Az Ujság, 1904. január/1 (2. évfolyam, 1-15. szám)

1904-01-02 / 2. szám

1904. január 2. AZ ÚJSÁG sőt áradozó kifejezésekkel adóztak a választások tisztaságának, mégis látjuk, hogy a képviselő­­házban a többség legitim akaratának nyilvánulása elé egy nagyon is kis minoritás által minő aka­dályok gördíttetnek. (Úgy van ! Úgy van !) Én tehát érzem azt és érzik igen tisztelt al­­elnöktársaim is, hogy az elnöki állás minő nehe­zen tud eleget tenni kötelességének, de azért mindnyájunkban él az a tudat, hogy a házszabá­lyoknak sérelme nélkül a házszabályoknak lelki­ismeretes magyarázása szerinti alkalmazásával ezen hazának eléggé sajnos közügyeit minél inkább előre és dűlőre vigyük. (Élénk tetszés.) Ha visszatekintünk a legutóbb történtekre, ha visszatekintünk az egész esztendőre, bizony — sajnos — nem igen sok örvendeteset látunk. A parlamentnek működése csaknem folyton eredmény­telen volt, semmi hasznos törvényhozási munkál­kodást felmutatni nem tudunk. Még sajnos abbá teszi a mostani helyzetet, hogy ha elhagyva a retrospektív visszapillantást, a jövőbe kíván sze­münk tekinteni, ott is, a­mint igen helyesen mondta igen tisztelt szónokotok - fájdalom, csak bizonytalanságot, csak bizonyos ködöt látunk. Adja az isten, hogy azon a ködön keresztül, a­mely most még teljes sűrűségében nehezedik az országra, minél előbb egy igen fényes napsugár hatoljon keresztül, adja az isten, hogy mi ebből a bizony­talan, borongós helyzetből minél előbb olyan szi­­tuác­ióba jöhessünk, a­hol az országnak vitális érdekeit a törvényhozás fokozatosan előbbre vihesse. Ebben a körben én ez idő szerint csak két oldalról látok fényt derengeni: az egyik az ország ügyeit a ti bizalmatokból vezető kormánynak hazafiságába (Zajos helyeslés és éljenzés.) bölcse­­ségébe, tudásába és tetterejébe vetett bizalom, a másik pedig a magyar nemzet életképességébe, józan, higgadt ítéletébe és bölcseségébe vetett hite mindnyájunknak. (Élénk tetszés.) Adja az Isten, hogy ez a kívánsága mindnyájunknak minél előbb és minél teljesebb mértékben menjen teljesedésbe. Én nagyon köszönöm az én igen tisztelt al­­elnöktársaim­mal együtt a ti­sztves bizalmatoknak, jóakaratotoknak és rokonszenveteknek nyilvánu­­lását. (Élénk éljenzés.) Ez bennünket csak buzdí­tani fog arra, hogy minél hivebben, minél na­gyobb odaadással és minél nagyobb lelkiismere­tességgel teljesítsük kötelességeinket. (Hosszan­tartó éljenzés.) Ezután az elnök, régi szokáshoz híven, a tisz­telgő képviselőket megvendégelte. Apponyi és kivel. Közhelyiségeiben délelőtt tizenegy órakor üd­vözölte a ma még névtelen párt vezérét, Apponyi Albert grófot. Az üdvözlő-beszédet Szentiványi Árpád mondotta. Visszapillantáson kezdi az üdvözlő-beszéd és sajnálattal konstatálja, hogy az elmúlt esztendő teljesen meddő volt. Mindenütt visszacsuszás, min­denütt hátramaradás. Hogy a jövő évben mi fog történni, — így folytatta — várjon ez a csuszamlás még to­vább fog-e menni lefelé, azt nem tudjuk. Kíván­juk, hogy attól mentse meg az Isten Magyar­­országot. Be kell vallanunk azonban azt is, hogy ezt az állapotot bizonyos mértékig az obstrukc­ió idézte elő. Én az obstrukcziót nem perhorreszká­­lom, sőt helyeslem bizonyos esetekben. Azt tar­tom, hogy akkor, a­mikor alkotmánysértést kö­vetnek el, vagy a­mikor erőszak uralkodik, mint a minő a múltban volt, az obstrukczió jogosult, sőt kötelesség is. (Úgy van! Úgy van!) Ott azonban, a­hol az obstrukc­ió által bizonyos elő­nyöket akarnak kicsikarni, ezt jogosultnak, sőt czélravezetőnek sem ismerem el a magam részéről. Én tehát azt az obstrukc­iót elítélem és kívána­tosnak tartom, hogy most már hagyjon fel az obstrukc­ió, hogy így a rendes kerékvágásba vi­­hessük ismét az ország sorsát, s hogy mi is je­lezve a magunk álláspontját, s azon megállva, megmondhassuk a nemzetnek, hogy ime, ez volt az oka annak, hogy kiváltunk abból a pártból és ez az az ok, a miért mi ezt az álláspontot elfog­laljuk. Apponyi Albert gróf válaszában ezeket mon­dotta : Igen tisztelt és kedves barátaim, a­kik min­denféle megpróbáltatások osztályán keresztül menve, tántoríthatatlan együttérzéssel álltak itt körülöttem, titeket itt bizonyára nemcsak az egyéni, baráti érzés tartott és hoz ebben a kör­ben össze hanem egy közös meggyőződés, hogy a haza bonyodalmas helyzetében és a közel­jövőben megoldandó problémákkal szemben önálló politikai tényezőként kell működnöm, — merem mondani — kell működnünk. (Úgy van! Úgy van!) Igaz, hogy az az ok, a­mely engem és velem együtt titeket is a kormánypártból való kiválásra kész­tetett, bár súlyos ok, mégis csak alkalmi ok, a­mennyiben látszólag egyetlen egy, a tények logi­kája által már a föld felületéről lefújt eseményhez vagy kísérlethez fűződik. De ha mélyebben nézzük a dolgokat, akkor a következő eredményekhee ju­tunk. Először ez az alkalmi ok nemcsak önmagá­ban véve súlyos volt, de talán az alkalmi oknál több is lett belőle a politikai etika azon felfo­gása folytán, a­mely egy házszabály-magyarázati kérdésben a lelkiismereteket a pár­tfegyelem békéiba akarta verni. (Úgy van! Úgy van!) De menjünk tovább. A dolog nem úgy áll, hogy kiléptünk, vagy hogy kiléptem egy olyan politikai szövetségből, a­melylyel különben teljes egyetértésben lettem volna. Ellenkezőleg. A dolog­­úgy áll, hogy­ a jelenlegi kormány megalakulása­kor a helyzetet domináló katonai kérdésben fel­állított programm tekintetében is az én felfogá­som közt és a kormány felfogása közt oly súlyos, oly messzeható differenc­iák merültek fel, hogy mesterkélt, a dolog természetével ellenkező állapot volt bentmaradásom a pártban. Igazolta ezt egye­­süü­l az a körülmény, hogy az obstrukc­ió meg­­tüntet én is az ország egy égető érdekének tekin­tettem, a­mikor ez az obstrukc­ió benső igazolat­­lanságán felül már többé semmi elérhető vívmány­nak a reménységével nem kecsegtetett, és így csak káros hatását érvényesítette minden várható ellenérték nélkül. Ez a szempont nehezedett reám, midőn a rendes politikai logika törvényeinek elle­nére elhatároztam magamat, hogy a kormánypárt­ból ki nem lépek. És midőn azután egy másik, amainál még parancsolóbb momentum szükségessé tette, hogy mégis kilépjek, akkor nem a kilépés teremtett egy természetellenes, egy mesterkélt, egy, a politikai vállrokonság törvényeivel meg nem egyező állapotot, hanem ellenkezőleg, meg­szüntetett egy ilyen állapotot. (Úgy van! Úgy van!) De menjünk még messzebb. Habár még nem jött el az az idő, a­melyben a közérdek veszélyez­tetése nélkül akc­ióba léphettek, de mégis már azért is, hogy a politikai élet­ mindennapi tusai­ban részt nem vevő barátaink tájékozást nyerje­nek, szükséges, hogy álláspontom indokolására egyet-mást elmondjak. (Élénk felkiáltások: Halljuk! Halljuk!) Hát menjünk vissza tovább a közelmúltba. Azt talán mondanom sem kell, hogy az én poli­tikám ezentúl is az lesz, a­mi volt akkor, a­mikor a nemzeti párt keretében együttműködtünk. (Éljenzés.) Ennek a politikának meg nem szakadt, de kezemből kiesett fonalát veszem újból ke­zembe (Éljenzés.), de természetesen nem úgy, hogy mint valami politikai Rip van Winkle, a­ki éveket elaludt, az eszközöknek, a konkrét javas­latoknak a kiszemelésében is mindenben a régihez ragaszkodtam, a­mi lehetett és volt is megfelelő abban az időben, de a­mi esetleg meg nem felel többé a nemzeti fejlődés ama stádiumának, a­melybe az utolsó évek alatt eljutottunk. De a politikai alap­­gondolat maradt, maradni fog a régi. Mi volt ez a politikai alapgondolat ? Nem csillogó frázisként vettük fel a nemzeti pártnak nevét; nagyon jól tudtuk, hogy azzal mit teszünk és nem is nyil­vánított arra minket érdemtelennek senki, sem barát, sem ellenség. A magyar nemzeti gondolat­nak érvényesülését írtuk zászlónkra az »egész« vonalon. És itt van a mi politikai törekvésünk­nek jellemző momentuma, ezekben a szavakban: »az egész vonalon«, befelé épp úgy, mint kifelé, tilos területeket nem ismerve (Élénk tetszés.), mint a minőket ismert a hivatalos politika. Be­felé az volt az ideálunk, hogy ez az állam, ez a nemzet erős legyen és magyar. Magyar nem ab­ban az értelemben, hogy az állami omnipotenczia az önkormányzati, egyesületi, társadalmi, egyéni tevékenységet megzsibbasztja­­és mindent magá­hoz szívjon, hanem ellenkezőleg, hogy mind­ezeket az erőket, a­mennyiben a nemzeti megerősödésnek és előrehaladásnak ügyét szol­gálni akarják, magába felvegye, fegyelmezze, irá­nyítsa (Élénk helyeslés és éljenzés.); nem is abban az értelemben, hogy nem magyar ajkú polgártár­sainkat egyéni szabadságuknak faji megnyilvánu­lásaiban elnyomja, hanem abban az értelemben, hogy a hazának minden polgárát a hazafiság, az erős magyar állami érzés és az azt képviselő ma­gyar kultúra szeretetében és ápolásában egyesítse. (Élénk éljenzés és helyeslés.) De egyszersmind erős, mert mit használ a magyar fénymázzal való bevonás, ha az csak fénymáz és nem egy erőtel­jes nemzeti élet üdeségének természetes arczszine (Élénk tetszés.); tehát erős nemzet a maga szel­lemi, a maga közgazdasági haladásában, megerő­södésében, expanziójában. Ez a mi politikánknak képe, ha így szabad mondanom, befelé. De ennek megfelel kifelé az a politika, a­mely a nemzeti gondolattal akarja át­hatni mindazokat az intézményeket is, a­melyek akár az uralkodónak fizikailag egységes személyé­vel, akár a közösekké nyilvánított ügyekkel függ­nek össze. Már most, midőn ezelőtt néhány évvel a sza­­badelvű pártba beléptünk, ez olyan időben történt, mikor mindenki a felszabadulást, a közélet meg­tisztítását kereste, szóval a belügyi állapotoknak a szanálását. És akkor beléptünk a kormánypártba, midőn egy oly kormány alakult, a­melynek fel­fogása ebben a tekintetben a mienkkel egyezett. De ma nem vállalkozhatom egy olyan politi­kának a támogatására, a­mely nem nyújt nekem teljes biztosítékot arra, hogy a nemzeti irányt a maga egészében fogja megvalósítani. (Élénk helyeslés.) De ráutalhatna valaki arra a haladásra, a­mely a katonai téren a jelenlegi kormány programmjában kétségtelenül bennfoglaltatik. Hát igenis ezt a haladást én elismerem és hozzá­teszem, hogy a legközvetlenebb feladatomnak most azt tekintem, hogy szigorúan ellenőrizzem, vájjon a programaiban foglalt vívmányok kielégítő módon fognak-e keresztülvitetni. (Élénk tetszés és helyes­lés.) De a kormány politikájára nézve ezek maguk­ban véve nekem még garancziát nem nyújtanak (Helyeslés.), nem nyújtanak garancziát először azért, mert bár elégségeseknek tartottam és tar­tom ma is arra, hogy a felizgatott kedélyeknek konfliktusában egy bizonyos fegyverszünet álljon be, de arra, hogy a nemzetnek e téren is táplált jogos aspirác­ióit és szükségszerű kívánságait a maguk tel­jességében kielégítsék, elegendőknek nem tartom (Helyeslés.), másodszor pedig azért, mivel egyoldalúan csak a közjogi kérdéseknek egyikére vonatkoznak és nem tartalmazzák magukban azt a hitvallást, hogy az egész vonalon minden közjogi vonatkozásban Magyarország és a magyar korona összes külső megjelenéseiben is érvényesíteni akarja a nemzeti jelleget. Ebben az irányban tehát nincs olyan megnyugvásom, hogy bizalmamat előre leköthes­sem. (Élénk helyeslés.) Nem akarok vádolni, mi­előtt bizonyíthatnék, még kevésbé akarok gyanú­sítani; örülni fogok, hogyha e tekintetben aggo­dalmaim be nem válnak, de politikai egyénisé­gekre nézve igazságos az az ítélet, a­melyet az ő múltjukból és cselekvéseikből vonhatunk le. És ha magam előtt látok egy alakulást, a­melynek élén kizárólag olyan férfiak állanak, a­kik a köz­élet szabadságának és tisztaságának biztosítására velünk egyetértőleg hozott rendszabályokat követ­kezetesen ellenezték, hát akkor nincs okra,amely engemet, kedvező tények bizonyítása előtt arra késztethetne, vagy feljogosíthatna, hogy nekik bi­zalmat előlegezzek. (Élénk éljenzés és helyeslés.) Ezek az indokok azok, a­melyek azt teszik kötelességemmé, hogy politikai életünkben ismét mint önálló tényező iparkodjam szerepelni. (Hosz­­szantartó élénk éljenzés.) Hogy ennek a működésnek mi lesz a formája, mi lesz a hatályossága, arra nézve e pillanatban nem mondhatok semmit, az attól függ, hogy­ mily mértékben fogja a közvélemény azt méltányolni és felkarolni. De azt tudom, t. barátaim, hogy vagy nem csinálok politikát, vagy úgy csinálok abban az értelemben, a­melyben az imént nyilatkoztam­. (Hosszantartó élénk éljenzés.) Azért én sem nem kapac­itálok senkit, hogy ehhez a politikai állás­­foglaláshoz csatlakozzék, sem el nem ítélek senkit, a­ki bárminő okokból arra vállalkozni nem kíván. De a magam egyéniségének önállóságát és integri­tását, melyet egy negyed század politikai viharjai­ból talán sikerült megmentenem (Élénk éljenzés.), ezentúl senki fia vezetésének látatlanja alá nem rendelem. (Zajos éljenzés.) Utóbb Sághy Gyula üdvözölte Szentiványi Árpádot. • A függetlenségi párt újéve. A függetlenségi és negyvennyolc­as párt tagjai a pártkörben gyűltek össze délelőtt, s innen testületileg Kossuth Ferencz lakására mentek. Babé Mihály mondotta a meleg üdvözlő .

Next