Az Ujság, 1906. május (4. évfolyam, 133-148. szám)
1906-05-16 / 133. szám
Budapest, 1906._____________________________________IT. évfolyam,1.13. szám._____________________ Szerda, május 16. . Előfizetési árak: SZERKESZTÉSIG: ROVÁS. A kőnyomata bécsi félhivatalos Wekerle helyzetét a függetlenségi többség daczára rózsaszínűnek , festi. Jól teszi, hisz ebből él. De Wekerle nem él meg ebből. A rózsaszín festés szerint Magyarországon semmi egyéb nem történt, mint hogy Wekerle megcsinálta végre az igen üdvös parlamenti váltógazdaságot. E komikus hazugságon egész Magyarország kaczagni fog. Az egész parlament hivatalos jelöltekből kinevezett tarka, de egyetlen kormánytöbbség — és ez a parlamenti váltógazdaság kezdete ! Ez meg van csinálva, de ezt sem Wekerle csinálta, hanem ama koalicziós pártvezér minisztertársai, kiknek őt a király fékentartó nevelőül nyakára ültette. A nevelő úr igen ügyes ember ugyan, de ő hatvanhetességét a nagy negyvennyolcas többség mégis akkor rázhatja le, amikor akarja. Le is fogja rázni, az első konfliktus alkalmával. Mert amely parlamenti kormányelnöknek pártja nincs, az nemhogy parlamenti váltógazdaságot, de a maga esze és elvei szerint parlamenti politikát sem csinálhat. * A tulipánt, mint kedves, hazafias divatczikket magunk is szeretjük. Mint koalícziós párt jelvényt megmosolyogjuk. Mint holmi boj■ KOMáló boxermozgalom tüntető, kihívó jelét azonban a magyar hitelre, de különösen a magyar gazdákra vészt hozónak tartjuk. Az egész országra csak egy esetben nem. Ha tudniillik a magyar királyi tulipán-kormány s vele az egész nemzet komolyan el van hatóAusztriával a nagy, döntő gazdasági harchot, most vagy soha, meg kell vívnunk. Ha aztán a mindnyájunknak ellenszenves osztrák gazdasági fölényt le is győzzük, a kenyérmezei csatákban vagyonilag elhulló és megsebesülő magyar gazdákért ne essünk kétségbe. A hazáért vérezni édes és dicső. Ha azonban nem akarunk harczot, minek lövöldözünk át Ausztriába ? Lám, onnan most már a magyar értékpapírok és agrár kivitelünk bojkottálásával készülnek visszalőni. Már pedig ezek nem tulipános kis puskák, hanem öreg ágyuk. ~ % * Polónyi Ungváron kijelentette, hogy a függetlenségi pártnak épp oly mérsékeltnek kell lenni a hatalmon, amily erős volt az ellenzéki harczban. Ez annyit jelent, hogy a párt eddigi túlságos kuruczkodását ezentúl túlságos labanczkodással tartozik expiálni. Aki sokat káromkodott a templomon kívül, imádkozzék annál többet a templomban. Vagyis, határtalan lojalitás s a törvényes közös ügyes alap elszánt védelme lesz ezután a függetlenségi mamelukok becsületes feladata. Mi tehát az egész óriási rendszerváltozás elvi része ? — Legfeljebb az, hogy a hatvanhetes névnek negyvennyolczasra magyarosítása miniszterileg engedélyeztetik. Az ilyesmi egyes embernek csak ötven krajczárba kerül, egy országnak azonban irtózatos rázkódtatásokba s megszámithat tan milliókba. A kisasszony. írta Szántó Kálmán. A kastély verandáján egy rövidre nyírott körszakálas, már-már köpczösödő úriember állott, barna-piros arczára keskeny karimáju lóden-kalap volt lehúzva, ugyanolyan rövid zeke és szürke kamasnis térdnadrág volt rajta. Nagy igyekezettel gyújtott rá a kis angol pipájára s mikor már jól égett, odaszólt egy tizenötesztendős formájú kamasznak : — No Rucskó, hát velem jösz-e ? A kamasz, mint aki nem tudja, örüljön-e a meghívásnak vagy visszautasítsa, felhúzta a félvállát s lebiggyesztette az ajkát. Kissé formátlan gyerek volt, csupa kézláb, meg orr meg fül, a rohamos fejlődésnek indult érés esetlenségével. Az apja észrevette a félvállas mozdulatot s rászólt : — A húgod elé bizony kimehetnél, ha már hívlak. — Még csak egy anziketot se küldött egész idő alatt. — Na, gondolom, te se kényeztetted el valami nagyon. — Különben ha befogatja édesapám a ponnikat a kis kosár elé és én hajtok . . . — A ponnikat ? Abba még másnak is van beleszólása. Tanár úr, hogy állunk ma Vergiliusszal ? A tanár úr, bár eddig észre se lehetett venni, rosszul szabott górokjában szintén ott ült a veranda egyik asztalánál, villámló tekintetet vetett Rucskára s bár ez majd felöklelte a tekintetével, könyörtelen, sőt szinte kárívendő ridegséggel felelte : ------------------------------------—------------------— Harmincz sor volt feladva az Aeneis II. énekéből s egy betűt se tudott belőle az urfi. — Igen ? . . . János ! A bricskába fogjátok a két derest ! Te meg, Rucskó, tanuld itthon, fiam, az Aeneist, hátha nem buknál meg a javítóvizsgán . . . De siessetek ám, mert bizony még lekésünk ! Vereczky Ádám utóbb nem is bánta meg, hogy a fiát otthon hagyta. A kislánya, Etti, úgy megnyúlt az utolsó esztendőben, hogy kicsit bajos lett volna, mint ahogy gondolta, az ölébe ültetni, viszont mikor a kisérő kisasszonyt meglátta, sajnálni kezdte, hogy mégis nem inkább a Viktóriába fogatott. Ő tudniillik éppenséggel nem ilyennek gondolta a kisasszonyt, akit Etti kikönyörgött magának, hogy hazakísérje. A vasúti kocsiból egy nagyon jól öltözött és igen jól tagolt leány pattant le, aki Ettit derékon kapva, szinte leemelte a lépcsőről. A leány lehetett már-már harmincz esztendős is, huszonnyolcz bizonyosan, de a csillogó szeme, fényes fekete haja, piros szája, a melegtől kipirult arcza nem mutatott többet huszonkettőnél. Olyasformán volt öltözve is s a kaczkiásan megtűzött Girardi-kalapja, a világos zefiringblúza, mely égővörös nyakkendővel volt leszorítva, ha fiatalították is, de illett neki határozottan. Bizalmasan, sőt családias meghitten szorított kezet a tanítványa apjával, de ez is természetes volt. Vereczky Ádámnak tudni kellett, micsoda nagy barátságba voltak keveredve ők ketten Ettivel. Rövidre fogva a gyeplőszárat, miután az angol pipát zsebre vágta, Vereczky Ádám vissza-visszatekintgetett egy-egy jó szót szólni a háza vendégének : mindannyiszor a leány ragyogó tekintetét, mosolytól sugárzó arczát kapta szembe s attól majdnem olyasformán érezte magát, mintha torkán akart volna akadni a szó ; pedig ez nem volt szokásban nála. Sajnálni kezdte, hogy nem Jánossal hajtat, akkor ő szembe ülhetett volna s kalap alól szemügyre vehette volna ezt a leányt. De hiszen lesz még arra jó idő ! Az ebédnél a kisasszony egész természetesnek találta, hogy megkínálta az asztalfővel s egész otthoniasan foglalt ott helyet. Kissé rendbeszedte magát az út után s a szépsége még megkapóbb volt. A friss viz felüditette az arczát s a Gretchen-torrat, melybe a nehéz nagy haját rendezte, még fiatalosabbá tette. Maga az ebéd kicsit feszesen indult. A gazda, aki a kisasszony mellett ült, sokat köszörülte a torkát, a tanár úr pedig egyszerűen beleejtette a kanalát a telt leveses tányérjába. Aggódó kétségbeeséssel tekintett körül, ami azonban Ettit nem gátolta, hogy becsületes nyiltszivüséggel el ne kaczagja magát. A legmeghatóbb azonban mégis Rucskó volt: nagy vörös tenyerét a fehér abroszra terpesztve, nyitott szájjal bámulta a kisasszonyt, mint valami csodát. Etti kaczagása őt is magához térítette s szügybe vágott fejjel kanalazta — életében legelőször szürcsölés nélkül — a leveset. A kisasszony érkezése, aki pedig egész nyárra jött, egyebekben is felforgatta az életrendet. Nagy munkaidő volt, Vereczky Ádám már pitymallatkor kelt s az aratók után látott. Máskor ilyenkor színét se látták délig, most három-négyszer is hazalovagolt, külön-külön mindig kezet fogott a kisasszonynyal, — hűvös, száraz, puha keze volt a leánynak — Lapunk mai száma 28 oldal Wekerle problémái. Mi lesz a vége a nagyszabású koalícziós kalandnak, a jó Isten tudja. Ha a természet régi rendje megfordul, még jó is lehet. Ha nem vihart, hanem áldást fog az aratni, aki szelet vetett, még az országnak is jut valami haszon az invázióból. De mivel ez nem várható, tehát lelkesedéstől és frázisoktól duzzadó vitorlákkal viszik az országot a part nélkül való vizekre. A rajongás persze még nem látja. A kielégítésre törő szomjas és falánk önérdek pedig elhazudja. Mindennap új fiatal kenguru vagy kegyencz jut valami fontos pozíczióba. A győzök szégyen és szemérem nélkül rakják meg a hivatalokat és politikai pozícziókat a maguk kreatúráival. És nagy gond van rá, hogy ezt az ország a nemzeti törekvések diadalának lássa. Noha bizonyos, hogy a koalíció nemcsak a maga nemzeti törekvéseit akasztotta szögre, de azt a kész nemzeti sikert is, amit előtte mások kivívtak. Az ország azonban egyre nyugtalanabbul kérdezi, hogy mi tehát az alapja és mi a politikai iránya az új korszaknak? Azt mondják rá, hogy ez átmeneti korszak. De ez világosan nem igaz. A közhatalom szervezése határozottan végleges jellegű. Akkora berendezkedés megy végbe, ami egész korszakra szól. És amennyi konzervatív gondolkozású ember van a politikában, az most mind