Az Ujság, 1906. június (4. évfolyam, 163-177. szám)
1906-06-16 / 163. szám
Budapest, 1906. 10. évfolyam. 163. szám. Szombat, junius 16. Előfizetési árak» IfF SZERKESZTŐSÉG: Egész évre_____ 28 k. - £ JH BMW H ■ ■ BSWBk jÉl A Budapest, Kerepesi út 54. S*. Félévre_______14 . - » ~|§r gl gl H Wrk Telefoni*-!«. Negyedévre „. .. 7 » - » WS Wt B O Jffl l|| MM BW «m KIADÓHIVATAL: Egy bóra ......... 2 » 40 » lega fjra (Pj fsl Ra Budapest, Kerepesi út 54. sa. Egyes szám ára 8 fillér. « IL-v % JB újg Jgi| mji « Vidéken 10 fillér. JBi vam ^^^WWW^ VMS és vasárnap után is. ROVÁS. Megtánczoltatták Pitreichot, — a kiknek önálló hadsereg kell s csak különös grácziából elégednek meg a magyar vezényszóval, azok ma iszonyú vehemencziával kifogásoltak egy tankönyvet, egy czímet s némi alapítványi hely dolgokat. De azért iszonyúan megtánczoltatták Pitreichet. Az ágyukról természetesen nem szóltak, a kilenczes bizottsági programmot is csak megemlítették. De azért megtánczoltatták Pitreichot. A derék katona nem tud ugyan róla, de ha másnap olvassa majd a magyar lapokban, hogy ő milyen kutyaszorítóban volt, akkor mint jó kolléga szólhat Goluchowskinak: ne félj semmit, a delegácziós urak farkcsóválását eddig meghunyászkodásnak nevezték, most minisztertánczoltatásnak mondják. * Bakonyi Samu úr érdekes módját találta ki a hajbókolásnak. Azt akarná, hogy a katonai oktatás a közoktatásügyi miniszter hatáskörébe kerüljön. Az indítvány roppant harcziasnak fest az ármádiával szemben, ami nagyon előnyös hazafias szempontból, de egyszersmind nagyon kellemes hízelgés Apponyi grófnak, a ki véletlenül kultuszminiszter, holott összes politikáját a katonai és nem a polgári nevelés kérdéseiből merítette. Hát persze, hogy Apponyi szívesen oktatna katonákat. A színházakat az istenért se vállalná tárczájába, mert ő irtózik a színésznőktől, de a katonákat . . . Bakonyi Samut legközelebb egy paddal előbbre fogják ültetni a képviselőházban. -r—----------------------KO , ----Megvan a nevezetes vívmány, gyors sürgöny hozta a hírt Bécsből. A magyar házon már rajta van a magyar lobogó. Hétfőn határozták el és pénteken már ki is tűzték. Gyorsaság nem boszorkányság. A bécsiek persze fogukat csikorgatják tehetetlen dühükben, látván, hogy a magyarok milyen huszárosan vesznek maguknak elégtételt. S más tekintetben is a vívmány óriási. A sürgöny szerint a magyar zászló nagy, a horvát zászló kicsi. Tennyettét, ez meglepetés. Természetesen, ha ők nem volnának, a horvát zászló lenne nagy és a magyar kicsi. Maholnap már az is az ő vívmányuk lesz, hogy maga Magyarország is sokkal nagyobb, mint Horváczia. A részegek hídján. írta Andronicus. Vasárnap és ünnep este kilencz óra és éjfél közt legalább tízezer részeg tántorog át a Ferencz József-hídon, Budáról Pestre. A Gellérten kezdve Promontor túlsó végéig csupa csapszék a világ. Nagyobbrészt afféle, mely félesztendeig téli álmot alszik, hogy aztán ákáczvirágzástól ujborig annál inkább kiadja a mérgét. E méregre oly töméntelen fekete rajban jár nyarajszaka a pesti nép, mint czukros papirosra a legyek. S bizony, nehéz a megkótyagosodott légynek a mázas légyvesztőtől elszakadni. Ragadós lábakkal, röpülésre képtelen züllött szárnyakkal, utálatosan, nyomorúságosan vánszorog. S igy vánszorognak a részegek a hídon át hazafelé. Az elsők csoportjaiban még libben-lebben egy-egy foszlány az emberi méltóság rongyaiból. Vagy csak fehér és tarka zsebkendők ezek is, melyekkel reggeltől estig sok verejték, por s mi egyéb törlődött le ? Ezek a keszkenő lebegtetők : kirándulók. Férfiak, nők, gyermekek vegyest. Már hajnal óta a hegyekben s mezőkön tillódtak. Batyukéból s papircsomagokból falatoztak, s a zöldbéli korcsmáknál tartottak ivóállomásokat. Elnyűttségükben, tántorgó vánszorgásukban a szeszen kívül a fáradtságnak is része van. Egyik-másikuk még erőltetné a vidám nótázást. De a visszhang már kevés. Dülöngőzve, lassan csoszognak. Irigyen hőkölnek föl, mikor hetykén csengető bicziklisták gyorskerekeznek el bunogva mellettük. Dühös gunynyal kiabálnak az otromba automobil után, melytől megriadtak, mikor az fókahangon sivalkodva, babonás gyorsasággal mögöttük termett. Tiszteljed apádat és anyádat, hogy hosszú életű légy a földön. Vérszegény kispolgári leánykát látok, ki valószínűleg csak igen öregen, végelgyengülésben fog meghalni. Mert ime, amint álmosan ásítozva tipeg a hídon, tiszteletteljesen, hűségesen szállítja kezecskéjében apja nagy kampós botját és anyja vastag ernyőjét. Apja, anyjának karján, tökrészegen tántorog mögötte. Szeretem hinni, hogy az asszonyság csak azért tántorog szintén, mert apus ideoda ránczigálja, óriásiakat botolván gabalya lábaival. Marus legalább minden nagy eltántorodás után hangos és haragos szóval jegyzi meg, hogy apus sokat ivott és disznó. Apusnak ez a disznóság patriarchális felségjoga. Ebbe a gyermek bele van nyugodva, ezt már megszokta. De az anyjáról megesküdnék, hogy az nyílegyenesen tudna járni, ha nem lógna karján a hatalmas, felségjogos apus. E gyermeki illúzió érdekében helyeslem, hogy az asszonyság élete párját egy perezre sem bocsátja el. Jobbról is, balról is egy-egy fejérnépet ölelve, vidám, szereknetes részeg férfiú kalimpál a hídra. Nagyon boldog. Széles kedvében harsányakat rikkant az ég csillagos boltozata felé. Majd felkapja mindkét lábát a levegőbe, s viteti magát két asszonyával, a »gólya viszi a fiát« játék módjára. De aztán megcsökönyösödik, megáll, sőt leül. Kaczag. A két fejérnép továbbhaladásra biztatja. Nem ő, az Istennek sem ! Meglepte a kiváncsiság, hogy melyik is hát, a két nő közül az ő kedvetlen felesége s melyik a kedves szomszédasszony ? Mert látni a sötétben nem látja. Márpedig, valameddig ezt ki nem tapasztalta, addig őt ültő helyéből el nem viszik. A jó teremtések a hosszabb botrány elkerülése érdekében békességesen állják a rövidebbet. . . No, most már tudja kend . . . Igen. Ez a puhább az asszony. Ez a keményebb a kedves szomszédasszony ... Jól van. Mehessünk ! Belátó mosolylyal pillantok utánuk. Üdvözlöm kendet vidám ismeretlen, így már érdemes részegnek lenni. Akit az alkohol boldoggá mérgez, az hadd igyek. De miért iszik az olyan is, akit a berugás elkeserít és sötét kétségekbe ejt ? A mi szegény szenes emberünkre gondolok, aki nemrég éppen erről a hídról ölte magát a Dunába. Miért ? — Csak mert berúgott. Józanul egészséges jókedvű ember volt. Igaz, hogy a vadházastársa, egy kellemetlen szipirtyó, esztendővel azelőtt máshoz állt, de a szenes ember ezen csak örült. Gombház, ha leszakad, lesz más. Lett is , sokkal különb, mint amaz. Hanem a szenes embernek kegyetlen részegségében teljesen kicsúszott az emlékezetéből, hogy hiszen van márúj asszony, van már új családi boldogság. Hűtlenül elhagyott, elárvult szerencsétlennek érezte magát, aki úgy áll e zord világban, mint az ujjam, így nem érdemes élni, gondolá. És nagyot csobbant az örvénylő viz a.. középső hídoszlop alján. Ennek a szegény ördögnek hazudott a, bor. Mert az a közbölcseség, hogy a borbanj eléh-menydörgés. A kormánypárt dörögni is tud. Ez csakugyan uj. Mindjárt intrádára csúful ledörögték Bécsben Burián közös pénzügyminisztert azért, hogy a bosnyák jelentést nem készítette el időre — a m. kir. államnyomda. Vagy talán inkább azért, mert Burián miniszter a Fejérváry Géza báró veje. Ma Pitreich közös hadügyminisztert dörögték le. Pitreich ügyes ember. A hatalomkeresés idejében szerencsés vérmérsékletével pompásan adta a joviális katonát. Úgy hiszik, apró szolgálatokat is tett a koalícziós vezéreknek. Követelési listáikat barátságosan közvetítette legfelsőbb helyre. Ez javára íródott. Igaz, hogy az egész közvetítés egy fabatkát sem ért és a koalíczió végre is kénytelen volt a szeptember 23-iki öt pont alapján csúful lekapitulálni, ám a bécsi mosolyok becsesek így is. Igaz az is, hogy ezzel Pitreich hadügyminiszter ugyanazt tette, amiért Goluchowski külügyminiszternek a fejét követelik: beleavatkozott Magyarország belügyeibe. Ám ez is más! Ez a koalíczió urainak a javára történt, vagy legalább úgy festett. A magyar közjognak pedig csak egy hiteles magyarázata van. Ami kedvez a koalíció hatalmának, az megfelel a magyar közjognak is. Ami nem kedvez , az hazaárulás. Pitreichnak azonban az a kis pechje is van. Ő képviseli a 450 millió rendkívüli haditerhet, a fokozott hadihajóépítést és mindenféle más jókat, amelyek lefelé kellemetlenek. Még a német katonai kommandót is ő képviseli. Tehát elő azokkal a plédmenykövekkel! Nincs valami érdekesebb, mint megfigyelni azt az óvatos oroszlánoskodást, ahogyan a hadügyminisztert a hadügyi albizottságban szét akarják tépni. Mutatni lefelé végre is csak kell valamit. De fölfelé is óvakodni kell, nehogy valaki belegázoljon a bécsi paktumba. A hatalom törékeny portéka. Az előadó tehát előre biztosítja a hadügyminisztert, hogy ne féljen semmit. Hiszen az egész csak tréfa. Az oroszlánok csak kasírozva vannak, azonfelül mindegyiken ott van a szájkosár. És ezek után szabad az f ordítás. Persze a harmadévi delegácziók aprólékos kérdéseibe kapaszkodnak bele. Ez nem veszedelmes. Egyiknek nem elég ez, másiknak nem elég az. Régi nóta. És csodák csodája, az egyik műoroszlán még a »kilenczes bizottság« pontjaira is mer hivatkozni, ama bizonyosra, a Lapunk mai száma 24 oldal.