Az Ujság, 1904. január/1 (2. évfolyam, 1-15. szám)

1904-01-02 / 2. szám

10 szinte értékesebbek szépirodalmi műveinél is. »Az Újság« Mikszáth e huszonötéves munkálko­dásának gazdag, ízes gyümölcsét megszerezte, hogy húsvétra egy pompás, ragyogó fényűzéssel kiállított albumban összegyűjtve, »Az én kor­­társaim« czím alatt kiadja, a legjobb magyar művészek képeivel gazdagon illusztrálva. Máris megindult a lázas munka az Athenaeum nyom­dájában és a festőművészek atelierj­eiben, hogy a minden eddig megjelent ajándék munkát felülmúló album nyomdailag is, képekben, kötésben is elkápráztató legyen. Megjegyezzük még, hogy »Az én kor­­társaim«-ban nem foglaltatnak Mikszáth a t. Házról szóló híres karczolatai, melyek tár­gyuknál fogva, mint a tiszavirágok, csak egy napig éltek és gyönyörködtették a közönséget. A munka kizárólag »Az Újság« előfize­tőinek készül, könyvkereskedelembe nem megy át. Kapja p­edig »Az Újság« minden előfizetője, kivétel nélkül: a ki 1904 január hó 1-től legalább fél­évre egyszerre beküldi az előfizetési összeget, a ki 1904 január hó 1-től negyedévre fizet elő, ele kötelezi magát a­ következő negyedre, vagyis 1904 április hó 1-től juniues hó 30-ig az előfizetési összeg beküldésére és végrét, a­ki 1904 január hó 1-től havonként fizet elő, de kötelezi magát ugyancsak havon­ként 1904 junius hó 30-ig előfizetni. Uj regényünk. Lapunk tegnapi számában új, eredeti re­gény közlését kezdtük meg. Az a törekvés vezet bennünket, hogy a külföldi belletrisztika re­mekein kívü­l a hazai szépirodalom nagyobb­­szabású és hosszabb lélekzetű munkáinak leg­javával is megismertessük közönségünket. Új regényünk szerzője új ember, a­ki két-három évvel ezelőtt tűnt fel az irodalomban. Szemere György sohasem tette próbára a közönség türelmét a kezdő bizonytalan szárnypróbálgatásaival. Mint kész ember állott a legszigorúbb bíró, a nagy­­közönség elé, mely azonnal megállapította róla, hogy a magyar szépirodalom friss és minden izében érdekes tehetséggel gazdago­dott benne. Legújabb alkotásának, mely mél­tán sorakozik a »Magyar Virtus« kiváló szer­zőjének legjobb munkái mellé, ez a czíme: A mi mindennél erősebb. Művészies kompozícziójú, szélesen felépí­tett regény, mely meseszövésének érdekessé­gével, alakjainak plasztikus voltával, a vidéki kúriák és a falu életének vonzó rajzával, nem utolsó sorban pedig nyelvének zamatosságával elejétől fogva megkapja és lebilincseli az ol­vasót. Meg vagyunk győződve róla, hogy A­mi mindennél erősebb minden tekintetben gyarapítani fogja szerző­jének úgy a népszerűségét, mint az írói te­kintélyét. — HÍREM. Borravalók és egyebek. — Két jegyzet a naphoz. — Ma az úgynevezett kis-emberek napja volt. Az ex-lex (már a második réteg) nem terjed ki arra az adóra is, a melyet a vagyo­nosabb emberek a szegényebbeknek fizettek ezen a napon, no meg máskor is . . . min­denütt és mindennap. Ha a központi statisztikai hivatal számba tudná nálunk venni a mindenféle borravalók és ajándékok czimén »lefelé« áramló pénze­ket, szomorú napokat csinálhatna vele Bo­kányinak és Izraelnek. Tudniillik a Jakabnak. (Én istenem, fognak-e majd azoknak a gyermekei is annyi borravalót és ajándékot adni a mi gyermekeinknek ?) ❖ Most azonban egy in°g°s állású tanférfiu­evele van a kezünkben a kis­emberek javára írt tegnapelőtti czikkünkre. A­ki a levelet írta, Ir­gyen köz­­ről tudja a dolgokat. Csak egy csipetnyit veszünk ki a, levélből. . .. Okos tanácsot adtak uraim a kis­emberek­­nek azzal, hogy foglalják el a hadseregben is a jutalomdíjas altiszti állásokat. Mi azonban megelégednénk azzal is, ha a nemzetiségi területen levő állami iskolákba kap­nánk állandó magyar tanítókat és tanítónőket. Igaz, hogy kapni csak kapunk. A nemes, hazafias felbuzdulás nagyon is megvan. El is fog­lalják a helyet és mindegyik lelkesen azt vallja, hogy ő ott »a magyar államiság oszlopa«. Öröm ezt a sok oszlopot látni. Azonban nem értem, hogy milyen átkozott epidémiák dühönghetnek mindig a mi fenyvesek­kel és tiszta levegővel megáldott felsőmagyarországi és erdélyi hegyvidékeinken ! ? A­mennyi tanítót és tanítónőt az állam oda­­küld »oszlopnak«, az a következő évben már csak­nem mind a kultuszminiszteri palota körül setten­kedik. Abban kilincselnek, hogy helyezzék őket át valami szelidebb, még pedig magyar vidékre, mivel az »erős levegő« az egyiknek a tüdejét, a másik­nak a lábát, a harmadiknak a feleségét támadta meg. Elvesznek, elpusztulnak, semmivé, lesznek a szent Kárpátok között! Gerd­a. — Időjárás. A maximum, melyet nyugatról és északkeletről kiterjedt, alacsony nyomások ha­tárolnak, kelet felé nyomul. Európában a fagy meggyöngült. Nagyobb esőket Olaszországból meg Dalmácziából jelentettek, egyébütt pedig túlnyomóan száraz maradt az idő. Hazánkban az idő a nyugati vármegyék kivé­telével száraz maradt. A fagy meggyöngült ugyan, az északi és keleti részeken azonban még mindig —10 C. fok alá szállt a hőmérő. Jóslat. Nyugatról további hóemelkedés és el­vétve csapadék várható. — Személyi hir. Szatmárról jelentik, hogy Meszlényi Gyula szatmári megyés püspök, több hó­nap óta tartó súlyos betegségéből felépült és már kisebb sétákat tehet. — A király újéve. Bécsből telefonálják, hogy a király ma délelőtt fogadta a kir. herczeg újévi üdvözletét. Később a legfőbb udvari méltóságok és a főhadsegédek tisztelegtek a királynál. Este 6 órakor ő felségénél családi ebéd volt, a­melyen a kir. herczegek és kir. herczegnők, Hohenberg Zsófia herczegné, Liechtenstein Alajos herczeg és Liech­tenstein Erzsébet Amália herczegné vettek részt. — Vilmos császár állapota. Egy előkelő osztrák ember, a­ki néhány nappal ezelőtt Göhrde-ben vadászaton volt Vilmos császárral, egy levelében nagy megelégedéssel nyilatko­zik a császár állapotáról. »A császár állapotát — írja— kitűnőnek találtam. A kedve pompás és a legjobb színben van. Hangja épp­en oly erős, hangzatos és telt, mint azelőtt. Az ope­­rácziónak a legcsekélyebb nyoma sem maradt. Hangulata a lehető legjobb. — Barcsay Kálmán meghalt. Barcsay Kál­mán, Hunyad megye főispánja, tegnap Bánffy- Hunyadon szivszélhüdés következtében hirtelen meghalt. Az elhunyt főispán a legrégibb és leg­tekintélyesebb erdélyi családok egyikéből szárma­zott. Őseinek sorában foglal helyet Barcsay Ákos volt erdélyi fejedelem is. Az erdélyi társadalom szeretetreméltó egyénisége, kedves modora, jeles képességei és lankadatlan munkássága miatt őszin­tén szerette és nagyrabecsülte. Temetése holnap délután lesz. Barcsay Domokos országgyűlési kép­viselő az elhunytban testvérét gyászolja. Barcsay Kálmán 1839 június 27-én Maros- Solymoson született. Gimnáziumi tanulmányait a nagyszebeni és medgyesi ág. ev. szász gimnázium­ban, a jogot pedig a nagyszebeni jogakadémián s a bécsi és budapesti egyetemeken végezte. Az abszolutizmus alatt nem vállalt hivatalt. 1867-ben a belügyminisztériumba lépett be, mint fogalmazó. 1869 —72-ig az országgyűlésen a hátszegi kerü­letet képviselte, mint a Deák-párt tagja. Ezután nagyobb külföldi tanulmányútokat tett. 1878—91-ig Hunyad vármegye alispánja volt, a mely állástól­­gyengélkedése folytán megvált. 1892 óta a dévai kerületet képviselte, szabadelvűpárti programm alapján. A vaskorona-rend tulajdonosa volt. Két évvel ezelőtt Hunyad vármegye főispánja lett. — Állóhelyek nélk­ül. A mai nappal megszűntek az állóhelyek a villamoskocsik belsejében. Sokan megelégedéssel veszik tudo­másul a »kényelmi« rendeletnek életbelépését, azok tudniillik, a­kiknek nincs sietős dolguk s az egész életet a kényelem szempontjából mérlegelik. Miután az állóhelyek redukálásá­val a kocsik szállítóképessége csökkent, a tár­saságok pótkocsikat alkalmaztak, a járatokat sűrűebbekké tették. Kétségtelen, hogy a mai első nap elég simán folyt le, bár nem hallgathatjuk el, hogy ez a nap nem al­kalmas az új rend helyességének a meg­állapítására. Egy ilyen munka- és iskola­­szünetes nap nem mutatja a gyors­forgal­mat megkövetelő s minden perc­et mérlegbe vető életet. Majd egy hétköznapon, mikor a gyermekek iskolába, a munkások a gyá­rakba, a hivatalnokok hivatalaikba, a keres­kedők és iparosok üzlethelyiségeikbe igyekez­nek, egyszóval, a­mikor minden pillanatnak értéke van, akkor akarjuk látni, hogy ki­válik-e az új rend. Látni akarjuk sokadalmaknál, szín­házakból való kiiódulásoknál, lóverseny évad­ján, nyáron, mikor tömegek rándulnak ki a hegyek közé egy kis friss levegőre s főleg akkor, mikor hirtelen, váratlanul zápor sza­kad le, — akkor akarjuk látni azt az új rendet, melyet — mellesleg legyen meg­jegyezve — senki, de senki nem kívánt és nem sürgetett a közönség köréből. Akkor szeretnék megszavaztatni ezt a közön­séget, vájjon kényelmi eszköznek kívánja-e tekinteni a közúti vasutat? Némi zavar ma is volt már. A városligeti korcsolyapályát ma kissé nagyobb tömeg lepte meg. Ez a közön­ség hazam­enet sűrű tömegben állongott a vég­­pontokon s tolongott a kocsikba. A legtöbbje lemaradt. Az erősebb könyöknek foglalták el a kocsikat, a többi sokáig várakozott, ráz­­kodott és káromkodott a hidegben, míg­ üres kocsit kaphatott. Pedig itt csak egy ki­sebb sokadalom ütközött meg, az új renddel. Leszn­k itt még komolyabb jelenetek is. Min'-'i denesetre éber figyelemmel fogjuk kísérni i.a.. további fejleményeket. Előttünk a közönségé érdeke a mindenek fölött való, azé a közön­ségé, mely nem akar édesen ringatózva ter-' peszkedni a kocsikban, hanem a melynek a közúti vasútra épp olyan szüksége van, mint a mindennapi kenyérre. — Ki nyerte meg a Waterlooi csatát? Az angol lapokban nemrég sok szó esett a német császár egy nyilatkozatáról, mely szerint a Waterlooi csatában a porosz ezredek mentették meg Wellington seregét. Henri Houssaye, a kiváló franczia történet­író most a Gaulois-hoz intézett levelében szintén állást foglal ez ügyben és a következőket jelenti ki: »Meg lehetne érteni az angol lapok izgatottságát, ha a német császár azt állította volna, hogy a poroszok megnyerték a Waterlooi csatát. De Vilmos császár túlságosan jól ismeri a hadtörténetet, hogy ne tudná, hogy e győzelem főképpen az angol katonák csodálatos szívósságának tulajdonítható, a­kik szó szerint értelmezték Wellington ama paran­csát­, hogy az utolsó szál emberig helyt kell állani.­ A­mikor Zieten poroszai megjelentek a csatatéren, a francziák és az angolok egyképpen ki voltak merülve. A friss porosz csapatok megjelenése elég­ volt ahhoz, hogy eldöntse a győzelmet. A végső eredmény a poroszoknak köszönhető, a dicsőség megmarad az angoloknak. Ezt az igazságot el­ismerik 88 esztendő óta. Senki sem kételkedett valaha abban, hogy a poroszok segítsége nélkül a francziák áttörnek az angol seregen, visszaverik a soignes-i erdőbe és valószín­űleg tönkreteszik. A franczia historikus e pártatlan és elfogulatlan nyilatkozataiból kitűnik, hogy mennyire veszik zokon az angolok a német császárnak azt a nyilat­kozatát, hogy a poroszok döntötték el a Waterlooi csata sorsát. — Házasság. Dr. Kallós Jenő, a csizi jód-brom forrás-fürdő hivatalos orvosa, eljegyezte Renner Erzsikét, dr. Renner Adolf budapesti hidegviz­­gyógyintézet-tulajdonos leányát. AZ ÚJSÁG 1904. január­­2.

Next