo­­csátani. • üdülőtelepek létesítése. A kormány a jövőben is gondoskodni kíván a tiszt­viselőkről és amint a költségvetési helyzet megengedi, ismét tovább fog haladni ezen a téren egy lépéssel. De őszintén meg kell mondani: ha a költ­ségvetési helyzet megengedi, akkor a szívünket ketté kell hogy osszuk; egyrészt az adóleszállítások felé kell egy lépést tennünk, másrészt a tiszt­­­­viselők felé. — A drágaságot állítsák meg! — kiáltották az ellenzéken. Reményi-Lchneller pénzügyminisz­ter: Úgy a tisztviselők fizetésének további rendezése, mint az adómér­séklések és adótörlések tekintetében a családvédelem lesz a döntő szem­pont. (Nagy taps a kormánypárton.) A miniszter azzal fejezte be be­szédét, hogy köszönetet mondott­­ a Háznak a magasnívójú költségvetési vitáért. Ezután Homonnay Tivadar tizenöt határozati javaslata közül elfogadták a 7-iket, amely a családi munkabér­­rendszernek az állami üzemeknél való bevezetéséről szól. A többit el­utasították. Az elnök féltizenegy óra­kor szünetet rendelt. Ötperces szünet után Lányi elnök újból megnyitotta az ülést, majd ja­vasolta, hogy a tárcák tárgyalásának sorrend­jét úgy változtassák meg, hogy először az igazságügyi tárca, azután a hon­védelmi, a külügyi, a miniszterelnöki, a kereskedelmi és közlekedésügyi tárca, majd az iparügyi és földműve­lésügyi tárca és utána a belügyi, val­lás- és közoktatásügyi és végül a pénzügyi tárca kerüljön sorra. A Ház az elnök javaslatát elfogadta. Gazdavédelem és a köztisztviselői fizetések Szerda, 1938. júni­us 7. Megkezdik az igazságügyi tárca költségvetésének tárgyalását Ezután következett az igazságügyi tárca költségvetésének tárgyalása. Krüger Aladár előadó ismertette, hogy a tárca költségvetése 51 millió pengő, a tárca kiadásainál az emel­kedés összesen 2.278.600 pengő. Majd megállapította, hogy a magyar jog­fejlődésben a haladó szellem érvényesül és jogszabályalkotásunk a szociális államszemlélet irányában halad. Beszélt arról,­­hogy az egyke kérdése az igazságügyminisztériumot is foglalkoztatja és előkészületben van az örökösödési törvény megvál­toztatása is. Bejelentette, hogy refor­málni fogják a kereskedelmi tör­vényt. Az előadó ezután bejelentette, hogy a termelő, értékesítő és fogyasztási szövetkezetek jogviszonyáról szóló törvényjavaslat elkészült és rövidesen a Ház elé kerül. Lehetetlenné akar­ják tenni az álszövetkezetek elharapózását. Erre annyival is inkább szükség van, mert az utóbbi időben jelentősen emelkedett a szövetkezetek száma. Legfontosabb tehát részben a korlá­tolt felelősségű társaságok, részben a szövetkezetek jogviszonyának újabb szabályozása. Ezzel szorosan összefügg a részvény­jog külön szabá­lyozása, amely legközelebb szintén a Ház elé kerül. A kereskedelmi ügyle­tekre, különösen pedig az értékpapír­­ügyletekre vonatkozó jogszabályokat is újból rendezik. Új szabályozásra szorul a cégjog és a fizetésképtelenségi jog is. Szüksé­gesnek látszik az, hogy igazságügyi felügyelet alatt álló elmegyógyinté­zetet létesítsenek olyan bűnözők szá­mára, akik nem normálisak, börtönbe nem juttathatók és így veszélyeztetik a társadalmat. Közölte ezután az előadó, hogy a hivatalvesztés és politikai jogok fel­függesztésével kapcsolatban az úgy­nevezett rehabilitációs jogszabályok revíziója is készülőben van. imwwww*wwwwHWMi%*w»ni«l Olaszországi Tanítócsalád július 1-től Cittiglio (500 m magasan) Lago Maggiore fölött fekvő, saját tulajdonát képező Villa Belvedere-ben, jó ház­ból való fiatal hölgyeket, olaszországiakat és külföldieket, fogad. Egészséges élet: fürdők kirándulások, sport kívá­natra olasz és idegennyelvű nyelvtanítás. Miután további hirdetések nem jelennek meg, kérjen azonnal felvilágosí­tást S. A. Italpropaganda, Milano, Via Monforte 16. cégtől. A miniszterelnök tanácskozásai és utazása — Az Est tudósítójától — Km­édy Béla miniszterelnök tegnap délután megbeszéléseket folytatott a kormány tagjai közül Reményi- Lchneller Lajos pénzügyminiszterrel, Rátz Jenő honvédelmi miniszterrel és K­eresztes-Fischer Ferenc belügymi­niszterrel. A miniszterelnök ma ko­rán reggel megjelent a képviselőház­ban és dolgozószobájában fogadta Tasnádi-Nagy Andrást, a NÉP elnö­két és pártjának több tagját, akikkel szintén hosszabb megbeszéléseket folytatott. A miniszterelnök délben elutazott Esztergomba, hogy résztvegyen a hercegprímás dezsenéjén. Délután visszaérkezik a fővárosba és részt­­vesz Pacelli bíboros államtitkár bú­csúztatásán. WWWWWWWWWWWWWWWWtfM PAX? GUTMANN SAROKI REX7 GUT MA HM SA ROMI FIX?

Next