Az Ujság, 1907. március (5. évfolyam, 65-78. szám)
1907-03-16 / 65. szám
Negyedévre 7» N lgF lg |§ §§ BWIM __ KIADÓHIVATAL, Budapest, 1907. V. évfolyam. 65. sztfm. Szombat, márczius 16. Előfizetési árak: w SZERKESZTŐSÉG: egész évre_____ 28 k. — f. fSBtk —M— WM M H BU Budapest, Rákóczi-út 54. sz. félévre ... ......... 14 . — lgM lg fST Telefon 66-16. Ügy hóra .......... 2040 B BE Bf , H ■ ■ "^ik ALJ!» §g W Budapest, Rákóczi út 54. sz. sisflala jftf ____fü fül «agg Bai + yßk WL SS Teieion 04-01-02-03. . Egyes szám ára 8 fillér. . r® M .^SlL M n M SSfWk Kepesen A Mvet.rév.i VideKOn 10 filler. JgHf BB vk minden nap, Unuep után is. ■—. —— .............—■■■■■ i ......... — ROVÁS. Nagyon szép, nagyon bölcs disztinkcziókat hallottunk Czegléd felől a nagy Kossuth Ferencz ajkáról. Végre egy magyarázó szó s egyszersmind egy beismerés, hogy mások ők mint kormány, mint voltak ellenzék korukban. Ez nagyon természetes. Az ellenzék csak elveket hirdet, a kormánynak azonban fontolgatni és válogatni kell, hogy a hirdetettekből mit valósítson meg, mit halaszszon holnapra. Tehát nem történt semmi változás az elvekben, éppen csak az ellenzékből kormány lett, s más lett a feladata. A sok hirdetett elvből kiválogatta, mit valósítson meg s mit halogasson boldogabb napokra, s éppen csak matematikai véletlenség, hogy amit megvalósíthatónak találtak az elvekből, az egyenlő a nullával, s amit el kell halasztani, az a többi. A tételt azonban el kell fogadnunk, mert igaz. Éppen csak egy kis kérdőjelet teszünk hozzá : az is az ellenzék struktúrájához tartozott-e, hogy amíg más volt a kormányon, és fontolgatott és válogatott, akkor a fontolgatás és válogatás nemzetietlenség volt, s az is a kormánypártisághoz tartozik-e, hogy amikor más ellenzék sürget és hirdeti az elveket, akkor az hazaárulás és merénylet a nemzeti politika ellen ? * Egy előkelő magyar államférfi — Wekerlét kell alatta sejteni, ami nem is nehéz, hiszen bécsi lapnak nyilatkozott — a N. Fr. Pr.-ben kimutatja, hogy ha már most kötünk szerződést 1917-en túlra, akkor ez nem osztrák érdek, hanem nemzeti vívmány, mert íme, az önálló vámterület ezzel szerződésileg biztosítva volna. Természetes, hogy ez az okoskodás csak függetlenségi politikust ragadhat tetszésre, mert valósággal gázol a magyar önállóságról táplált eddigi előítéletekben. Ezek szerint a magyar önállóság egyszerűen magyar önállóság volna, azaz: tetszésünk szerint csinálhatunk, amit akarunk. Ha tehát 1917-ben fel akarjuk állítani a vámsorompókat, akkor felállítjuk. Az előkelő magyar államférfiúnak azonban ehhez szerződés kell Ausztriával. Ha Ausztriától nincs írás, hogy 1917-ben a magyar állam sorompókat állít, akkor semmi sincs biztosítva. A magyar önállóság garancziája tehát, az előkelő magyar államférfi szerint, Ausztria és annak írásos pecsétje. S mi nyomorult hálátlanok mégis Ausztria ellen dörgünk s nem félünk, hogy az megharagszik s nem biztosítja szerződéssel akár most a magyar önállóságot 1917-re ? * Kossuth Ferencz különben kijelenti, hogy mindig szeme előtt tartja, hogy a nemzeti bankot 1911-ben felállíthatjuk. Szűnni nem akaró lelkes éljenzés. Kossuth Ferencz a szeme előtt tartja, hogy mit tehetünk. De Kossuth Ferencz nem mondja, hogy amit tehetünk, azt meg is fogjuk tenni. Az ilyen nyilatkozat könnyelmű volna, mert ha dérhet, mindenki. Államférfinak és balladának homályosnak kell lenni, sejtelmesnek kell lenni. A balladának azért, hogy az olvasó maga találja ki a valóságot, az államférfinak azért, hogy ne találják ki. S ez rendén van így, mert ha nem volna közöttük különbség, mért lenne ballada az egyik és államférfi, a másik ? Parasztgyerekek. írta Révész Béla. Ágnes vaczogott, csiklandósan nevetgélt, amikor öltöztették. A gyerekek is körülugrálták és vidámkodva rángatták a szoknyáját. — Most már te pesti lány leszel, — szólt a nagysága — de jól viseld magad. A kis erdélyi parasztlány csak állt türelmesen a gyerekraj körében és hagyta, hogy a szobaleány ráadja a batiszt-pruszlikot, a fehér köténykét, de egyre nevetgélt, erős, szeplős arcza kipirult és apró, fekete szemei pajkosan hunyorogtak. Kezébe nyomták a bőrczipőket is és Ágnes nyögve erőlködött, hogy felrántsa azokat. A gyerekek a hátára másztak, babrálgattak fakó-szőke hajában, a kis parasztlány alig győzte hessegetni pajtásait : — No ne, Gyurika ! . . . Mit csinálsz, Pistike ! . .. Ágnes lábraállt és elfintorította az arczát. Topogott, emelgette a lábait, görbítgette a bőrczipőket hol jobbra, hol balra és titokban rugdalódzott, mint a hámba vetett csikó. .— Most aztán menjetek le a parkba sétálni — szólt a nagysága. Ágnes két gyereknek odaadta a szoknyája két csücskét, kettőnek a kezét fogta meg és a legidősebb fiúval, a Gyurival az élén, a társaság elindult a sétára. A ház előtt volt a park, ahova Ágnes mindennap lement a gyerekekkel. A mai napja ünnep volt és valami furcsa öröm ütögette a szivét, a mikor ráadták a perbálszoknyácskát, a finom fogásu pruszlikot, a máslis köténykét, csak a bőrczipő rontotta meg a kedvét. Lesántikált a lépcsőkön, az utczán pedig meghökkent és csak mikor a villamosok elrobogtak előtte, mert átmenni a parkba vezető útra. A gyerekek körülfogták és beczézték : — Ágnes, most olyan, mint mi... — Milyen szép az Ágnes . . . A kis parasztlány maga köré gyűjtötte az apróságokat, mint a tyúk a csibéit és leült velük a padra. Nevetgélt, pajkoskodott pajtásaival, de a forró napsütésben felszisszent. Meg-megrugdosta maga előtt a kiszikkadt földet, apró porfelhők szakadtak ki a rögből, a gyerekek szólitgatták, de nem válaszolt, haragos vörös lett az arcza. Gyuri ráfonódott a kis parasztlányra, belenevetett Ágnes arczába, de az mérgesen válaszolt : — Rossz czipő . .. Minek a czipő, sokkal jobb mezítláb . . . És lehajolt a lábaihoz, lerántotta róluk a bőrczipőket, lerúgta a harisnyákat és meztelen barna lábaival megállt a földön. Sugaras volt az arcza, rikoltott, kacsagott, szőke fejét befúrta a gyerekek közé és összeborulva velük, tánczos ugrándozással mondogatta : — Jaj de jó, milyen jó ... vessétek le ti is . . . Egy-két izgalmas perez után meztelenlábú volt az egész társaság. Finnyás, fehér lábacskákat megcsiklandozott a meleg föld vihánczoló emberkék mohó gyönyörűséggel rugdosták a port, tiporták le a füvet. Ágnes azonban egyszer csak megijedt és nehéz, ijesztő jelenet következett. A nagysága megjelent, lejött sétálni a parkba. Ágnes rémülve összekuporodott, a csipkeruhás dáma hebegett, bokrosodott és pulykapiros arccal rárontott Ágnesre : — Te kis lotyó, mit csináltál, hát ezért vettem neked czipőket ? Ágnes sírva fakadt és zokogott a szava is : — Nekem nem kell, nem kell. .. A mérges asszony elkapta Ágnes karját, nagyot csípett rajta és egyre kiabált : — Még ma hazaküldtek, még ma kidoblak, te mákvirág, te ezudar . . . Ez azonban nem történt meg, nem is ment volna olyan könnyen. Ágnes a rövid idő alatt, hogy a gyermekek mellett szolgált, úgy belenőtt a familiába, hogy talán a gyerekek is elbujdosnak vele, ha szélnek eresztik. Nem tudni mivel, nem tudni hogyan, de Ágnes úgy odafűzte magához a ványadt kicsi uri gyerekeket, mint az egészséges, delejes aczél a gyöngébb, sodródó vasdarabocskákat. Talán hódított a kis parasztlány szilajsága is. Friss volt és hirtelen és a fogócska idején olyanokat szökkent, hogy a gyerekek lihegve, zihálva soha el nem érték, csak akkor, ha hirtelen megtorpant és csókos ölelgetéssel átadta magát kicsiny pajtásainak. De volt más is, amiért a gyerekek megszerették. Ágnes énekelt nekik kedves, csilingelő hangon és furcsa énekekkel telehintette a pesti gyerekek fantáziáját. Ágnes a titokzatos Erdélyből magával hozta az egyszerre napsütéses és ködös meséket, az ijesztő és nagyszerű históriákat, amiket furcsa székely kiejtéssel, még bizarrabb grimaceokkal és kézmozdulatokkal sűrűen énekelgetett. Amikor először énekelt, az szenzácziós mulatság volt. Hirtelen történt, Ágnes se, a gyerekek se tudták, hogyan. Játszottak, hemperegtek a szobában, Gyuri rámászott Ágnesre. A kisebb gyerekek megragadták Gyurit és Ágnest és gurízgatták őket a szőnyegen. Egyszerre elfáradtak valamennyien, Ágnes is és kitárt karokkal, a mennyezet felé emelt bámész arczcal pihegett és pihent a földön. Egy-két perczig csönd volt a szobábán és Ágnesből elröpült az első dal. Tréfás Lapunk mai száma 36 oldal. Lesz-e eső? Kossuth Ferencz ma a czeglédieknek is beszélt — két szájjal. Egyik mondata ellentmond a másiknak. Kiegyezést csak 1917-ig köt, azontúlra meg lehet egyezni az osztrákkal az önálló vámterület alapján, de ő nem hiszi, hogy meg lehetne vele egyezni. Az általános hitnek, az elterjedt tudomásnak erősítést ad a tényállással. S mindössze egy egyéni nézetet szegez ellene. Már most kérdeznék, de hiába kérdeznék: mit akar Kossuth és mire törekszik a magyar kormány ? Mert ez a tippelés , mi lehetséges, még nem politika, ezzel a tudománynyal a paraszt kiállhat kapuja elé s kémlelheti az eget: lesz-e eső, vagy sem ? Mi a mai kormány nyilatkozatainak nem hihetünk többet, mint a tagadásaiknak. Nem fektetünk súlyt Kossuth szavára sem, sőt arra sem, hogy mekkora ellentétbe helyezkednek ezek Wekerle szavaival s nyilvánvaló cselekedeteivel. Hogy tehát milyen lesz a megegyezés Ausztriával, azt nem tudjuk, még akkor sem, ha a kormánynyilatkozatoknak az ellenkezőjére esküszünk. De egyet-mást szóvá kell tennünk, már pusztán ezeknek az uraknak a jellemzésére. Mit akarnak ? Itt van a gazdasági kérdés, melynek minden szempont szerint egészen tiszta képe van. Politikai elvből akarják kezelni ? Helyes. Ebben az esetben joguk van azt mondani: elválunk Ausztriától, bármibe kerüljön