Az Ujság, 1904. január/1 (2. évfolyam, 1-15. szám)

1904-01-02 / 2. szám

12 ............ 1­2... ........................................ százszor emlegetett frázis, mégis keserű való­ság. Sőt egyre súrolt azalatt is, m­ig a többi cselédek rendre férjhez mentek, s szaporították a »népet«. Ahogy vén korában hely­ nélkül maradt, s kikerült az utczára, bambán, gyámoltalanul állt szemben az élet­tel. Olyan nyomorba jutott, a­milyenbe csak egy összetöpörödött vén asszony képes. Bele­került a Hajléktalanok Menhelyébe, ott vég­leg leszáradt, lekorhadt az emberiség fájáról, mint egy hasznavehetetlen ág. Megszűnt szürke staffage-ul szolgálni a többi emberek­nek. Egy úri­ember jószívűségéből temették el, s most a rákoskeresztúri temető földjében az anyagcserét demonstrálja vele a természet. — A tanácsjegyző szobájában. Néhány nap­pal ezelőtt történt, hogy Hirschfeld Antal dr. fő­városi bizottsági tag hivatalos ügyben a VII. kerületi elöljáróságnál Kiss Ferencz dr. tanács­­jegyző szobájába lépett, s kalapját csak az ajtó becsukása után vette le. A tanácsjegyző sértő hangon szólt rá a belépőre. Ebből szóváltás, majd lovagias ügy keletkezett. Hirschfeld dr. segédei, Feleld Béla dr. és Rózsavölgyi Manó fővárosi bi­zottsági tagok útján elégtételt kért Kiss dr. tanácsjegyzőtől, a­ki Nessi Pál országgyűlési kép­viselőt és Hód­y Gyula hírlapírót nevezte meg segédeiül. A segédek az ügy elintézése végett vasárnap­ ülnek össze. — Halálozások. Weisz Herman, a délmagyar­­országi közgazdasági élet egyik kimagasló alakja, ma Temesvárott meghalt. Weisz a múlt század közepén egész a 80-as évekig Temesvárott nagy szerepet vitt. Temesvárott számos ipari vállalko­zást létesített, ezek között egy nagy gőzmalmot, valamint egy nagyobb szeszgyárt, mely később a Weisz-féle szeszgyár részvénytársasággá alakult. Tizennégy nappal ezelőtt megbetegedett és ma reggel 9 órakor meghalt. A 82 évet élt érdemes férfiúban Weisz Julián, a Budapestér’ Tagblatt szerkesztője és Vida Félix, a Neues Kleines .Journal szerkesztője édes atyjukat gyászolják. — K­écsi A. Nándor' könyvkereskedő Szabadkán folyó hó 30-án meghalt. — Antal Sándor életé­nek, 61-ik évében a múlt hó 30-án Kecskéden (Komárommegye)' meghalt. — Hogy mentették meg Nordenskjöldöt, tr'tzar, az »Uruguay« kapitánya egészen új rész­leteket beszél el arról, hogy az argentínai mentő­­expedíc­ió miat­t mentette meg Nordenskjöldöt. Az »Uruguay« november 1-én hagyta el Usuart, a Tűzföld egyik kikötőjét, s november 4-én talál­kozott az első jégzajlással, a Shetland-szigetektől északkeletre. November 6-án ért a hajó a Seymour-szigetekre, a Nordenskjöld-expediczió ész­lelő-állomására. November 8-án a Seymour­­ioknál kikötöttek, s a Nordenskjöld-expediczió két tagjával pingvinekre vadásztak és pingvin-to­jásokat szedtek. Irizar kapitány egy tiszt kísére­tében a telelő­állomásra ment s ott találta Nor­denskjöldöt és társait legjobb egészségben. A svéd utazó roppant örömmel hallotta, hogy az argenti­­nai kormány minden lehető támogatásban kész részesíteni az expedicziót, de aggodalmát fejezte ki az Antarctic sorsát illetőleg. Irizar erre Nor­­denskjölddel együtt intézkedéseket tett a svéd hajó felkutatására, de a véletlen úgy akarta, hogy Larsen kapitány öt hajótöröttel éppen akkor ért oda s hírt hozott az Antarctic katasztrófájáról. A legénység a kis Paulet-szigeten telelt át, hon­nan Larsen a tavaszszal elindult, hogy érintke­zésbe lépjen Nordenskjölddel. Az Uruguay erre a Paulet-szigetre ment s az expediczió többi tag­jait is fölvette, s azután visszaindult velük. — Siketnémák pályázata. A váczi siketnéma­­intézet igazgatója a kisteleki Lévay Henrik-alapít­­vány 1000 koronányi kamatját márczius hó 13-án osztja ki a pályázók között. Az alapítólevél ne­gyedik pontja értelmében a segélyre mindazon szegénysorsú, feddhetetlen és munkás életű siket­némák pályázhatnak, a­kik a magyar szent ko­rona országaiban születtek, a siketnémák országos intézeteiben képeztettek ki, onnan jó bizonyit­­ványnyal távoztak és valamely mesterséget, vagy női iparágat tanulván,­ önálló üzletet akarnak nyitni. A kellően felszerelt , a közoktatásügyi minisztériumhoz intézett folyamodványok 1904. évi február hó 10-ig a váczi siketnéma-intézet igazgatóságához küldendők. C­o o — Veszedelmes kaland. Különös eset hőse volt egy Wolhuter nevű tranzváli erdőőr. Ő maga hihetetlennek látszó történetét így mondja el egy angol vadászlapban: »Naplemente után egy órá­val végiglovagoltam egy erdei ösvényen. Egyszerre ugatni kezdett a kutyám. A másik pillanatban egy oroszlánt vettem észre közvetlen közelemben. Lovamat a leggyorsabban az ellenkező irányba fordítottam és talán ennek köszönhetem, hogy az oroszlán, bár nagyot ugrott, nem tudott el­fogni. Lecsúsztam a nyeregből és ekkor le­írhatatlan rémületemre egy másik oroszlánt vettem észre, a­mely szintén ugrásra készült. A ló elrohant, az első oroszlán pedig utána­iramodott. Mielőtt megmoccsanhattam volna, a másik oroszlán, a­mely nyilván engem tartott a könnyebben megszerezhető prédának, megragadott a jobb vállamon, úgy hogy arc­om fölfelé nézett, lábaim és testem pedig az állat hasa alá került. Aztán lassacskán elballagott velem. Livingston útleírásában olvastam arról az esetről, a­mikor egy oroszlán elragadta a híres utazót. Arról az apátiáról és fájdalmatlanságról azonban, me­lyet Livingston emleget, mitsem­ éreztem. Szörnyen szenvedtem, testileg is, lelkileg is. Semmiféle módot nem láttam a menekülésre. Az oroszlán körülbelül kétszáz yardnyi tá­volságra elczipelt. A­mikor egy terebélyes fa alá értünk, a­hol az állat megállapodott egy pil­lanatra, eszembe jutott, hogy övemben, a bal csipőm mögött, kés van. Kirántottam a kést és balkezemmel kétszer egymásután az oroszlán mel­lébe dőltem abban az irányban, a­hol a szívét sejtettem. Az oroszlán azonnal eleresztett, mire minden erőmmel a torkába döftem. A megsebzett állat visszaballagott, majd két-három yardnyi tá­volságban megállott és rám mozgott. Nagynehezen föltápászkodtam és mivel valamikor olvastam az emberi hangnak a vadállatokra való hatásáról, minden képzelhető szidalommal halmoztam el az oroszlánt. Attól tartottam, hogy ismét elragad, de nem így történt. Az oroszlán megfordult és mo­rogva bár, visszavonult. A mozgás egyre halkult, végre egészen megszűnt. Megmenekültem«. — A chicagói színházégésről. London­ból távírják lapunknak. A halotti kamarák­ban 690 halottat számítottak össze. Ezeken kívül még 300 ember hollétéről nem tudnak. A halottak számának végleges megállapítá­sába egy hét is beletelik. Chicago mély gyá­szát gyászlobogók és félárbóczra vont gyász­­fátyolos nemzeti lobogók hirdetik. Az üzletek mind zárva vannak. Chicagóban már jó ideje sztrájkolnak a temetkezési intézetek kocsisai s a sztrájk éppen legutóbb elég akut jelleget öltött. A nagy szerencsétlenség hírére rögtön tíz napi fegyverszünetet kötöttek a barkarózosok a munkaadókkal. A színház kívülről nézve nem mutat semmi változást. Eddig 690 halottat számlál­tak össze, 300 ember még hiányzik. A szín­­társulat 300 emberből állt. A színházban 2000 ember volt jelen, a­kik közül 1740-nek ülő­helye volt. A pánik alatt egész családok pusz­tultak el. Több vészkijárat vasajtókkal volt elzárva, melyeknek idejekorán való kinyitásá­ról senki sem gondoskodott. A nézők hasztalan igyekeztek ezeket az ajtókat feltörni. Mint­hogy a színházban nem volt tűzjelző, sok idő telt el, míg a tűzoltóság megérkezett. Telefon­hívásra vagy 100 orvos és 150 betegápoló sietett oda. Egy pap megáldotta a haldoklókat. A főszakács a létrán állva egymás után 15 nőt fogott fel, a­kik egy ablakból ugráltak ki. A nézők száma azért volt oly nagy, mert a színházi előadás mérsékelt árak mellett tar­tatott meg. Az Iroquois-színház két alkalmazottját, köz­tük a rendezőt, emberölésben való bűnsegéd­­ség vádja miatt elfogták. Ma reggel letartóz­tatták Plunket színpad­mester segédjét és négy kardatost. A színházi személyzet számos más tagját is kihallgatta a rendőrség. A polgár­mester intézkedésére az újév alkalmából az idén nem harangoztak, úgy mint eddig" szok­ták. Továbbá a gyász jeléül holnap az összes üzleteket zárva tartják. Rómából táviratozzák. Tittoni külügy­miniszter megbízta a washingtoni olasz nagy­követet, hogy fejezze ki az Egyesült­ Államok kormányának Olaszország részvétét a gyász­­ban­, a­mely az Egyesült­ Államokat a chicagói katasztrófa által érte. — Megtámadott adópénztáros. Vakmerő me­rényletet követtek el, mint Titelről táviratozzák, Wittmann Mátyás adópénztáros ellen. Wittmannt bízták meg ugyanis azzal, hogy Rudolfsgn­ad köz­ségből 60.000 korosin adót szállítson" be Antal­­falvára. Wittmann nem az országúton, hanem a temető melletti úton haladt Antalfalvára. Hirtelen négy férfi támadta meg az adópénztáros kocsiját, de Wittmann kocsija revolverrel a támadók közé lőtt, mire az ismeretlen tettesek rövid dula­kodás után elfutottak. — A királyi palotából. A várpalotában a be­következett tél daczára nagyban folynak a mun­kálatok. A Habsburg- és kupolateremben tömér­dek ember dolgozik az aranyozási munkálatokon s azokkal még a tavaszszal elkészülnek. A királyi palota termei egyébként most zárva vannak s azo­kat csak márcziustól kezdve lehet ismét megláto­gatni. A várkert a tél daczára is hozzáférhető, de csak a várpalota kapuján, naponként 9 — 12 óráig s 2 órától 5-ig. — A kaucziósikkasztó vivómester Budapesten. Csak nemrégen az a hír terjedt el, hogy Bobelly Jenő, a kaucziószédelgő vivómester New­ Yorkban haldoklik. Ez a h­ír úgy látszik nem igaz. Ma délután ugyanis valaki a rendőrségen elmondotta, hogy Bobellyt a Kerepesi-úton tegnap este látta. Valószínű, hogy Bobelly szándékosan terjeszteti az amerikai álhíreket, hogy elterelje magáról a figyelmet. — Élő halottak. A Fülöp-szigeteken a gonosz­tevőket régi spanyol szokás szerint garotte-tal szál­lítják a másvilágra. A garotte meglehetősen pri­mitiv fojtogatóval, melyet rászorítanak a szegégy bűnös torkára. Néha bizony..Sokáig k kell fojtogatn­i a delikvenst, mig megadja magátós hálálnak, pedig meg sem hal. A Fülöp-szigeteken öt gyilkást ki kellett végezni. E végből egy ember, a­kire ráfog­ták, hogy művész a hóhérságban, Manilából Amur­iunkba utazott. Egy rövid délelőtt alatt vala­mennyi elítélttel végzett,­­ legalább ő azt hitte. A börtönorvos kiállította a halottasleveleket és a kivégzett gyilkosokat egy templomba vitték. A­mikor a sírásók este bementek a templomba, hogy megtegyék a temetésre szükséges elő­készületeket, a halottaknak­ vélt embereket vi­dám csevegés között találták. Alig hogy kike­rültek a garette öleléséből, ismét magukhoz tér­tek. Mivel a Fülöp-szigetek törvénye szerint, kétszer senkit sem lehet kivégezni, a hóhértól megmenekültek, de azért hivatalból halottak ma­radnak. Nem tekintik polgároknak, anyakönyvei előtt nem köthetnek házasságot, a bíróság előtt pert sem vihetnek. Élnek, de jog szerint halottak. — Nagy rablás Rómában. Rómából je­lentik, hogy ma két levélhordónak öltözött egyén belopódzott a postacsomag-hivatal helyi­ségeibe és több, értékpapírokat­ tartalmazó csomagot lopott. Mint hivatalosan közük, 150.000 frankról van szó. A Tribuna szerint a kár 300.000 frank. — Fogházbüntetés elől a halálba. Titelről táviratozzák lapunknak. A nagybecskereki tör­vényszék öt havi fogságra ítélte Geipel János rudolfsgnadi lakost, a­ki gyermekei­­ lététe ügyé­ben a nagybecskereki árvaszék hivatalnokait szi­dalmazta. Geipel hazajövetele után elitéltetése miatt való elkeseredésében a padlás gerendájára felakasztotta magát. — Rendőri krónika. Merénylő férj. Novotny György czipész ma délután fél egy órakor lakásán összeveszett feleségével. A czivakodásból vereke­dés lett, miközben a czipész kést rántva elő, fele­ségét megszurkálta. Az asszony­t a Rókus-kórh­ázba vitték, férjét pedig a rendőrség letartóztatta. ___________AZ Ú­J8AG____________ 1904. január 2.

Next