Az Ujság, 1904. január/1 (2. évfolyam, 1-15. szám)

1904-01-03 / 3. szám

Budapest, 1904. II. évfolyam. 3. szám. Vasárnap, január 3. Előfizetési árak: Eprész évre.„ ... _ 28 k. — 1. Félévre ............ 14 » —. » Negyedévre ..... 7 » — » Egy hóra ........ 2 » 40 » Egyes szám ára 8 fillér. Vidéken 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Kerepesi­ út 54. sz. KIADÓHIVATAL: Budapest, Kerepesi­ út 54. sz. Megjelen minden nap, ünnep és vasárnap után is. ROVÁS: Mégis csak igazuk van a lapoknak, ha Tisza újévi beszédje miatt elégedetlenkednek. Az újesztendei beszéd — mint már tegnap megírtuk — bennünket sem elégített ki. Mi is többet vártunk. De azt azután még­sem hánytorgatjuk fel, hogy nem beszélt a bor­vámklauzula megszüntetéséről. Nem kürtölte világgá, hogy mily óriási erőfeszítéssel men­tette meg, legalább a jövőre nézvést, a hazai bortermelést. No bizony. Gyönyörűen festett volna, ha Tisza István mellverdeső pózzal kiáll dicsekedni. Éppen azok nem ismernek reá, a­kik előtt nem utolsó egyéni sajátsága: a póznak abszolút hiánya. Az adott esetben pedig ez a kvalitás, taktikázási szándék nélkül is bizonyára jó taktika volt. * Apponyi gróf mai pártállását azzal is indokolta, hogy a politikai alakulat olyan férfiakból áll, a­kik következetesen ellenezték azokat a rendszabályokat, a­melyeket a köz­élet szabadságának és tisztaságának biztosí­tására hoztak. Ezzel nyilvánvalóan az incom­­patibilitási törvényre tesz e­élzást és el akarja hitetni, hogy az új alakulat vezérférfiai ellene voltak a közélet­­tisztulásának. Ez az állítás nem felel meg a valóságnak. A szabadelvű­­párt oszlopai közül sokan elégedetlenkedtek az incompatibilitási törvény miatt, de nem azért, mert a közélet tisztulását czélozta, hanem azért, mert a törvénynek a szövege­zését és a formáját tartották rossznak. Az illetéktelen befolyást ezek szerint lehetetlenné kellett volna tenni ott, a­hol érvényesült, a hivatalokban. Poroszországban ez a tilalom valósággal létezik és ez igazi praktikus és czélravezető incompatibilitási óvszernek bi­zonyult. De annak idején nem ezt a praktikus czélt tartották szem előtt, ha­nem sokak szemében az volt a fődolog, hogy a szabadelvű pártot stigmatizálják, még­pedig nem konkrét, tárgyi adatokkal bizo­nyított vádakkal, hanem lappangó gyanú­sítással. Ez a szándék volt az, a­mit a sza­­badelvűpártban nagyon sokan elleneztek. Nem pedig az, hogy a közélet tisztulását meg­akadályozzák. Az Apponyi nélkül való szabadelvűpárt­­ban sincs senki, a­ki az incompatibilitási törvényt vissza akarná csinálni. De Apponyi az öt évi excursio után is következetes ma­radt — legalább ebben — önmagához. Jól tudja, hogy erről most nincs szó, mégis ezzel hozakodik elő. Persze óvatosan, finoman. A többit majd elvégzik helyette mások. Hiszen csak el kell hitetni a r. publikum­mal, hogy ugyanazok az emberek becsülete­sek és tiszták, ha Apponyi velük van, és rögtön legalább is gyanúsak, ha ellenük fordul. A nagybeteg az egy­ik ágyból a másikba fekszik át, de azért mégis csak beteg marad. Látjuk, hogy még a Független Magyar­­országnak is tetszik a délutáni parlamenti ülések gondolata ... a csak-kai. Az fs-sel nem tetszett. Csak éppen arra ügyel az obstruk­c­ió, hogy az Isten szerelmére, csak egyet­len órácskával se dolgozzék többet a képvi­selőház, mint a­mennyi ideig eddig . .. sem­mit sem dolgozott. Különben ebben igazsága van. Egészen mindegy az, ha valaki hetenként 24 órát, vagy 32 órát, vagy akár 168 órát nem dolgozik. Tehát jó, legyen hetenkint 24 óra a kép­viselőházbeli »munkaidő«. De akkor rendez­zük be úgy, hogy legalább az otthon való munkájukból élő képviselőknek legyen például három napjuk arra, hogy hazamehessenek és körülnézhessenek a gazdaságukban, vagy az irodájukban. Ez lesz az egészből az egyet­len nemzetgazdasági nyereség. Legyen úgy, hogy kedden, szerdán, csü­törtökön és pénteken legyenek az ülések mindenkor délután 1-től 7-ig, vagyis 6 óra hosszat 4x6-24. A­mit az ország érdeké­ben pénteken az interpellác­iókra fordítandó egy órával meg lehetne toldani, így azután végre kijön ama történeti hirű és jól megérdemelt — huszonöt. KOBOZ KRÓNIKÁJA. Az ablakon friss jégvirág Fehér világ, bel szép világ! Ó év lemult és itt az uj, Nos, fekete kabátba bújj. S körútra el­­köszönteni, Érzelmeket kiönteni. De várj még, mert im hozzád, Övéket mások hozzák. Lásd, ilyen a világi rend, Légy bármi fent s légy bármi lent. Lásd, kiki úr és szolga is, Hatalma van és dolga is. Itt domborún te dönts hasat, Mint gratulált hatalmasabb — S majd homorún behúzzad, Hol még dicsőbb has huzzad. Hódol neked család, cseléd S házmester úr, (ez már elébb Fogadta a dolgos viczét, Ki nála is még piczikébb.) S hódol tovább egész sereg: Jön férfi, nő, nagy és gyerek; A lassan húzza sarkát, Köszönt és­­ nyújtja markát. Mily úr vagy!... A szived örül, De kár a pénz, mibe kerül. S most már keféld kabátodat, Kegyelmes úr mindjárt fogad. Gyorsan kocsis! — Hová? — Oda!... Már telve az előszoba, Szép szón szorongva botlasz, Mig ajtó nyíl s bebotlasz. Mily szolga vagy!.. Mily görnyedés! Sok jót kívánsz, rá szó kevés.... Házmestered mély bókjait Vágod magad túlozva itt Sőt markod is, láthatlanúl. Kegyelmes úr felé ki­nyúl — S valamit kapsz is tán te, Ha nem is pede stante. Szép e dolog, vagy csúf csapás; Újév időtt már igy szokás. Nem irtja ki se’ más, se’ mi, Mert m­indus vált — köszönteni. S még egy szokás, az is örök. Tisztelgenek a pártkörök A pártvezéreiknél — S szó, szó, csak szó, mely itt kél. Megkérdik ott in corpore: Halál jön-e, vagy jobb kor-e? S éljenzik a szegény vezért, Ki végtelen hálás ezért. És válaszol és meghatott — S mert egyebet nem mondhat ott, Kifejti bőven, mélyen, Hogy a hazánk — az, éljen! Van pártvezér nem egy, de sok, Mind fontosok s mind okosok, Egymást vivő más-más erők. Kormányozok s kormány verők; Van tűz, víz és hideg, meleg — És mind beszélt — és nem lelek Egyik szavába’ sem mást, Csak azt az éljent folyvást. Lapunk mai száma 40 oldal. Olaszország és a horvám. Irta: Matlekovits Sándor. Az olasz-magyar-osztrák kereskedelmi szerződést, melyet 1891. évben 1903 vé­géig megkötöttünk,a magyar és osztrák részről 1902. évi deczember hóban csak azért mondottuk föl, — még mielőtt az autonóm vámtarifa megállapításával egész szerződéses vámpolitikánk jövőjére tisz­tába juthattunk volna — hogy az ugyne-Ám, hogyha nincs egyéb bajuk. Ha olyan egy az óhajuk: Mért vannak összeveszve? És mért nem fognak össze? Ma e hon élte gyatra tengés — S csak tett segít rajt’, nem csengés. Mért éltetik csak szóval És nem valódi jóval? Az egyik Barcsay. Az én kedves druszámmal, Barcsay Kál­mánnal baráti és távirati viszonyban állot­tunk. Uj év napján, Kálmán napján kölcsönö­sen meggratuláltuk egymást. Minthogy pontos és előzékeny ember, as rendesen még 31-én adta fel a maga sürgönyét. Uj év reggelén az volt az első­, de az idén az a hír jött a sürgöny helyett, hogy meghalt, hogy szivszélhüdés érte. Persze hogy szivszélhüdés. Hiszen a szive volt a legbecsesebb, kincseknél többet érő. A szivével látott, a szivével gondolko­zott, a szivével cselekedett. A halál nem is tehetett egyebet, mint hogy a szivére vetette magát. Minden időben roppantat megszomorított volna minket, — hogy az ő erdélyies stylusát megvillogtassam — de kétszerte fájóbb ippeng most, midőn az új év első pillanatainak han­gulatát szegélyezi be feketével, az ő halála és vele az a gondolat, hogy soha se látjuk többé és hogy ezentúl már csak egy Barcsay lesz.

Next