Az Ujság, 1904. január/1 (2. évfolyam, 1-15. szám)

1904-01-01 / 1. szám

40 -us terve, úgy látszik, egészen hajótörést engedett. A nagy alkotások közül, melyek az »amerikai« jelzőt megérdemlik, megvalósulás stádiumába jutott a Pa­­nama-csatorna terve. — Afrika folyton közelebb jut Európához. A sötét világ­rész világgazdasági kapcsolata napról­­napra intenzívebb. Az Uganda-vasút ki­épült, készülőben van a sinut Chartumba, a nagyszerű nílusi viziépitkezések készek s az ashanti-vasutat is­ a múlt­­ évben adták át a forgalomnak. Ázsiában most az év végével kezdődik valami. Japán és Oroszország k­valitása s a koreai érdekszféra biztosítása a nagy problémák, melyeket a múlt év meg­érlelt, s melynek kiinduló pontja volt Oroszország mandzsuriai foglalása. Ha tán politikailag lokalizálódik is a h­arcz, gazdaságilag beláthatatlanok az össze­ütközés következményei. A világuralom egyik nagy problémája ólálkodik itt a háttérben s az orosz-angol mérkőzés lehetőségére nyit kilátást. Küzdelem Ázsiáért, d­e körül forog a koc­ka s Európának ezer oka van a feszült ér­deklődésre, mert javarészt az ő bőrére megy a dolog. A gazdasági életnek legvigasztalóbb momentuma eddig a béke volt. Ez a múlt évben is áldásos szárnyait terjesz­tette Európára, sőt az egész világra. .Most évzártakor azonban sötét pontok jelennek meg a közeli s a távoli látha­táron. A jövő esztendő nagyrészt attól függ, milyen lesz a politikai időjárás, mire kitavaszodik . . . ❖­­ Most pedig adjuk áttekintését a gaz­dasági év néhány legjelentősebb mozza­natának : iljaboMakereskedelem 1903-asai is. A lefolyt év ez idén sem volt jobb, mint az előzők s nem h­ozta meg az üzlet ama fel­lendülését, melyet a kereskedelmi körök any­­nyira óhajtanak. Az év legnagyobb részében csekély megszakítással bizonyos megállapo­­dottság jutott érvényre, mely később egész a stagnáczióig fokozódott, úgy hogy az év vége felé az üzlettelenség jóformán állandósult. Az utolsó hónapokban árváltozások alig voltak, s a gabonacsarnok tagjai különösen a határidő­­piac­on úgyszólván csak a szokás hatalmának hódoltak, a­mikor a tőzsde helyiségeit fel­keresték. A forgalom egyébként kevés változással a Voszáruüzletben sem öltött nagyobb mérvet s am a körülmény, hogy jóformán az év minden szakában a világ különböző tájain gabonaérés és aratás van, a szükséglet könnyű kielégíté­­sét s nagyobb árevolúc­iók eshetőségét lehe­tetlenné teszi, vagy legfeljebb csak rövid időre engedi meg. A világtermés ez idén ismét jó volt, bár a rozs- és tengeritermés eredménye vala­mivel kedvezőtlenebb az 190­2-ik évinél. Az összes európai s tengerentúli ered­mény kitett. Az északamerikai Unió terméshozamát, mely hozzávetőlegesen a fenti számadatokban benfoglaltatik, a legutóbbi napokban tette közzé a washingtoni mezőgazdasági hivatal. A tavaszi és őszi búza ez idei hozama össze­sen 637 millió bushel, szemben a tavalyi 670 millió bushellel. Érdekes, hogy a hivatalos elentés számadatai a magánbecslésekkel szem­en ily módon 32 millió bushel többletet v­etnek fel. A látható búzakészlet az Unió­vá év közepe táján volt a leggyengébb s fokozatosan emelkedett. A Bradstreets taxá­­cziójának nyomán a látható készlet követke­zőleg alakult: 1903 búzában tengeriben ezer bushelekben április 7-én 67.954 16.400 május 5-én 52.584 9.753 június 9-én 34.035 8.724 július 8-án 24.112 13.707 szeptember 1-én 21.558 9.784 november 3-án 42.865 9.748 deczember 1-én 56.857 9.817 deczember 22-én 59.634* 9.531 A mi hazánk terméseredményét illeti, az, eltekintve a kedvezőtlen időjárás által okozott három heti késéstől, általában kielégítő volt, habár gyengébb a múlt évinél. Míg azonban tavaly csupán a búzahozam volt jó, addig ez idén az összes gabonaczikkek eredménye volt megfelelő. Az utolsó hivatalos becslés szerint a ter­méshozam a következő: 1903 1902 méter mázsa búza 41,226.700 46,501.113 rozs 12,467.800 13,606.722 árpa 13,349.700 17,575.100 zab 11,798.000 12,019.477 tengeri (becslés) 30,430.947 Malmaink helyzete a lisztfogyasztás tekin­tetében az év első részében nem volt megfelelő, s ismét az üzemkontingentálás közös terve merült fel s vizetett keresztül, először májusig, azután augusztusig terjedő tartammal. A kon­­tingentálás lejárta meghozta azután — talán véletlenül — a kedvező fordulatot. Malmaink — hála az amerikai gyors áremelkedésnek — képesek voltak óriási lisztmennyiségeket Angliában s egyáltalán a nyugat-európai piac­okon elhelyezni — a belföldi fogyasztás kedvezőtlenebb terméstől félve ugyanakkor igen élénk vételkedvet tanúsított. A nyersáru beszerzése tehát lisztgyáraink sürgős szüksége volt. Ellentétben más évek viszonyaival, a­mikor közvetlen a termés után erős kínálat, árutorlódás s ezzel együtt áresés szokott be­következni, — ez idén, különösen szeptember elején, nálunk igen élénk forgalom fejlődött, mely egyes napokon rég nem látott, óriási arányokat öltött. Árcsökkenés tehát a jó kínálat daczára be nem következhetett, hanem még parázs kis hausse is állott be. Ez ter­mészetesen a határidőpiac­ra is kihatott. Míg más években a későbbi határidők, tehát az októberi s áprilisi búza között legaláb 40—50 fillér különbözet szokott az utóbbi előnyére kifejlődni, ez idén eme deport időlegesen tel­jesen megszűnt, é­s a 10 fillér határát alig lépte túl. Ez­által malmainknak, melyek a felmondott októberi szokványárura átvevőkként is szerepel­tek, könnyen volt lehetséges kötelezettségeik egy részét igen előnyösen áprilisra halasztani illetve eme határidőre kicserélni. Egyébként a felmondott októberi búza legnagyobb része a malmok kezébe került s a contremine, a­mely állítólag nagy készletek felett rendelkezett A búza minősége is többnyire szép, s minthogy a szemképződés kedvező feltéte­lek mellett ment végbe, a gabona minőségi súlya is nagyobbára nehéz. Piros aczélos búza aránylag kevesebb van, mert az aratás utáni esőzések a búza színét épp úgy, mint az árpáét erősen befolyásolták. Az országos átlagos hozam egyébként kát, holdanként búzánál 7.29, rozsnál 6.58, árpánál 7.50, zabnál 6.88 h. métermázsa. A tengeri­ termést esőhiány s gyakori szélviharok folytán erősen féltették, a hozam azonban a várakozásnak teljesen megfelelt, sőt a minőség a száraz, meleg idő folytán kitűnően sikerült, ellentétben az 1902-ik évivel, a­mikor a minőség sok kívánni valót hagyott fenn. Az első újbúzák a helybeli piaczon 7.55—7.80 K. árakon augusztusi szállításra keltek el s nem érdektelen felemlíteni, hogy míg az év kezdetével a készárubúza jegyzése 8.40 K.-ig terjedt, ez év végével ismét csak 8.30 K.-ig terjedő árak vannak­­érvényben. Lényeges árhullámzások a készárupiac­on egyébként az egész év folyamán alig voltak, s a határidőpiaci árfluktuác­iói sem terjed­nek széles körre. Áttekintést nyújt e tekin­tetben a következő táblázat: Az egyes gabonaczikkek árváltozásai az év folyamán (nálunk): 1903-ban 1902-ben millió métermázsa búza 822.62 825.24 rozs 084.53 425.46 • árpa 264.29 272.10 zab 510.30 502.68 tengeri 720.31 770.98 Összesen 210005 1,796.86 1903 Búza R­oz­s T­en­g­e­ri Z­ab április május október április október május július auguszt. április október J­anuár 1.... 763 ,­­664 566_­­ 614__ 6­15.... 773_ — 670— 585 597— 617­­— 6­31.... 748— 747 652— 586 598 607 __ Február 14. 752 759 660— 605 612_ 610 6­28.... 764 760 670_ 620 628 609 Márczius 14.... 756— 747 673— 609 618— 605 6­31. „ 735 733 735 651 615 619— 588 —­Április 16.... 782 763 744 675 641 607 612— 602 556 6­27... 817 768 752 715 656 618 621— 635 560 Május 1.„— 780 751— 654 631 634— — 559 6­15....— 758 737— 653 644 645— 'é'­— 551 »­26. „.— 785 743 658 642 638 548 Junius 2.— — 758— 612 1904 530 635 641, f cvro : . 547. 6­18....— 729— 611 520 626 631 538 6­30....— — 728— 603 524 620 627— 532 Julius 2...— — 712— 631 516 612 619— 524 5­10.... 1904 763— 740— 619 519 638 636— 537 5­14.... 740— 715— 623 502 630 628— 530 6­17.... 751— 724— 614 504 634 628— 533 »­20.... 740 715— 615 512 636 683— 529 5­31.... 750­ 730— — 489­­ ___ 612— 527 Augusztus 7... 764— 740— 623 487— 614— 535 5­18.... 756— 730— 613 503 608— 542 5­31.... 772— 747 1904 650 623 535— — 1904 571 546 Szeptember 14.... 77­5— 751 650 623 541— — 576 548 5­30.... 769— 751 646 621 528— — 562 534 Október 15.... 771— 763 646 624 526— —­ 562 536 —­24.... 775— 760 656 625 534— — 564 540 — 31.... 773— — 666— 527— 553— November 14.... 775— — 673 525— — 551— 1­30.... 770— 1904 760 663— 515— — 548— Deczember 15.... 769 758 656 516— — 547— 1­28.... 780 764 667 521— — 548— 1 30.... 790 768 668 521— — 550— AZ ÚJSÁG 1904. január 1.

Next