Az Ujság, 1904. január/1 (2. évfolyam, 1-15. szám)

1904-01-02 / 2. szám

a­j- , -..................... 1 - - I ■- if-~ I -■■■ -- -- ---------------------------- ----------,-----­ ország legfőbb, legéletbevágóbb érdekét tűzte ki magának c­élul, vagyis éppen azoknak az érdekeknek az istápolását, a­melyeket eddig senki más nem gondozott eléggé, akkor Tisza István legfényesebb bizonyítékot szolgáltat arra azzal, hogy a parlan­­e­ntárizmus megtisztítását hir­deti a kormá­ny legsürgősebb feladatának. Tisza István igazságosabb békére törekszik, mint az 1899-iki volt. Ő nem a pártokat akarja egymással kibékíteni a parlamentarizmus rovására, hanem a parlamentarizmust akarja gyógyítani a békekötés gyorsaságának a rovására is. A gyógyítás e művelete nehéz és lassú, de tartósnak ígérkezik, mert az a béke, a­melyet a megorvosolt parlamentariz­mus teremt, igazságos alapon fog nyu­godni. Az igazság pedig ebben a kérdés­ben az, hogy az összes pártok járulja­nak hozzá a parlament reformálásához, épp úgy, mint hozzájárultak 1899-ben a béke megkötéséhez, csakhogy azzal a különbséggel, hogy 1899-ben a jogok és a kötelességek megosztása a pártok kö­zött nem volt igazságos, most ellenben a megosztás arányosabb és igazságosabb lesz. Az összes pártoknak kellő áldozat­­készséggel kell hozzájárulniuk a parla­menti intézmény megreformálásához, csak akkor lesz a parlament elég egészséges arra,­hogy a maga erejéből tegye ártal­matlanná az obstrukc­ió élősdijeit, a­melyek annyira elharapództak és rette­netes szívóssággal eresztgetik halálos mér­güket az alkotmányosság élő szervezetébe. Az országnak nem mesterséges kú­rára, nem huszárvágásokra van szük­sége, hanem, ha lassúbb is, de biztos gyógyulásra. A biztos gyógykezelés itten az, hogy a kormány tudjon élni az adott viszonyokkal, érje be az enyhébb kúrá­val is, de szükség esetén ne irtózzék a keményebbtől sem. Tiszában megvan az államférfim megfontolás és a lelkes el­szántság az egyik kúrához épp úgy, mint a másikhoz. A parlamentarizmus gyógyítása mellett Még a legpatriarchálisabb módon a klub­ban indul meg az új év. Semmi teketória, semmi feszesség, a kakas is ül a maga sze­metjén. Vidám szivarszóval gyülekeznek, me­legen szorongatva egymás kezeit, százfélekép­pen variálva a b­ablon üdvözlést: »Boldog újévet bruderkám«.A kölcsönös szeretet tiszta szelíd ünnepi hangulata ömlik el mindenen, de még e teljes harmóniában is két válfajra szakadnak a képviselők. Olyanokra, a­kiknek kocsijuk van és olyanokig, a­kiknek kocsijuk nincs. E mai napon pompásan tudják e dif­­ferencziát kiegyenlíteni, mert a kocsival bírók társat keresnek, a­kit magukkal vigyenek. Ha az év többi napjaiban is így egyenlíttetnének ki a differencziák, öröm lenne itt élni. De csitt. Nyüzsgés támad, előbukkan a Podmaniczky Frigyes tisztes, hosszúkás feje s kialakul az a bizonyos félkaréj, mely egy beszéd elmondásához szükséges. Kubinyi Géza­ kezd szólani, mintha dobpergetéssel kezdődnék egy ünnepi szimfónia. Jósza göm­öri dialek­tussal beszél és okosan. A mellett bátor em­ber, a­mi nagy dolog a klubban, melyet jól lehetne nevezni »a nyulak szigetének« is. Kubinyi alakját a múlt nyár eseményei ve­tették a felszínre. Nagy részt vett ki azokból s valóságos kis Robespierre-nek nőtte ki ma­gát. De ez csak látszat. S a látszat legjobban a göm­öri embernél csal. Bár mindig ahhoz a hatvan­hetes kiegyezés fentartásának a szükségét hirdette meg Tisza István. Értjük ezt, mert a kiegyezés összeforrott nálunk az alkotmány helyreállításának az eszméjével. A parlamentarizmus ugyan nincsen hozzákötve a kiegyezéshez, de az ország látja, hogy a közjogi harc­, ha egy bizonyos határt túllép, meddővé teheti a parlamentarizmust is, az alkotmányosságot is. A hatvanhetes kiegyezésnek tehát igenis jelentékeny része van abban, hogy a parlamentarizmus nálunk termékeny és egészséges legyen. A­ki szívén hordozza a parlamentarizmus igazi rendeltetését ná­lunk, annak kívánnia kell, hogy a ki­egyezés, a méltányos és paritásos ki­egyezés szilárdul álljon fenn. Mert a modern Magyarország épülete a kiegye­zés alapjára van fektetve. A­ki mindig bolygatja az alapot, az magát az épü­letet is folyvást veszélyezteti. A­ki tehát azon van, hogy Magyarország parla­­mentarizmusát gyógyítsa ki gyökeresen, annak szükségképpen kívánnia kell azt is, hogy egész erejét szentelhesse ennek a műveletnek és hogy ne legyen kény­telen egyszerre két ellenséggel is élet­haláltusát harczolni: a parlament ellen­ségével is, meg a közjogi alapéval is. Hanem mindent a maga idejében. Most pedig a parlamentarizmus megmentésére kell, hogy rászánjuk magunkat. AZ ÚJSÁG 1904. január, 2. A politikai­­ijesztendő. Hetekkel előre olvastuk ujságczikkekben. Hetekkel előre hallottuk politikai beszélgeté­sekben: mi lesz, hogy lesz a hagyományos politikai uj esztendővel ? Csak úgy pattogtak az újságok ciceróé betűiből az apróbb és nagyobb szenzácz­iók, mint parázs fölött a kukoric­aszemek a rostából. Hogy így meg úgy, jön a nagy megfélemlítési kísérlet, a fenyegetés, az erőszak. Házszabályok szigorí­tása, új munkarend, téli választások: mind ott lesz a Tisza István tarsolyában, csak meg­nyom egy-egy gombot, s kiugrik egy-egy vö­rös ördög, a­mely vérben forgó szemeivel megrémíti az obstrukcziósdit játszó gyerek­hadat. Honnan a pokolból tudhatták, a­mikor egy szó se igaz? Semmi se történt mindebből. De mind­ennél több történt. Beszólt az ország. Minden párt és minden irányzat, minden tényező és minden törekvés, a­minek szava van a politiká­ban, súlya a közvéleményben, visszhangja az országban, egyhangúlag és egyértelműen kívánta és követelte: legyen vége az ország­­bontó hajszának. Egy ebben mindenki: kor­mány és többség, ellenzék és közbüleső pártok. Akárhogy válogatjuk a neveket: Kossuth Ferencz, Apponyi Albert, Tisza István, Perczel Dezső, Zichy Nándor, Szentiványi Árpád, Kubinyi Géza, Podmaniczky Frigyes:­­ egy hangot hallunk tőlük, egy ítéletet, s ez már most a nemzet ítélete ... Fenyegetés helyett, megvádolás helyett miket mondott a miniszterelnök?- -Ezt mon­dotta : — Bízom a nemzetben, bízom­­ politikai belátásában és bízom benne, hogy egy tettre­­hivó, öntudatos, erőteljes férfiszó süket fülekre nem talál. Miniszter mondja, nem miniszter mondja, egészen mindegy. De ime az igaz beszéd ereje! El se hangzott még, visszhangra talált máris. Meg se hallották még más törekvések és pár­tok emberei és vezérei s az igazság ereje­ ugyanazt a hangot, ugyanazt a kívánságot váltotta ki lelkükből. Mert nem Tiszából, nem Apponyiból, nem Kossuthból fakadt a vágy, de a nemzet lelkéből. Csak egy időben néz­ték a beteggé vált ország árverését: persze," hogy egyformán lüktetett a verék. így van ez mindig, ha: . ..h­r — Becsületes ember iga­zi "üg­­gyel telj©, sen, a maga egész valójában Déézeférr. . Ezt is Tisza mondta. Igaz is: mit szóltak ők? A tizenkettőn? Az obstruálok? ...­­ Elbújtak, mint a vakondok. Talán csakugyan fényességet hozott az új esztendő ? . .. van gyürkőzve, hogy guillotineozni fog, alap­jában a legpuhább szívü ember, csak egy kicsit heves temperamentum. Nehéz helyzetbe jutott most,­­ ünnepi szónokká lett s nem tud hízelegni. Mit te­gyen ? Kibe kössön bele most ? Hát a leg­közelebbi múltba kötött bele, jól összepocs­kondiázta a lefolyt időket, de biz azok vissza nem tértek, hogy feleljenek neki. Podma­niczky Frigyes ellenben elmondta a tavalyi feleletét s ezzel meg volt az uj év nyitva. Most aztán felkerekedtek a képviselő urak és a frakkerjeiken felhajtattak Budára. Automobil csak egy volt, a mi körülbelül azt akarja jelenteni, hogy nem sok gróf volt. De mindegy, h a kik voltak, hosszú kocsisorban mendegéltek a lánczhídon át, a gyönyörű panorámát nézegetve, föl az Albrecht-úton. A világ se nem egészen fe­hér, se nem egészen fekete, a hóval fedett házfedelek fehérek, de a föld szürke. Az ég nem volt se borús, se derűs, valami köz­­bül való, mintegy hasonlított a politikai hely­zethez. Megérkeznek a palotába, a­hol a hajdani »kisgazda« most az úr. Itt élte vidám gyermek­korát és visszajött. Ha tudnak azok az öreg falak! Hej pedig mennyi akadály, mennyi veszedelem torlódott ellene és mégis vissza­jött. De hát a politikában senki se biztos. Hiszen maguk az öreg falak is veszedelem­ben forogtak. Bánffy már halálra ítélte őket, Széll megkegyelmezett nekik. Vidáman kondul meg minden egyes kocsierkezésnél a lépcső­­ház harangja. »Bim-bam, bim-bam, itt a mi kis gazdánk.« Egyszerre megtelik a halavány rózsaszínű oszlopos nagy terem fekete kabátos urakkal, melyekről azt jegyzi meg egy kritikus: — Nem eléggé köhögnek és nem eléggé illatoznak. A­miben megint benne van, hogy kevés parfümös nagy úr volt és­­ hiányoztak a párt öregei. (Amazokat a »hűvösség«n emeze­ket a januári hideg tartotta vissza.) De azért szinte teljesen megtelt a nagy terem, a szokott újévi alakokból csak Jókai hiányzott és Beniczky főispán. A tömeg a baloldali ajtónál verődött össze s messze ki­magaslott egy fejjel mint Szent László az elől­­álló Nagy Ferencz, a párt mai főszónoka. Mindent meg lehetett volna jósolni e nyáron, csak azt nem, hogy Nagy Ferencz fogja újeszte­ndőkor az ünnepi beszédet tartani Tisza Istvánnak, ilyen messzire még talán a Rosenberg esze se feszült ki. Nagy csoda ez. Csakhogy Nagy Ferencz­­czel folytonos csodák történnek. Egyike a legna­gyobb magyar tudósoknak, de nem e réven válik országos hangzásúvá a neve. Államtitk­á5

Next