Az Ujság, 1904. január/1 (2. évfolyam, 1-15. szám)
1904-01-02 / 2. szám
aj- , -..................... 1 - - I ■- if-~ I -■■■ -- -- ---------------------------- ----------,----- ország legfőbb, legéletbevágóbb érdekét tűzte ki magának célul, vagyis éppen azoknak az érdekeknek az istápolását, amelyeket eddig senki más nem gondozott eléggé, akkor Tisza István legfényesebb bizonyítékot szolgáltat arra azzal, hogy a parlanentárizmus megtisztítását hirdeti a kormány legsürgősebb feladatának. Tisza István igazságosabb békére törekszik, mint az 1899-iki volt. Ő nem a pártokat akarja egymással kibékíteni a parlamentarizmus rovására, hanem a parlamentarizmust akarja gyógyítani a békekötés gyorsaságának a rovására is. A gyógyítás e művelete nehéz és lassú, de tartósnak ígérkezik, mert az a béke, amelyet a megorvosolt parlamentarizmus teremt, igazságos alapon fog nyugodni. Az igazság pedig ebben a kérdésben az, hogy az összes pártok járuljanak hozzá a parlament reformálásához, épp úgy, mint hozzájárultak 1899-ben a béke megkötéséhez, csakhogy azzal a különbséggel, hogy 1899-ben a jogok és a kötelességek megosztása a pártok között nem volt igazságos, most ellenben a megosztás arányosabb és igazságosabb lesz. Az összes pártoknak kellő áldozatkészséggel kell hozzájárulniuk a parlamenti intézmény megreformálásához, csak akkor lesz a parlament elég egészséges arra,hogy a maga erejéből tegye ártalmatlanná az obstrukció élősdijeit, amelyek annyira elharapództak és rettenetes szívóssággal eresztgetik halálos mérgüket az alkotmányosság élő szervezetébe. Az országnak nem mesterséges kúrára, nem huszárvágásokra van szüksége, hanem, ha lassúbb is, de biztos gyógyulásra. A biztos gyógykezelés itten az, hogy a kormány tudjon élni az adott viszonyokkal, érje be az enyhébb kúrával is, de szükség esetén ne irtózzék a keményebbtől sem. Tiszában megvan az államférfim megfontolás és a lelkes elszántság az egyik kúrához épp úgy, mint a másikhoz. A parlamentarizmus gyógyítása mellett Még a legpatriarchálisabb módon a klubban indul meg az új év. Semmi teketória, semmi feszesség, a kakas is ül a maga szemetjén. Vidám szivarszóval gyülekeznek, melegen szorongatva egymás kezeit, százféleképpen variálva a bablon üdvözlést: »Boldog újévet bruderkám«.A kölcsönös szeretet tiszta szelíd ünnepi hangulata ömlik el mindenen, de még e teljes harmóniában is két válfajra szakadnak a képviselők. Olyanokra, akiknek kocsijuk van és olyanokig, akiknek kocsijuk nincs. E mai napon pompásan tudják e differencziát kiegyenlíteni, mert a kocsival bírók társat keresnek, akit magukkal vigyenek. Ha az év többi napjaiban is így egyenlíttetnének ki a differencziák, öröm lenne itt élni. De csitt. Nyüzsgés támad, előbukkan a Podmaniczky Frigyes tisztes, hosszúkás feje s kialakul az a bizonyos félkaréj, mely egy beszéd elmondásához szükséges. Kubinyi Géza kezd szólani, mintha dobpergetéssel kezdődnék egy ünnepi szimfónia. Jósza gömöri dialektussal beszél és okosan. A mellett bátor ember, ami nagy dolog a klubban, melyet jól lehetne nevezni »a nyulak szigetének« is. Kubinyi alakját a múlt nyár eseményei vetették a felszínre. Nagy részt vett ki azokból s valóságos kis Robespierre-nek nőtte ki magát. De ez csak látszat. S a látszat legjobban a gömöri embernél csal. Bár mindig ahhoz a hatvanhetes kiegyezés fentartásának a szükségét hirdette meg Tisza István. Értjük ezt, mert a kiegyezés összeforrott nálunk az alkotmány helyreállításának az eszméjével. A parlamentarizmus ugyan nincsen hozzákötve a kiegyezéshez, de az ország látja, hogy a közjogi harc, ha egy bizonyos határt túllép, meddővé teheti a parlamentarizmust is, az alkotmányosságot is. A hatvanhetes kiegyezésnek tehát igenis jelentékeny része van abban, hogy a parlamentarizmus nálunk termékeny és egészséges legyen. Aki szívén hordozza a parlamentarizmus igazi rendeltetését nálunk, annak kívánnia kell, hogy a kiegyezés, a méltányos és paritásos kiegyezés szilárdul álljon fenn. Mert a modern Magyarország épülete a kiegyezés alapjára van fektetve. Aki mindig bolygatja az alapot, az magát az épületet is folyvást veszélyezteti. Aki tehát azon van, hogy Magyarország parlamentarizmusát gyógyítsa ki gyökeresen, annak szükségképpen kívánnia kell azt is, hogy egész erejét szentelhesse ennek a műveletnek és hogy ne legyen kénytelen egyszerre két ellenséggel is élethaláltusát harczolni: a parlament ellenségével is, meg a közjogi alapéval is. Hanem mindent a maga idejében. Most pedig a parlamentarizmus megmentésére kell, hogy rászánjuk magunkat. AZ ÚJSÁG 1904. január, 2. A politikaiijesztendő. Hetekkel előre olvastuk ujságczikkekben. Hetekkel előre hallottuk politikai beszélgetésekben: mi lesz, hogy lesz a hagyományos politikai uj esztendővel ? Csak úgy pattogtak az újságok ciceróé betűiből az apróbb és nagyobb szenzácziók, mint parázs fölött a kukoricaszemek a rostából. Hogy így meg úgy, jön a nagy megfélemlítési kísérlet, a fenyegetés, az erőszak. Házszabályok szigorítása, új munkarend, téli választások: mind ott lesz a Tisza István tarsolyában, csak megnyom egy-egy gombot, s kiugrik egy-egy vörös ördög, amely vérben forgó szemeivel megrémíti az obstrukcziósdit játszó gyerekhadat. Honnan a pokolból tudhatták, amikor egy szó se igaz? Semmi se történt mindebből. De mindennél több történt. Beszólt az ország. Minden párt és minden irányzat, minden tényező és minden törekvés, aminek szava van a politikában, súlya a közvéleményben, visszhangja az országban, egyhangúlag és egyértelműen kívánta és követelte: legyen vége az országbontó hajszának. Egy ebben mindenki: kormány és többség, ellenzék és közbüleső pártok. Akárhogy válogatjuk a neveket: Kossuth Ferencz, Apponyi Albert, Tisza István, Perczel Dezső, Zichy Nándor, Szentiványi Árpád, Kubinyi Géza, Podmaniczky Frigyes: egy hangot hallunk tőlük, egy ítéletet, s ez már most a nemzet ítélete ... Fenyegetés helyett, megvádolás helyett miket mondott a miniszterelnök?- -Ezt mondotta : — Bízom a nemzetben, bízom politikai belátásában és bízom benne, hogy egy tettrehivó, öntudatos, erőteljes férfiszó süket fülekre nem talál. Miniszter mondja, nem miniszter mondja, egészen mindegy. De ime az igaz beszéd ereje! El se hangzott még, visszhangra talált máris. Meg se hallották még más törekvések és pártok emberei és vezérei s az igazság ereje ugyanazt a hangot, ugyanazt a kívánságot váltotta ki lelkükből. Mert nem Tiszából, nem Apponyiból, nem Kossuthból fakadt a vágy, de a nemzet lelkéből. Csak egy időben nézték a beteggé vált ország árverését: persze," hogy egyformán lüktetett a verék. így van ez mindig, ha: . ..hr — Becsületes ember igazi "üggyel telj©, sen, a maga egész valójában Déézeférr. . Ezt is Tisza mondta. Igaz is: mit szóltak ők? A tizenkettőn? Az obstruálok? ... Elbújtak, mint a vakondok. Talán csakugyan fényességet hozott az új esztendő ? . .. van gyürkőzve, hogy guillotineozni fog, alapjában a legpuhább szívü ember, csak egy kicsit heves temperamentum. Nehéz helyzetbe jutott most, ünnepi szónokká lett s nem tud hízelegni. Mit tegyen ? Kibe kössön bele most ? Hát a legközelebbi múltba kötött bele, jól összepocskondiázta a lefolyt időket, de biz azok vissza nem tértek, hogy feleljenek neki. Podmaniczky Frigyes ellenben elmondta a tavalyi feleletét s ezzel meg volt az uj év nyitva. Most aztán felkerekedtek a képviselő urak és a frakkerjeiken felhajtattak Budára. Automobil csak egy volt, a mi körülbelül azt akarja jelenteni, hogy nem sok gróf volt. De mindegy, h a kik voltak, hosszú kocsisorban mendegéltek a lánczhídon át, a gyönyörű panorámát nézegetve, föl az Albrecht-úton. A világ se nem egészen fehér, se nem egészen fekete, a hóval fedett házfedelek fehérek, de a föld szürke. Az ég nem volt se borús, se derűs, valami közbül való, mintegy hasonlított a politikai helyzethez. Megérkeznek a palotába, ahol a hajdani »kisgazda« most az úr. Itt élte vidám gyermekkorát és visszajött. Ha tudnak azok az öreg falak! Hej pedig mennyi akadály, mennyi veszedelem torlódott ellene és mégis visszajött. De hát a politikában senki se biztos. Hiszen maguk az öreg falak is veszedelemben forogtak. Bánffy már halálra ítélte őket, Széll megkegyelmezett nekik. Vidáman kondul meg minden egyes kocsierkezésnél a lépcsőház harangja. »Bim-bam, bim-bam, itt a mi kis gazdánk.« Egyszerre megtelik a halavány rózsaszínű oszlopos nagy terem fekete kabátos urakkal, melyekről azt jegyzi meg egy kritikus: — Nem eléggé köhögnek és nem eléggé illatoznak. Amiben megint benne van, hogy kevés parfümös nagy úr volt és hiányoztak a párt öregei. (Amazokat a »hűvösség«n emezeket a januári hideg tartotta vissza.) De azért szinte teljesen megtelt a nagy terem, a szokott újévi alakokból csak Jókai hiányzott és Beniczky főispán. A tömeg a baloldali ajtónál verődött össze s messze kimagaslott egy fejjel mint Szent László az előlálló Nagy Ferencz, a párt mai főszónoka. Mindent meg lehetett volna jósolni e nyáron, csak azt nem, hogy Nagy Ferencz fogja újesztendőkor az ünnepi beszédet tartani Tisza Istvánnak, ilyen messzire még talán a Rosenberg esze se feszült ki. Nagy csoda ez. Csakhogy Nagy Ferenczczel folytonos csodák történnek. Egyike a legnagyobb magyar tudósoknak, de nem e réven válik országos hangzásúvá a neve. Államtitká5