Az Ujság, 1907. május (5. évfolyam, 116-129. szám)
1907-05-16 / 116. szám
Budapest, 1907. V. évfolyam. 110. szám. Csütörtök, május 16. mefizetési árak: SZER^SZT^SÉG: ^ ROVÁS. Hogy invitálják kifelé Josipovichot az ő honfitársai. S ő nem megy. A minap ad audiendum verbum czitálták s törvényt ültek felette. Föltételes kegyelemre ítélték azzal, hogy az első alkalommal menni tartozik. Az első alkalom kínálkozik s Josipovich nem ragadja meg. ő az a szabó, aki nem hagyja magát kidobni. Nagyon megbecsülnék ezt a csökönyösséget, ha volna bátorsága meg is okolni azt. Ha mondaná : én magyar királyi és nem horvát báni miniszter vagyok, következésképp csupán csak a magyar országgyűlési többség bizalma tart, vagy ejt el, nem pedig a horvát frakcióé. Ezt mondván, lelkesen mondanék: kemény legény, így csak ezt mondhatjuk : úgy látszik, a miniszterség megér egy-két pofont. Felette rossz példát adott Marchet osztrák miniszter, aki lemondott tárczájáról, mivel a képviselőválasztáson megbukott. A dolog csak akadémikus, mert melyik koalíciós miniszter megy oda jelöltül, ahol megbukhatik ? Vagy melyik kerület buktatna meg minisztert, melynek kabinetje még nem sülyedő hajó ? De idő múlik, emberek kopnak és rendszerek elavulnak. Akkor lehetséges minálunk is, hogy a miniszter bukik, de nem bolond, mint az osztrák : nem mond le, hanem átadat magának egy kész mandátumot, mint ahogy hölgyeknek szokás udvariasan átengedni egy széket. * Elért győzelmek eredményeinek mondja Kossuth Ferencz a pécsi kiállítást és igaza van. De amíg ő nem jött, addig szerinte közgazdasági téren nem történt semmi. A semmi mégis produkálta a pécsi kiállítás eredményeit, mert ugyebár, azt Kossuth sem mondaná, hogy e kiállítás produktumai is a koalícziós rendszer egy évi áldásdús működésének az eredményei ? Nyugodjék hát bele Kossuth Ferencz, hogy akkor is dolgoztak Magyarországon és fejlődött az ipar, mikor ő még nem vette volt kezébe az ügyet, s egyelőre a mérleg a múlt és az új rendszer között az, hogy amit a múlt produkált, azt az új rendszer Kossuthja büszkén mutogatja. Groteszkek. írta Színi Gyula. Ma május volt és kimentem az erdőbe, hogy jó napot kívánjak egy csigának, amelyet tavaly ősz óta nem láttam. Kinn sütkérezett a háza előtt, amelyet tisztára mosott a tavaszi hóolvadás. Rózsaszínű teste, amely olyan, mint egy lázas kis leány halavány nyelve, gyöngyszerűen fénylett a napsugárban és két kis puha szarvával úgy nyújtózott, mint egy részeg ember, ha ég felé tárja a karját és érvét kiált. — Emlékszel-e lady Ilkára ? — kérdeztem tőle. — Fehér szarvasbőr czipőjével, a melybe a világ legkisebb női lába van bujtatva, rád akart taposni, de én megmentettem az életedet. Jól megjegyeztem az arczodat, jobban, mint te az enyémet, mert az, aki jót cselekszik, jobban emlékszik vissza, mint az, akivel jót cselekedtek. A lady Ilka lába, amelyhez addig az én szememben sohasem ért a föld mocska, akkor tűnt fel életemben először olyan nagynak és irtózatosnak, mint egy gorilla talpa. Fekete szőröket, marczangoló körmöket, gyilkos szorításokat láttam egyszerre rajta és ez olyan meglepetés volt a számomra, mintha gyöngyházszinti felhőből pocsolyába buktam volna le hirtelen. Akkor láttam először életemben, hogy mennyivel gyöngédebb és törékenyebb jószág vagy te, mint a legfinomabb női láb, amelynek szinte nincs is súlya. Akkor azt hittem, hogy te vagy a világ leggyöngédebb, legtörékenyebb teremtése. Azóta tudom, hogy te is táplálkozol, te is megölsz nálad gyöngédebb lényeket és ezért elhoztam magammal a nagyító üvegemet, hogy megkeressem a világ legkisebb, leggyöngédebb állatát, aki nem tapos senkire és aki nem falja fel a másikat. Mondd csak, a kommaalakú baczillus elég kicsi és gyöngéd ehhez ? Mióta egyik kedves emberemet a föld alá vitték ezek a szabad szemmel nem látható apró kis férgek, azóta bennük sem bízom. Visszamenjek a rengeteg nagy tehénhez, amely csak füvet eszik a világ legjámborabb képével ! De a fűnek ez is halál! Lásd, én nekem elszorul a szívem, amikor egy pohárban levágott szárú rózsa ázik, hervad, perczrőlperczre sápad és idő előtt hullatja le gyöngéd szirmait, holott a fekete földben elvirágzott volna őszi dércsipésig. Keresem a leggyöngédebb lényt a világon, aki senkinek sem árthat és néha úgy érzem magam, mintha nagyon közel volna hozzám, csak a kezem kellene kinyújtanom érte és megsimogatnom. Vájjon ez a kerek föld, amelyet az imént a síkon láttam és amelyet gömbölyűnek tudunk: ez volna a leggyöngédebb lény, szerető anyánk ? Ó jaj ! az a porából nőttünk ki és azóta tudjuk, mi a szenvedés. Ha »porszemek« maradtunk volna, fájna-e nekünk az, ami a legnagyobb olasz festőnek is fájt. Mennél több érzés — annál több km. Grande martirio ! * Lásd, már akkor éreztem, amikor nálad voltam, hogy mennél gyöngédebb leszek lady Ilkához, mennél finomabb szálakkal fűzöm magamat hozzá, annál rettenetesebb és fájdalmasabb lesz, ha ő ezeket a szálakat eltépi. És ahogy nyugodtan rád taposott volna, olyan közömbösen tépte el azokat a szálakat, amelyek hozzám fűzték. Valami már akkor súgta, hogy ne bízzam a szívemet a kis rózsaszínű talpa alá, mert könnyen ráhághat. És megtette ! Kerestem a szeretet útját és az első női lábnál, az első csigahéjnál, amely az utamba került, megbotlottam. Most ellenkező irányba megyek, az önzés útján. Ennek egyetlen rideg törvénye van : öld meg azt, aki nálad gyöngébb, mert téged is megöl az, aki nálad erősebb. Ezen az utón nincs megállás, nincs lélekzetvétel, rohanni kell hullákon keresztül, amelyeket magunk tapostunk el. Mindig ölni! Mindig arrafelé menni, ahol nálunk gyöngébbek vannak ! Kegyetlen törvény, de aki egyszer alája vetette magát, annak nem szabad, nem lehet megállnia. A ki nálunk erősebb, azt gyűlöljük és ennélfogva a ki nálunk gyöngébb, azt szeretjük. Mindenki megöli azt, aki nála gyöngébb, mindenki megöli azt, akit szeret: »And all men kill the thing they love . . .« * Tudom, sok minden történt azóta, amióta nem láttalak. Egy szúnyog, a ki barátod volt, belédöfte a fulánkját egy kis gyermekemberbe, de fulánk belé törött és a szúnyog meghalt. Egy kis aranylégy, a mely szeretett a hátadon mászkálni, leesett onnan és belefult a tócsába, ahová egy parasztleány öntötte ki a korsóját. És a nyírfa ágára, amely kora tavaszszal még kopasz volt, felakasztotta magát egy ember, akit elhagyott a kedvese. Nem vetted észre, hogy minden lépéssel, amelyet előre teszünk, egy hullát hagyunk magunk mögött az utón. Mennél öregebbek Az új Ausztria. Az új tömegek megszólaltak odaát, s egyszerűen meghazudtolták az eddigi politikát. Ausztria hangos volt nyelvaspirációktól, nemzetiségi villongásoktól, hirdettek elszakadást és csatlakozást Németországhoz, követeltek cseh koronázást, s unisono ordítottak vért és halált Magyarországnak. Ami kiabált, az Ausztria akarata volt, a parlamentjükben is, azon kívül is. S nem volt joga senkinek sem föltenni, hogy Ausztria nem abban az eszmekörben él, mely hangossá tette a világát. S most ime, mindez elnémult. Megsemmisültek, a létminimumon alulra fogytak a legszenvedélyesebbek, a leghatalmasabbak, a legnépszerűbbek, a cseh soviniszták épp úgy, mint a németek. A megoldhatatlan probléma, mely tíz évi obstrukciót teremtett odaát, s melyet az általános választójoggal a mostani kormány meg akart oldani, most sem oldható meg, mert egyszerűen elenyészett. Az apró frakciókból három tömbje a politikai erőknek válik ki: a szoczialisták, a keresztényszoczialisták, s velük szemben az ó-konzervatívok. Ezek sem nem németek, sem nem csehek, hanem rohanó radikálisok és fanatikus maradtak. Egyiket sem érdekli a nyelvkérdés, valamennyiüket a gazdasági és társadalmi érdekek kötik le. Meglepetés-e ez az eredmény ? Külsőleg igen. De belsőleg, a dolog természetét tekintve, — legalább most már — ami meglepő : egyszersmind a legtermészetesebbnek is látszik. Valóban föltehető volt-e, hogy Ausztria népei mindent a nyelvviszálynak áldoznának föl ? Hogy csakugyan oly engesztelhetetlen gyűlölség élhet manapság a tömegek lelkében, a milyen kitört utczai zavarokban, reichsrathi beszédekben , a politikusokból s azoknak felizgatott híveiből ? A rohanó ipari fejlődés és az intenzívebbé váló mezőgazdasági élet közepette az osztrák népekben nem élt volna a szocziális érzék, mikor nálunk, sokkal fejletlenebb viszonyok mellett, ez az érzék kezd mind követelőbb lenni ? Ausztria benne van a világversenyben s látja, milyen semmi más szemponttól nem zavart konzekvencziával megy előre Német-, Franczia- és Angolország. Míg ezek kincseket hódita- Lapunk mai száma 32 oldal.