Az Ujság, 1907. március (5. évfolyam, 65-78. szám)

1907-03-16 / 65. szám

Negyedévre 7» N­ lgF lg |§ §§ BWI­­M __ KIADÓHIVATAL, Budapest, 1907. V. évfolyam. 65. sztfm. Szombat, márczius 16. Előfizetési árak: w SZERKESZTŐSÉG: egész évre_____ 28 k. — f. fSBtk —M— WM M H BU Budapest, Rákóczi-út 54. sz. félévre ... ......... 14 . — l­gM lg fST Telefon 66-16. Ügy hóra .......... 2­0­40­­ B BE Bf , H ■ ■ "^ik ALJ!» §g W Budapest, Rákóczi­ út 54. sz. sisflala jftf ____fü fül «agg Bai + yßk WL SS Teieion 04-01-02-03. . Egyes szám ára 8 fillér. . r® M .^SlL M n M SSfWk Kepesen A Mvet.rév.i VideKOn 10 filler. JgHf BB vk minden nap, Unuep után is. ■—. —— .............—■■■■■ i ......... — ROVÁS. Nagyon szép, nagyon bölcs disztinkcziókat hallottunk Czegléd felől a nagy Kossuth Fe­­rencz ajkáról. Végre egy magyarázó szó s egyszersmind egy beismerés, hogy mások ők mint kormány, mint voltak ellenzék koruk­ban. Ez nagyon természetes. Az ellenzék csak elveket hirdet, a kormánynak azonban fontol­gatni és válogatni kell, hogy a hirdetettekből mit valósítson meg, mit halaszszon holnapra. Tehát nem történt semmi változás az elvek­­ben, éppen csak az ellenzékből kormány lett, s más lett a feladata. A sok hirdetett elvből kiválogatta, mit valósítson meg s mit halogas­son boldogabb napokra, s éppen csak mate­matikai véletlenség, hogy a­mit megvalósítható­nak találtak az elvekből, az egyenlő a nullával, s a­mit el kell halasztani, az a többi. A tételt azonban el kell fogadnunk, mert igaz. Éppen csak egy kis kérdőjelet teszünk hozzá : az is az ellenzék struktúrájához tar­­tozott-e, hogy a­míg más volt a kormányon, és fontolgatott és válogatott, akkor a fontolgatás és válogatás nemzetietlenség volt, s az is a kormánypártisághoz tartozik-e, hogy a­mikor más ellenzék sürget és hirdeti az elveket, akkor az hazaárulás és merénylet a nemzeti politika ellen ? * Egy előkelő magyar államférfi — Wekerlét kell alatta sejteni, a­mi nem is nehéz, hiszen bécsi lapnak nyilatkozott — a N. Fr. Pr.-ben kimutatja, hogy ha már most kötünk szerző­dést 1917-en túlra, akkor ez nem osztrák érdek, hanem nemzeti vívmány, mert íme, az önálló vámterület ezzel szerződésileg biz­tosítva volna. Természetes, hogy ez az okoskodás csak függetlenségi politikust ragadhat tetszésre, mert valósággal gázol a magyar önállóságról táp­lált eddigi előítéletekben. Ezek szerint a ma­gyar önállóság egyszerűen magyar önállóság volna, azaz: tetszésünk szerint csinálhatunk, a­mit akarunk. Ha tehát 1917-ben fel akarjuk állítani a vámsorompókat, akkor felállítjuk. Az előkelő magyar államférfiúnak azonban ehhez szerződés kell Ausztriával. Ha Ausztriá­tól nincs írás, hogy 1917-ben a magyar állam sorompókat állít, akkor semmi sincs biztosítva. A magyar önállóság garancziája tehát, az elő­kelő magyar államférfi szerint, Ausztria és annak írásos pecsétje. S mi nyomorult hálát­lanok mégis Ausztria ellen dörgünk s nem félünk, hogy az megharagszik s nem biztosítja szerződéssel akár most a magyar önállóságot 1917-re ? * Kossuth Ferencz különben kijelenti, hogy mindig szeme előtt tartja, hogy a nemzeti bankot 1911-ben felállíthatjuk. Szűnni nem akaró lelkes éljenzés. Kossuth Ferencz a szeme előtt tartja, hogy mit tehetünk. De Kossuth Ferencz nem mondja, hogy a­mit tehetünk, azt meg is fogjuk tenni. Az ilyen nyilatkozat könnyelmű volna, mert ha dérh­et, mindenki. Államférfinak és balladának homályosnak kell lenni, sejtelmesnek kell lenni. A balladának azért, hogy az olvasó maga találja ki a való­ságot, az államférfinak azért, hogy ne találják ki. S ez rendén van így, mert ha nem volna közöttük különbség, mért lenne ballada az egyik és államférfi, a másik ? Parasztgyerekek. írta Révész Béla. Á­gnes vaczogott, csiklandósan­ nevetgélt, a­mikor öltöztették. A gyerekek is körülugrál­ták és vidámkodva rángatták a szoknyáját. — Most már te pesti lány leszel, — szólt a nagysága — de jól viseld magad. A kis erdélyi parasztlány csak állt türel­mesen a gyerekraj körében és hagyta, hogy a szobaleány ráadja a batiszt-pruszlikot, a fehér köténykét, de egyre nevetgélt, erős, szeplős arcza kipirult és apró, fekete szemei pajkosan hunyorogtak. Kezébe nyomták a bőrczipőket is és Ágnes nyögve erőlködött, hogy felrántsa azokat. A gyerekek a hátára másztak, babrálgattak fakó-szőke hajában, a kis parasztlány alig győzte hessegetni paj­tásait : — No ne, Gyurika ! . . . Mit csinálsz, Pis­tike ! . .. Ágnes lábraállt és elfintorította az arczát. Topogott, emelgette a lábait, görbítgette a bőrczipőket hol jobbra, hol balra és titokban rugdalódzott, mint a hámba vetett csikó. .— Most aztán menjetek le a parkba sé­tálni — szólt a nagysága. Ágnes két gyereknek odaadta a szok­nyája két csücskét, kettőnek a kezét fogta meg és a legidősebb fiúval, a Gyurival az élén, a társaság elindult a sétára. A ház előtt volt a park, a­hova Ágnes mindennap lement a gyerekekkel. A mai napja ünnep volt és va­lami furcsa öröm ütögette a szivét, a mikor ráadták a perbálszoknyácskát, a finom fogásu pruszlikot, a máslis köténykét, csak a bőr­­czipő rontotta meg a kedvét. Lesántikált a lépcsőkön, az utczán pedig meghökkent és csak mikor a villamosok elrobogtak előtte, mert átmenni a parkba vezető útra. A gyere­kek körülfogták és beczézték : — Ágnes, most olyan, mint mi... — Milyen szép az Ágnes . . . A kis parasztlány maga köré gyűjtötte az apróságokat, mint a tyúk a csibéit és leült velük a padra. Nevetgélt, pajkoskodott paj­tásaival, de a forró napsütésben felszisszent. Meg-megrugdosta maga előtt a kiszikkadt földet, apró porfelhők szakadtak ki a rögből, a gyerekek szólitgatták, de nem válaszolt, haragos vörös lett az arcza. Gyuri ráfonódott a kis parasztlányra, belenevetett Ágnes ar­­czába, de az mérgesen válaszolt : — Rossz czipő . .. Minek a czipő, sokkal jobb mezítláb . . . És lehajolt a lábaihoz, lerántotta róluk a bőrczipőket, lerúgta a harisnyákat és meztelen barna lábaival megállt a földön. Sugaras volt az arcza, rikoltott, kacsagott, szőke fejét be­­fúrta a gyerekek közé és összeborulva velük, tánczos ugrándozással mondogatta : — Jaj de jó, milyen jó ... vessétek le ti is . . . Egy-két izgalmas perez után meztelen­­lábú volt az egész társaság. Finnyás, fehér lábacskákat megcsiklandozott a meleg föld vihánczoló emberkék mohó gyönyörűséggel rugdosták a port, tiporták le a füvet. Ágnes azonban egyszer csak megijedt és nehéz, ijesztő jelenet következett. A nagysága meg­jelent, lejött sétálni a parkba. Ágnes rémülve összekuporodott, a csipkeruhás dáma hebe­gett, bokrosodott és pulykapiros arc­c­al rá­rontott Ágnesre : — Te kis lotyó, mit csináltál, hát ezért vettem neked czipőket ? Ágnes sírva fakadt és zokogott a szava is : — Nekem nem kell, nem kell. .. A mérges asszony elkapta Ágnes karját, nagyot csípett rajta és egyre kiabált : — Még ma hazaküldtek,­­ még ma kidob­lak, te mákvirág, te ezudar . . . Ez azonban nem történt meg, nem is ment volna olyan könnyen. Ágnes a rövid idő alatt, hogy a gyermekek mellett szolgált, úgy belenőtt a familiába, hogy talán a gye­rekek is elbujdosnak vele, ha szélnek eresztik. Nem tudni mivel, nem tudni hogyan, de Ágnes úgy odafűzte magához a ványadt kicsi uri gyerekeket, mint az egészséges, delejes aczél a gyöngébb, sodródó vasdarabocskákat. Talán hódított a kis parasztlány szilajsága is. Friss volt és hirtelen és a fogócska idején olyanokat szökkent, hogy a gyerekek lihegve, zihálva soha el nem érték, csak akkor, ha hirtelen megtorpant és csókos ölelgetéssel át­adta magát kicsiny pajtásainak. De volt más is, a­miért a gyerekek megszerették. Ágnes énekelt nekik kedves, csilingelő hangon és furcsa énekekkel telehintette a pesti gyerekek fantáziáját. Ágnes a titokzatos Erdélyből ma­gával hozta az egyszerre napsütéses és ködös meséket, az ijesztő és nagyszerű históriákat, a­miket furcsa székely kiejtéssel, még bizar­­rabb grimaceokkal és kézmozdulatokkal sűrűen énekelgetett. A­mikor először énekelt, az szen­­zácziós mulatság volt. Hirtelen történt, Ágnes se, a gyerekek se tudták, hogyan. Játszottak, hemperegtek a szobában, Gyuri rámászott Ágnesre. A kisebb gyerekek megragadták Gyurit és Ágnest és gurízgatták őket a sző­nyegen. Egyszerre elfáradtak valamennyien, Ágnes is és kitárt karokkal, a mennyezet felé emelt bámész arczc­al pihegett és pihent a földön. Egy-két perczig csönd volt a szo­bábán és Ágnesből elröpült az első dal. Tréfás Lapunk mai száma 36 oldal. Lesz-e eső? Kossuth Ferencz ma a czeglédiek­­nek is beszélt — két szájjal. Egyik mon­data ellentmond a másiknak. Kiegyezést csak 1917-ig köt, azontúlra meg lehet egyezni az osztrákkal az önálló vám­terület alapján, de ő nem hiszi, hogy meg lehetne vele egyezni. Az általános hitnek, az elterjedt tudomásnak erősítést ad a tényállással. S mindössze egy egyéni nézetet szegez ellene. Már most kér­­deznék, de hiába kérdeznék: mit akar Kossuth és mire törekszik a magyar kormány ? Mert ez a tippelés , mi lehet­séges, még nem politika, ezzel a tudo­mánynyal a paraszt kiállhat kapuja elé s kémlelheti az eget: lesz-e eső, vagy sem ? Mi a mai kormány nyilatkozatainak nem hihetünk többet, mint a tagadásaik­nak. Nem fektetünk súlyt Kossuth sza­vára sem, sőt arra sem, hogy mekkora ellentétbe helyezkednek ezek Wekerle szavaival s nyilvánvaló cselekedeteivel. Hogy tehát milyen lesz a megegyezés Ausztriával, azt nem tudjuk, még akkor sem, ha a kormánynyilatkozatoknak az ellenkezőjére esküszünk. De egyet-mást szóvá kell tennünk, már pusztán ezek­nek az uraknak a jellemzésére. Mit akarnak ? Itt van a gazdasági kérdés, melynek minden szempont sze­rint egészen tiszta képe van. Politikai elvből akarják kezelni ? Helyes. Ebben az esetben joguk van azt mondani: elválunk Ausztriától, bármibe kerüljön

Next