Az Ujság, 1905. március (3. évfolyam, 62-73. szám)
1905-03-01 / 62. szám
Budapest, 1905 II. évfolyam, 62. szám. Szerda, márczius 1. SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Kerepesi-út 54. sz. Telefon 56—16. KIADÓHIVATAL: Budapest, Kerepesi-út 54. 81. Telefon 64—01—02—03. Megyeien minden nap, ünnep és vasárnap után is. Előfizetési árak: Egész évre... „ ...28 k. — 1. Félévre_____ 14 » — » Negyedévre ... ... 7 » — » Egy hóra------2 » 40 » Egyes szám ára 8 fillér. Vidéken 10 fillér. ROVÁS. Most végre megtudtuk, hogy mi a czélja a függetlenségi (vagy a koalicziós ?) politikának. Azt akarjuk, — mondta Kossuth Ferencz a szatmáriaknak — hogy a független Magyarországon szabad polgárok éljenek. Ezt akarják? Mire való akkor a szörnyű háborúskodás ? A szabadság és alkotmányosság korában volt-e, van-e politikai irány, melynek czélja, hogy függő Magyarországnak rab polgárai legyenek? Czélnak ez a czél nemes és fölösleges, ám frázisnak kitűnő, mert jól takarja el azt, amit nem tudnak czéljukról és akaratukról. Ennek a mondásnak vagy van értelme, s akkor nyitott ajtókat döngetnek, vagy nincs értelme, h ugyan minek döngetik akkor az ajtókat? * Különben pedig Kossuth Ferencz, szállunk az úrhoz. Szeretnők, ha felelne. Tudja-e, mit akar most a nemzet? Azt-e, amit ön akar, vagy azt, amit a Zoltánok akarnak? Ön belement volna a szürke kabinetbe, föltétel nélkül. Szerinte tehát ez lett volna helyes. Ám a Zoltánok lefülelték, most már az ellenkezője a helyes ? Hiszi-e ön, mégpedig komolyan és megelégedetten, hogy azt a missziót, mely a függetlenségi pártra háramlott, jól tölti be úgy, hogy az ön egyéni fölfogását a többség többsége minduntalan leszavazza és elnyomja? Nincs-e nagyobb, vagy legalább is akkora elvi ellentét közte és pártja Zoltánjai között, mint akár a néppárt között és ön között ? S ha ön az ő politikájának nem tud majd érvényt szerezni, azonosíthatja majd magát azzal a megoldással, melyet okosságával és realitásával károsnak tart, különben nem foglalta volna el az ellenkező álláspontot? S váljon azért vezér-e ön, hogy kövesse az éretleneket és azért közkatonák azok, hogy kergessék maguk előtt a vezért? Nem érzi-e már most, amit Tisza István olyannyira érzett, hogy igazán szükség van parlamenti reformra, egyelőre legalább a saját pártja kebelében ? Igazán különös, hogy a magyar politikusok, akik Bécset átkozzák s mindig Bécs ellen indítják rohamaikat, milyen bőven szaladgálnak föl a bécsi újságokhoz az ő kétségkívül érdekes czikkeikkel. Osztrák kollégáink vakáczióznak, a lapjaikat a magyar vezérpolitikusok írják tele. Egyre informálják és megdolgozzák az osztrák közvéleményt, félreismerhetetlenül hazafias szándékból. Ugy de akkor mi jogon mondják, hogy Ausztriának semmi beleszólása a mi ügyeinkbe? Ezt mi is mondtuk és mondjuk ismételten. De akik czikkeikkel és agitáczióikkal elismerik az osztrák beleszólás jogát, azok fölötte kétes nyomatékot adnak annak a fölötte fontos és jogos tételnek: nekünk, ha bajunk van, a koronánkkal van bajunk, a megoldásnál csak magunkra és koronánkra tartozunk tekintettel lenni, nem pedig Ausztriára. — Ha ezt Auersperg úrnak elmondanák, a kitűnő herczeg a bécsi újságokat tenné elénk: ha nincs közünk a magyar válsághoz, akkor minek kapacitálnak bennünket éppen a függetlenek ? Esetek. írta Kenedi Géza. Lovaglás történet. Kimondhatjuk bátran, hogy a székesfővárosban, kivált a politikai életben, a régi párbaj-düh nagyon meglappadt. Nem mintha a gazemberezkedés lenne kevesebb. Sőt. Ma már valóságos művészet a mások becsületének megtépázása. De az emberek ma már takarékosabbak. Nem költekeznek minden bolondságért. Mert az ősi kurázsiban fogyatkozás nincsen. A vidéken azonban még sokfelé a régi rítus szerint élnek az emberek. Exekuálják a lovagiasságot egymáson. Ha mással nem, jegyzőkönyvekkel verik egymást fejbe. A Tisza alsó folyásánál egy öreg, régi módi kisvárosi gabonakereskedő ember is belekeveredett ilyenbe. A helyi lapban legazembereztek. A környezete lovagiassági esetet csinált belőle, noha az öreg — aki egyébiránt amolyan németes, régi ember volt — egyre mondta, hogy ő a tőzsdei árjegyzékekhez jobban ért, mint az öldöklő fegyverekhez. De hát uzsorásnak nevezték! Két fiatalabb rokona volt a segédje. Ezek, hogy a családi néven (pedig nagyon új volt még) szenny ne essék, olyképpen egyeztek meg, hogy legyen pisztoly-párbaj, de baj, az ne legyen belőle. A másik két segéddel szépen összepakliztak és aztán bizalmasan jelentettek az öregnek: — Pisztoly-párbajban állapodtunk meg. .— Jaj! A golyónak nincs esze. — Igen, de 40 lépésről fognak lőni. — Köszönöm! Nekem sok negyven lépés, de a golyónak nem sok. Annak nincsen köszvénye. — De úgy lesznek töltve a pisztolyok, hogy csütörtököt mondjanak. — No, de ha elhibázzák és pénzeket mondanak ? — Arra az esetre is gondoskodtunk. Csak fél gramm puskaporral töltünk. — És ha a puskapor nagyzási mániába esik ? — Az se baj. Ólomgolyók helyett kenyérbélből való golyókkal töltünk. Az öregnek tetszett is, nem is a dolog. Forgatta egy darabig régi pecsétnyomós gyűrűjét. Aztán keservesen szusszant föl a maga benső nyelvén. — Und wenn doch! ? ... Azóta ez szálló ige az alsó Tisza mellett. Egy másik. Vidéki urakat verekedtettünk egymással az egyik székesfővárosi vívóteremben. Az egyik hatalmas vágást kapott a fejebubjára, amelyet persze be kellett varrni. Tulajdonképpen ez a művelet a lovagiasság legkellemetlenebb része. A varrás olyan élvezet, hogy az ember szívesen ordítana tőle, mint valami sakál. Ez azonban nem illik a lovagias férfihoz. A vidéki úr grimaccokat vágott ugyan, amikor a feje tetején kaparászott a két orvos, de egész fájdalmát csak a szájában levő virginia-szivarba öntötte. Ez ugyan nem égett, de mégis elfogyott 5 percz alatt. Kínjában elrágta. Mi székesfővárosiak kaján élvezettel néztük. Egy kicsit azonban mégis megsajnáltam és odaszóltam neki: - Fáj-e? Nagyot harapott a Virginián, aztán büszkén vágta vissza a fogai közt: — Kérem, én vidéki ember vagyok! Merkantilismus. Maradjunk csak egy kicsit ott, hogy nálunk a német nyelv még mindig benne van a régi uraságában. Nem arról beszélek, hogy németül nem kell tudni. Bizony tudni kell. Ha lehet, még más nyelven is. Végre nem deszkázhatjuk be körülöttünk a világot. Sőt jó volna még horvátul is tudni, vagy legalább a délszláv nyelveken. De ez más fejezet. Csak annyi való ide, hogy más németül gondolkozni és a családban németül élni, de megint más németül »megtanulni«. Nagyon más! Erről pedig még sokat lesz érdemes beszélni, mivel úgy veszem észre, hogy olykor nagyon bolondítjuk magunkat. Ez a dolog szintén egy délvidéki városkában történt. Egy köztiszteletben álló és még az ellenpárton is becsült szabadelvű képviselőaz utolsó választáson gyújtogatással és husángo- lással párosult 900 szótöbbséggel bukott) az antiszemitizmusról tartott felolvasást. Az új Krisztus. A képviselőim új elnöksége megkezdte munkáját: elcsapta a régi portást. Ez ugyanis a régi rendszer kreatúrája, botjának ezüst gombja hazaárulással van bélelve, süvege pedig nemzetietlenül sokat bókolt a szabadelvű pártnak. Megsüvegelte őket is, de csak nagyságos urakképpen. Ők olyan portást akarnak, aki már csak kegyelmeseknek ismeri őket. Vagy legalább olyat, aki koalíciós meggyőződésű. Az eset kicsi, de nagy. Mutatja a rendszerváltoztatást. Kiütött a szabadság, most jaj annak, aki nem velük tart, jaj annak is, aki akár közvetve, akár közvetlenül a régiekkel valami nexusban van. Jaj mindenkinek, Tisza Istvántól kezdve le egészen a portásig. Hogy a portáson kezdték, csak a kényelmüket bizonyítja. Tehát a portástól fölfelé. Megindul a nyomozás: a sztenográfusok között ki volt áruló ? A gépirókisasszonyok között ki nem volt engedelmes? A rendőrök között ki nem ismerte Lengyel Zoltánt s ki tudja Polónyiról, hogy barátja Friedmann Mojsénak? Ki kell irtani a gazt, azaz: biztosítani kell a politikai szabadságot a népnek. A tisztviselők között voltak kormánypártiak is, — ne lesz ezeknek szolgálati pragmatika! A vasutasok között voltak betegek, — majd megtanítják őket, hogy sztrájk idején nem szabad betegnek lenni. A választáson voltak szabadelvűpárti voksolók is. Ezek majd megtanulnak keztyűbe dudálni! Gondoljanak mind a képviselőházi portásra! Ez persze mind politikai igazságszolgáltatás, a szabadság installálása az eddig rab magyar nemzet keblében. Jó Achim András a hatóság ellen uszítja a népet, a derék embernek igaza van, hát kitől Lapunk mai száma 28 oldal.