Az Ujság, 1904. január/1 (2. évfolyam, 1-15. szám)
1904-01-02 / 2. szám
1904. január 2. AZ ÚJSÁG___________ nem illethetett meg (Úgy van! Úgy van!) és ezzel kapcsolatban meggyökerezett egy végletes balhit az országban, támogatva a sajtónak egy jelentékeny része által is; az a balhit, hogy az ellenzék hivatása az időfecsérlésben rejlik (Úgy van! úgy van!), hogy az egyedüli ellenzéki küzdelem az obstrukció, és mind elveikhez hűteleneknek, mind árulóknak bélyegeztettek azok, akik az ellenzék működését egészségesebb, helyesebb, az ország érdekei szempontjából üdvösebb alapokra kívánták helyezni. (Úgy van!) Végzetes tévedés ez, tisztelt barátaim! Hiszen " az ellenzék éltető kovászt kellene hogy képezzen, amely serkentse, hajtsa előre az országgyűlést és a kormányt az üdvös tevékenység alé (úgy van! Úgy van!), amely nem megállásra, de gyorsabb, fokozottabb tevékenységre serkentsen (Úgy van! Úgy van!), a mely ne lekösse, ne megzsibbaszsza, ne tétlenségre kárhoztassa, de ellenkezőleg ébreszsze, fokozza és hatványozza a nemzeti erőt (Úgy van! Úgy van!) és a mely e nemzetnek évezredes szabad intézményeit minden irányban fejleszteni, emelni, fényben, tekintélyben, nimbusban öregbíteni legyen hivatva, nem pedig lejáratni és nevetség tárgyává tenni. (Úgy van! Úgy van!) Sokszor, nagyon sokszor adtam kifejezést mély hazafias aggodalmamnak e jelenség felett. Találtam sokszor barátaim közt is olyanokra, akik filozófiai rezignáczióval vállat vontak és mondták: »Hiába, a parlamentarizmus lejárja magát. Világtörténelmi folyamat, amely befejezéséhez közeledik és széles e világon a sülyedés jeleit mutatja«. Hát, tisztelt barátaim, ha ez igaz volna, nem a megnyugvás, de a végkétségbeesés érzetét ébresztené fel bennem (Úgy van! Úgy van!) és mindenkiben, akinek hazaszeretete nem borongó, lagymatag hangulat, de férfihozméltó, tettre keltő, tettre ébresztő és tettet kívánó érzelem. (Úgy van! Úgy van!) Minden ilyen férfiban csak egy elhatározást érlelhetne i meg: az elkeseredés elszántságával, a kétségbeesés eltökéltségével vetni magát oda a 'Világtörténelem kerekei elé és inkább elgázol'látni magát, semhogy tétlenül nézze az ember 'Wmet'migisztusát. (Hosszas, élénk éljenzés és taps.) -jav,y mert minden más nemzet sokat veszíthet, ha elveszti hitét a parlament intézményében, akis magyarok nemzeti létünket veszítjük el.Ma, hiszen a magyar nemzet politikai egyéniségének, politikai törekvéseinek, politikai erőkifejtésének egyedüli exponense a parlament. (Ügy van! Ügy van!) Ha ezt a palládiumot nem tudjuk megvédeni, akkor vége ez ország ezredéves fejlődésének, vége a magyar nemzet egész jövőjének. (Úgy van! Úgy van!) Hála istennek, tisztelt barátaim, nincsen igazuk azoknak, akik ilyen pesszimista álláspontra helyezkednek. Igaz, a parlamentarizmus súlyos, megpróbáltatásokon ment és megy is talán keresztül mindenütt a világon; de ha figyelemmel kísérjük az eseményeket, aztfogjuk találni, hogy életerős, életképes és a szabadságra méltó nemzetek meg tudnak küzdeni ezekkel a megpróbáltatásokkal (Úgy van! ügy van!), le tudják küzdeni ezeket a veszélyeket és a parlamentáris intézmények újabb fejlődésnek, újabb virulásnak mennek elébe és a sülyedést, a pusztulást a parlamentarizmus csak azon nemzeteknél mutatja, ahol az egész nemzet életében, az egész társadalomban a korhadásnak, a sülyedésnek jeleivel találkozunk. (Úgy van! Úgy van!) Ez a nagy próbakő az, amelyet, mint minden más nemzet éle, a magyar nemzet elé is odaállított a történelmi eseményeket vezető végzet vagy gondviselés keze. Most kell megmutatni a magyar nemzetnek azt, hogy bir-e életképességgel, hogy meg tudja-e szerezni, ki tudja-e érdemelni, — mert ingyen semmit sem osztogatnak, (Úgy jön!) — egy jobb és szebb jövő további fejlődésének előnyeit és jótéteményeit? Ezt kell bebizonyítania az által, hogy meg tudja emészteni azokat a bajokat, amelyekben évek óta laborál a magyar parlamentarizmus és meg tudja vetni egy konszolidált, eredményes parlamenti működésnek alapjait (Úgy van!), úgyhogy, tisztelt barátaim, akkor midőn két hónap előtt egy súlyos, válságos pillanatban arra kellett vállalkoznunk, hogy átvegyük az ország ügyei intézéséért ránk háramló felelősséget, tisztában voltunk mindnyájan azzal, hogy azon momentán feladatok mellett, amelyeket még akarunk oldesni, tulajdonképpeni lényege missziónknak az, hogy a pillanatnyi bajokból úgy keressük a kibontakozást, hogy az egyúttal megteremthesse a magyar parlamentarizmus jövendőbeli konszolidácziójának alapjait. (Élénk helyeslés.) Minden más csak pillanatnyi, külső sikereket eredményezhetett volna, talán átvezethette volna az országot egyik vagy másik, útjában álló zátonyon, de ha nem sikerül leraknunk egy jobb, egy kedvezőbb, egy egészségesebb fejlődésnek alapjait*, akkor mindaz efemer dolog, amelyet mentői előbb a közelmúltihoz hasonlóanarchikus tünetek követtek volna. (Úgy van!) Az eredmény természetesen a közhangulat meghódításától, a közvélemény megnyerésétől függött. Igyekeznünk kellett megnyugtatólag hatni az ország közvéleményére azáltal, hogy kielégítő megoldást hozzunk ama katonai kérdések tekintetében, amelyek izgalomba hozták a közvéleményt, de igyekeznünk kellett egyúttal — és csak akkor állunk hivatásunk magaslatán, ha ez is sikerül nekünk — felébreszteni a nemzetben azon nagy veszélyek tudatát, amelyek örvény szélére vezették és amelyek egy csúfos bukást fognak eredményezni, ha pártkülönbség nélkül e nemzet minden komolyabb, hazafiasabb és jobb eleme kezet nem fog a parlamentarizmus megmentésére, kezet nem fog közéletünknek egészségesebb, helyesebb mederbe való tereléseibe. (Helyeslés.) Ez volt a czél, amelyre elsősorban kellett törekedni. Fájdalom, az első pillanatban úgy nézett ki a helyzet, miszerint alig lehetett reménységünk arra, hogy ezt a czért, úgy ahogy óhajtottuk s úgy ahogy óhajtjuk ma is, tudniillik, ismétlem, pártkülönbség nélkül a nemzet jobbjainak közreműködésével sikerüljön megvalósítani. Ez azt a parancsoló kötelességet hárította volna nem csak miránk, a kormányra, a többség minden tagjára is, hogy ha másképp nem megy, saját erőnkből, szembeszállva minden ellenséggel, mentsük meg a nemzet számára a jövő fejlődés alapjait. (Élénk helyeslés.) Hála istennek, éppen akkor, amidőn azt lehetett hinni, hogy elemi erővel tör már ki a végső küzdelem, beállott a jobb fordulat lehetősége, beállott lehetősége, annak, hogy az ellenzék túlnyomó nagy része is abbanhagyja a küzdelem e káros modorát , hogy izolálva, magára maradjon egy kisded csapat, amely az obstrukciót tovább is folytatja. Én azt hiszem, tisztelt barátaim, hogy ilyen viszonyok között meg kellett változnia taktikai magunk tartásának; mert hiszen nagy, elvi kérdésekben tranzitálást, frontváltoztatást nem ismerek, nem is fogok ismerni soha; de a taktikának a pillanat igényeihez kell alkalmazkodnia (Úgy van!) és a változó viszonyokhoz képest kell módosulnia. S amidőn azt láttuk, hogy megvan a hajlandóság az ellenzék nagy részében is, visszatérni a magyar parlamentarizmus nemesebb és tisztább tradícióihoz, akkor hiba lett volna a mi részünkről, ennek útjába nehézségeket gördíteni és megakadályozni azt a fejlődést, amely hála istennek ma már beállott, hogy az ország közvéleményének túlnyomó többsége, a parlamenti pártok komolyabb és hazafiasabb része elítéli az obstrukciót, s hogy a parlamenti küzdelemnek e nemét ma már csak egy csekély töredék vívja tovább. Igaz, meglassította eljárásunkat, a kettónkat ez a körülmény. Igaz, konkrét eredménynyel ma sem számolhatunk be és csigaléptekkel közeledünk csupán ahhoz, hogy legalább a nemzet érdekében legégetőbben szükséges javaslatok törvényerőre emelkedjenek. De én azért ma mégis arra kérlek benneteket, t. barátaim, hogy ne veszítsük el türelmünket s ne térjünk le arról az útról, amelyet az utolsó hetek alatt követtünk. (Helyeslés.) Kérlek erre azért, mert először is nem tudom feltenni magyar emberről, senkiről azt a cinikus konokságot, hogy akkor is, mikor világosan sérti a nemzet érdekeit, akkor is, midőn világosan ellentétben áll a közvéleménynyel, világosan ellentétben áll a parlament túlnyomó nagy többségének akaratával, a végletekig akarja ezt az ellentállást folytatni. (Úgy van!) De kérlek azért is, mert, ha akarná is, nem képes a végletekig folytatni , mert, ha lassan is, ha kellemetlenségek árán is, ha az ország és a magyar nemzet sok tekintetben való károsításával is, de ily csekély számú töredék ellenállását még ezen a módon is sikerülni fog legyőzni. Végre pedig kérlek azért, mert ezek az urak, a mellett a nagy kár mellett, amit az országnak okoznak, akaratuk ellenére egy nagy szolgálatot is tesznek a közügynek, nagy szolgálatot azért, mert bemutatják az obstrukció káros következményeit a maguk teljességében. (Élénk helyeslés.) Bemutatják teljes tarthatatlanságát annak, hogy egy pár ember így tehesse tönkre a nemzet érdekeit (Zajos helyeslés.), hogy egy pár ember így akaszthassa meg a nemzeti akarat érvényesülését. (Úgy van!) Ebben ne akadályozzuk mi meg ezeket az urakat, hogy a szolgálatot megtegyék és majd szedjük le annak gyümölcseit akkor, midőn azok megértek. (Úgy van!) szedjük le, ismétlem, lehetőleg úgy, hogy ebben a munkában, a magyar parlamentarizmus konszolidácziójának nagy munkájában pártkülönbség nélkül vehessen részt minden komoly politikus. (Élénk helyeslés.) Én azt hiszem, elégedjünk meginkább kevesebbel, mint talán óhajtanék, ha sikerül azt közmegnyugvásra, az összes komoly, politikai tényezők belenyugvásával keresztülvinni. (Úgy van! Tetszés.,) Mert, azt hiszem, teljesen így érünk ezért, így érjük el azt a magasztos czélt, amely mindenekfölött lebeg előttem, hogy a magyar parlamentarizmust ismét egészséges alapokra helyezzük (Élénk helyeslés), hogy az ismét a magyar nemzet elitjének magas elvi alapokon nyugvó mérkőzési tere legyen, hogy ismét a magyar közéletnek oly szentélye legyen, amely tekintélyt sugároz mindenféle, amely rokonszenvet, tiszteletet parancsol és ébreszt mindenkiben, mert hiszen a magyar nemzetnek legnagyobb érdeke ebben rejlik. Ezt a czélt, — mondom — így tudjuk a legjobban biztosítani. (Élénk nelyeslés.)-' : És ha e czélt elérhettük, akkor itt lesz előttünk a produktív, az eredményes működés tere, akkor küzdhetünk mi minden téren elveink megvalósítása mellett; küzdhetjtünk mindenekelőtt a hatvanhetes politika védelmében és fentartásában és érvényesítésében, amelyhez rendületlen fiűséggel ragaszkodunk-, nekünk, tisztelt barátaim, hivatásunk a közélet jövő harczaiban is szeplőtlen tisztaságában védeni meg és képviselni a hatvanhetes kiegyezési alapot; képviselni, megvédeniés becsületesen hajtani végre annak közjogi tételeit, (Úgy van!) ragaszkodni annak politikai tartalmához is: ahhoz a tartalomhoz, amelynek egyik sarkalatos kiindulási pontja és alaptétele az a nagy igazság,hogy a magyar nemzet életéből a meddő, sérelmi vonatkozású pontokat ki kell küszöbölnünk és ki kell kapcsolnunk, hogy a magyar nemzetnek nagy érdekei a dinasztiának nagy érdekeivel s a jól felfogott nagyhatalmi érdekekkel teljes kapcsolatban vannak (így van!), hogy ennek folytán bizalmatlanságra, súrlódásra a nemzet és a dinasztia között szükség nincs, úgy az egyik, mint a másik tényezőnek eminens érdekét képezi, hogy vállvetve szolgáljuk azon nagy érdekeket, amelyek mindnyájunknak közös érdekei (Úgy van!), de egyúttal a hatvanhetes kiegyezési politika védelmében a mi hivatásunk az is, hogy tettekkel bizonyítsuk be, hogy bizonyítsuk be a magyar nemzet anyagi, szellemi és erkölcsi erejét minden téren fokozó és fejlesztő czéltudatos politikával azt, hogy tévednek, akik azt állítják, hogy a hatvanhetes kiegyezés lekötötte, megzsibbasztotta a nemzet erejét, hogy ellenkezőkig, nekünk van igazunk, akik ezen az alapon látjuk a magyar nemzet fejlődését legjobban biztosítva (Élénk helyeslés, és akkor lesz alkalmunk, tisztelt barátaim, minden téren odaadó szorgalommal szolgálni a szabadés vétségnek és a nemzeti politikánk azon nagy elvi követelményeit is, amelyekben azután hiszem, hogy pártkülönbség nélkül fogunk vállvetve, működhetni a háznak olyan tagjaival is, akiket a hatvanhetes kiegyezési politika tőlünk elválaszt. Hogy mikor jutunk el ehhez a politikai helyzethez, azt persze nem tudjuk. (Halljuk! Halljuk!) Jövendőmondással foglalkozni nem .