Az Ujság, 1905. március (3. évfolyam, 62-73. szám)

1905-03-01 / 62. szám

Budapest, 1905 II­. évfolyam, 62. szám. Szerda, márczius 1. SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Kerepesi-út 54. sz. Telefon 56—16. KIADÓHIVATAL: Budapest, Kerepesi-út 54. 81. Telefon 64—01—02—03. Megyeien minden nap, ünnep és vasárnap után is. Előfizetési árak: Egész évre... „ ...28 k. — 1. Félévre_____ 14 » — » Negyedévre ... ... 7 » — » Egy hóra------2 » 40 » Egyes szám ára 8 fillér. Vidéken 10 fillér. ROVÁS. Most végre megtudtuk, hogy mi a czélja a függetlenségi (vagy a koalicziós ?) politiká­nak. Azt akarjuk, — mondta Kossuth Fe­­rencz a szatmáriaknak — hogy a független Magyarországon szabad polgárok éljenek. Ezt akarják? Mire való akkor a szörnyű háborúskodás ? A szabadság és alkotmányos­ság korában volt-e, van-e politikai irány, melynek czélja, hogy függő Magyarország­nak rab polgárai legyenek? Czélnak ez a czél nemes és fölösleges, ám frázisnak ki­tűnő, mert jól takarja el azt, a­mit nem tud­nak czéljukról és akaratukról. Ennek a mon­dásnak vagy van értelme, s akkor nyitott ajtókat döngetnek, vagy nincs értelme, h ugyan minek döngetik akkor az ajtókat? * Különben pedig Kossuth Ferencz, szál­­lunk az úrhoz. Szeretnők, ha felelne. Tudja-e, mit akar most a nemzet? Azt-e, a­mit ön akar, vagy azt, a­mit a Zoltánok akarnak? Ön belement volna a szürke kabinetbe, föltétel nélkül. Szerinte tehát ez lett volna helyes. Ám a Zoltánok lefülelték, most már az ellenkezője a helyes ? Hiszi-e ön, még­pedig komolyan és megelégedetten, hogy azt a missziót, mely a függetlenségi pártra háram­­lott, jól tölti be úgy, hogy az ön egyéni fölfogását a többség többsége minduntalan leszavazza és elnyomja? Nincs-e nagyobb, vagy legalább is akkora elvi ellentét közte és pártja Zoltánjai között, mint akár a nép­párt között és ön között ? S ha ön az ő poli­tikájának nem tud majd érvényt szerezni, azonosíthatja majd magát azzal a megol­dással, melyet okosságával és realitásával károsnak tart, különben nem foglalta volna el az ellenkező álláspontot? S váljon azért vezér-e ön, hogy kövesse az éretleneket és azért közkatonák azok, hogy kergessék ma­guk előtt a vezért? Nem érzi-e már most, a­mit Tisza István olyannyira érzett, hogy igazán szükség van parlamenti reformra, egyelőre legalább a saját pártja kebelében ?­­ Igazán különös, hogy a magyar politi­kusok, a­kik Bécset átkozzák s mindig Bécs ellen indítják rohamaikat, milyen bőven sza­ladgálnak föl a bécsi újságokhoz az ő kétség­kívül érdekes czikkeikkel. Osztrák kollégáink vakáczióznak, a lapjaikat a magyar vezér­politikusok írják tele. Egyre informálják és megdolgozzák az osztrák közvéleményt, félre­ismerhetetlenül hazafias szándékból. Ugy de akkor mi jogon mondják, hogy Ausztriának semmi beleszólása a mi ügyeinkbe? Ezt mi is mondtuk és mondjuk ismételten. De a­kik czikkeikkel és agitáczióikkal elismerik az osztrák beleszólás jogát, azok fölötte kétes nyomatékot adnak annak a fölötte fontos és jogos tételnek: nekünk, ha bajunk van, a koronánkkal van bajunk, a megoldásnál csak magunkra és koronánkra tartozunk tekintettel lenni, nem pedig Ausztriára. — Ha ezt Auers­perg úrnak elmondanák, a kitűnő herczeg a bécsi újságokat tenné elénk: ha nincs közünk a magyar válsághoz, akkor minek kapac­i­­tálnak bennünket éppen a függetlenek ? Esetek. írta Kenedi Géza. Lovaglás történet. Kimondhatjuk bátran, hogy a székes­fővárosban, kivált a politikai életben, a régi párbaj-düh nagyon meglappadt. Nem mintha a gazemberezkedés lenne kevesebb. Sőt. Ma már valóságos művészet a mások becsületének megtépázása. De az em­berek ma már takarékosabbak. Nem költe­keznek minden bolondságért. Mert az ősi ku­rázsiban fogyatkozás nincsen. A vidéken azonban még sokfelé a régi rítus szerint élnek az emberek. Exekuálják a lovagiasságot egymáson. Ha mással nem, jegyző­könyvekkel verik egymást fejbe. A Tisza alsó folyásánál egy öreg, régi módi kisvárosi gabonakereskedő ember is belekeveredett ilyenbe. A helyi lapban le­­gazembereztek. A környezete lovagiassági esetet csinált belőle, noha az öreg — a­ki egyébiránt amolyan németes, régi ember volt — egyre mondta, hogy ő a tőzsdei árjegyzé­kekhez jobban ért, mint az öldöklő fegyve­rekhez. De hát uzsorásnak nevezték! Két fiatalabb rokona volt a segédje. Ezek, hogy a családi néven (pedig nagyon új volt még) szenny ne essék, olyképpen egyez­tek meg, hogy legyen pisztoly-párbaj, de baj, az ne legyen belőle. A másik két segéddel szépen összepakliztak és aztán bizalmasan jelentettek az öregnek: — Pisztoly-párbajban állapodtunk meg. .— Jaj! A golyónak nincs esze. — Igen, de 40 lépésről fognak lőni. — Köszönöm! Nekem sok negyven lépés, de a golyónak nem sok. Annak nincsen köszvénye. — De úgy lesznek töltve a pisztolyok, hogy csütörtököt mondjanak. — No, de ha elhibázzák és pénzeket mondanak ? — Arra az esetre is gondoskodtunk. Csak fél gramm puskaporral töltünk. — És ha a puskapor nagyzási mániába esik ? — Az se baj. Ólomgolyók helyett ke­­nyérbélből való golyókkal töltünk. Az öregnek tetszett is, nem is a dolog. Forgatta egy darabig régi pecsétnyomós gyű­rűjét. Aztán keservesen szusszant föl a maga benső nyelvén. — Und wenn doch! ? ... Azóta ez szálló ige az alsó Tisza mellett. Egy másik. Vidéki urakat verekedtettünk egymással az egyik székesfővárosi vívóteremben. Az egyik hatalmas vágást kapott a feje­­bubjára, a­melyet persze be kellett varrni. Tulajdonképpen ez a művelet a lovagias­ság legkellemetlenebb része. A varrás olyan élvezet, hogy az ember szívesen ordítana tőle, mint valami sakál. Ez azonban nem illik a lovagias férfihoz. A vidéki úr grimaccokat vágott ugyan, a­mikor a feje tetején kaparászott a két or­vos, de egész fájdalmát csak a szájában levő virgi­nia-szivarba öntötte. Ez ugyan nem égett, de mégis elfogyott 5 percz alatt. Kín­jában elrágta. Mi székesfővárosiak kaján élvezettel néz­tük. Egy kicsit azonban mégis megsajnáltam és odaszóltam neki: - Fáj-e? Nagyot harapott a Virginián, aztán büsz­kén vágta vissza a fogai közt: — Kérem, én vidéki ember vagyok! Merkantilismus. Maradjunk csak egy kicsit ott, hogy ná­lunk a német nyelv még mindig benne van a­ régi uraságában. Nem arról beszélek, hogy németül nem kell tudni. Bizony tudni kell. Ha lehet, még­ más nyelven is. Végre nem deszkázhatjuk be­ körülöttünk a világot. Sőt jó volna még horvátul­ is tudni, vagy legalább a délszláv nyelveken.­ De ez más fejezet. Csak annyi való ide,­ hogy más németül gondolkozni és a család­ban németül élni, de megint más németül­ »megtanulni«. Nagyon más! Erről pedig még­ sokat lesz érdemes beszélni, mivel úgy veszem­ észre, hogy olykor nagyon bolondítjuk ma­gunkat. Ez a dolog szintén egy délvidéki város­kában történt. Egy köztiszteletben álló és még az ellen­párton is becsült szabadelvű képviselő­­az­ utolsó választáson gyújtogatással és husángo-­ lással párosult 900 szótöbbséggel bukott) az antiszemitizmusról tartott felolvasást. Az új Krisztus. A képviselőim új elnöksége meg­kezdte munkáját: elcsapta a régi portást. Ez ugyanis a régi rendszer kreatúrája, botjának ezüst gombja hazaárulással van bélelve, süvege pedig nemzetietlenül sokat bókolt a szabadelvű pártnak. Meg­­süvegelte őket is, de csak nagyságos urakképpen. Ők olyan portást akarnak, a­ki már csak kegyelmeseknek ismeri őket. Vagy legalább olyat, a­ki koalí­c­iós meggyőződésű. Az eset kicsi, de nagy. Mutatja a rendszerváltoztatást. Kiütött a szabadság, most jaj annak, a­ki nem velük tart, jaj annak is, a­ki akár közvetve, akár közvetlenül a régiekkel valami nexus­ban van. Jaj mindenkinek, Tisza István­tól kezdve le egészen a portásig. Hogy a portáson kezdték, csak a kényelmüket bizonyítja. Tehát a portástól fölfelé. Megindul a nyomozás: a sztenográfusok között ki volt áruló ? A gépirókisasszonyok között ki nem volt engedelmes? A rendőrök között ki nem ismerte Lengyel Zoltánt s ki tudja Polónyiról, hogy barátja Friedmann Mojsénak? Ki kell irtani a gazt, azaz: biztosítani kell a politikai szabadságot a népnek. A tisztviselők között voltak kormánypártiak is, — ne lesz ezeknek szolgálati pragmatika! A vasutasok között voltak betegek, — majd megtanítják őket, hogy sztrájk idején nem szabad betegnek lenni. A válasz­táson voltak szabadelvűpárti voksolók is. Ezek majd megtanulnak keztyűbe du­dálni! Gondoljanak mind a képviselő­­házi portásra! Ez persze mind politikai igazságszol­gáltatás, a szabadság installálása az eddig rab magyar nemzet keblében. Jó Achim András a hatóság ellen uszítja a népet,­­ a derék embernek igaza van, hát kitől Lapunk mai száma 28 oldal.

Next