Az Ujság, 1905. szeptember/2 (3. évfolyam, 258-272. szám)
1905-09-16 / 258. szám
Budapest, 1905, III. évfolyam, 258. szám. Szombat, szeptember 16. SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Kerepesi-fit 54. •& Telefőn 56—16. KIADÓHIVATAL: Budapest, Kerepesi-út 54 .& Telefon 64-01-02-0*. Regjelen minden nap, fianap és vasárnap után is. Előfizetési árak: Egész évre... ... 28 k. — £. Félévre „ ... ... 14 » — » Negyedévre „ „L 7 » — » Egy hóra _ „ ' 2 » 40 » . Egyes szám ára 8 fillér. Vidéken 10 fillér. ROVÁS. Azt hiszi, mélyen tisztelt közönség, hogy ők féltek ? Dehogy! Ők tudták, hogy nem kapnak verést. Ők nem fenyegetődztek, hogy a szoczialisták inzultusáért a belügyminiszter bérét teszik felelőssé. Nem ők tanakodtak, hogy a képviselőházba fegyveres erőt vigyenek be, nem ők tiltakoztak a szocialista felvonulás ellen, nem ők követeltek a rendőrségtől garanciát, hogy nem lesz bajuk, nem ők vittek magukkal revolvereket, nem ők ordították eszeveszettül, hogy a rendőrség némán és tétlenül nézi majd az ő meglincselésüket. Aki mára vért várt, mondják a megkönnyebbülés gunykaczajával, az keservesen csalódott. Most már bátrak, hála Istennek, pedig ugyancsak rájuk fért a bátorításunk két héten keresztül. Nem hittek nekünk mindaddig, míg a nap el nem múlt verés nélkül. Akkor előre tudtak mindent a Falstaffok.* Nem érdekes jelenség, hogy a képviselőház mai ülésén és a tegnap esti pártkonferencziákon a koalícziós anti-osztrákoknak eszükbe se jutott, hogy az utolsó bécsi tanácskozásokon osztrák államférfiak szóltak bele magyar belügybe ? Az osztrák szolgáló szabadelvű párt volt az egyetlen, mely ezt a nagy sérelmet szóvá tette, sőt Tisza a Ház nyílt ülésén is érintette. A többi nem bánja, mert az illetéktelen beavatkozás nekik tetsző czélból történt. A kormány megbuktatására és az általános választójog visszavetésére vezetett. Ki nézi, honnan jó a jó ? Akár a föld adja, akár a mennyből potyog le, csak jó legyen, csak az ölükbe hulljon. Nekik pedig nagyon jó az általános választójog megtagadása, hiszen tudvalevőleg ők is a hívei. Nem mondtuk ki, de ebben az egyben egyetértünk velük. A Ház október 10-éig el van napolva, s ha addig nem lesz kibontakozás, nyilván újabb elnapolásra készülnek. Ez nem járja. Nem mert törvénytelen, hanem mert ugyanolyan játék a törvénynyel, mint volt az obstrukcióé a házszabályokkal. A király elnapolási joga nem arra való, hogy a képviselőház sohase tárgyaljon. Ennek a procedurának a perpetuálása csakugyan az abszolutizmus bevezetése. Október 10-ig tehát legyen rend! Ezt a koalícziónak mondjuk, ha csakugyan meg akarja menteni az alkotmányosságot s a koronához közelállóknak, ha valóban csak a kényszerűség szorítja őket a parlamenti élet felfüggesztésére. Katalini, Hubert Henry Davies vígjátéka, előadták a Nemzeti Színházban először 1905 szeptember 15-én. A dolog valóban mulatságos. Mikor a színi előadások révén elszármazik hozzánk egy-egy idegen irodalmi mű, melynek kizárólagos tárgya az élet poézise, meglepetve, ámulva állunk a szokatlan jelenség előtt. Nini, hát még ilyen is van? Vannak még emberek, kik a szerelmet fontosnak tartják, sőt költőinek tudják elképzelni ? Hihetetlen! Ős-, ük- és szép-anyáink tudtak ilyesmiben érzelegni. De a modern kor, a huszadik század emberei? Hogy ezek az egész estén át nézzék, miként fejlődik egy gentleman és egy lady kölcsönös hajlama ellenállhatatlan, győzedelmes és boldogító szenvedélylyé, azt talán csak nem lehet kívánni, így vélekednek nálunk, hol az utálatos politika színig eltöltötte a lelkeket. Nálunk csak egy gondja van az embernek: az, hogy ez vagy amaz a hatalomra vágyó vagy pénzre sóvárgó polikus úr »milyen jó odamondta annak a miniszternek«. Ha az ember ezt reggel az újságából tudomásul vette, lelki szükségletei teljesen ki vannak elégítve huszonnégy órára. És ez meg is látszik irodalmunkon, mely most is, mint mindenkor, csak a kor szükségleteinek felel meg. Nem kell nekünk költészet, hanem zsinór. Hát azon a zsinóron akár föl is akaszthatja magát a költészet. Más népeknél azonban ez nem így van, így például az angol népnél, mely tudvalevőleg »kalmár lelkű« és csak telepitvényesnek ■ W. . . fi.UkJ-'-ggV.VA-?' '"»«!■ m " -------------------- ------------------való. Az angol nép, a mellett hogy hajókat épít és peniczilusokat exportál, rettentő sok birodalmat is gyárt. A beafsteek és worcestersauce mellett még sok költészetet is konzultál. Sok százezerre megy a verses kötetek száma, melyeket évenként megvesz. Aki könyvpiaczukat figyelemmel kiséri, elámul, hogy mennyi új költészeti mű jelenik meg náluk és hány új és újabb kiadásokban nyomatják folyton régi íróikat, a parókásokat, a czopfosokat, a kik a rég elmúlt világok képét tüntetik elibük, azon rég elmúlt világokét, melyekben az emberi szív és értelem ugyanaz volt, mint a maié. Az angol ember, az a rut manchester-lélek és punjab-aknász, nem csupán az iránt érdeklődik, hogy ki kanalaz jelenleg azon »húsos fazekakból«, melyek mindig üresek és melyekből mindenki jóllakik, hanem az iránt is, hogy mi az ember és hogy mi a czélja és módja létesének ezen a földön ? És ha akad körében olyan látnok, ki ezt tudni véli, — mint például Hubert Henry Davies — hát közli kereskedőtársaival. Megírja. Megírja a Kata nénit, mely szépen és jóízűen meséli, hogy két nemes lelkű ember miképpen tudja egymást megszeretni. Maga Kata néni, — Kate Curtis regényírónő a ki műveiben mindig az emberi szenvedélyeket taglalta és ismertette, soha sem hitte volna, hogy ő, ki a szív rejtekeit oly alaposan ismeri, egyszer végképp el fog olvadni egy fiatal ember szemeinek tüzétől. Nag37°n bízott magában, tapasztalatában, világismeretében és lélektani tudományában. Azért, mikor nénje, Mrs. Spencer megírta neki, hogy baj van, mégpedig szerelmi baj van házánál, azonnal vasútra ült, hogy majd rendbehozza a dolgot. Hiszen könyveiben oly sok szerelmi bonyodalmat tudott helyesen elsimítani. A szerelmi viszonyok hivatott orvosa tehát szép békében robogott a vicinális személyvonaton nénje faluja felé, mikor kocsijába föllépett egy csinos délczeg fiatalember, ki beszélgetni, tréfálódzni kezdett, később jó humorral megreggelizett vele az úti elemózsiából, melyet Miss Kate magával hozott, s aztán kissé föléje is hajlott, hogy a kocsi ablakán kinézzen. Mit szaporítsuk a szót sokáig, mikor rendeltetésük helyére megérkeztek és mindketten elhagyták a vonatot, az ifjú nagyon sajnálta, hogy oly hamar vége lett a véletlen ismeretségnek. Miss Kate pedig magával vitte lelkében a csinos, szellemes, derült kedélyű és oly tisztességesen merész fiatal ember képét. Mikor az írónő Spencer néni házába megérkezett, még mindig álmodozott útitársáról. Da hát mit! A véletlen küldte lovag távol volt, talán már el is feledte, és ő, a huszonkilenc éves leány, az emberi boldogság bíráló történetírója, rég elhatározta, hogy soha férjhez nem megy. Különben is nem azért jött ide, hogy ábrándozzon, hanem hogy Spencer néni bajait orvosolja. Spencer néni bajai nem is voltak csekélyek. Leánya, a kedves fiatal Amy jegyben járt egy igen kedves úriemberrel, Mr. Desmond Heat-tel, ki, mint festőművész e vidéken tartózkodott és előkelő modorával, örökös jókedvével és elmésségével csakhamar elnyerte az öreg asszonynak és lányának becsülését és szeretőjét. Desmond egy régi házikót Vérdi? Benn a teremben közjogi szőrszálhasogatás, künn a szabad ég alatt százezer jogfosztott néma tüntetése. Az aranyos kupola visszhangzik durva és trágár rikoltásoktól, ok- és czéltalan feleselésektől, a hatalmas téren pedig halkan morajlik egy mindjobban ébredő erő. S ennek a künn rekedt és künn rekesztett erőnek hiányát sohasem érezte jobban a parlament, mint a mai napon. Erőtelen, dísztelen és kellemetlen volt, mint a nyikorgó gép, melynek rozsdás tengelyei lomhán forognak, ha a véletlen lök rajtuk egyet. Egy bukott kormány száraz és rideg jelentése, egy terrorizáló szövetkezet szabad garázdálkodása, a korona tekintélyének lesülyesztése az, ami a parlamentben ma történt. Egy sivár, czéltalan és oktalan incidens a válság folyamán. Senki nem érezte, hogy ott, abban az órában, a história szelleme működik, senki nem gondolta, hogy a nemzeti akarat feszíti a kebleket. Kicsinyes gyűlölködés, alattomos intrika, apró megkerülések és puffogó frázisok közepette múlt el szeptember idusa a magyar parlamentben. Egy karczolás a történelem érctlapján, melyből okosat, szépet, hasznosat és tanulságosat nem fog sohasem kiolvasni az utókor. Csak azt fogja látni, hogy durva csizmasarkak rugdalództak ott, mert módjukban volt, mert a magukénak hitték a világot. Az egyik vezér megismételt egy lanyha frázist a tiltakozásról, a másik érces bariton hangon újra megmentette a magyar alkotmányt s azután kivonulás, röhej és szétoszlás. Ez volt ma a magyar parlament. Odakünn pedig százezer főre menő tömeg állott, rendben, szótlanul, fegyelmezve. Kérges tenyerük nem emelkedett a levegőbe, kemény hangjuk nem reszketette meg a parlament kőfalait. Csak farkasszemet néztek egymással: a múlt s a jövő. A régi parlament, a melyből kivonult a parlamentáris szellem s a melybe bevonult a politikai dekadensek dísztelen tömege és gőgös önhittsége, s az új erő, a mely bekivánkozik, hogy megtöltse a munka és kötelesség szellemével azt az intézményt, mely önmaga sorvasztotta el régi, férfias erejét. A mi künn, a parlament előtt történt, pedig Lapunk mai száma 23 oldal.