Az Ujság, 1904. január/1 (2. évfolyam, 1-15. szám)

1904-01-02 / 2. szám

1904. január 2. AZ ÚJSÁG___________ nem­ illethetett meg (Úgy van! Úgy van!) és ezzel­ kapcsolatban meggyökerezett egy vég­letes balhit az országban, támogatva a sajtó­nak egy jelentékeny része által is; az a bal­hit, hogy az ellenzék hivatása az időfecsér­­lésben rejlik (Úgy van! úgy van!), hogy az egyedüli ellenzéki küzdelem az obstrukc­ió, és mind elveikhez hűteleneknek, mind árulók­nak bélyegeztettek azok, a­kik az ellenzék működését egészségesebb, helyesebb, az ország érdekei szempontjából üdvösebb alapokra kí­vánták­ helyezni. (Úgy van!) Végzetes tévedés ez, tisztelt barátaim! Hiszen " az ellenzék éltető kovászt kellene hogy képezzen, a­mely serkentse, hajtsa előre az országgyűlést és a kormányt az üdvös tevé­kenység alé (úgy van! Úgy van!), a­mely nem megállásra, de gyorsabb, fokozottabb tevékeny­ségre serkentsen (Úgy van! Úgy van!), a mely ne lekösse, ne megzsibbaszsza, ne tétlenségre kárhoztassa, de ellenkezőleg ébreszsze, fokozza és hatványozza a nemzeti erőt (Úgy van! Úgy van!) és a mely e nemzetnek évezredes szabad in­tézményeit minden irányban fejleszteni, emelni, fényben, tekintélyben, nimbusban öregbíteni legyen hivatva, nem pedig lejáratni és nevet­ség tárgyává tenni. (Úgy van! Úgy van!) Sokszor, nagyon sokszor adtam kifejezést mély hazafias aggodalmamnak e jelenség felett. Találtam sokszor barátaim közt is olya­nokra, a­kik filozófiai rezignáczióval vállat vontak és mondták: »Hiába, a parlamentariz­­mus lejárja magát. Világtörténelmi folyamat, a­mely befejezéséhez közeledik és széles e világon a sülyedés jeleit mutatja«. Hát, tisztelt barátaim, ha ez igaz volna, nem a megnyugvás, de a végkétségbeesés ér­zetét ébresztené fel bennem (Úgy van! Úgy van!) és mindenkiben, a­kinek hazaszeretete nem borongó, lagymatag hangulat, de férfihoz­­méltó, tettre keltő, tettre ébresztő és tettet kívánó érzelem. (Úgy van! Úgy van!) Minden ilyen férfiban csak egy elhatározást érlelhetne i meg: az elkeseredés elszántságával, a két­ségbeesés eltökéltségével vetni magát oda a 'Világtörténelem kerekei elé és inkább elgázol­­'látn­i magát, semhogy tétlenül nézze az ember 'Wmet­'mi­g­isztu­sát. (Hosszas, élénk éljen­zés és taps.) -jav,­y mert minden­ más nemzet sokat veszíthet, ha elveszti hitét a parlament intézményében, akis­ magyarok nemzeti létünket veszítjük el.­­Ma, hiszen a magyar nemzet politikai egyé­niségének, politikai törekvéseinek, politikai erőkifejtésének egyedüli exponense a parla­ment. (Ügy van! Ügy van!) Ha ezt a pallá­diumot nem tudjuk megvédeni, akkor vége ez ország ezredéves fejlődésének, vége a ma­gyar nemzet egész jövőjének. (Úgy van! Úgy van!) Hála istennek, tisztelt barátaim, nincsen igazuk azoknak, a­kik ilyen pesszimista állás­pontra helyezkedne­k. Igaz, a parlamentariz­mus súlyos, megpróbáltatásokon ment és megy is talán keresztül mindenütt a világon; de ha figyelemmel kísérjük az eseményeket, azt­­fogjuk találni, hogy életerős, életképes és a szabadságra méltó nemzetek meg tudnak küz­deni ezekkel a megpróbáltatásokkal (Úgy van! ügy van!), le tudják küzdeni ezeket a veszélyeket és a parlamentáris intézmények újabb fejlődésnek, újabb virulásnak mennek elébe és a sülyedést, a pusztulást a parlamen­tarizmus csak azon nemzeteknél mutatja, a­hol az egész nemzet életében, az egész társa­dalomban a korhadásnak, a sülyedésnek jelei­vel találkozunk. (Úgy van! Úgy van!) Ez a nagy próbakő az, a­melyet, mint minden más nemzet éle, a magyar nemzet elé is odaállí­tott a történelmi eseményeket vezető végzet vagy gondviselés keze. Most kell megmutatni a magyar nemzetnek azt, hogy bir-e életképesség­gel, hogy meg tudja-e szerezni, ki tudja-e érde­me­lni, — mert ingyen semmit sem osztogat­nak, (Úgy jön!) — egy jobb és szebb jövő további fejlődésének előnyeit és jótétemé­nyeit? Ezt kell bebizonyítania az által, hogy meg tudja emészteni azokat a bajokat, a­me­lyekben évek óta laborál a magyar parlamen­tarizmus és meg tudja vetni egy konszolidált, eredményes parlamenti működésnek alapjait (Úgy van!), úgy­hogy, tisztelt barátaim, akkor midőn két hónap előtt egy súlyos, válságos pilla­natban arra kellett vállalkoznunk, hogy átve­gyük az ország ügyei intézéséért ránk háramló felelősséget, tisztában voltunk mindnyájan azzal, hogy azon momentán feladatok mellett, a­melyeket még akarunk oldesni, tulajdon­képpeni lényege missziónknak az, hogy a pil­lanatnyi bajokból úgy keressük a kibontako­zást, hogy az egyúttal megteremthesse a magyar parlamentarizmus jövendőbeli konszolidácziójának alapjait. (Élénk helyeslés.) Minden más csak pillanatnyi, külső sikereket eredményezhetett volna, talán átvezethette volna az országot egyik vagy másik, útjában álló zátonyon, de ha nem sikerül leraknunk egy jobb, egy ked­vezőbb, egy egészségesebb fejlődésnek alapjait*, akkor mindaz efemer dolog, a­melyet mentői előbb a közelmúltihoz hasonló­­anarchikus tünetek követtek volna. (Úgy van!) Az eredmény természetesen a közhangu­lat meghódításától, a közvélemény megnyeré­sétől függött. Igyekeznünk kellett megnyugtató­­lag hatni az­ ország közvéleményére az­által, hogy kielégítő megoldást hozzunk ama ka­tonai kérdések tekintetében, a­melyek izga­lomba hozták a közvéleményt, de igyekez­nünk kellett egyúttal — és csak akkor állunk hivatásunk magaslatán, ha ez is sikerül ne­künk — felébreszteni a nemzetben azon nagy veszélyek tudatát, a­melyek örvény szélére vezették és a­melyek egy csúfos bukást fog­nak eredményezni, ha pártkülönbség nélkül e nemzet minden komolyabb, hazafiasabb és jobb eleme kezet nem fog a parlamentarizmus megmentésére, kezet nem fog közéletünknek egészségesebb, helyesebb mederbe való tere­léseibe. (Helyeslés.) Ez volt a czél, a­melyre első­sorban kel­lett törekedni. Fájdalom, az első pillanatban úgy nézett ki a helyzet, miszerint alig lehe­tett reménységünk arra, hogy ezt a czért, úgy a­hogy óhajtottuk s úgy a­hogy óhajtjuk ma is, tudniillik, ismétlem, pártkülönbség nélkül a nemzet jobbjainak közreműködésével sike­rüljön megvalósítani. Ez azt a parancsoló kö­telességet hárította volna nem csak miránk, a kormányra, a többség minden tagjára is, hogy ha másképp nem megy, saját erőnkből, szembe­­szállva minden ellenséggel, mentsük meg a nemzet számára a jövő fejlődés alapjait. (Élénk helyeslés.) Hála istennek, éppen akkor, a­midőn azt lehetett hinni, hogy elemi erővel tör már ki a végső küzdelem, beállott a jobb fordulat lehetősége, beállott lehetősége, annak, hogy az ellenzék túlnyomó nagy része is abban­­hagyja a küzdelem e káros modorát , hogy izolálva, magára maradjon egy kisded csapat, a­m­ely az obstrukc­iót tovább is folytatja. Én azt hiszem, tisztelt barátaim, hogy ilyen viszonyok között meg kellett változnia taktikai magunk tartásának; mert hiszen nagy, elvi kérdésekben tranzitálást, frontváltoztatást nem ismerek, nem is fogok ismerni soha; de a taktikának a pillanat igényeihez kell alkal­mazkodnia (Úgy van!) és a változó viszo­nyokhoz képest kell módosulnia. S a­midőn azt láttuk, hogy megvan a hajlandóság az ellenzék nagy részében is, visszatérni a ma­gyar parlamentarizmus nemesebb és tisztább tradíc­ióihoz, akkor hiba lett volna a mi ré­szünkről, ennek útjába nehézségeket gördíteni és megakadályozni azt a fejlődést, a­mely hála istennek ma már beállott, hogy az or­szág közvéleményének túlnyomó többsége, a parlamenti pártok komolyabb és hazafiasabb része elítéli az obstrukc­iót, s hogy a parla­menti küzdelemnek e nemét ma már csak egy csekély töredék vívja tovább. Igaz, meglassította eljárásunkat, a kettón­­kat ez a körülmény. Igaz, konkrét ered­ménynyel ma sem számolhatunk be és csiga­­léptekkel közeledünk csupán ahhoz, hogy leg­alább a nemzet érdekében legégetőbben szük­séges javaslatok törvényerőre emelkedjenek. De én azért ma mégis arra kérlek bennete­ket, t. barátaim, hogy ne veszítsük el türel­münket s ne térjünk le arról az útról, a­melyet az utolsó hetek alatt követtünk. (Helyeslés.) Kérlek erre azért­, mert először is nem tudom feltenni magyar emberről, senkiről azt a c­inikus konokságot, hogy akkor is, mikor világosan sérti a nemzet érdekeit, akkor is, midőn világosan ellentétben áll a közvéle­­ménynyel, világosan ellentétben áll a parla­ment túlnyomó nagy többségének akaratával, a végletekig akarja ezt az ellentállást foly­tatni. (Úgy van!) De kérlek azért is, mert, ha akarná is, nem képes a végletekig foly­tatni , mert, ha lassan is, ha kellemetlenségek árán is, ha az ország és a magyar nemzet sok tekintetben való károsításával is, de ily csekély számú töredék ellenállását még ezen a módon is sikerülni fog legyőzni. Végre pedig kérlek azért, mert ezek az urak, a mellett a nagy kár mellett, a­mit az országnak okoznak, akaratuk ellenére egy nagy szolgálatot is tesznek a közügynek, nagy szolgálatot azért, mert bemutatják az obstrukc­ió káros következményeit a maguk teljességében. (Élénk helyeslés.) Bemutatják teljes tarthatatlanságát annak, hogy egy pár ember így tehesse tönkre a nemzet ér­dekeit (Zajos helyeslés.), hogy egy pár em­ber így akaszthassa meg a nemzeti akarat érvényesülését. (Úgy van!) Ebben ne akadá­lyozzuk mi meg ezeket az urakat, hogy a szolgálatot megtegyék és majd szedjük le annak gyümölcseit akkor, midőn azok meg­értek. (Úgy van!) szedjük le, ismétlem, lehetőleg úgy, hogy ebben a munkában, a magyar parlamentarizmus konszolidácziójának nagy munkájában pártkülönbség nélkül vehes­sen részt minden komoly politikus. (Élénk he­lyeslés.) Én azt hiszem, elégedjünk meginkább kevesebbel, mint talán óhajtanék, ha sikerül azt közmegnyugvásra, az összes komoly, politikai tényezők belenyugvásával keresztülvinni. (Úgy van! Tetszés.,) Mert, azt hiszem, teljesen így érünk e­zért, így érjük el azt a magasztos czélt, a­mely mindenekfölött lebeg előttem, hogy a magyar parlamentarizmust ismét egész­séges alapokra helyezzük (Élénk helyeslés), hogy az ismét a magyar nemzet elitjének magas elvi alapokon nyugvó mérkőzési tere legyen, hogy ismét a magyar közéletnek oly szentélye legyen, a­mely tekintélyt sugároz mindenféle, a­mely rokonszenvet, tiszteletet parancsol és ébreszt mindenkiben, mert hiszen a magyar nemzetnek legnagyobb érdeke ebben rejlik. Ezt a czélt, — mondom — így tudjuk a legjobban biztosítani. (Élénk n­elyeslés.)-' :­­ És ha e czélt elérhettük, akkor itt lesz előttünk a produktív, az eredményes működés tere, akkor küzdhetünk mi minden téren elveink megvalósítása mellett; küzdhetjtünk mindenekelőtt a hatvanhetes politika védel­mében és fentartásában és érvényesítésében, a­melyhez rendületlen fiűséggel ragaszkodunk-, nekünk, tisztelt barátaim, hivatásunk a köz­élet jövő harczaiban is szeplőtlen tisztaságá­ban védeni meg és képviselni a hatvanhetes kiegyezési alapot; képviselni, megvédeni­­és becsületesen hajtani végre annak közjogi tételeit, (Úgy van!) ragaszkodni annak poli­tikai tartalmához is: ahhoz a tartalomhoz, a­melynek egyik sarkalatos kiindulási pontja és alaptétele az a nagy igazság,­­hogy a magyar nemzet életéből a meddő, sé­­relmi vonatkozású pontokat ki kell küszöböl­nünk és ki kell kapcsolnunk, hogy a magyar nemzetnek nagy érdekei a dinasztiának nagy érdekeivel s a jól felfogott nagyhatalmi érde­kekkel teljes kapcsolatban vannak (így van!), hogy ennek folytán bizalmatlanságra, súrlódásra a nemzet és a dinasztia között szükség nincs, úgy az egyik, mint a másik tényezőnek eminens érdekét képezi, hogy vállvetve szolgáljuk azon nagy érdekeket, a­melyek mindnyájunknak közös érdekei (Úgy van!), de egyúttal a hatvanhetes kiegyezési politika védelmében a mi hivatásunk az is, hogy tettekkel bizonyítsuk be,­­ hogy bizo­nyítsuk be a magyar nemzet anyagi,­ szel­lemi és erkölcsi erejét minden téren fokozó é­s fejlesztő czéltudatos politikával azt, hogy tévednek, a­kik azt állítják, hogy a hatvan­hetes kiegyezés lekötötte, megzsibbasztotta a nemzet erejét, hogy ellenkezőkig, nekünk van igazunk, a­kik ezen az alapon látjuk a ma­gyar nemzet fejlődését legjobban biztosítva (Élénk helyeslés,­ és akkor lesz alkalmunk, tisztelt barátaim, minden téren odaadó szor­galommal szolgálni a szabadés vétségnek és­ a nemzeti politikánk azon nagy elvi követelmé­nyeit is, a­melyekben azután hiszem, hogy pártkülönbség nélkül fogunk vállvetve, mű­ködhetni a háznak olyan tagjaival is, a­kiket a hatvanhetes kiegyezési politika tőlünk el­választ. Hogy mikor jutunk el ehhez a politikai helyzethez, azt persze nem tudjuk. (Halljuk! Halljuk!) Jövendőmondással foglalkozni nem .

Next