Az Ujság, 1904. január/1 (2. évfolyam, 1-15. szám)

1904-01-05 / 5. szám

Budapest, 1904. II. évfolyam. 5. szám. Előfizetési árak: Egész évre........28 k.— f. Félévre ........* ...14 » —. › Negyedévre ... „ 7 »-- › Egy hóra ........2­­40 » Egyes szám ára 8 fillér. Vidéken 10 fillér. Kedd, január 5. SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Kerepesi­ út 54. sz. KIADÓHIVATAL: Budapest, Kerepesi­ út 54. sz. Megjelen minden nap, ünnep és vasárnap után is. ROVÁS:­ Tisza István megint beleütközött a ház­szabályokba. Milyen ügyetlen ember. A Len­gyelek tizenkét hónapon tönkresilányítják a parlamentarizmust s nem ütköznek semmiféle házszabályba. Sőt mindig védik. A minisz­terelnök csak egy határozati javaslat mikénti elintézésére szólal föl és puff, — megsértette a házszabályokat. És ezt nyomban észreveszi Lengyel, Rakovszky, Ugrón, Holló, a­kik a Házat csúffá teszik, de a szabályt szentségül óvják. Hol ennek a nyitja? A miniszterelnök semmiféle nagy dolgot nem kívánt és semmit nem ellenzett. Sem az érdeke, sem a taktikája nem látja hasznát annak, a­mit akart. Csupán a tisztesség kívánta meg, hogy a Kossuth ha­tározati javaslatát ne Hollónak honorálja. S mivel tisztességes akart lenni, beleütközött a házszabályokba, így már érthető, hogy a házszabályok nyugodtan alhatnak a Hollóék ölében.­ Ez a vita különben épp oly reménytele­nül érdekes, mint a legkörmönfontabb Hom­­báriáda. Olyan az eset, mint mikor valakitől ellopják az óráját, az illető elveszi a tolvaj­tól, ez pedig bepanaszolja lopásért. Vagy pláne rablásért, mivel a proc­edura erőkifej­tésével is járt. Tessék a bírónak elfelejteni, hogy az ipse a tulajdon órájának jogos bir­tokába helyezkedett vissza és a meglopottat el fogja ítélni. Az óra: óra és jól jár akárki­nek a zsebében. S a Kossuth Ferencz hatá­rozati javaslata sem lehet rosszabb, ha Holló Lajos nyújtja be. Hát mért nem szavazzák meg egyszeriben a mamelukok? — Ez az obstruálok logikája s ezzel szemben valóban el kell hallgatni minden ellenvetésnek. Tisz­tesség — komolyság — a szellemi tulajdon­hoz való jog respektálása — micsoda badar­ság ! Elég, ha valami lehetséges, hogy korrekt­nek is tartsák. » « A bileki lázadásról különös dokumerttu­­mok forognak közkézen. Az egyik újság kapott egy szolgáló öreg bakától levelet, melyben hírül adja övéinek a lázongó elkese­redést. Huszonnégy órával később már az összes lapoknak van hasonló levelük, olyik­­nak kettő is, melyben még borzasztóbb rész­letek főzik le az első lap elsőségét. A derék öreg bakák Bilekben és Trebinjében nyilván azt gondolták: miért ne rotyogjon minden budapesti újságban egy trebinjei kacsa? A mellett a derék öreg bakák kitűnő újság­szerkesztők is. A­kik az obstrukcziós újság­nak írnak, azok levelében a legénység a kormány ellen van felháborodva, az obstruk­­czióellenes lapokhoz érkező levelekben pedig az obstrukcziót szidják a hadnagyot meg­kergető lázadók. Az ortográfiájuk irgalmatlan, ellenben a stílusuk olyan, hogy bátran vasár­napi tárczákat lehetne velük íratni. Sőt , ki tudja? Talán iratnak is velük! * Egy nagyhatalom nem maradhat katonák nélkül. Ez igaz. A catilinaris obstrukczió lel­­ketlensége elkerülhetlen kényszerré tette a póttartalékosok behívását. Ez is igaz. Hogy azonban a keserves intézkedésre gonoszul rákényszerített kormánynak kötelessége a kénytelen keménységet, a­mennyire csak ha­talmában van, emberségesen enyhíteni, az nem kevésbé szent igaz. Ma pedig egy szoc­ialista vezér­szónoklatában szóról­ szóra a követke­zőket olvassuk: »Oly kíméletlenül cselekszik a kormány’, hogy az államvasutak műhelyeiben végleg elbocsátották a most behívott póttartaléko­sokat« Az államvasutaknak e rettenetes lépése csak egyetlenegy esetben menthető. Ha­­ nem igaz.* Minden szoczialista gyűlésen szembetű­nik, hogy a nyomorúság ellen lázongó mun­kástömeg vezérei nagyobbrészt zsidók. Vilá­gos c­áfolata ez annak az antisemita előíté­letnek, mely a zsidókat általában a kizsák­mányoló gazdagok felekezetének tartja. A való igazság az, hogy a zsidóság az egész mai emberiségnek kicsi tükre. Mindent meg­láthatunk benne egyszerre, még­pedig szembe­ötlő élesen rajzolva és színezve, a­mi embe­rileg egyáltalán van. És hát mi van ? — Meg­döbbentő, hajmeresztő, őrületig túlzott ellen­tét van szerencsések és szerencsétlenek között. Van milliárdokban és milliókban fuldokló spekuláns, van viszont munkára elszántsága mellett is munka híján éhenbőgő proletár. A rang- és valláskülönbségek immár szinte el­törpülnek a hallatlan anyagi szerencsekülönb­ségek mellett. Ugyanazon sokat szapult zsidó­ság, melynek egyes szerencsefiai Wertheim­­szekrényeik piedestálján állva kevély fejükkel már-már az eget verik, szülője egyúttal a legmegalázottabb s azért legelkeseredettebb nyomorgók százezreinek és millióinak. Az antisemitizmus kemény szive csak az elhízott szerencsefiak után ítéli meg Izraelt. Venné észre Izrael Jakabot is, meg munkás vezér­társait. Ezek a szegény zsidók a szerencse­fiak elbizakodása ellen több dühvel ugyan, mint bölcseséggel, de valláskülönbség nélkül lázonganak.­­ írta: Quintus. Még a tengeren úsznak azok az amerikai újságok és levelek, a­melyek a chicagói tűz­­katasztrófát­ szélesen és alaposan leírják. Mi­vel az Atlanti-óc­eánon a leggyorsabb hajó is 6 napi utat tesz Hamburgig s ott is, itt is egy-egy napi szárazföldet is kell számítani: a decz. 30-án történt iszonyat csakis január 8-án, 9-én lehet igazán »közkincs« a mi világ­részünkön is. Nem útszéli c­inizmusból mondom, hogy közkincs. Az embertársainkat ért nagy sze­rencsétlenségek leküzdhetetlen érdeklődéssel bilincselik le figyelmünket. Sokkal nagyobb szenvedélylyel kutatjuk még egyes esetekben is annak az okát, hogy ki miképpen ment tönkre vagy lett nyomorékká, mintsem azt, hogy ez meg az miképpen kaparta össze föl­­tűnőleg nagy vagyonát? (Igaz, hogy amazt sokkal könnyebb is megtudni, mint emezt.) De mennyivel nagyobb az érdeklődés akkor, ha tömeges emberhalálról, hajókatasztrófáról, vasúti összeütközésről és effélékről van szó. As­­geslegnagyobb pedig akkor, ha a színház­­égés iszonyatait beszéli el valaki. Hyenkor még a legapróbb részletek is kínos feszültségben tartják idegeinket. Még az égett emberhús szagának a leírását is gyötrelmes kéjjel olvassa mindenki, már abban a­ vázlatos, színtelen körvonalakban is, a­hogyan azt a drága tengeralatti kábel olyan óriási messzeségből átengedi. Ez az, a­mit közönségesen szenzácziónak szoktak szidni az életben. Még­pedig azért, mivel kevés ember tudja, hogy tulajdonkép­pen mi az ? De a­ki háta mögé tekintett en­nek is, hamar megérti, hogy ezekben a ször­nyű szenzácziókban, — hacsak igazak — mint a nagy botrányokban is, a gyarlandó emberi lény keresi lázas nyugtalansággal a maga életének föntartásához szükséges igaz­ságokat. Legvadabb pedig ez a szenzáczió-szomjú­­ság éppen ott, a­hol ugyanazok közt a viszo­nyok közt megy tönkre egy csomó ember­társunk, a­melyek közt mi magunk is minden­nap megfordulunk. A nagy tűzkatasztrófáknál, mint a nyáron a Párisi Áruház égésénél is, ezért ösztönzött bennünket kimondhatatlan vagy minden egyes áldozat menekülésének, maga­viseletének és elkövetett hibáinak a megtudá­­sára. És mintha folyton-folyvást egy rejtelmes hang beszélne hozzánk, a­mikor a szörnyű­ségek szörnyűségében dúslakodunk: — Mit tettél volna te ebben a helyzet­ben? Ugy­e nem fölfelé, hanem lefelé szalad­tál volna ? Megtartottad volna ítélőtehetsége­­det. Tudtad volna, hogy a lángok fölfelé ter­jednek, hogy a füst fölfelé száll, hiszen ez olyan egyszerű. És ez a szerencsétlen mégis fölfelé menekült. Mi annak az oka, hogy az ember az ijedtségben éppen a visszáját teszi annak, a­mit tennie helyes volna ? Miért ered az futásnak, a­kinek a ruhája meggyulladt ? És hogyan lehet azt úgy előre megcsinálni, hogy az ember ne veszítse el a fejét az ilyen pil­lanatokban ? Az emberi elme örökkévaló, kutató pro­filaxisa, mely ősidőktől kezdve volt, évezre­dekkel előbb, mint a­hogyan ezt a szót az orvostudomány kitalálta. »Elővigyázat «-nak lehetne lefordítani, ha oly igen sokkal többet nem jelentene. Mert nemcsak az elővigyáza­tosság gondolata van abban együvé préselve, hanem az ahhoz való tudás és a gyakorlati esetek végtelen sokaságának ismerése is; szó­val mindaz, a­mivel a művelt ember lelki élete dúsabb és gazdagabb, mint egy prak­tikus vademberé. A műveltségben szakadatlan harcz folyik az élet veszedelmeinek szaporodása s az ellenük való védelmi eszközök és módok között. Nem­csak a­ durva anyagi eszközökben, hanem a gondolat, a tudás, sőt még a reflexmozgások titkos világában is. Ha a meglett emberek életükben csak pár évtizeddel is visszatekin­tenek, a calcium-carbyd és a »rövid­zárlat« hol volt még akkor? Soknak még a széngáz és a szénoxyd is új. Pedig ezek ma nemcsak halá­lokok, hanem igen népszerű, sőt tömeges halál­okok. A műveltség, mely annyi áldással halmoz el bennünket, a jólétet vezető vékony csövek­kel és huzalokkal új halál­okokat is vezet la­kásunkba. A nyitva felejtett gázcsap, a meg­repedt Meidinger-kályha, a kiszivárgó acetylon- Xlapunk mai száma 24 oldal.

Next