Az Ujság, 1904. január/1 (2. évfolyam, 1-15. szám)

1904-01-02 / 2. szám

4 táján minél őszintébbek, annál inkább bátran el is maradhatnának. Hiszen a jóbarát külön kijelentés nélkül is elhiszi, hogy csak jót kívánunk neki. Azonban én úgy érzem, hogy ha valaha a múltban hasonló alkalommal, bizonyára a mai napon a mi megjelenésünk többet jelent és többet követel mitőlünk, mint csupán szerencsekivána­­taink kifejezését. (ügy van!) Még azt sem tartom a mai napon elegendőnek, hogy szerencsekivána­­tainkat csupán még irántad való és társaid iránti bizalmunk kifejezésével toldjuk meg. Ez normális politikai viszonyok között és oly kormánynyal szemben, mely már huzamosabb idő óta eredmé­nyesen vezeti az ország ügyeit, talán elégséges. De a mai nehéz viszonyok között, a­midőn egy hosszú esztendő kínos küzdelmei még befejezve nincsenek , csak néhány hónap után, mióta te az ország kormányzását társaid élén kezedbe vetted; egy oly esztendő kezdetét, mely elődje szomorú örök­ségével terhelten lép be az idő végtelenségébe, lehe­tetlen meg nem ragadnunk a mai alkalmat arra is, hogy politikai álláspontunkat a múlt esztendőben oly vehemens erővel felvetett és még mindig napiren­den lévő kérdésekben, és azt a kapcsolatot, mely bennünket veled összeköt, úgy megvilágosítsuk, hogy semmi kétely, semmi bizonytalanság, semmi félreértés sem közöttünk, sem az ország színe előtt fenn ne maradjon (Tetszés.) s ez biztos táma­szául szolgáljon további együttműködésünknek. (Tetszés és élénk helyeslés.) A szabadém­­ipárt a lefolyt esztendőben két­ségkívül súlyos megpróbáltatáson ment keresztül. Oly dilemma elé állíttatott, mely egyenesen szét­bomlással fenyegette, ha idejében minden erejét össze nem szedte volna arra, hogy felelősségének tudatában, félretéve minden személyes tekintetet, nagy hivatásának magaslatára emelkedjék. (He­lyeslés.) Egyfelől szemben találta magát azzal a bizo­nyára minden magyar ember szívéhez szóló és épp azért csak a legnagyobb önmegtagadással vissza­szorítható követeléssel, hogy a magyar nemzet legfőbb attribútumával, nyelvével, a hadsereg ve­zetésében is teljesen érvényesüljön; másfelől azon­ban beleütközött abba a felfogásba, hogy a had­sereg vezérleti és vezényleti nyelvének meghatá­rozása oly abszolút fejedelmi jog, melynek mikénti gyakorlásába a törvényhozás be nem avatkozha­tok. S a­míg egyrészt hazafias aggodalommal kel­lett szemlélnünk, hogy a nemzeti követelés any­­nyira élére állíttatik, hogy a megvalósítására irá­nyuló törekvés még attól sem riadt vissza, mi­képp a rendes parlamenti küzdelmen túlmenve, teljesen megakaszsza a törvényhozás működését és a kormányzat folytonosságát; másrészt mély meg­döbbenéssel kellett tapasztalnunk, hogy a magyar alkotmány és az a szövetségi viszony, melyet a monarchia másik államával létesítettünk, még min­dig félremagyarázásoknak van kitéve, teljes elis­merése még mindig ellentállásra talál. Hogy a szabadelvű­ pártnak ezen, a magyar alkotmány alapelveibe ütköző támadások ellen a leghatározottabban állást kellett foglalnia, arra nézve a párt kebelében semmi habozásnak, semmi véleménykülönbségnek helye nem lehetett.(Úgy van!) , ettől még az a félelem sem tartóztathatta vissza, hogy határozott állásfoglalása esetleg konfliktust idézhet elő. A­hol Magyarország világos alkotmá­nyos jogairól, törvényes önállóságáról és független­ségéről van szó, ott nincs pártkérdés (úgy van!), ott a szabadelvű párt épp úgy áll ort, mint bár­mely más párt az országban. (Igaz! Úgy van !) "Deák Ferenc? nagy szelleméhez hűtlen lett volna e párt, ha a nemzet jogainak elmagyarázását és elhomályosítását, habár csak hallgatása által is eltűrte volna. (Úgy van!) De a­mily határozottsággal és elszántsággal, nem törődve semmi párthatalmi érdekkel, meg­­védtük és kötelességszerűleg meg kellett védnünk az ország alkotmányos jogát a hadsereg vezényleti és szolgálati nyelvének meghatározása körül is, másrészt mégis el kellett ismernünk, hogy midőn a nemzet királyával kiegyezett és törvényileg kimondatott, hogy a hadsereg egységes vezérlete, vezénylete és belszervezete ő felsége alkotmányos fejedelmi jogát képezi, ebben benfoglaltatik az a joga is, hogy a hadsereg vezérleti és vezényleti nyelvét is meghatározza. (úgy van!) Ha erre nézve volt is a párt kebelében el­térő felfogás, a fennálló áll­apot jogszerűsége ir­ánt nem volt véleménykülönbs­ég . (Úgy van!) abban sem lehetett kétségben senki a pártban, hogy bár­mennyire jogában áll a nemzetnek a fennálló ál­lapotot megváltoztatni, és az egész hadsereg ki­egészítő részét képező magyar hadsereg vezény­leti és szolgálati nyelvéül a magyart kijelölni, ez mégis csak alkotmányos után (úgy van !), nemzet és király egyetértésével történhetik. (Igaz ! Úgy van!) Ekként tisztáztatván minden irányban a had­seregre vonatkozó jogkérdés, megadatván a nem­zetnek, a mi a nemzeté, de a királynak is, a mi a királyé (Éljenzés.), a szabadelvű párt előtt már csak az lehetett kérdéses, vájjon érdekében áll-e az országnak, hogy a magyar nyelv kiküzdése oly harcz árán is megkisértessék, mely az országot súlyos válságba sodorhatja (Úgy van!) és koc­­­kára tegye mindazokat a nagy eredményeket, a­melyeket csak rendkívüli megpróbáltatások és szenvedések után szereztünk? Szabad-e a nemze­tet kitenni annak a veszélynek, hogy a kiegyezés áldásos gyümölcseit ismét elveszítse (Úgy van!), további anyagi és erkölcsi megerősödésében és ha­ladásában feltartóztattassék, sőt visszaessék? Bár­mily népszerűnek tűnt fel mindazoknak állásfog­lalása, a­kik a nemzeti nyelv érvényesítése mel­lett a hadseregben síkra szálltak és bármennyire tarthatott a szabadelvű párt attól, hogy az ország többsége elfordulhat tőle, a szabadelvű párt fele­lőssége tudatában mégis arra határozta magát, hogy a magyar vezényleti nyelvért nem koc­káz­­tatja a nemzet minden egyéb nagy érdekeit. (Úgy van!) De tette ezt a szabadelvű párt nemcsak azért, mert visszarettent a küzdelem veszélyes következ­ményeitől, hanem azért is, mert teljes tudatában volt annak a ténynek is, hogy a hadseregben úgy is hiányoznak azok a föltételek, melyek a magyar vezényleti és szolgálati nyelv behozatalát lehetővé tennék. (Úgy van!) A­helyett tehát, hogy meg­valósíthatatlan eszményért való küzdelemben a nemzet erejét kimerítsük, inkább arra kell töre­kednünk, hogy azokat a még hiányzó föltételeket megszerezzük, melyek a hadsereg magyar részét az 1867. évi tizenkettedik törvényc­ikk által meg­teremtett és hazánk jól felfogott érdekében fenn­tartandó keretén belül is valóban magyarrá fogják tenni. (Élénk helyeslés.) Ebben a tekintetben sikerült a szabadelvű­­pártnak a maga programmját oly értékes alkat­részekkel kiegészíteni, melyeknek megvalósítása teljes biztosítékot nyújt arra nézve, hogy a ma­gyar nemzet a hadseregben is el fogja foglalni azt a helyet, mely őt jogilag és tényleg megilleti. (Tetszés és éljenzés.) S ezzel ismét bebizonyította a szabadelvű­párt, hogy itt maradt régi tradíc­ióihoz; ismét megszilárdult az az alap, a­melyen kezdettől fogva áll. S ennek tudata a szabadelvű pártot ismét összeforrasztotta, belső egységét, habár mindnyá­junk által mélyen fájlalt veszteség mellett, helyre­állította, nagy missziója iránti hitét és önbizalmát ismét megerősítette. (Élénk helyeslés és éljenzés.) Emelt fővel és nyugodt önérzettel állunk a nemzet ítélete előtt; nem áldoztunk fel és nem fogunk feláldozni semmit a nemzet törvényes jogaiból ; de nem is viszszük bele a nemzetet oly küzdel­mekbe, melyek veszélybe sodorhatják, hanem tovább is arra törekszünk, hogy a nemzet fokozatosan, de annál biztosabban abban a szabadelvű irányban előrehaladjon és megerősödjék, a­mely már eddig is az ország fejlődésének oly nagy hasznára vált. (Így van! Tetszés.) Ez a mi programmunk, valamint a múltban, azonképpen a jövőben is. (Élénk helyeslés.) Ez a mi fogadalmunk, a melyhez hívek maradtunk s fogunk is maradni. S ebben nem fog bennünket megtántorítani a legerőszakosabb támadás sem, sőt vállvetve és ernyedetlen kitartással, ingadozás és gyengeség nélkül tovább is szembeszállunk minden olyan törekvéssel, mely a törvényhozás és kor­mányzat alkotmányos működésének megakasztására irányul (Hosszantartó zajos tetszés és helyeslés.), az ország szellemi és anyagi előbbrevitelének pro­duktív munkáját megbénítja. (Zajos helyeslés.) De hogy ezt a programmunkát minél na­gyobb sikerrel megvédhessük és keresztülvihes­­sük, hogy a szabadelvű párt minél erősebben el­len­­állj­on minden kisértésnek, mely őt hagyomá­nyos és meggyőződésünk szerint az országra nézve egyedül helyes és üdvös útjáról el akarna térí­teni, hogy teljes bizalommal tekinthessünk a jövőbe, ahhoz olyan vezér is kell (Zajos tetszés és éljenzés.), a­kiben nemcsak a tudás van meg, annak a helyes felismerésére, a­mi az ország ha­ladásához szükséges, hanem a­kiben megvan az erős akarat (Úgy van!) és a férfias elszántság és bátorság is (Úgy van! Zajos éljenzés.) minden akadálylyal megküzdeni, mely törvényes jogaink érvényesülésének és az ország érdekében kifej­tendő munkásságunknak útjában áll. (Élénk he­lyeslés.) olyan vezér, a ki nemcsak bizalmat és támogatást keres mibennünk, hanem a kiben mi is feltétlenül megbízhatunk a tekintetben, hogy sem a népszerűség hiú vágya, sem a hata­lomhoz való görcsös ragaszkodó* (Úgy van! Za­jos tetszés.) nem fogja őt elterelni attól a hatá­rozott czéltól, melyet közösen kitűntünk magunknak. (Zajos tetszés és helyeslés.) Az a rövid és küz­delemteljes idő, mely alatt te az ország ügyeit intézed, meggyőzhet bennünket arról, hogy te? benned megtaláltuk ezt a vezért. (Élénk éljen? zés.) A­ki úgy mint te, annyi bátorsággal és ön­érzettel utasítottad vissza azokat a támadásokat, melyek alkotmányos jogaink és törvényes önálló­ságunk ellen irányoztattak (Úgy van!), aki úgy mint te, oly elszántsággal és kitartással léptél fel azok ellen, a­kik az ország békés fejlődését akadályozzák (így van), az valóban jogot szer­zett arra, hogy ne csak azért sorakozzunk kö­rülötted, mert a bizalmat előlegezzük neked, ha­nem azért, mert már bebizonyítottad, hogy telje­sen méltó vagy arra a vezéri állásra, a­melybe a gondviselés helyezett. (Élénk helyeslés és él­jenzés.) E fényes bizonyítékok előtt meghajolnak ve­lem együtt még azok is, a kik előlegezett biza­lommal nem siettek feléd, sőt egy időben félre­ismertek (Élénk éljenzés), de a­kik most már annál nagyobb kitartással és hűséggel fognak kö­vetni és támogatni (Élénk helyeslés és éljenzés.), minél inkább meggyőződhettek arról, hogy ebben az országban, a­hol úgy is annyi a széthúzó elem, s a­mely úgy is annyi ellenséggel van körülvéve, csak erélyes, czéltudatos, következetes eljárással (Úgy van! Zajos helyeslés.) lehet sikeres nemzeti politikát csinálni (Igaz! Úgy van!), a magyar nemzet jövő nagyságát biztosítani! (úgy van!) Legyen tehát a mi mai megjelenésünk mind­nyájunk részéről, kivétel nélkül, konfirmácziója annak a frigynek, a melyet veled és kormány­­társaiddal kötöttünk (Élénk tetszés és éljenzés.) s adja Isten, hogy ez a frigy napról-napra még jobban megszilárduljon s hazánkra minél áldásosabbá válljék. (Éljenzés.) S adjon Isten neked és társaid­nak minél nagyobb erőt és egészséget s minél több szerencsét és sikert ahhoz az óriási feladat­hoz, melyet magatokra vállaltatok.­ (Hosszas, lelkes éljenzés és taps.) A miniszterelnök, Tisza István gróf a követ­kező beszéddel válaszolt:­­ Tisztelt barátaim! Fogadjátok magam és kollégáim nevében szivből eredő hálás köszö­­netünket azért, hogy az új év alkalmából fel­kerestetek, hogy bizalmatok, baráti üdvözle­tetek, támogatástok éltető erejét hozzátok ne­künk az előttünk álló küzdelemben. Nehéz pillanatban, egy még mindig bi­zonytalan küzdelem közepette kerestek fel bennünket. A ti szónokotok ékes szavakkal emlékezett meg azokról a súlyos bonyodal­makról, a­melyek Magyarország politikai éle­tét a múlt évben oly terhes fellegekkel borí­tották, de én azt hiszem, a­ki aggódó figye­lemmel kísérte ez ország viszonyainak fejlő­dését, az ezeknek a súlyos fellegeknek elő­hírnökeit, előjeleit a korábbi időkben is észlelhette (Úgy van! Úgy van!), mert hiszen nem egyik napról a másikra állott be ez a fordulat, lépésről-lépésre, napról-napra és esz­­tendőről-esztendőre lehetett aggódó lélekkel szemlélni a magyar parlamentarizmus sülye­­désének, megrázkódtatásának valóban aggasztó jeleit. (Úgy van! Úgy van!) Ha összehasonlítjuk a képviselőház műkö­dését a kissé távolabbi múlt és a legutolsó esztendőkben, szomorú szívvel fogjuk tapasz­talni és leszünk kénytelenek beismerni, hogy az ország nagy érdekei és az országot moz­gató nagy kérdések körüli mélyreható, tar­talmas, komoly politikai viták mind jobban és jobban szorultak háttérbe (Úgy van! Úgy van!), azoknak helyét nagygyá felfújt inczi­­densek körüli meddő viták és meddő frázi­soknak unos-untalan ismétlése váltotta fel. És a­mi ezzel természetszerűleg járt, tapasz­­talhattuk azt is, hogy azok a valóban be­cses, komoly, tartalmas erők, a­melyek­ben ma sem szűkölködik a parlament és a parlament egyik pártja sem, mindjobban hát­térbe szorultak (Úgy van!) és a parlament működésében előtérbe jutottak olyan elemek, a­kiket akkor, midőn az ország sorsának in­tézéséről és az ország nagy kérdéseinek meg­oldásáról van szó, bizony-bizony vezető szerep AZ ÚJSÁG 1904. január 2.

Next